Megjelent a magazin augusztusi száma! Ízelítő a tartalomból
Eszterhai Katalin: Kell az ölelés, az éltető ringatás
„Táncolj, hogy ne lásd a végét / Merre fordul a szédült világ. / Ne félj, hogy elnyel az örvény / Higgyük azt, a körhinta száll” – szól a rádióban a dal, és amíg hallgatom, lehunyom a szememet… magam előtt látom azt a délutánt, amikor életemben először láttam körhintát. Pécsett, ahol tízéves korom óta laktunk, mindig volt egy késő nyári nap, amikor megünnepelték a bányászokat, és ilyenkor az öregmeszesi réten felsorakoztak a céllövöldék, a bazárosok, a lépesmézet és vattacukrot árusítók, és ott volt egy körhinta is, ami csak forgott, forgott… Forogtak a festett falovak, a díszkocsik… az emberek mosolyogtak, hangosan kacagtak és a sebtében megépített színpadon sokan táncoltak, könnyedén, boldogan, mintha átléptek volna egy másik életből… Ott volt édesanyám és nevelőapám is, és ahogy tánc közben egymás szemébe néztek, elhittem, egy napra elillant a gond, és nem akarták tudni, „merre fordul a szédült világ”.

A szem a lélek tükre
Dr. Ungváry Lilla rendelőjében nincsenek berendezések, vizsgáló, inkább olyan, mint egy otthonos nappali. Amúgy az is: saját lakásán fogadja a hozzá fordulókat, akik gyakran végső elkeseredésükben keresik fel. Nem is úgy esik itt szó a szemről, mint látásszervről, hanem mint a lélek tükréről, amely kapcsolatban van minden más szervvel és legfőképp az agyunkkal. A doktornőt csillapíthatatlan tudásszomja vezette el ahhoz a speciális megközelítéshez és módszerek tárházához, amellyel gyógyít.

Reflexzónák: Szervezetünk szinte mindenütt kicsiben leképeződik, tükröződik a testfelületen
Minden mindennel összefügg, bár ezt olyan sokszor idézik, hogy már kissé lejárt lemeznek hangzik, de ettől még igaz. Az élet számos terén csak az összefüggések alapos vizsgálata alapján ismerhetjük meg a valóságot. Ennek mintapéldája az orvoslásban a reflexzónák létezése. Bizonyos bőrterületek a belső szervek állapotát tükrözik. Különösen a makacs betegségek esetében érdemes a reflexzónákra is figyelni.

Prosztatabajok megelőzése
Gyakori és erős vizelési inger, éjszakai vizeletürítés, olyan érzés, mintha a húgyhólyag soha nem ürülne ki teljesen, ezek a tünetek a prosztata megnagyobbodását jelzik. Emellett jelentkezhet altesti fájdalom, merevedési gond. A prosztatabetegségek a férfiak gyakori kórképei között szerepelnek, és nem csak késő öregkori problémáról van szó.

Hólyaghurut kezelése otthon
A hólyaghurut elterjedt betegség, különösen a nők körében. Alapvetően antibiotikumokkal kezelik, de szerencsére ez nem minden esetben elkerülhetetlen, léteznek olyan, jól bevált házi praktikák és gyógynövények, amelyekkel enyhíthetjük a panaszokat, megszüntethetjük a gyulladást.

Színes receptek a kánikulára
Nyár van, és ezt nem csak a hőség, hanem a zöldségek és gyümölcsök egész garmadája is hirdeti. Különösen kedveltek ilyenkor a mediterrán ételek, amelyek rendkívül egészségesek, hiszen bővelkednek zöldségekben, olívaolajban és ballasztanyagokban gazdag hüvelyes termésekben. Azonban a világ más régióiban is találunk inspiráló, egészséges nyári ételeket.

A cikkek folytatás a magazin augusztusi számában olvashatóak!
