Már csak pár napig kapható a magazin március-áprilisi száma!
Eszterhai Katalin: Nem szabad ámulat nélkül állni az ég alatt
Kedvelem a mámorító napokat, csábít, izgat a tavasz… Még sokáig szeretném látni a világot, de bevallom, már vannak napok, amikor az öröm lábujjhegyen kilopódzik a lelkemből, de ilyenkor, mintha valaki ott állna a hátam mögött, hogy figyelmeztessen, szinte hallom a hangot: nem szabad ámulat nélkül állni az ég alatt! Tanulj a mandulavirágtól, nem ijed meg, ha jön a dér, a késői fagy, egy szélvész. Fontos, hogy megpróbáljunk újra és újra örülni, táncolni, könnyedén, mint a szél, csillogó gyöngyökkel ékesen, mert ez az élmény az, ami a végén nekünk megmarad. Széttárom a karomat és fénytől képrázó szemmel felnézek a víztiszta égre… Varázslatos…

Bach esszenciák- Rezgő nyár a félelmek ellen
Az aspen nevű Bach-esszenciára jól reagáló félelem és szorongás megmagyarázhatatlan eredetű, és általában hirtelen jelenik meg, mint derült égből a villámcsapás. Maga a páciens sem tudja, mitől fél, vagy olyan banális eseményektől kezd szorongani, mint egy születésnap vagy kirándulás. A gyerekek gyakran az alvástól félnek, mert attól rettegnek, hogy álmukban szörnyekkel fognak találkozni. A fiatalkorúak és a felnőttek láthatatlan erőktől vagy hatalmaktól szoronganak, de gyakori az a helyzet is, hogy a páciens attól tart, valami szörnyű, tragikus dolog fog vele történni. Az idősebb korosztály a haláltól fél, vagy vallásos témájú félelmei vannak.

Bach ezek alapján arra következtetett, hogy ha a félelem állandósul, az idővel valódi, testi megbetegedést okozhat, ugyanakkor a vizsgáló orvosnak fogalma sem lesz róla, hogy mi áll a betegség hátterében. Aki hirtelen, valódi fenyegető ok nélkül kezd el rettegni, annál a rezgő nyár virágából készült, Aspen nevű Bach-esszencia szedése javasolt. A javallatok között szerepel továbbá, ha valaki minden érthető ok nélkül hirtelen eszméletét veszti.
Szignatúratan
„Omnia materia signatum est”, minden anyag meg van jelölve – mondta Paracelsus, a késő középkor híres orvosa. Ezt még azzal egészítette ki, hogy az anyagokat a Teremtő jelölte meg nekünk, embereknek, hogy könnyebben eligazodjunk. A szignatúratant a modern természettudomány és orvostudomány nevetségesnek tartja, és elutasítja, mondván, középkori babonaságról van szó, ugyanakkor egyes ezoterikus irányzatok igyekeztek teljesen kisajátítani. Mindkét véglet árt az integratív, holisztikus szemléletű gyógyászat koncepciójának.

A Főpapnő és a Császárnő mélypszichológiai archetípusai
Aki jól ismeri a Tarot Nagy Arkánumát tudja, hogy nem csupán jóslási eszköz. Talán legkevésbé az. A 22 lap egy olyan ősi pszichológiai térképet alkot, amelyen végigkövethető az emberi lélek fejlődése, sérülései és gyógyulási folyamatai. Új cikksorozatomban arra vállalkozom, hogy a kártyákat modern személyiségpszichológiai nézőpontból vizsgáljuk meg. Minden egyes lap egy-egy archetipikus mintát, lelki működésmódot és fejlődési szakaszt jelenít meg – olyan belső szereplőket, amelyek mindannyiunkban ott élnek.

A sorozat célja, hogy hidat építsünk a Tarot szimbolikája és a lélektan között: megmutatom, hogyan működnek ezek az archetípusok a mindennapokban, milyen pszichés folyamatokat támogatnak vagy akadályoznak, és hogyan segíthetnek önismeretben, terápiában vagy akár élethelyzeti döntésekben. A cikksorozat második részében a belső világ és a megtestesülő teremtés két archetípusát vizsgáljuk: a Főpapnőt, aki a tudattalan mélységeit, az intuíciót és a belső tudás csendes birodalmát képviseli, és a Császárnőt, aki ezt a belső bölcsességet termékeny, életet adó formában hozza felszínre a világban.
Két lap, két alapvető pszichés minőség: a belső érzékelés és a megvalósuló kreativitás. Itt válik a lélek belső tapasztalata élő valósággá.
A bőr akkor gyógyul, ha értjük a nyelvét
Amikor a bőr nem hatóanyagokat kap, hanem üzeneteket – az exoszóma-inspirált DRHAZI szemlélet
Az elmúlt években egyre gyakrabban halljuk az exoszómák kifejezést az orvosi esztétikában és a bőrgyógyászatban. Nem véletlenül: az exoszómák a sejtek közötti kommunikáció kulcsszereplői. Ezeknek a terápiáknak nem a közvetlen „javítás” a céljuk, hanem sejtszintű információt közvetítenek, amely elindítja a regenerációt. Az orvosi esztétikában alkalmazott exoszómák jellemzően injekciós kezelések részeként jutnak a bőrbe. Felmerül a kérdés: vajon lehetséges-e ugyanezt a biológiai hatáselvet a mindennapi bőrápolásban, injekció nélkül, természetes módon alkalmazni? (X)

Narancs – a Dél aranyszínű gyümölcse
Ami a narancs felhasználását illeti, igen sokféleképpen elkészíthető és fogyasztható. Levéből ital, marinád, desszert készülhet, sárga héját általában süteményekbe, szószokhoz és dresszingekhez használják. A mediterrán konyhában húsételeket is ízesítenek vele. A szárított narancshéjat megtalálhatjuk különféle teakeverékekben, forraltbor-fűszerben, a narancsvirágból pedig narancsvizet készítenek, ami számos közel-keleti édesség egyik fontos alapanyaga.

Táplálkozás-élettani szempontból főképp a narancs magas C-vitamin-tartalmát kell kiemelni, ami erősíti immunrendszerünket, és javítja a vas felszívódását a tápcsatornából. A narancs nem tartalmaz zsiradékot, és majdnem kalóriamentes. Ugyanakkor sok, úgynevezett másodlagos növényi hatóanyag van benne: a látást védő és antioxidáns hatású A-provitamin és flavonoidok. A gyümölcs húsában lévő ballasztanyagok pedig emésztésünket segítik. Narancsos receptjeink a magazinban találhatóak.
A cikkek teljes terjedelemben a magazin március-áprilisi számában olvashatók.

Fotó: Adobe Stock