Norovírusok: Gyomor- és bélfertőzések okozói

tgymagazin.hu
#gyomor- és bélfertőzések #terápia #vírusok
Hirtelen fellépő rohamszerű hasmenés, amely erős betegségérzéssel párosul – az ilyen panaszok mögött gyakran norovírus-fertőzés rejtőzik. Ezek a kórokozók főként a hideg őszi és tavaszi hónapokban csapnak le kíméletlenül. Maguk a tünetek ugyan néhány napon belül megszűnnek, a norovírusok azonban még sokáig ott tombolnak a gyomrunkban és a beleinkben.

A vírusok egész évben veszélyeztetik az egészségünket, az esetek megszaporodását azonban főleg az október és március közötti időszakban figyelhetjük meg. A norovírus okozta fertőzés jellemzője a rohamszerű hányás és a vizes hasmenés, amelyet hányinger és fájdalmas hasi görcsök kísérnek. Ehhez jön még az általános levertség, fej- és végtagfájdalom, valamint esetleg enyhe láz. A panaszok általában nem tartanak tovább két-három napnál, mégis nemritkán jelentősen legyengítik a beteget. Ez főként az 5 év alatti gyerekekre és a 70 éven felüli idősekre jellemző. Esetükben a súlyos folyadékveszteség akár az életüket is fenyegetheti, holott éppen ez az a két csoport, amelyet a leggyakrabban utolérnek a gyomor- és bélfertőzések. A norovírust általában egyik ember adja tovább a másiknak, ha koszos kézzel fog meg tárgyakat, illetve cseppfertőzés is lehetséges a hányás során a levegőbe kerülő apró folyadékcseppek révén. Ezen kívül terjeszthetik a vírust fertőzött ételek, tárgyak, illetve a víz is. Az első tünetek 12–72 órával a kórokozóval való érintkezés után lépnek fel.

Óriási a fertőzésveszély: a betegség kialakulásához elegendő 10–100 darab vírusrészecske, miközben a hányás vagy hasmenés közben milliónyi vírus szabadul fel. A norovírusok raktározására, úgy tűnik, kizárólag az emberi test szolgál. Ugyan kimutattak már ilyen vírusokat állatoknál is, ezek azonban nem idéznek elő emberi betegséget. A többi vírushoz hasonlóan a norovírusoknak sincs önálló anyagcseréjük, ha szaporodni akarnak, más sejtek segítségére szorulnak. Ezért hatolnak be a gyomor vagy a bél nyálkahártyájába, ahol belekapcsolódnak a nyálkahártyasejtek anyagcseréjébe, és elsősorban önmaguk szaporításának szolgálatába állítják őket. Amikor felszabadulnak a vírusok, akkor az adott sejt végül elpusztul.

Tömeges elszaporodás figyelhető meg egészségügyi intézményekben és tengerjáró hajókon

Mivel nagyon könnyen terjednek, tömeges norovírus-fertőzések gyakran figyelhetők meg kórházakban, idősotthonokban vagy óvodákban. Arra is akadt már példa, hogy egy-egy nagy tengerjáró hajó egész legénységét leterítette a fertőzés. A beteg azonban nemcsak az akut fázisban fertőz, hanem még 48 órával az után is, hogy a klinikai tünetei megszűntek. A fertőző vírusok még a betegség elmúlása után hetekkel, sőt néha hónapokkal később is kimutathatók a székletből.

Vírusok illusztrálása  a bélrendszerben

A fertőzést székletvizsgálattal lehet kimutatni. Ha kimutatják a norovírust, a labornak értesítenie kell a beteg lakóhelye szerint illetékes egészségügyi hatóságokat. Ez a betegre nézve semmiféle következménnyel nem jár, pusztán statisztikai célokat szolgál. Ha azonban az illető az élelmiszeriparban vagy a közösségi gondozásban dolgozik, a háziorvosának is jelentenie kell a betegséget. Ez azt célozza, hogy megakadályozzák a vírusnak az élelmiszereken át történő továbbterjedését. Ha csak egy-két további ember megkapja a fertőzést, az orvosnak azt is jelentenie kell a hatóságoknak, hogy időben fel lehessen ismerni a járványt.

Fontos az ásványianyag- és folyadékpótlás

A kezelés legfontosabb feladata a jelentős folyadékveszteség pótlása sok teával vagy vízzel. Az ásványianyag-veszteség ellensúlyozására a patikákban készen kaphatók a megfelelő készítmények, de otthon is készíthetünk cukor-só oldatot: 0,5 liter szénsavmentes ásványvízbe vagy felforralt csapvízbe keverjünk 0,5 liter narancslevet, 1 teáskanálnyi sót és 7 teáskanálnyi cukrot, a legjobb a szőlőcukor.

Friss narancslét önt ki a turmixgépből egy pohárba egy ember.

Nem árt, ha a beteg néhány napig nem vesz magához szilárd táplálékot, az ingerelt állapotban lévő gyomor- és bélnyálkahártya ugyanis ilyenkor könnyebben tud regenerálódni. Amint a gyomor újra képes arra, hogy szilárd táplálékot is megemésszen, válasszunk rizs- vagy zabnyákot, némi kevéssé fűszerezett zöldséglevest, vízben főtt krumplipürét, reszelt almát vagy banánt.

A szén és a gyógyföld megköti a káros anyagokat és a folyadékot

Alkalmazhatunk növényi keserű anyagokat, valamint folyadék- és méregmegkötő vegyületeket.
Kiválóan alkalmas erre például a tölgyfakéreg, a szárított áfonyából vagy a szederlevélből főzött tea. A káros anyagok megkötésére való az orvosi szén is.

További bevált módszer a probiotikumok használata, mert támogatják a természetes bélflóra felépülését, ami megnehezíti a vírusok behatolását és átjutását a bél nyálkahártyáján. A probiotikumok, akárcsak a hasmenés esetén szintén jó eredménnyel alkalmazott lactobacillus- és élesztőkészítmények, a patikákban készen kaphatók.

Mihelyt elmúlt a betegség, érdemes elvégezni a bélflóra hosszú távú stabilizálását, székletvizsgálatra alapuló célzott mikrobiológiai terápiával. A norovírusok ellen egyelőre nem létezik oltóanyag. Maga a kiállt betegség is csak rövid időre szóló immunitást hagy hátra, néhány hónapon belül újra lehetséges a fertőződés.

A gondos kézmosás véd a fertőzéstől

Ha a környezetünkben norovírussal fertőzött személy fordul elő, szigorú higiéniai előírásokat kell betartanunk, hogy megelőzzük a megbetegedést. A szakemberek a következőket tanácsolják:

• Rendszeresen és alaposan mossunk kezet szappannal, főként vécézés után és étkezés, illetve főzés előtt. A betegnek legyen saját kéztörlője.
• Rendszeresen és alaposan tisztítsunk meg minden olyan felületet, amelyet megszennyezhetett a beteg széklete vagy hányása. Ehhez használjunk gumikesztyűt és egyszer használatos, eldobható törlőkendőket. Magánháztartásban fertőtlenítőszerre általában nincsen szükség.
• Kerüljük a közvetlen kapcsolatot a beteggel. Lehetőleg egyetlen személy vegye át az ápolást és ellátást.
• A koszos ruhát legalább 60, de még jobb, ha 90 fokon mossuk

A szigorú higiénia megakadályozza a vírusok terjedését

A beteg kerülje a közösséget (munkahely, iskola), bár amíg rosszul érzi magát, erre amúgy sem kell külön figyelmeztetni. Ha a tünetek elmúltak, a szigorú higiéniai rendszabályok betartása mellett újra lehet menni dolgozni vagy iskolába. A kisgyerekek csak a tüneteik megszűnése után két nappal mehetnek újra óvodába, bölcsődébe, nehogy tovább adják a fertőzést.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

Vaskos combok, dudorokkal teli bőr, és folyamatos fájdalom: a lipödéma vagy zsírödéma krónikus zsíreloszlási zavar,…
Hogyan kerüljük el a rovarcsípést?

Hogyan kerüljük el a rovarcsípést?

A nyár „kellékei” között nemcsak a napsütés, a fagylalt és a mezítláb járás, hanem a…
Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Írtunk a gyomorról, most lejjebb megyünk, a máj és a hasnyálmirigy szerepével foglalkozunk. Bemutatjuk, milyen…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Ólálkodó veszedelem: magas vérnyomás

Ólálkodó veszedelem: magas vérnyomás

Világszerte több mint egymilliárd ember szenved magas vérnyomástól. A magas vérnyomás a nyugati világban élő…
Paraziták okozzák a rákot?

Paraziták okozzák a rákot?

Ha pontosan tudnánk, mi okozza a rákot, valószínűleg jobban, célzottabb terápiákkal tudnánk kezelni. Tamara Lebegyeva…
Demencia esetén az életminőség megőrizhető

Demencia esetén az életminőség megőrizhető

A demencia gyakori és tipikus időskori megbetegedés, ennek ellenére még ma is ismeretlen. Értetlenség, kínos…