Hiperaktív gyermekek hatékony kezelése
A szakirodalom még a megnevezést illetően sem egységes: a hiperaktív gyermek kifejezés mellett a hiperkinetikus magatartászavaron, a minimális agyi diszfunkción vagy a minimális agykárosodáson ugyanazt a jelenséget értik. Közös jellemzője azonban valamennyi meghatározásnak a figyelemzavar, amely hiperaktivitással vagy a nélkül is kialakulhat, és lehet átmeneti vagy visszamaradó fajta.
A hiperaktív gyermeket környezete túl élénknek ítéli, emiatt gyakran kell szembesülnie konfliktusokkal otthon és közösségben (óvoda, iskola) egyaránt. Az ilyen gyerekek általában néhány percnél tovább képtelenek odafigyelni valamire, hamar félbehagynak bármilyen, újonnan kezdett tevékenységet, türelmetlenek, sokszor folyamatosan beszélnek, és másokat nem hagynak szóhoz jutni, képtelenek nyugodtan játszani. Előfordul, hogy más gyermekeket nem hagynak békén, képtelenek egy helyben ülni (még étkezéskor sem), és túlzott energiájuk akár önmaguk ellen fordulhat. Mindezt gyakran kíséri alvászavar: keveset alszanak és nyugtalanul. Ezért aztán soha nincsenek igazán kipihenve. Ez persze általában a családi környezetükben ugyancsak megfigyelhető, hiszen a gyermekek túlzott éjszakai aktivitása mások álmát is zavarja.
A hiperaktivitás okai
Az okokat illetően a kutatók egy csoportja azt tartja meghatározónak, hogy a hiperaktív gyermekek agyában túlságosan sok dopamin szabadul fel. Ez olyan anyag, amely az idegingerületek átviteléért felel (Parkinson-kórosoknál éppen ebből van az agyban kevés). A szakértők egy másik csoportja a hiperaktivitást genetikai okokra vezeti vissza. Egy vizsgálat szerint a hiperaktív gyermekek szüleinek és testvéreinek több mint a felénél szintén megjelent ez a tünetcsoport. Egyes kutatások összefüggésbe hozták a hiperaktivitást a terhesség idején történt dohányzással, illetve a születéskor fellépő oxigénhiánnyal.
Végül létezik olyan elmélet is, amely az ideiglenesen, csak rövidebb ideig fennálló hiperaktivitásra azon az alapon talál magyarázatot, hogy a tünetek hátterében valamilyen érzelmi megrázkódtatást, családi válsághelyzetet keres. Ilyenkor az igazi megoldást nem a gyermek, hanem a szülők kezelése, a nekik nyújtott tanácsok, az életmódbeli változtatások jelentik.
A hiperaktív gyermek szerencsére gyakran kinövi ezt a rendellenességet, idegrendszere érésével a tünetek enyhülhetnek, akár meg is szűnhetnek. Ha ez mégsem történik meg, akkor az illető felnőttkorában is túlságosan aktív, örökké nyüzsgő marad. Ilyen emberekből lesznek a munkamániások, de válhat belőlük kiváló kutató, örökké az újat kereső művész vagy tudós. Leonardo da Vinci, a polihisztor művész, Walt Disney, a „rajzfilmkirály” vagy Thomas A. Edison, a feltaláló zseni ugyancsak hiperaktív személyiségnek számított.
Figyelemzavar hiperaktivitás nélkül
A hiperaktivitás nélkül kialakuló figyelemzavar, amellyel együtt jár a tanulásra való képtelenség, pusztán attól is létrejöhet, hogy valamelyik vitamin hiánya következtében elégtelen az agyműködés.
A „bűnösök” listáján első helyen szerepel a vas, amelynek hiánya csökkenti a figyelmet, az állóképességet, ennélfogva a tanulást és a viselkedést is befolyásolja.
Ha egy egyébként jó képességűnek mondott gyermek tanulási problémákkal küzd, akkor könnyen lehet, hogy túl sok szennyező nehézfém halmozódott fel szervezetében. Hajanalízissel ezek kimutathatók; többnyire a higany, a kadmium, az ólom, a réz és a mangán magas szintje húzódik meg a háttérben. Ilyenkor a nehézfémszennyezés kivezetésével – jól felépített, kombinált vitamin-, ásványianyag- és antioxidáns-kúrával – néhány hét alatt kedvező változást lehet elérni.
Végül érdemes megemlíteni, hogy több tanulmány is kimutatta: a gyakori fülfertőzés (középfülgyulladás) kétszer annyi rosszul tanuló gyermeknél fordul elő, mint az iskolában jól teljesítőknél. Az ismétlődő középfülgyulladást átélt gyermekek lassabban tanulnak meg beszélni, tanulási nehézségekkel küzdenek, és általában alacsonyabb az intelligenciaszintjük is.
Hiperaktivitás figyelemzavarral
Minden tizedik-huszadik iskolás gyermek tartozik ebbe a csoportba, és tízszer több fiú küzd hiperaktivitással, mint amennyi lány. A tünetek már óvodás korban jellemzőek, de az orvosok a diagnózist általában csak később állítják fel, amikor a gyermek már iskolába kerül. Nyugaton, főleg az Egyesült Államokban 2-3 millió iskoláskorú fiú kap gyógyszert emiatt, pedig nem lehet biztosan tudni, hogy a tünetek elnyomásán, háttérbe szorításán kívül nincs-e olyan mellékhatásuk, amely az érintetteknek csak felnőttkorukban okoz majd problémát. Ráadásul az ilyen gyógyszert szedő gyermekekből – ha a dózis nem megfelelő, vagy valamilyen okból kimarad a gyógyszer szedése – könnyen kirobbanhat a visszafojtott energia. Amerikában az iskoláskorú erőszakos bűnelkövetőkről gyakran kiderült, hogy ilyen vagy hasonló gyógyszert szedtek.
Több tudományos kutatás bizonyította, hogy a hiperaktív jelenségek többségéért a különböző élelmiszer-adalékanyagok, táplálékallergének okolhatók. A túlzott cukorfogyasztás ugyancsak gyakran jellemző az ilyen gyermekekre.
Ha meggondoljuk, hogy az Egyesült Államokban 5000-féle adalékanyag van használatban, és becslések szerint minden amerikai szervezetébe évente több kiló ilyen adalékanyag jut, akkor könnyen megérthetjük ennek a tényezőnek a fontosságát.
Dr. Benjamin Feingold elmélete szerint a hiperaktív gyermekek mintegy fele érzékeny az élelmiszer-színezékekre, tartósítószerekre, ízfokozó adalékanyagokra, valamint a természetesen előforduló szalicilátra és fenolokra. Más kutatásokból az derült ki, hogy a túlzott izomaktivitásért (hiperkinézis) elsősorban a foszfáttartalmú adalékanyagok felelősek.

Bár Feingold teóriáját sokan támadták, több vizsgálat megerősítette, hogy ha az említett anyagokat kizárják a hiperaktív gyermekek étrendjéből, állapotukban számottevő javulás érhető el. Az egyik ilyen kutatás során 76 súlyosan hiperaktív gyermeket fogtak hipoallergén diétára: táplálékuk bárányból, csirkéből, burgonyából, rizsből, banánból, almából, káposztafélékből állt, emellett kaptak multivitamint és napi 3 g kalcium-glükonátot. Egy hónap elteltével 62 gyermek (82%) viselkedése javult, közülük minden harmadiké teljes mértékben normalizálódott. Kísérő tüneteik – fejfájás, görcsök, derékfájás – ugyancsak enyhültek. Megerősítette ezt az összefüggést, hogy amikor a vizsgálat idejére elhagyott élelmiszereket ismét beépítették a gyermekek étrendjébe, újra jelentkezett náluk a hiperaktív magatartás és az egyéb tünetek.
Étrend, életmód
Ne szerepeljen a gyermek étrendjében só, szénsavas üdítőitalok, tea, szójaszósz, borecet, tej, ketchup, csiliszósz, színezett sajtok, csokoládé, szalámi, virsli, disznóhús, hot-dog, sonka, búza, kukorica, mustár, adalékanyaggal készült vaj, jégkrém; minden olyan étel, amely tartósítószereket, ízfokozó, színező anyagokat tartalmaz. Ugyancsak hátrányos a természetes szalicilátokban dús táplálék, ezért kerülendő a mandula, az alma, a sárgabarack, a bogyós gyümölcsök, az őszibarack, a szilva, a narancs, a paradicsom, az uborka. Szintén mellőzendők a magas foszfortartalmú ételek, amilyen a legtöbb hús, valamint a kóla. Célszerű kiiktatni a menüből minden, finomított cukrot tartalmazó ételt.
Ehet viszont a hiperaktív gyermek minden olyan zöldséget, gyümölcsöt, amit nem említettünk, valamint rizs és zab alapú ételeket.

A fentiekből kiderül, hogy a legjobb lenne minden élelmiszer-adalékot törölni az érintett gyermekek étrendjéből. A gyakorlatban azonban ezt igen nehéz megvalósítani. Van lehetőség viszont az adott gyermek számára veszélyesnek minősülő anyagok azonosítására, majd pedig az étrendből való kizárására. A legegyszerűbb módszer erre az, hogy négy héten keresztül alacsony allergéntartalmú étrendet követünk, majd egyesével kezdjük meg a „gyanús” élelmiszerek ismételt fogyasztását. Tegyük ezt úgy, hogy naponta legalább egyszer adunk belőle a gyereknek, és csak hetente vezetünk be új élelmiszert. Kísérjük figyelemmel, hogy visszatérnek vagy rosszabbodnak-e a tünetek, és ha igen, akkor fel kell hagyni az adott élelmiszer fogyasztásával.
A hiperaktív gyermekek azon csoportjánál, amelyre jellemző az idegrendszer éretlensége, gyakoriak a balesetek, mert a fáradhatatlanul nyüzsgő gyerek nem elég ügyes, és több veszély fenyegeti, mint társait. Ilyenkor segíthet az Ayres-féle mozgásterápia, amely nemcsak a mozgás biztonságát növeli, hanem hozzájárul
az idegrendszer éréséhez is. (Magyarországon például az Óbudai Nevelési Tanácsadóban alkalmazzák ezt a módszert.)
Gyógynövények
Különösen előnyös a macskagyökér, illetve a macskagyökeret tartalmazó teakeverék. Kiegyensúlyozza az idegrendszer működését, miközben nincs semmilyen káros mellékhatása.
Citromfű (10 g), macskagyökér (30 g), galagonyavirág (30 g) és komló (30 g) keverékéből vegyünk egy mokkáskanálnyit, forrázzuk le 1 dl vízzel, és 20 perces állás után szűrjük le. A megadott mennyiséget növelhetjük vagy csökkenthetjük is aszerint, hogy mennyire hatásos. Ha a gyermek szívesebben issza úgy, ízesítsük egy kis mézzel. Naponta egy-két alkalommal készítsük el és fogyasszuk. (Dr. Nagy Géza nyomán)
Illóolajok
Ajánlott illóolajok: cédrusfa, citromfű, ilang-ilang, kamilla, levendula, mandarin, petitgrain.
Ezek közül a mandarint a gyerekek különösen szeretik, megnyugszanak tőle, és még pici gyermekeknél is nyugodtan alkalmazható.
Aromalámpában párologtassunk két-háromféle illóolajat az említettek közül, ízlés szerint keverve.
Reflexológia
Kezelendő zónák a lábon: vese, mellékvese, húgyvezeték, húgyhólyag, agy, hipofízis, mellékpajzsmirigy, napfonat.
A vesezóna, mivel páros szervről van szó, mindkét lábon megtalálható. A talp közepétől indul, a húgyvezeték zónáján keresztül halad a belső boka irányába, a húgyhólyagzóna felé, és ebben az irányban kell masszírozni is. A mellékvesezónát mindkét lábon közvetlenül a vesezóna felett, de mélyebben találjuk meg.
Az agy zónájának kezeléséhez a nagyujj begyét, a talp felőli párnás részét, valamint a második ujj felé eső oldalát masszírozzuk. A jobb agyfél reflexzónája a bal lábon, a balé pedig a jobb lábon található. A hipofízis reflexzónája mélyen, a nagy-lábujj közepén van.
A mellékpajzsmirigyre a láb belső élén, a nagylábujj alapízülete előtt található zóna masszázsával hathatunk.
A napfonatzóna kezelése a 2. és a 3. ujj közötti vonalban, a talp párnás része alatti területen történik.
Akupresszúra
Segíthet a panaszok mérséklésében a test akupresszúrás pontjainak masszázsa. Nyomogassuk a vastagbél-meridián 4-es pontját (Vab-4) a hüvelykujj és a mutatóujj kézközépcsonti találkozásánál lévő mélyedésben. Harmonizálja a fejen haladó energiavezetékek működését.
Ellazító, nyugtató hatású a szívburok-meridián 6-os pontjának (Szb-6) masszírozása. Ezt úgy találjuk meg, hogy középső három kézujjunkat összezárva, merőlegesen a csuklóredőre helyezzük a kar belső oldalán, és ebben a magasságban nyomogatjuk a párhuzamosan futó két hosszú ín közötti részt.
Érdemes kezelni még a szívburokvezeték 7-es pontját (Szb-7), amely a csukló tenyér felőli oldalának közepén található.
Táplálékkiegészítők
A hiperaktivitás többnyire alacsony kalcium- és magnéziumszinttel párosul, ezért érdemes ilyen tartalmú táplálékkiegészítőt szedni. A készítményben a kalcium és a magnézium szerves kelátkötésben és 2:1 arányban legyen jelen.
A B-komplex vitamin elősegíti az agy működését, valamint nyugtató, az idegrendszert kiegyensúlyozó hatású.

A C-vitamin szedése általában csökkenti a stresszt, de van, akit élénkít.
Jó minőségű multivitamin és multi ásványi anyag kiegészítővel elkerülhető az említett anyagok hiánya.
Az aminosavak közül elsősorban az l-cisztein alkalmazása jön számításba, főleg ha a hajanalízis túl sok szennyező nehézfémet mutatott ki. Érdemes még megfontolni a gamma-amino-vajsav (GABA) adagolását, mert mérsékli a túlzott aktivitást, az erőszakra való hajlamot, segíti viszont a koncentrálást, a tanulást.
Fotó: Adobe Stock