Zimányi Zsófia – Régi hagyományok őrzője
– Nem szokatlan Zimányi Zsófiától, hogy új dologba kezd, mégis izgat, hogy hányadik művészeti „szervezetét” indítja most útjára?
– Nevetve szokták mondani, hogy mindig elindítok valamit, de sosem fejezem be. Ez nem teljesen így van, hiszen művészek impresszálásával régen foglalkozom. A Tavaszi Fesztivált 15 évig, a Thália Színházat két évig vezettem. Ez az új „beruházás”, a Rózsavölgyi Szalon most nyílt. A nagymamám gyerekkoromban mindig két dologról mesélt. Arról, hogy a család mindig a gyönyörű Biarritzban nyaralt, és arról, hogy a harmincas években náluk vasárnaponként 4 és 7 között mindig nagyon sok vendég volt. Olyan nagy szalonjuk volt, hogy minden probléma nélkül elfért akár 70 ember, így találkoztak a barátaikkal. Sok művészember volt köztük. A nagymama egész héten erre az eseményre készült. Ilyenkor hol csak beszélgettek, hol bemutatta valaki például egy új szerzeményét. A nagymamám a 80- as évek elején halt meg, én pedig elfeledkeztem a történeteiről. A 90-es években került a kezembe Belle Schulhof: Egy impresszárió emlékiratai c. könyve, ebből kiderült, hogy a hölgy, aki eredetileg magyar volt (Bella), úgy került kapcsolatba a művészetekkel, hogy eljárt a nagymamámék szalonjába. Amikor a II. világháború idején kikerült Angliába, majd Amerikába, tulajdonképpen az itteni kapcsolatai alapján kezdett el művészekkel foglalkozni. Ekkor gondoltam először arra, hogy milyen jó lenne egy ilyen szalont csinálni, ezt próbálgatjuk most.
– Sorozattal nyitottak.
– Igen, ez a „Párbeszéd zenével és irodalommal”. Tóth Krisztina, Kemény István és Miklósa Erika voltak az első vendégek a költészet napján. Őket Eszterházy Péter és Lukács Miklós követte, Darvasi László és Udvaros Dorottya után pedig Grecsó Krisztián és Érdi Tamás zárta a sort. Most sorra jönnek a színházi előadások, mint Müller Péter Szeretetkönyvének zenés adaptációja. Ennek azért is örülök, mert a Tháliában már volt, én mégis úgy látom, hogy itt találta meg az igazi helyét. Saját bemutatónk is van, egy darab, aminek a megírására is mi adtunk megbízást. Szántó Erikát kértük fel arra, hogy Anna Gavalda: „Szerettem őt” című könyvéből készítsen színpadi változatot. Nagyon kíváncsi vagyok, miként működik majd. Szeretnénk megtalálni a 25 év feletti korosztályt, amelyik ha szórakozni szeretne, hozzánk ül be „öt órai teára”, ahol a zene mellett beszélgetni is tud. Az általunk összeállított programok azokat célozzák meg, akik az irodalomhoz valamilyen módon kötődnek.
– Hisz-e a sorsszerűségekben?
– Valószínűnek tartom, hogy mindennek van valami oka, még akkor is, ha abban a pillanatban nem látjuk át, hogy valami miért jó vagy éppen nem jó. Az én életemben is bebizonyosodott már, hogy ha valamit nagyon negatívan éltem is meg, az éppen egy pozitív folyamat elindítója volt. Van, amikor húsz év is eltelik, mire rálát az ember a dolgok miértjére. Nagyon remélem, hogy a szalon „élete” is úgy alakul, ahogy szeretném. Közvetlen indoka a könyváruház 100. évfordulója volt, de talán mélyebb ok az a remény, hogy olyan találkozóhely jön létre, ahol egy idő után a vendégek közösségként tekintenek magukra.
– Hogyan éli meg egy nagyon tudatos, de érzelmekkel telített asszony a váltásokat, a változást?
– Borzasztó nehezen engedem el a dolgokat, de van egy szerencsés tulajdonságom. Amikor a helyzet véglegesen megszűnik, nem gondolok rá többet. Arra trenírozom magam tudatosan, hogy ne gondoljak arra, hogy „mi lett volna, ha…”. Ami megtörtént, azon igyekszem túltenni magam. Nagyon nehezen változtatok, de ha megtettem, akkor az végleges. Mindig a jövő érdekel.
– Milyen családból érkezett? Honnan ez a lendület?
– A művészetekkel gyerekkoromtól kezdve szoros kapcsolatom van. Édesanyám az Operaház művészeti titkára, édesapám jogtanácsos volt. Egyedüli gyerek vagyok, akit a szülei nagy szeretettel neveltek, és mindent megkapott, ami lehetséges volt. Kívánságuk volt, hogy nyelveket tanuljak. Egyetemista koromban férjhez mentem az első fiúhoz, aki udvarolt nekem, most pedig már unokáim vannak… Anyám energiáját örököltem, édesapám sokkal nyugodtabb típus volt. A lendület? Van egy csomó lekötetlen energiám, amit igyekszem valahogy felhasználni. A gyerekeim önálló életet élnek, az unokáim szeretetben lefoglalnak ugyan, de időben kevésbé, így van arra időm és lehetőségem, hogy kitaláljak dolgokat. Ezek nem csak lekötnek, de szórakoztatnak is.
– Külső szemmel is látható, hogy energiájából, erejéből bőségesen jut közvetlen munkatársainak is.
– Ahhoz, hogy jól dolgozzanak az emberek, szükséges, hogy jól érezzék magukat ott, ahol vannak. Mióta vezető beosztásban vagyok, tudatosan törekszem arra, hogy a körülöttem dolgozók jó kedvvel vegyenek részt a munkában. Jó munkát csak így lehet elvárni. Ez a fajta munka olyan embereket választ ki, akik szeretik csinálni, és nem tekintik robotnak. Soha nem voltam híve a fegyelmező vezetésnek. Nekik is és az eddig felkért művészeknek is köszönöm, hogy úgy tekintenek a szalonra, mint kezdődő vállalkozásra, és mindenben segítségemre vannak.
– Mi a pillanatnyi vágya?
– Azt tekinteném a legnagyobb sikernek, ha Budapest másfél millió lakójából minden este lenne 75, aki a mi programunkat akarja megnézni. Nagyon remélem, hogy lesz.
Névjegy
Zimányi Zsófia
Művészeti impresszárió, a Budapesti Fesztiválközpont, majd a Thália Színház igazgatója. A „Francia művészet és irodalom rendje” tiszti fokozatának tulajdonosa. Gyerekkora óta a kultúra bűvöletében él: balett, zongora, kórus, opera. Budapest kulturális élete elképzelhetetlen nélküle. Áprilisban nyitotta meg irodalmi „találkozóhelyét”, a Rózsavölgyi Szalont.
