Hatásos terápiák ízületi kopás esetén
Az ízület két csont között lévő mozgatható kapcsolat. Minden ízületet kötőszövetes szalagok alkotta ízületi tok tart össze. Az ízületben találkozó csontok felületét (ízfelszín) tükörsima porcréteg alkotja, amelynek fő feladata, hogy a mozdulatok során fellépő súrlódást, nyomást és nyíróerőket csökkentse. A porcréteg állandó megújulásáért a porcszövetben helyet foglaló porcsejtek (kondrociták) felelősek. Ízületi kopás esetén a porcfelszínről leváló apró porctörmelék kerül az ízületet kitöltő ízületi folyadékba. Olyan ez, mint amikor homok kerül egy fogaskerekekkel teli gépezetbe, ráadásul azonnal működésbe lép az immunrendszer is, ami gyulladásos reakció formájában nyilvánul meg. Az orvos ilyen esetekben „aktivált artrózisról” beszél. A gyulladás az érintett ízület vörösségével, duzzanatával, forróságával és fájdalmával jár, és a beteg nem tudja rendesen behajlítani az érintett testrészt, illetve ízületet.
A kopás „aktiválódását” gyakran az ízület túlterhelése okozza. Az ízületi kopással kapcsolatos rossz hír, hogy ez a kórkép gyógyíthatatlan.
Gyógyszertári hatóanyagok az ízületi kopás panaszainak enyhítésére
A diklofenák, az ibuprofén, az acetil-szalicilsav (ASS), valamint a naproxén olyan hatóanyagok, amelyeket non-szteroid gyulladáscsökkentők néven foglalnak egy hatóanyagcsoportba. Világszerte elterjedt gyógyszerekről van szó, főként tabletták és kapszulák formájában. Hatásmechanizmusuk némiképp eltér, de mindegyikük közös tulajdonsága, hogy csillapítják a gyulladást és a fájdalmakat, egyben lázcsillapító hatásúak is. Közös vonásuk, hogy az úgynevezett gyulladáskeltő prosztaglandinok (szövethormonszerű anyagok) termelődését gátolják. Ezek az anyagok főszerepet játszanak a fájdalmak, a láz és a gyulladás kialakulásában és fenntartásában.
Az említett gyógyszercsoportok egyik legellentmondásosabb tulajdonsága, hogy bár csillapítják a gyulladást, ugyanakkor némiképp rontják az ízület anyagcseréjét.
Nagy dózisban vénykötelesek, alacsonyabb dózisú formában vénymentesen kaphatók. Leggyakoribb, legjellemzőbb mellékhatásukat a gyomor-bél rendszerben fejtik ki: emésztési zavarokat, émelygést, hányást, hasmenést okoznak, súlyosabb esetben pedig a gyomor-bél traktus nyálkahártyáján vérzést, esetleg fekélyt. Ezek a mellékhatások jellemzően az ilyen gyógyszereket rendszeresen szedő, idősebb korosztályban jelennek meg. A mellékhatások enyhítése érdekében az orvos általában valamilyen protonpumpagátlót (protonpumpa-inhibitor = PPI) ír fel, amivel fékezi a gyomorban a savtermelődést. A non-szteroid gyulladáscsökkentők azonban szív- és érrendszeri mellékhatásokat is okozhatnak. Csökkent veseműködés esetén pedig néhány heti folyamatos szedés veseelégtelenséghez vezethet. Probléma általában akkor jelentkezik, ha a páciens a vénymentes készítményt a csomagolásban szereplő adagolási javaslat ellenére nagyobb dózisban szedi. Ezért ökölszabályként elmondható: a diklofenák-, ibuprofén-, ASS- és naproxéntartalmú gyógyszereket lehetőleg a legszükségesebb, minél alacsonyabb dózisban és csak átmenetileg tanácsos szedni. Saját érdekében mindenki – főképp az idősebb korosztály – a gyógyszerszedésről mindig kérje ki orvosa véleményét.
Az önkezelés egyik hatásos módszere a külsőleg alkalmazható bedörzsölők
Kedveltek és elterjedtek a diklofenáktartalmú gélek, krémek és bedörzsölők, és az ibuproféntartalmú gélek és krémek. Ezek külsőleg alkalmazott gyógyszerkészítmények, amelyekből nem jut az ízület belsejébe terápiás szempontból releváns mennyiségű hatóanyag, de az ízületet körülvevő szövetekbe igen, ezért az ilyen készítmények kifejezetten alkalmasak a felszínhez közeli ízületek, pl. a térdízület vagy a kéz ízületeinek kezelésére, és jelentős mértékben képesek enyhíteni a fájdalmakat. Ez azt jelenti, hogy csökkenthető vagy teljesen mellőzhető a szájon keresztül adagolt diklofenák, ibuprofén alkalmazása. A kedvező hatás létrejöttéhez a bedörzsöléssel együtt járó masszírozás is hozzájárul.
Külön megemlítendők a fekete nadálytő kivonatát tartalmazó bedörzsölők. A fekete nadálytő nem csak gyulladásgátló, hanem fájdalomcsillapító is és a duzzanatot is csökkenti. Az aktivált artrózis – mint a gyulladás általában – duzzanattal is jár. Tehát a fekete nadálytövet nem csak zárt, tompa sérülések (sportsérülések), hanem az aktivált artrózisok kezelésében is eredményesen alkalmazhatjuk. Ezzel szemben a „néma” artrózist főként illóolajokat tartalmazó gélekkel és kenőcsökkel, melegítő tapaszokkal vagy meleg borogatással szokás kezelni. A meleg hatására felélénkül a kezelt terület vérkeringése. A kéz kis ízületeinek kopása reggelente kellemetlen ízületi merevséget okoz, és a betegnek „be kell járatnia” ujjait, mielőtt megfelelően használni tudná őket. Ebben segíthet a kámforolaj, ami szintén sokféle bedörzsölő (pl. a kámforos sósborszesz) fontos alkotórésze. A kámfor javítja a bedörzsölt terület keringését, és csillapítja a kellemetlen panaszokat. A bedörzsölést érdemes este, lefekvés előtt végezni (be kell masszírozni a kézbe).
Az aktivált artrózist hűteni kell!
Egészen más a helyzet az aktivált, tehát gyulladásban lévő, fájdalmas, vörös artrózissal, ezt nem melegíteni, hanem hűteni kell. A hűtés egyaránt csillapítja a gyulladást, a fájdalmat és a duzzanatot. A hűtés legegyszerűbb módja a hideg vizes borogatás, amit rendszeresen meg kell újítani, ha átmelegedett. A jegelés még ennél is hatásosabb, de lehet kapni kész jégpakolást, vagy egy egyszerű jégakkut is használhatunk ugyanerre a célra. A jeget – bármilyen formáról is legyen szó – tilos közvetlenül a bőrre helyezni! A bőr és a jég közé mindig textíliát helyezünk, a jég hideg hatásának mindig a ruhán keresztül kell érvényesülni! Ha a hűtés fájdalmat okoz a bőrön, a hűtést azonnal abba kell hagyni, mert a procedúra helyi fagyással, fagyási sérüléssel fenyeget.
Árnika: szigorúan csak külsőleg alkalmazható!

A hegyekben őshonos árnikából készült tinktúra a zárt sérülések (zúzódás, rándulás, véraláfutások) és ízületi fájdalmak kedvelt és elterjedt természetes orvossága. De az árnikatinktúrát az esetleges bőrreakciók miatt kizárólag hígítva szabad alkalmazni! A hígításnál a következő szabályt kell alkalmazni: Borogatáshoz a tinktúrát 3–10-szeres mértékben vízzel kell hígítani, a kenőcsök pedig legfeljebb 25%-ban tartalmazhatnak árnikatinktúrát.
Ha valaki tudja, hogy az őszirózsafélékre érzékeny vagy allergiás, annak az árnika minden formája ellenjavallt. Emellett fontos tudni, hogy az árnikát tilos elfogyasztani, tehát bevenni, meginni stb., mert súlyos, akár halálos kimenetelű mérgezést okozhat!
Az árnika virágának hatóanyagai – külsőleg alkalmazva – gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásúak. Ezért az európai országok számára kidolgozott gyógynövény-monográfia (ESCOP Monográfia) az árnikát külsőleg reumás megbetegedések kezelésére ajánlja. Egy klinikai kutatás keretében 204, a kezekben jelentkező ízületi kopásban szenvedő páciens bevonásával vizsgálták az árnika hatásait. Az eredmények szerint az árnikagél hatásos alternatívája lehet az 5%-os ibuproféntartalmú gélnek. Háromheti kúraszerű kezelés után gyakorlatilag nem volt különbség az ipurpofén- és az árnikatartalmú gél között sem a fájdalomcsillapítás, sem a reggeli merevség enyhítése terén. Egy másik kutatásban térdízületi kopás kapcsán figyeltek meg hasonlóan kedvező, az ibuprofénhoz hasonlítható hatást. A gyógyszertárakban számos, árnikakivonatot tartalmazó krém, kenőcs, gél és bedörzsölő kapható, amelyek mindegyike hígított árnikatinktúra felhasználásával készül.
Testmozgás, túlterhelés nélkül
Néhány évtizeddel ezelőtt az orvos pihenést ajánlott az ízületi bántalmakban szenvedő pácienseknek. Mára ez a vélemény meghaladott, ugyanis kiderült, hogy mozgás hatására az ízületet belülről kibélelő nyálkahártyában fokozódik a szinóvia, az ízületi nedv termelődése. Ez a fehérjetartalmú folyadék kitölti az ízületi rést, és kenőanyagként szolgál a két, egymással szembenéző ízületi felszín között, csökkentve azok súrlódását. Emellett – és ez legalább ennyire fontos – táplálja a porcszövetet, amelynek nincs saját érhálózata, tehát a vérből közvetlenül nem jut tápanyagokhoz. Ezt csak az ízületi folyadék képes biztosítani. Persze semmit nem szabad túlzásba vinni, az ízület túlterhelése ártalmas! Emellett nem szabad nagy nyomásnak, lökésnek kitenni az ízületet, mert ezek hatására tovább pusztul a porcréteg.

Az ízületi kopásban szenvedőknek kifejezetten ajánlott mozgásforma az úszás és a kerékpározás, mert ezek közben a testsúly nem terheli az ízületeket. A csípőízületi kopásban (coxarthrosis) és a térdízületi kopásban (gonarthrosis) szenvedők lehetőleg viseljenek a lábfejet jól, biztonságosan tartó, ugyanakkor puha talpú lábbelit, amely tompítja a lépések közben fellépő, felfelé, az ízületekre ható „ütközést”, tehát bizonyos értelemben lökésgátlóként működik. Az ortopéd szakorvos pedig szükség esetén speciális cipőbetétet ír fel, amelyek viselete tovább enyhíti az ízületekre gyakorolt terhelést.
Az egyenletes meleg is jótékony hatású
Artrózis esetén az ízületek érzékenyen reagálnak a hőmérsékleti változásokra, még az olyan kismértékűekre is, amelyeket nem is észlelünk. Ezért fontos, hogy tünetmentes, tehát néma artrózis esetén is mindig gondoskodjunk róla, hogy az ízületet folyton egyenletes hőmérséklet vegye körül. Ezt főként a nyaki kis ízületek kopásától szenvedő páciensek igazolják, akik szinte állandóan sálat viselnek. A sál biztosította állandó meleg enyhíti fájdalmaikat, és általában kellemes érzetet biztosít. A gyógyászati segédeszközöket forgalmazó szaküzletekben és gyógyszertárakban is kaphatók speciális ízületi melegítők, ezek különféle vastagságban léteznek, igazodva az aktuális időjáráshoz és évszakhoz. A térdvédőkkel általában az a baj, hogy járás közben lecsúsznak. Ezen a problémán segíthet a bőrbarát ragasztó, amit a kompressziós harisnyákhoz is ajánlanak hasonló okokból. Segítségével tartósan rögzíthető a térdmelegítő, ugyanakkor maga a ragasztó, amikor már nincs szükség rá, vízzel könnyen lemosható. Tilos irritált, gyulladt bőrön és sebeken alkalmazni!
Az ízületi kopás idővel annyira súlyossá válhat, hogy az ízület instabillá válik, és külső megtámasztást, megerősítést igényel. Ezt a célt szolgálják a speciális, elasztikus fáslik és kötések, amelyek szaküzletben kaphatók. Ezeket azonban nem szabad állandóan viselni, mert hatásukra az ízületet körülvevő izmok elgyengülnek, elsorvadhatnak. Ezeket a speciális kötéseket mindig az orvos írja fel. Gondot jelent, ha valakinek a kopás miatt érintésre is érzékeny vagy állandóan fáj a térde – ilyenkor a fájdalom az éjszakai nyugalmat is megzavarhatja, nehéz fekvés közben olyan testhelyzetet felvenni, ami panaszmentességet biztosít. Ezen a helyzeten segíthet egy speciális párna, vagy a párnát a két térd közé is helyezhetjük oldalfekvésben.
A homeopátia és gyógynövények szerepe az ízületi kopás kezelésében
Az artrózis kezelésében hatásosak lehetnek az ún. komplex homeopátiás készítmények. Ezek, amint nevük is utal rá, több, alacsony hígítású homeopátiás szer keverékéből készülnek. A keverék alkotóelemeinek hatása hasonló, ezért kölcsönösen kiegészítik, támogatják egymást a keverékben, így széles hatásspektrumú szert kapunk. Ezeket célszerű krónikus panaszok esetén rendszeresen szedni az artrózis aktív, gyulladásos szakaszának megelőzése céljából. Léteznek homeopátiás kenőcsök és krémek is, amelyek szintén hasznosak lehetnek az ízületi kopás kezelésében.

Ami a növényi szereket illeti, az ízületi panaszok kezelésében talán a legelterjedtebbek az ördögkarom kivonatait, valamint a csalánkivonatot tartalmazó készítmények, amelyek klinikai kutatásokban is bizonyították hatásosságukat. E növényi eredetű orvosságokkal csökkenthetjük a diklofenák, illetve az ibuprofén adagját.
Hialuronsav
1974 óta alkalmazzák ízületi – főként térdízületi – kopás kezelésében a hialuronsav- (nátrium-hialuronát) tartalmú, közvetlenül az ízületbe adott injekciókat. Az ajánlás szerint a befecskendezett hialuronsav az ízület belsejében pótolja az onnan hiányzó ízületi nedvet, feltölti a porc felületén keletkezett bemaródásokat, és kisimítja a porc felszínét. Emellett állítják, hogy gyulladáscsökkentő hatású is. Ma is sok ortopéd szakorvos ajánlja betegeinek ezt a kezelést, de a hialuronsavval végzett kezelés hatásosságát vizsgáló klinikai kutatások eredménye ellentmondásos. Ezzel magyarázható az a tény, hogy a legtöbb betegbiztosító nem téríti a kezelés költségeit, tehát a páciensnek magának kell viselnie azt. A tapasztalatok szerint azonban a páciensek egy-egy kúra után (heti egy injekció 4-6 héten át) 3–6 hónapig panaszmentesek. Emellett hialuronsav-injekciókkal kezelik a hüvelykujj alapízületének kopását, az öregujj merevségét, illetve X-alakú ferdületét.
A táplálkozás szerepe
Noha általában ajánlják, a legtöbb érintett nem hajlandó étrendjét módosítani. A legfontosabb a túlsúly csökkentése, mert ezzel tehermentesíthetjük ízületeinket. Emellett megfelelő étrenddel enyhíthetjük a fennálló panaszokat is. Általános ajánlás, hogy csökkenteni kell az állati eredetű fehérjék és zsiradékok étrendi arányát a zöldségek és gyümölcsök javára. Szintén korlátozni kell az édességek mennyiségét. Sok páciens számol be róla, hogy étrendjük radikális módosítása révén el tudták hagyni a fájdalomcsillapítókat.
Fotó: Adobe stock