Az IBS kialakulásának okai és megelőzése
Manapság sok betegségről hajlamosak azt mondani, pszichoszomatikus eredetű, azaz lelki gyökerei vannak. Ha a hagyományos módszerek nem segítenek, a beteg könnyen bekerülhet a hipochonder vagy a hisztériás kategóriába. Ám a megbélyegzés sok esetben túl gyors és nem is helytálló. Ezt bizonyítja például a Helicobacter esete. Sok évtizeden át a gyomorfekélyt lelki eredetűnek tartották, míg végül a fejlettebb diagnosztikai módszerek kimutatták, hogy a krónikus gyomorgyulladások és fekélyek (beleértve a rákot is) legfőbb okozója a Helicobacter pylori baktérium. Addig az orvosok pszichológushoz küldték a betegeket, most a laborba. Az orvostudománynak tehát mindenképpen óvakodnia kellene a túl gyors ítélkezéstől.
A jellegzetes tünetek
Az ingerlékeny bél szindróma (IBS) többnyire a 20. és 40. életév között jelentkezik. Az érintettek számáról nincsenek biztos adatok, ám a szakemberek úgy vélik, a népesség 7-25 százalékát tehetik ki. Közöttük a nők kétszer annyian vannak, mint a férfiak. Minden ötödik betegnél a baj súlyos lefutású, kifejezett tünetekkel. A többség egyedül szenved, csak körülbelül egyharmaduk merészkedik el az orvoshoz.
Az IBS esetében a jó hír az, hogy a betegség „nem komoly”, azaz az életkilátásokat nem rövidíti meg. Az érem másik oldala, hogy a tünetek ugyanakkor nem ártalmatlanok. Megkeserítik a páciens életét, és jelentősen rontják az életminőségét. A betegség jellegzetes tünetei a hasi görcsök, a hasmenés és székrekedés, nemritkán egymást váltva. A hasmenés nem pusztán orvosi, hanem társadalmi probléma is, és az illetőt általában elszigeteltségbe taszítja. Átmeneti idejű javulást hozhatnak az olyan szerek, mint a loperamid és a gyógyföld.
Az úgynevezett hasmenéses vagy székrekedéses típusok mellett a harmadik nagy csoportot a puffadásos-fájdalmas típus alkotja. Náluk a vezető tünet a rosszullét, a görcsös hasfájás, a bél fokozott összehúzódásai, de a rendezetlen székletürítés, összekapcsolódva a ki nem ürítettség érzésével és a gyakran vizes széklettel. Ezenkívül jellemző, hogy a panaszok leginkább és a legerősebben étkezés után lépnek fel, emésztési zajoktól kísérve.
A gyomornyomáshoz és a teltségérzethez nemritkán még egyéb panaszok is társulnak: hátfájás, fibromyalgia, migrénrohamok, nyugtalanság, levertség és pánik. Gyors kimerülés, alvászavarok, szapora szívverés, és a torokban a jól ismert „gombócérzés” és egyéb tünetek is jelentkezhetnek. Az egészet az teszi még bonyolultabbá, hogy mindennek általában nem egyetlen kiváltója, hanem többnyire több kisebb és néha egészen eltérő oka van.
IBS-ben szenvedőknél a bántalmak résztvevői
Helytelen étkezési magatartás: gyorsan lenyelt, nem megfelelően megrágott táplálék, és talán hozzá mindez valóságos ösztönzője a gázt termelő bélbaktériumoknak.
A bél megzavart aktivitása: a bél nem egyszerűen csak egy cső, amelyben végighalad a táplálék. Ennél sokkal lenyűgözőbb a mobilitása, és a feloldódott tápanyagot precízen összehangolt mozgással továbbítja előre. E munkája közben előfordul, hogy túl gyors (hipemobilitás), vagy túl lassú (hipomobilitás). Az emésztőrendszer az IBS-ben szenvedőknél hajlamos a makacskodásra, és ilyenkor jön a rettegett teltségérzet, a gyomorégés és/vagy a székrekedés.
Bélmimózák: az IBS-páciensek általában túlságosan érzékenyen reagálnak az emésztőrendszerükben bekövetkező folyamatokra. Itt alacsony fájdalomküszöbről beszélünk, mivel az érzékelési zavar az emésztőszervek területére korlátozódik. Ezen a területen számos új kezelési módszer létezik. Ilyen például a célzott mozgásterápia, amely jótékonyan befolyásolja a bél mozgását és a bélfalakra gyakorolt nyomást. Idetartoznak a sportnál jelentkező impulzusok és a hasmasszázs bizonyos formái, amelyeket például a dr. F. X. Mayr-féle terápiában és diagnosztikában gyakorolnak. Ezek harmonizáló hatást fejtenek ki az emésztőszervekre.
A fej és a has drámája: az emésztés messzemenően komplex, sokoldalú folyamat, sokkal összetettebb annál, amivel gyakran össze szokták hasonlítani: a motor égési folyamatával. Az emésztésben nem csak a gyomor, a hasnyálmirigy, a máj és az epehólyag, a bél és sokféle enzim vesz részt, hanem az agyunk is. A kutatás ebben az összefüggésben újabban „agy-bél tengelyről” beszél. Ennek köszönhetően folyamatos az idegi impulzusok és kémiai anyagok cseréje, amelyek együttesen bonyolult összehangolású folyamat eredményeként biztosítják a tápanyagok felszívódását. Az a feltételezés, hogy IBS esetén ez a törékeny és összetett kommunikációs még a gyorséttermi koszt – hálózat zavart szenved, a fej és a has nem képes többé megfelelően együttműködni. Ezen a területen valóban sok keresnivalója van a pszichoszomatikus orvoslásnak, a tapasztalatok szerint ugyanis a stresszel való eredményesebb bánásmód és a lazító technikák elsajátítása ígéretes perspektívát nyit meg a sikeres beavatkozás előtt.
Az IBS kialakulásának nyomában
Az irritábilis bél szindróma lehetséges okait kezelés előtt mindig pontosan fel kell tárni. Ezt a követelményt a mai „5 perces orvoslás” keretei között majdnem mindig szem elől tévesztik. Holott az IBS kiváltó okai között a legkülönfélébbeket találjuk: Helicobacterrel fertőzött gyomor, Candida albicans gomba megtelepedése a bélben, korábbi antibiotikum-kezelés utóhatása, vagy éppen fehérje okozta bántalmak.
Ez utóbbival kapcsolatban sokakban merül fel a kérdés, hogyan károsíthatja a szervezetünket fehérje, amely köztudomásúlag létfontosságú tápanyag. Túlzott mennyiségben azonban valóságos méreg. A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy minden egyoldalú és túlzott mennyiségű fehérjét tartalmazó diéta valóságos öngyilkosság. Az IBS legfőbb kiváltó okai között azonban többnyire a következő tényezők szerepelnek:
Laktózintolerancia
Ebben az esetben a tejcukor a vékonybélben nem bomlik le és emésztődik meg, mivel a szervezetből hiányzik, vagy csak nagyon kis mennyiségben fordul elő a laktóz, a tejcukor lebontásáért felelős enzim. Így ez a szénhidrát az alsó vékonybélszakaszba kerül, és csak ott kerül kapcsolatba baktériumokkal. Ezek a baktériumok széthasítják a cukrot, miközben megkötődik a víz, amelyet a vékonybél nem tud újra felszívni. A következmény: hasmenés, valamint fájdalmas puffadás, mert ha a laktózt baktériumok bontják le, akkor a vastagbélben hidrogén szabadul fel. Egy olasz vizsgálat adatai szerint az IBS-páciensek kétharmadánál laktózintolerancia fordul elő.
Fruktózintolerancia
A gyümölcscukrot eredetileg szintén a vékonybél felső szakaszán kellene gond nélkül megemésztenünk. Az ehhez szükséges enzimek normál esetben a bél nyálkahártyájában képződnek. Ha ez nem vagy nem megfelelően történik meg, akkor a cukor nagyrészt megemésztetlenül jut a vastagbélbe, és ott baktériumok dolgozzák fel. Ennek során gázok és zsírsavak keletkeznek. Fruktózintolerancia esetén nem jelentkeznek olyan egyértelmű tünetek, mint tejcukorérzékenységnél. A bélre nehezedő, fájdalmasan érzékelt nyomás fokozódik, a bélperisztaltika idegesen reagálhat, ami hasmenéshez hasonló panaszokat válthat ki.
A panaszokért az élelmiszeripar a felelős, amely hatalmas mennyiségben használja az olcsó gyümölcscukrot. Ennek biztos jele, hogy ez a fajta megbetegedés az elmúlt évek során drasztikusan gyakoribbá vált. A veszélyt jelzi, hogy hasonló intolerancia újabban a cukorpótló anyagokra (xylit, mannit, szorbit) is jelentkezik. Sok szakértő szerint a fruktózintolerancia ma már gyakoribb, mint a tejcukor érzékenység.
Cöliákia
Ebben az esetben táplálékallergiáról van szó, amely komolyan veszélyeztetheti az egészséget. Korábban úgy vélték, az érintettek többsége a gyerekek közül kerül ki. Mára bebizonyosodott, hogy a betegség a fiataloknál (20-35 évesek) és az idősebb felnőtteknél (50-70 évesek) sem ritka. A lisztérzékenység tünetei – hasmenés, puffadás, bizonyos tápanyagok felszívódási zavarai, pikkelysömörhöz hasonló bőrelváltozások – ebben az esetben általában elmosódottan jelentkeznek, ami megnehezíti a diagnózist. Pedig a baj nyomára akadni nagyon fontos, mert a bántalmak súlyosan károsítják a vékonybelet és a nyálkahártyát.
A panasz kiváltó oka ez esetben a tipikusan a gabonafélékben előforduló fehérje, a glutén. Ha az irritábilis bél szindróma kiváltó okai nem egyértelműek, akkor mindig a cöliákiára is gondolni kell.
Táplálékallergiák
Nagyon sok ember reagál túlérzékenyen bizonyos élelmiszer-összetevőkre. A valódi táplálékallergiák viszonylag ritkának számítanak. Ennek az oka a szavak körül folytatott vita. Az „allergiák” szigorú értelemben véve speciális antitestek képződéséhez kötöttek. Ha ezek jelenléte nem igazolható, akkor nem beszélünk allergiáról. Ennek ellenére nagyon súlyos intoleranciák léteznek, amelyek megkeserítik a páciensek életét. Ezekért a „pszeudoallergiákért” elsősorban az olyan biogén aminok felelősek, mint a hisztamin (gyulladásos reakciók közvetítője a szervezetben), amely természetes formában is megtalálható bizonyos élelmiszerekben. Ugyancsak kiváltó okként jöhet szóba a bélnek a candida albicans gombával való fertőzöttsége. Ebben az esetben ugyanis megnövekszik a bélfal allergénekkel szembeni áteresztőképessége, így azok a vérbe jutnak, és ott az immunrendszer idegen testekként ismeri fel őket.
A következmény: allergiás reakciók, puffadás, kólikaszerű fájdalmak, hasmenés vagy székrekedés. Az élelmiszer-allergia gyakran bőrkiütés, légzési nehézségek, sőt keringési problémák formájában is testet ölthet.
A biogén aminoknak az élelmiszer-intolerancia kialakulásában játszott szerepét mindeddig meglehetősen alulbecsülték. Holott ezek az anyagok nagyon elterjedtek, előfordulnak például a halban, a csokoládéban, a savanyú káposztában, a savanyú uborkában és paradicsomban, de a sokáig érlelt sajtokban is.
További forrásaik a baktériumoknak a bélben keletkező bomlástermékeik. Bizonyos baktériumtörzsek (enterobacter, clostridiák) a bélben ugyanis fehérjére és hisztaminra bomlanak le. Egyedül a vörösborban nem kevesebb, mint húsz hasonló kötés található. Ezek az anyagok a dinaminoxidázis (a hisztamin és egyéb biogén aminok legfontosabb ellenfele) útján bomlanak le. A következmény: nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű enzim a túlzott mennyiségű hisztamin uralására és felszámolására, ami megint csak oda vezet, hogy fájdalmas és allergiához hasonló intoleranciák alakulnak ki.
Megoldás: nagyon hasznos az intoleranciát okozó ennivalók azonosításához az allergianapló vezetése. Ebben heteken keresztül pontosan jegyezzük fel, mit ettünk, és az esetleg fellépő panaszokat is, kialakulásuk pontos dátumával.
Kényes adalékanyagok és az IBS
Az élelmiszeripar visszautasítja az általa alkalmazott E-számokra vonatkozó vádakat, túlzottnak tartja őket, és hisztériás túlérzékenységet emleget. Az azonban tagadhatatlan, hogy ennivalóinkban számtalan adalékanyag található. Ráadásul egy-egy termékben nemritkán egy tucatnyi is ott lapul, a sok egyéb, meg sem említett adalékon túl. Aki ilyen, kémiai úton „dúsított” táplálékon él, valóban könnyen fejleszt ki intoleranciát, amit azután az egyébként szintén fogyasztott citrusgyümölcsök vagy alma számlájára írnak.
Rettegett E-számok
Ehelyett inkább a számoknak kellene több figyelmet szentelnünk! Az IBS-pácienseknek leginkább a számtalan termékben megtalálható színezőanyagokat kell gyanakodva szemlélniük, főként a következőket: E 102, E 104, E 110, E 120, E 122- 124, E 127, E 131, E132, E 151, E 172. Kockázatosak még számukra a tartósítószerek (például benzoésav, E 210 vagy 200, 211, 214-219, 223), az antioxidánsok (gallát, E 310 vagy 306-309, 320, 321) és az ízfokozók (glutamát, E 621).

Sokan rosszul érzik magukat egy-egy zsírosabb, nehezebb étkezés után is, teltségérzetet, gyomorégést tapasztalnak. Ez azonban a helytelen étkezés számlájára írható, nem kell azonnal irritábilis bél szindrómára gyanakodni. Akiknek emésztési problémái vannak, azoknak feltétlenül tanácsos lemondaniuk a hagyma és a fokhagyma fogyasztásáról, és póréból is kevesebbet egyenek. Paprika helyett kipróbálhatjuk az édesköményt (valóságos jótétemény a gyomornak!), fejes káposzta vagy piros káposzta helyett a mangoldot, karfiolt, karalábét vagy brokkolit. Az uborkát pedig kiválóan helyettesíti a cukkíni vagy a padlizsán. Tehermentesíti az emésztőrendszert a sárgarépa, a paradicsom és a spenót. Ezenkívül pedig szokjunk hozzá, hogy a zöldségeket kíméletesen készítsük el, gőzöléssel, és csak kis mennyiséget együnk belőlük nyersen.
A bab miatt jelentkező emésztési zajok főként a bennük nagy számban előforduló alfa-galaktocidoknak köszönhető, illetve emészthetetlen szénhidrátok egy csoportjának. A babban és a borsóban több található meg belőlük, mint a lencsében. Ha ezek a megemésztetlen táplálékalkatrészek a vastagbélbe jutnak, a baktériumok rájuk vetik magukat, és ezzel hangos morgást idéznek elő a gyomorban.
Íme egy recept: rendezkedjünk be házi csíráztatásra! Ha a hüvelyeseket csíráztatjuk, akkor a sztachynózt és a raffinózt az enzimatikus folyamatok 48 órán belül tökéletesen lebontják.
Az új, kevésbé hajszolt életstílus csodát tehet az IBS betegeknél
A légzés mint erőforrás: a légzést nem véletlenül hívják a lélek és a test közötti összekötő elemnek. Gondoljunk csak arra, hogyan reagálunk a feszültségre vagy az ijedtségre, amikor szó szerint elakad a lélegzetünk. És megfordítva, bizonyos légzéstechnikák – elsősorban az elhanyagolt mélylégzés – nagyon jó és közvetlen hatással vannak a pszichére. Ennek köszönhetően jó közérzetünk és gyógyulásunk új erőforrását találhatjuk meg benne.
A kísérő légzésterápia ígéretes módszer a különféle „funkcionális” bántalmaknál, főként az IBS-nél. A tudatos légzés ugyanis szoros kapcsolatban áll az elmélyült önérzékeléssel és többnyire görcsbe rándult bensőnk alapvető ellazulásával. Ezen túlmenően a gyakorlatok dinamikája, a kiélesedett figyelem ugyanúgy jótékonyan hat a testünkre és energiánk visszanyert harmonikus áramlására, mint a sejtek és szövetek fokozott oxigénellátására.
A gyógynövények jótékony ereje: az IBS ellen is nő számos, többnyire keserű gyógynövény. Tapasztalatainak kincsesházát bocsátotta a szenvedők rendelkezésére ebben a témában Maria Treben (1907- 1991), aki hosszú évek szorgos munkájával lett Európa híres füvesasszonya.
Savanyúkáposztalé
A fel nem melegített savanyú káposzta kipréselt levét használjuk. Az általában ajánlott 100 ml helyett inkább csak 50 ml levet igyunk meg éhgyomorra.
Lenmag

Nyákot és rostanyagokat juttat a szervezetbe. Az aprócska magvak lendületbe hozzák bélműködésünket, a megemésztett táplálék puhább és oldottabb lesz, így könnyebbé válik a székletürítés. A hatás azonban csak 8-10 napos kezdeti fázis után érvényesül. A lenmagból 2-3 evőkanállal – a legjobb, ha frissen őröljük – adjunk a müzlinkhez, és utána elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. A len nem véletlenül nyerte el 2005-ben Az év gyógynövénye elnevezést.
Bolhamag
Nyák- és rostanyagaival ez is megkönnyíti az emésztést. A korpa oldhatatlan rostokat tartalmaz, és rendkívüli módon képes megduzzadni. Megnöveli a béltartalom mennyiségét, puhává teszi, és hatást gyakorol a bélfalra, amely megkönnyíti a kiürítést. A bolhamag főként kifejezett puffadási hajlammal párosult IBS esetén ajánlható.
Használat: a nap folyamán egyenletesen elosztva összesen 2-6 teáskanálnyi bolhamagot szedjünk be, folyadékban. Utána még vizet is igyunk. Vigyázat, a bolhamag allergiás reakciókat válthat ki!
Az emésztőrendszerben nem kevesebb, mint 100 billió mikroorganizmus, elsősorban baktérium él. Életterük a csírákkal gazdagon ellátott szájban kezdődik, majd következik a számukra kevéssé barátságos miliőt kínáló gyomor. A vékonybél alsó szakaszán a mikroorganizmusok száma újból megnő, hogy a vastagbélben elérje a legnépesebb számot.
A „jó” mikroorganizmusokat ma csoda művelésére képes élőlényeknek tartják. Idetartoznak például az ecetsavat, propion- és vajsavat, illetve tejsavat termelő élőlények, amelyek gondoskodnak a bél öntisztító elsavasodásáról, és ezzel megakadályozzák, hogy a kórokozók eljussanak a vastagbélbe. Ezenkívül gondoskodnak a vastagbél mozgását elősegítő impulzusokról is.
Ez a finoman összehangolt együttműködés manapság a modern táplálkozási szokások eredményeként teljesen elszabadult. Ennek okai a rostanyagokban szegény táplálkozás (a jótékony baktériumok száma csökken, a kórokozóké megnő), az egyoldalú, gyors fogyókúra, vagy a rendkívül sok cukrot és zsírt tartalmazó étrend.
Mit kell tudnunk a hasi agyról?
Bár az orvostudomány évtizedeken át tagadta, ma már elfogadott tény, hogy a hasunkban egyfajta „második agy” lakik. Ezt a makacs nézetet elsősorban a New York-i tudósnak, Michael Gersonnak, a Columbia Egyetem munkatársának köszönhetjük. Ő bizonyította be, hogy a „kicsi agy” esetében nem kevesebbről van szó, mint az emésztési folyamatok addig fel nem ismert átkapcsoló központjáról.
- 1. A hasi agy óriási laboratórium és adatfeldolgozó központ, ahol megtörténik az emésztőrendszerbe kerülő ható- és tápanyagok, illetve egyéb anyagok analízise.
- 2. Ezenkívül szabályozza a biokémiai vivő anyagok képződését, amelyek a táplálékértékesítéssel és a nemkívánatos anyagcseretermékek felszámolásával összefüggésben minden folyamatot szabályozott pályákra irányítanak.
- 3. Végül testünk középpontjának irányító központja felelős a perisztaltikus reflexek kiváltásáért. Ez garantálja a feloldott táplálék szállítását a felvételtől a kiválasztásig.
A „bélagytréning” a jövő mottója lehet, és részét képezik bizonyos oldható rostanyagok ugyanúgy, mint a rendszeres és intenzív testmozgás.
Mindkettő olyan jeleket bocsát ki, amelyekre második agyunknak feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy az emésztőrendszer egyes szakaszait finoman és pontosan összehangolja. A kutatás tényszerűen kimutatta, hogy rögtön a gyomorkijárat után a „nagy” agy teljesen átadja az emésztés irányítását a hasi agynak. Legközelebb csak a folyamat legvégén, a végbélnél veszi át újra az irányítást az emberi agy. A tudomány legújabb felismerései szerint az IBSpácienseknek olyan hasi agya van, amely elfelejtette, hogyan kell megfelelően reagálni, vagy túlságosan érzékeny.
Az érintettek számára érdekes lehet, hogy a vizsgálatok szerint számos gyógyszer, főként az antidepresszánsok zavarják a fej és a has közötti kommunikációt. Bevételük ugyan hangulatjavulást eredményezhet, a hasi agyban viszont blokkolja a perisztaltikus reflex ezáltal megzavart hormonális szabályozását. A következmény pedig hasmenés vagy székrekedés lehet.
Kivételes eset: gyulladásos bélpanaszok
Crohn-betegség: a vékonybél és a gyakran szintén érintett vastagbél állandóan visszatérő gyulladásai lépésről lépésre tönkreteszik a nyálkahártyát. Dán vizsgálatok azt mutatják, hogy az érintettek száma az utóbbi 25 évben meghatszorozódott. Japánban végzett vizsgálatok összefüggést tártak fel a gyulladásos folyamatok és a feldolgozott táplálékok (cukor, fehér liszt), valamint az állati fehérje és zsír nagy mennyiségű fogyasztása kö?ött.
Colitis ulcerosa: ebben az esetben a gyulladás fő területe a vastag- és végbél. A fekély át is lyukaszthatja a bél nyálkahártyáját. A tünetek a következők: többszöri nyákos, hasmenéses jellegű székletürítés naponta, erőteljes hasi fájdalmak, étvágytalanság, hányinger, láz. Az okok még nem teljesen tisztázottak, de alapvetően allergiához hasonló, illetve autoimmun folyamatokat feltételeznek. Könnyen lehet azonban, hogy a pana?szok a helytelen táplálkozásra (rostszegény készételek hosszabb időn át), illetve a hasi agy lassan kialakuló zavaraira vezethetők vissza.
A hagyományos orvostudomány ezeket a bajokat gyógyíthatatlannak tartja, holott a következő három ajánlat tartósan segíthetne az érintetteken.
Bizonyos kéntermelő baktériumok nyilvánvalóan részesei a colitis ulcerosával összefüggő bélelváltozásoknak. Éppen ezért feltétlenül kerüljék a ként mint tartósítószert. Ez az anyag az adalékok listáján az E 220–E 228 számok mögött rejtőzik. A kén-dioxid megtalálható az aszalt gyümölcsökben, a krumplicsipszekben, a szárított paradicsomban, a reszelt tormában, az uborkából és céklából készült savanyúságokban,⌦a borban, a mustárba?, az ecetben és bizonyos sajtokban.
Érdemes az úgynevezett omega-3 zsírsavak szedésével próbálkozni, esetleg kiegészítve nagy dózisú E-vitaminnal. Az omega-3 a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a halolajban található meg, hanem olyan növényi táplálékokban is, mint az algák, a perilla vagy a lenmag.
Az Egyesült Államokban alternatív gyógyítók jelenleg éppen az „ingerszegény”, csökkentett szénhidráttartalmú étkezésre esküsznek. Ezt azonban nem könnyű kivitelezni.
Így kerüljük el könnyedén a glutént
A legújabb kutatások szerint az IBS-eseteknek legalább az öt százalékánál gluténintolerancia áll fenn. Javaslat: ha hosszabb ideig hasmenéssel járó megokolatlan bélpanaszok állnak fenn, néhány napig mondjunk le mindenféle kenyérféleségről (kenyér, zsemle, péksütemény, müzli stb.). Fogyaszthatjuk viszont a következőket: rizs, kukorica, köles és az olyan „pszeudo-gabonafélék”, mint az amaránt, a hajdina vagy a quinoa, mert ezekben nincsen glutén. Gabonamaradványokat számos élelmiszer tartalmaz, ezért teljes kerülésük nem könnyű feladat.

A politikusok bizottságot hoznak létre, ha egy problémával nem tudnak megbirkózni, az orvosok nevet adnak neki. Ez a helyzet az irritábilis bél szindrómával is (IBS). Volt már a neve membrános enteritisz, mukózisos kolitisz vagy szpasztikus bél, végül irritábilis bél. Manapság nevezik a gyomor-bél szakasz funkcionális zavarának is.
A nevek mögött az a stádium rejtőzik, amikor az emésztőszervek még nem felismerhetően betegek, „csak”a működésük nem megfelelő. Megfelelő intézkedésekkeltehát egészségük helyreállítható, és a sokféle zavaró tünettel járó ingerlékeny bél azonnali segítségre szorul.
Gyógyító csírák
A szimbiotikus, védő hatású bélflórához nélkülözhetetlenek bizonyos mikroorganizmusok, például a lactobacillus, bizonyos sztreptococcusok, propioni-baktériumok, leuconostoc, bifidus-baktériumok, pedicoccusok. Ezek a tejsavbaktériumoka szénhidrátok lebontása során állítják elő a fertőtlenítő hatású tejsavakat. Különösen hatékonyan alkalmazzák ezt az elvet a nomád népek, majd később az élelmiszeripar a joghurt, kefi? és a sajtok előállítása során. A vastagbélben található baktériumok életközösségében kiemelkedő szerep jut az Escherichia coli nevű mikroorganizmusnak. Alkalmazása azokra a tapasztalatokra nyúlik vissza, amelyeket dr. Alfred Nissle német orvos gyűjtött az I. világháború idején a Balkánon. Akkoriban mutatkozott meg, hogy ez a baktérium a bélben előfordulva megvéd a tífusztól és más fertőzéses bélbetegségektől. Dr. Nissle úgy találta, hogy ennek a baktériumnak az adagolása székrekedés, puffadás (az IBS tipikus tünetei), illetve gyulladásos bélpanaszok esetén segíthet.
Mikrobiológiai segítség a bélnek IBS esetén
- 1. Használjunk lactobacillusokat és bifidus-baktériumokat. Hozzájuthatunk ilyen tartalmú készítményekből vagy tejsavas erjedésen átesett zöldségből és gabonából, mint amilyen a kvasz, a kenyérital, a tejsavó és a savókoncentrátum. A jobbra forduló (L+) tejsavak is védik a beleket.
- 2. Részesítsük előnyben az olyan ennivalókat, amelyekben sok az oldható rost, mint az inulin vagy az oligofruktóz: topinambur, feketegyökér, hagyma, spárga, articsóka. Azok is jók, amelyekben béta-glukán, egyfajta többszörös cukor, illetve sok oldható rostanyag található: zabkészítmények, sörélesztő.
- 3. Enyhe betegségeknél ne szedjünk antibiotikumot! Ezek a gyógyszerek tönkreteszik az egész emésztőrendszer flóráját (a szájban is). Ha szedésükről nem mondhatunk le, a kezelésnek mindig legyen része a bélflóra célzott újraépítése.
Keserű, de hatásos orvosságok
Az aromaterápia kiváló segítséget jelenthet IBS esetén. Felnőtteknek és 12 év fölötti gyerekeknek ajánlható napi egy csepp borsmentaolaj vízben feloldva. A gyógyszertárakban kapszula formájában is kapható borsmenta- és köményolaj. A legújabb vizsgálatok szerint ezeknek a termékeknek jó hatásuk van fájdalom, rendszertelen széklet, görcsök és puffadás esetén. Ez főleg a gyomorsavnak ellenálló kapszulákra vonatkozik, mivel azok hatásukat csak akkor kezdik el kifejteni, ha elérkeznek a vékonybél alsó szakaszához, illetve a vastagbélbe.
Keserű pirula helyett keserű anyagok: a keserű anyagok nemcsak az emésztés szabályozásában, a gyulladásos folyamatok enyhítésében játszanak szerepet, hanem, mintegy mellékesen, a reumatikus panaszokat is megszüntetik. Ilyen keserű anyagokat tartalmazó gyógynövények többek között az articsóka, az encián, a kínai kéreg, az izlandi moha, a pitypang, az üröm, a gyömbér és az ördögkarom.
A bélgyógyító növények között újrafelfedezésre vár egy régóta ismert, de sajnos feledésbe merült mediterrán gyógynövény, a földi mandula.
A ciprusfű (chufa) föld alatti gumójának a mi mandulánkhoz nincs sok köze, de értékes forrása a természetes rostanyagoknak, ezét különösen ajánlható IBS-betegeknek.
A fűszerek főként azoknak az érintetteknek javasolhatók, akiknek az anyagcseréjét kell lendületbe hozni. Nekik főként a hasi vérbőséget okozó fűszerek tesznek jót, köztük a szegfűszeg. Ennek az egzotikus fűszernek a hatóanyagai fájdalomcsillapító hatásúak, és gyakran idézik elő az emésztőrendszer nyálkahártyájának gyógyulását, főként gyomor- és nyombélfekély esetén.
A torma és a mustár (előnyös a zsíremésztés szabályozására), a galgant (a gyömbér rokona és a Hildegard-medicina elsősegélyszere) megbízható segítséget jelent görcsös hasi fájdalmak esetén. A puffadást az ánizs, édeskömény és kömény hármasa űzi el.
Aki tartósan meg szeretne szabadulni hasi panaszaitól, annak feltétlenül meg kell szüntetnie szervezete elsavasodását. Ingerlékeny gyomor esetén a lúgokban gazdag táplálkozás a célravezető: sok zöldség, gyümölcs, gyümölcslé, hidrogénes gyógyvíz. Ugyanez vonatkozik az ingerlékeny bél szindrómára is. Feltétlenül tanácsos több kisebb, a nap egészére elosztott étkezés, és a lúgos koszt, akár lúgos porokkal is kiegészítve.
Fotó: Adobe Stock