Demencia esetén az életminőség megőrizhető

A demencia latin eredetű szó, jelentése „értelem nélküli”, illetve „szellem nélküli”, és számos, az agysejtek pusztulásával járó betegséget foglal magába, amelyek mindegyike az agyi funkciók hanyatlását okozza. Az Alzheimer-kór az összes demenciás eset körülbelül kétharmadát teszi ki. A demencia egyéb formái az agyi vérellátás zavarai (több, kisebb agyvérzés hatására, ún. vaszkuláris demencia) és más, ritkább okok miatt alakulnak ki.

A demencia a 60. életév előtt nagyon ritka, ez után azonban egyre nagyobb kialakulásának valószínűsége: a 75 éveseknek mintegy 5, a 85 éveseknek már 20 százaléka érintett, és a 90 esztendősek közül már minden harmadik személy demenciában szenved. A betegség átlagos időtartama tíz év. A közepesen súlyos stádiumtól kezdve az önálló életvitel erősen korlátozott, később teljesen lehetetlen. Ez azt jelenti, hogy a demencia egyike a fő okoknak, amiért az idős személyek ápolásra, gondozásra szorulnak.

Elvész továbbá a tervezés képessége, a logika és az absztrakciós képesség, a kreativitás, valamint a kritikai érzék, de a beteg már nem képes az új helyzetekhez alkalmazkodni sem, beszéde zavarossá, összefüggéstelenné válik. Mindeme képességek elvesztésének következménye, hogy a beteg elveszíti szociális kompetenciáit, és nem képes egyedül megbirkózni a hétköznapi feladatokkal sem. Ez a tény természetesen erősen próbára teszi az emberi kapcsolatokat, megnehezíti az élettárs és a hozzátartozók életét is.

Nem minden szellemi zavar automatikusan demencia

A legtöbb páciens a hozzátartozók unszolására megy el az orvoshoz. A diagnózis meghozatalában fontos szerepe van a páciens és a hozzátartozók kikérdezésének. Míg az „egyszerű feledékenység”, amely emlékeztető cédulákkal kezelhető, nem súlyos jel, már sokkal aggasztóbb, ha a páciens a jól megszokott környezetében eltéved, tárgyakat furcsa helyekre tesz (pl. a pénztárcáját a hűtőszekrénybe stb.). A gyógyszermellékhatások és a depresszió kizárása további lépések a diagnózis meghozatalában, ezt kiegészíthetik laboratóriumi vizsgálatok (pl. vércukor, máj-, vesefunkció) és képalkotó eljárások (CT, MR).

Az időseknél nem minden zavartság jelent automatikusan demenciát. Az idősödő embereknél egyéb, gyakran jól kezelhető zavarok okozhatnak átmeneti zavartságot. Idetartozik többek között a kiszáradás (túl kevés folyadék fogyasztása); gyógyszermellékhatás (pl. pszichofarmakonok, fájdalomcsillapítók, altatók); lázzal járó fertőző betegségek (pl. húgyúti hurutok vagy tüdőgyulladás).

A demencia, főképp az Alzheimer-kór, mint leggyakoribb kórkép ma sajnos még nem gyógyítható okilag, gyógyszeresen azonban enyhíthetők a tünetek, és a betegség lefolyása lassítható.

A demencia kezelése több pillérre támaszkodik: általános eljárások, a kísérő betegségek kezelése, illetve szükség esetén gyógyszeres terápia. Fontos szerepet kapnak a kezelésben a hozzátartozók, akikre a betegség ténye súlyos teherként nehezedik. Ezért nagyon fontos a gondozást végző hozzátartozók segítése, amiben az első lépés az alapos tájékoztatás a betegségről, annak lefolyásáról, és az önsegítő csoportok címének megadása.

Az általános gondozási módszerek megkönnyítik a hétköznapokat

A rendszeres fizikai tevékenység (pl. sietős tempójú séta, időskori torna) erősíti a beteg önértékelését, ugyanakkor gondoskodik az „egészséges fáradtságról” és a mély alvásról. A kerti munka, egy háziállattal való foglalatosság, a szellemi és szociális aktivitás megtartása, a baráti kapcsolatok ápolása jelentősen lassíthatják a betegség lefolyását. A zenélés vagy a táncterápia szintén pozitív hatású. Az időnként fellépő nyugtalanságot hatékonyan csillapíthatjuk illóolajok (citromfű, levendula) párologtatásával (illatlámpa).

A rendszeres napirend stabilizálhatja a beteg állapotát, közérzetét. Kerülendők az ismeretlen, ezért elbizonytalanító és túlterhelő helyzetek. Alapvetően arra kell serkenteni a beteget, hogy ismétlődően és minél többet foglalkozzon jól ismert és sikerélményt nyújtó dolgokkal.

A demencia stádiumai: a feledékenységtől a teljes kiszolgáltatottságig

Az első szimptómáktól a diagnózis felállításáig átlagosan másfél év telik el.

A betegség első stádiumában a vezető tünet a feledékenység, amit nem csak a páciens, de környezete is „nem normális mértékűnek” ítél. A páciens, mivel észleli hanyatló szellemi teljesítményét, gyakran ingerlékeny, mogorva, olykor depressziós. Ekkor még képes önmagát egyedül ellátni.

A második stádiumban a páciens nem képes idegen helyen eligazodni vagy egy városi térkép segítségével tájékozódni. Az összetettebb tevékenységek, például egy asztal megterítése vagy egy többfogásos étkezés elkészítése, a kártyázás, olykor az autóvezetés egyre nehezebbé válik, majd a beteg önként fel is hagy ezekkel. A beteg beszéde elmosódottá válik, könnyen elveszíti a fonalat, nem képes tömören kifejezni mondandóját, fokozatosan elveszíti érdeklődését a külvilág iránt és motiválatlanná válik. Egyre nagyobb gondot jelent neki a pénzzel való bánás. Előfordulhatnak téveszmék is, ami vádaskodásban, szemrehányásokban (pl. valaki meglopta, partnere hűtlenkedik) nyilvánul meg.

A demencia 3.-4. stádiumban a beteg már segítségre szorul

A betegség harmadik stádiumában a páciens már nem képes segítség nélkül megbirkózni a hétköznapokkal. Segíteni kell neki az öltözködésben és a tisztálkodásban. A páciens még felismeri élettársát, gyermekeit, de az ismerősöket és a távolabbi rokonokat már nem feltétlenül. A tájékozódási képesség hanyatlását az egyre gyakoribb eltévedések jelzik.

A negyedik stádiumban már annyira súlyossá válik a páciens állapota, hogy elfelejti saját és párja nevét, saját élettörténetét egyre elmosódottabban képes felidézni. Nem képes egyedül felöltözni, és segítségre szorul a WC-n is. Ekkorra nem képes sem székletét, sem vizeletét visszatartani, felborulhat a nappalok és éjszakák ritmusa, a beteg jellemzően akkor válik aktívvá, amikor családja nyugovóra tér. A személyisége fokozatosan széjjelhullik, járása bizonytalanná válik, egyre gyakrabban elesik.

Az utolsó stádiumban a beteg szókincse néhány szóra korlátozódik, ekkor sokan már nem képesek elhagyni az ágyat, úgy kell őket ápolni, mint egy csecsemőt, még a nyelés sem megy zökkenőmentesen. A hanyatlás olyan mértékű, hogy a kívülállónak úgy tűnik, a szellem és a lélek teljesen elhagyta testi porhüvelyét. A demens betegek többsége tüdőgyulladásban hal meg, ami félrenyelés vagy a hosszú ágyban fekvés következménye.

Sok múlik a beteg gondozóján

A rituálék, mint például a közös főzés során a páciensnek adhatunk olyan feladatokat, amelyeket képes önállóan ellátni (pl. krumplihámozás), ezek erősítik önértékelését és a partnerhez fűződő érzelmi kapcsolatát. A szellemileg még egészséges – azonban általában szintén idős és legyengült – partnernek óriási fizikai és szellemi terhet kell elviselnie. A depressziós hangulatzavar éppen ezért nem csak a demens páciensnél, hanem gyakran legközelebbi társánál is fellép. Sokat segíthet, ha a gondozást végző partner minél előbb felveszi a kapcsolatot egy önsegítő csoporttal vagy egy napközi otthonnal, hogy hetente egy-két alkalommal kaphasson egy szabad délutánt.

Fontos az emberséges, nem lekezelő bánásmód. Soha ne konfrontáljuk deficitjeivel, ne akarjuk saját, egészséges valóságunkat rákényszeríteni a betegre. Álljon itt egy példa: Egy demens páciens arra kéri önt: „Segítsen megkeresni az édesanyámat…!” Ahelyett, hogy ilyenkor azt mondanánk: „De hiszen az édesanyja már rég halott, hiszen ön is már 90 éves…”, helyesebb, ha elbeszélgetünk a beteg édesanyjáról, például a következő kérdéssel: „Meséljen az édesanyjáról, az az érzésem, hogy nagyon szereti őt.”

Az egyszerű mondatokat könnyebben megértik a demens betegek

A helytelen, mert túl nehéz, és a helyes, a demens beteg képességeihez igazított kommunikációra álljon itt egy további példa.

A feleség kiszól a konyhából a fürdőszobában lévő férjének: „Ha sietsz az öltözködéssel, tíz perc múlva reggelizhetünk, és még elérjük a buszt.” Ez a többszörösen összetett mondat a páciensnek túl bonyolult, a „tíz perc”-et valószínűleg már nem képes értelmezni, és a „ha, akkor” feltételes szerkezetet fenyegetésként értelmezi, hasonlóan ahhoz a kijelentéshez, hogy esetleg le fogják késni a buszt. Helyesebb tehát a következő módon eljárni: a feleség bemegy a férjéhez a fürdőszobába, kezét a vállára helyezi, és nyugodtan így szól hozzá: „Kérlek, öltözz fel.” Majd néhány perc múlva visszamegy a fürdőszobába. „Jól van, örülök, hogy felöltöztél, segíthetek megkötni a nyakkendődet?” Öt perc múlva: „Légy szíves, gyere reggelizni.”

Az ilyen nyugodt, egyszerű és egytagú felszólítások, kérések nem terhelik túl a beteget, és nem csak a pácienst mentesítik a stresszhelyzettől, hanem a gondozását végző hozzátartozót is. Az ilyen bánásmóddal elkerülhetjük a páciensek agresszív reakcióit.

A kísérő betegségek terápiája (szívelégtelenség, magas vérnyomás, székrekedés, cukorbetegség) tehermentesíti a beteg agyat.

Fontos a jó látás, hallás biztosítása (szemüveg, hallókészülék), valamint a jó fogpótlás, protézis, hogy a páciens képes legyen beszélni és megfelelően táplálkozni. Ezzel pozitívan alakítható az a benyomás, amelyet a páciens környezetére gyakorol. Nagyon fontos a kellő folyadékmennyiség (naponta 1,5-2 liter) elfogyasztása, mivel a kiszáradás drámaian ronthatja az agyi funkciókat.

Inkontinencia esetén sokat segít a rendszeres WC-re járás

A depresszió, a nyugtalanság, a téveszmék és hallucinációk sok esetben jól kezelhetők megfelelő gyógyszerrel. A mozgászavarok bizonyos eseteiben alkalmazhatók a Parkinson-kórra adott gyógyszerek. A páciensnek és a hozzátartozóknak egyaránt komoly gondot okoz az inkontinencia, azaz a vizelet és a széklet visszatartásának képtelensége. Ebben az esetben egy egyszerű, könnyen kivitelezhető stratégia hozhat meglepően jó eredményt: ne várjunk, míg a páciensnek „ki kell mennie”, mert ilyenkor általában már késő. Ehelyett rendszeresen, két-három óránként szólítsuk fel, hogy menjen WC-re, vagy kísérjük ki oda.

Speciális, az Alzheimer-kór kezelésére kifejlesztett gyógyszerek ideiglenesen fékezhetik az agyban bizonyos ingerületvivő anyagok kiürülését. Nem minden páciens reagál ezekre a gyógyszerekre jól, sőt sokak állapota inkább romlik, nyugtalanná, agresszívvé válnak. Másoknál azonban fékezhető a betegség romlása, a memória és a viselkedés javul. A gondot az jelenti, hogy előre nem lehet megjósolni, ki reagál jól a kezelésre és ki nem. Érdemes tehát megkísérelni a gyógyszeres kezelést, de kritikus szemmel kell figyelni a fejleményeket. Az orvos számára a legértékesebb információt a partner, a család vagy az ápolószemélyzet véleménye jelenti.

Az önsegítő csoportok tehermentesítik a hozzátartozókat

E rövid áttekintés célja a tájékoztatás és az, hogy bátorságot adjon a betegnek, és főképp a hozzátartozóknak. Noha egyelőre nincs gyógyszer, amellyel ezt a betegséget meg lehetne gyógyítani, számos gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelés létezik, amellyel megkönnyíthető mind a betegek, mind hozzátartozóik élete. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az önsegítő csoportok szerepét.

Fotó: Adobe Stock