Cukorbetegség

Az életmód és az anyagcsere-betegségek közötti összefüggés egyértelmű. Korábban a betegség e formáját időskori cukorbetegségnek is nevezték. Ma az orvosok már nem szívesen használják ezt a kifejezést, ugyanis a cukorbetegek 90-95 százaléka a II. típusba tartozik, és egyre több közöttük a fiatalkorú és a gyermek is. A II. típusú diabétesz főképp a helytelen táplálkozás és az elhízás miatt, valamint a mozgásszegény életmód következtében alakul ki. A dohányzás is kedvez a cukorbetegség kialakulásának. Diabetológus szakorvosok szerint az étkezés után elszívott cigaretta valóságos katasztrófa. Az I. típusú diabétesszel szemben nem veleszületett betegségről van tehát szó. 

Mi a különbség az I. és a II. típusú diabétesz között?

Ha cukorbetegségről, más néven diabéteszről beszélünk, két fő típust különböztetünk meg. Tulajdonképpen két teljesen különálló betegségről van szó, bár mindkettőnek az inzulin nevű hormonhoz van köze. Azonban az egyik típusú betegségben (I. típus) a test nem termel inzulint, a másik, azaz a II. típusú betegségben még van inzulintermelés, de a sejtek nem képesek felvenni, mert nincs a felületükön kellő mennyiségű receptor, illetve idővel felmondják a szolgálatot. Leegyszerűsítve: a II. típusú diabétesz esetében elromlott a zár, ezért nem engedi be az inzulint, míg az I. típusú diabéteszben hiányzik a kulcs.

Annak, hogy az I. típusú diabéteszben nem termelődik inzulin a szervezetben, többnyire genetikai okai vannak, azonban a kiváltó ok gyakran egy heves lefolyású vírusfertőzés, amely az immunrendszert annyira megzavarja, hogy az elpusztítja azokat a sejteket is, amelyek az inzulint termelik.

Az inzulin a Langerhans-féle sejtekben termelődik a hasnyálmirigyben. E hormon feladata, hogy a táplálékkal felvett cukrot a vérből oda szállítsa, ahol szükség van rá, például az izomsejtekbe vagy a zsírsejtekbe, de mindenekelőtt az agysejtekbe, amelyek minden szerv közül a legtöbb cukrot igénylik működésükhöz.

Az I. típusú cukorbetegségben tehát a hiányzó inzulint kívülről kell bejuttatni a szervezetbe, injekció formájában. Ma ezt korszerű, „tollnak” nevezett rugós fecskendővel adja be magának a beteg. A toll előnye, hogy pontosan adagolja az inzulint, és olyan gyorsan szúrja be a tűt, hogy a páciens nem érez fájdalmat. Ma már léteznek inzulinpumpák is, amelyeket a beteg testére erősítenek, és amelyek katéteren keresztül folyamatosan juttatják az életfontosságú inzulint a páciens szervezetébe. A leadott dózis pontosan beállítható. A mért vércukorszint értékétől függően így lehet a legpontosabban adagolni az inzulint.

Egészen más a helyzet a II. típusú diabétesszel. Itt eleinte egyre több inzulin termelődik, amelyet azonban a megcélzott sejtek nem képesek felvenni. Szaknyelven ezt az állapotot inzulinrezisztenciának nevezik.

A szervezet az állandó inzulintúltermelésben fokozatosan kimerül, majd végül itt is teljesen leáll az inzulintermelés. E betegség nagyon alattomos, sokáig teljesen tünetmentesen zajlik.

Míg az inzulinpótlás az I. típusú betegségben a terápia alapját képezi, a II. típus esetében a bázisterápia a helyes táplálkozás, amit rendszeres fizikai aktivitásnak kell kiegészítenie. Gyógyszeres kezelés csak akkor szükséges, ha ez a bázisterápia nem vezet megfelelő eredményre. Ez jelenthet tablettás kezelést, azonban akár itt is szükség lehet rendszeres inzulinadagolásra.

A sport, főképp a túlsúlyos pácienseknél a legjobb megelőzés. A szerzett cukorbetegség ugyanis nem elkerülhetetlen sorscsapás.

Hogyan sikerült leküzdeni a diabéteszt?

Hans Lauber német publicista konkrét programot ajánl. Ő maga II. típusú diabéteszben szenved, kordában tudja tartani vércukorszintjét, és ma sem inzulinra, sem tablettákra nincs szüksége. Lauber következetesen saját testének önszabályozó mechanizmusaira hagyatkozik. „Mérj! Egyél! Fuss! Légy fitt, mint egy cukorbeteg!” – ez a mottója, egyben tanácsadó könyvének címe is. Munkájában beszámol arról, miként határozta el néhány orvossal szembeszállva, hogy saját kezébe veszi gyógyulását. Olvasóit azzal biztatja, ha betartják ajánlásait, képesek lesznek leküzdeni betegségüket. Igaz, ezért keményen meg kell dolgozniuk. Például naponta legalább fél órán át kocogniuk kell, vagy valamilyen más, állóképességet fejlesztő sportot űzniük. Véleménye szerint gyógyulásához harmadrészt a rendszeres mozgás járult hozzá. A másik kétharmadot az étrendjének köszönheti.

Elsődleges célja nem is a fogyás volt, noha mára testalkata ideálisnak nevezhető. Következetesen mérte a vércukorszintjét, így tapasztalta meg, mely élelmiszerekkel és italokkal tudja stabilizálni vércukorértékeit, illetve, hogy melyek hatására emelkedik meg meredeken. A legnagyobb vércukorszint-kiugrást egy üveg kóla elfogyasztása után mérte, amely, mint ismeretes, kb. 20 kockacukornak megfelelő cukormennyiséget tartalmaz. Ettől kezdve tartózkodott a kóláktól, üdítőktől, gyümölcslevektől, nektároktól és hasonló édes italoktól. Legfeljebb olykor-olykor vízzel kevert, frissen facsart almalé vagy egy pohár száraz bor jöhet szóba, de egyébként édesítetlen zöld teát, illetve vizet iszik.

Felejtsük el a diabetikus élelmiszereket

Hans Lauber elutasítja a „diabetikus” címkéjű élelmiszereket. Ezek ugyanis szintén sok cukorral készülnek, csak répacukor helyett gyümölcscukrot (fruktóz) tartalmaznak, és olykor meglepően sok zsírt. Aki nem szokott hozzá, hogy ellenőrizze az élelmiszerek címkéjén az összetételt, annak meggyűlhet a baja az ilyen ételekkel, ha azt képzeli, ezekből korlátlanul fogyaszthat. Az ilyen megtévesztő címkézések, elnevezések is okozhatnak elhízást és emelkedett vércukorszintet.

Az egyetlen helyes módszer: mindig figyeljünk oda, mit eszünk, mit tartalmaz az ételünk. Ez bizony azt jelenti, hogy bizonyos fokig élelmiszer-szakértővé kell válnunk, és pontosan tisztában kell lennünk vele, hogyan reagál az ételre a szervezetünk.

Együnk jóízűen – és a megfelelő ételeket!

Hans Lauber általános tanácsai: Együnk jóízűen, és mindig a legjobb minőségű ételeket, amelyek szó szerint legyenek színesek, mint a szivárvány. Ő maga csak biotermékekből készíti ételeit, méghozzá saját kezűleg.

Egyszerre ne együnk sokat – több kisebb porcióra osszuk el napi ételadagunkat. Az étel tartalmazzon bőséges mennyiségben ballasztanyagokat, fehérjét – főként növényi eredetűt, például tofut, hüvelyeseket, gabonát. Lehetőleg teljes mértékben kerüljük az édességet, tehát semmi nassolás és semmi desszert.

A viszonylag bőségesebb táplálkozás legfeljebb délben engedélyezett, szervezetünk ezt viseli el leginkább. A reggeli Laubernél müzliből áll. Ez mindent tartalmaz, amire a testnek a nap kezdetén szüksége van: előre beáztatott tönkölybúzaszemeket, zabpelyhet, almát, élesztőpelyhet, aludttejet, kakaót, görögszénát.

Olajból is csak a legjobbat

Ezzel szemben minden tilos, ami túl sok zsírt tartalmaz: tehát hasábburgonya, csipsz, kolbász és szalonna, sütemények és torták, gyorséttermi ételek. Természetesen a zsíros húsok is, és minden, ami rejtett zsírt tartalmaz.

Jótékony hatású ezzel szemben a jó minőségű növényi olaj, például az olívaolaj és a magas omega-3 zsírsavat tartalmazó olajfajták: például a lenmag-, a kendermag-, a dió-, a repce- és szójaolaj. A jó hatású omega-3 zsírsavak megtalálhatók a tengeri halakban is, például a lazacban, a szardellában, a szardíniában, a heringben, a makrélában és a tonhalban.

Pasta – cukrosoknak csak az olasz fajtákat ajánljuk

Lauber a szénhidrátok terén is nagy különbségeket állapított meg, főképp, ami a főtt tésztákat illeti. A hagyományos, tojásos tészták kedvezőtlenek, ezzel szemben a durumbúzából készült olasz tészták másképp hasznosulnak a szervezetben. Az ilyen tészták fogyasztása után legnagyobb meglepetésére nem emelkedett jelentősen a vércukorszintje.

A kenyéregységek számolgatásáról egyébként igen ritkán esik szó a könyvében. Lauber ugyanis nem a kalóriákat számolja, hanem a vércukorszintet méri.

A futás egészséges!

Kezdetben futási stílusa mindennek volt nevezhető, csak egészségesnek nem – vallja be Hans Lauber. Akkoriban úgy futott, mint a menedzserek: mindent beleadott, egészen a végkimerülésig. Épp csak az a bökkenő, hogy ez semmit sem ér! Ugyanis a futás csak akkor ér valamit, ha marad elég levegőnk, hogy a sok belélegzett oxigén felpörgesse anyagcserénket, ami képes szabályozni a vércukorszintet. Az alapszabály tehát a következő: csak olyan tempóban szabad kocogni, hogy közben akár még társalogni is tudjunk – mosolyogva. Vagy kezdetben egy csuklóra erősíthető pulzusmérő órával mérjük a pulzusunkat, nehogy túllépjük az optimális teljesítményszintet. Így jobban ellenőrizhetjük az edzés eredményességét, például azt, hogy azonos pulzusszám mellett gyorsabban tudunk futni.

A futást is szokni kell. Először le kell győznünk természetes lustaságunkat. Kezdhetjük lassabban: egy kis gyors gyaloglás, ráhangolódásképp, majd néhány percnyi könnyed kocogás. Aztán mindennap egy perccel megtoldható az edzés ideje.

Milyen gyakran és mennyi ideig fussunk? Lehetőleg naponta egy fél órát. Legalább három órát hetente. Ha egy nap kimaradt, akkor másnap egy órán át. Lehetőleg erdőben, parkban, ahol tiszta, friss levegőt szippanthatunk, és a talaj sem olyan kemény. Érdemes jó minőségű cipőt választani.

Az állóképességet fejlesztő edzés csökkenti vércukor­szintünket

Csak a rendszeres, egyenletes fizikai terheléssel lehet csökkenteni a vércukorszintet és zsírt égetni. A labdarúgás, a squash, a tenisz és hasonló típusú mozgások tehát aligha jöhetnek szóba, sokkal inkább megfelelő mozgásforma a kerékpározás, a nordic walking, a sífutás vagy a hegyi túrázás. Érdekes, hogy az aktív kalóriaégetés nem korlátozódik csak a mozgás idejére, hanem folytatódik utána is, amikor pihenünk.

Vércukorszint és inzulinszint a kísérletekben

Mivel kutatásai során nem talált számszerű értékeket, Lauber saját magán kezdett kísérletezni. Egy diabetológus rendelőjében egyik reggel terheléses cukortesztet végeztetett. Ennek során először az éhomi vércukorszintet mérik meg, utána a páciens 75 g tiszta glukózoldatot iszik, aminek hatására a vércukorszint jelentősen megemelkedik.

Ezután Lauber futni indult. Már egyetlen óra futás hatására jelentősen, két óra múltán pedig a normál szintre csökkent a vércukor szintje. A következő napok mérése szintén szép eredményt hozott. Ha nem futott, testének több inzulint kellett termelnie (32,9 mU/l), hogy kiegyenlítse a vércukorszintet. Ha a nap futással kezdődött, ennek a mennyiségnek a harmada is elegendő volt. Ez szintén azt bizonyította, hogy a futással jelentősen csökkenthető a vércukorszint, és kevesebb inzulin is elegendő az egyensúly fenntartásához.