Sérülés utáni sebgyógyulás

tgymagazin.hu
#sebápolás #sérülés #terápia
Azért, hogy a sérülések, műtétek vagy besugárzás utáni sebek jól gyógyuljanak, és ne alakuljon ki belőlük zavaró mező, mi magunk is sokat tehetünk. A gyógyulási fázistól függően alkalmasak erre a masszázsok, a speciális krémek vagy a Bach-virágterápia, de az akupunktúra vagy a neurálterápia is. Ezekkel a viszonylag egyszerű módszerekkel jól támogathatjuk az öngyógyulást.

Sérülés esetén a hegekről az a hír járja, hogy testi problémákat idézhetnek elő. Miért válhat belőlük zavaró mező? A heg területén a szövetek vérellátása rosszabb, ami negatív hatást gyakorol az ezt a területet ellátó idegekre. Idővel a zavar áttevődik a gerincvelőre, ahonnan a szóban forgó idegek erednek, innen pedig valamennyi olyan szervre, amely ezen az idegen át kapcsolódik a gerincvelőhöz. Mechanikai úton a megvastagodott hegszövet ugyancsak zavarhatja a körülötte fekvő idegvégződéseket. Bizonyos körülmények között ez a túlingerlés idővel a legkülönfélébb tüneteket válthatja ki. Az alvászavarokon és a fájdalmon kívül ide számítanak még a szervműködési zavarok vagy a gerinc és az ízületek blokkja. Ha ilyen zavarok újra meg újra kialakulnak az ízületeknél, a terapeutának tanácsos valamilyen nagyobb hegre gyanakodnia, például a vakbélműtét, epehólyagműtét vagy alhasi operáció miatt kialakult sebre. De a hegek érzékennyé tehetik a meridiánokat is, amelyek mentén a hagyományos kínai orvoslás szerint az életenergia áramlik.

Az ilyen zavarok célzott kezelése mindenképpen szakemberre tartozik. A heg okozta zavar felszámolásának legismertebb technikája a Huneke-féle neurálterápia, amelynek során helyi érzéstelenítőszert fecskendeznek a hegbe. De bevált a tűakupunktúra vagy még inkább a Radloff-féle akupunktúrás masszázs is. Ezen kívül léteznek olyan hegkezelő módszerek, amelyeket mindenki maga végezhet el.

Sérülés után a szövet három szakaszban gyógyul

A szövetek gyógyulása alapvetően három lépésben történik meg. Ennek megfelelően kell megválasztani az ápolást és a terápiát is.

  • Tisztulási és gyulladási fázis: a sérülést vagy operációt követően először a véralvadás aktivizálódik, és makrofágok, illetve granulociták vándorolnak oda, hogy megtisztítsák a sebet és semlegesítsék a baktériumokat. A szövet még nagyon érzékeny, és fennáll a fertőzés veszélye, ha gennyes részek találhatók a sebben. Figyeljünk az olyan tipikus jelekre, mint a seb felmelegedése, duzzadás, fájdalom és esetleges láz. Ha ilyesmi lép fel, azonnal orvoshoz kell fordulni!
  • Granulációs fázis: a test új kötőszövetet képez. Erek alakulnak ki a sebnél, és a szövethiány lassan pótlódik. A bőrsejtek elvándorolnak az átmeneti kötőszövet fölé, és zárják a hiányt. Ebben a szakaszban a szövet hajlamos a túlérzékenységre, ingerlékeny és piros. Ilyenkor segít, ha a seb környékét hideg vizes borogatással vagy Kneipp-féle rövid hideg vizes beavatkozásokkal kezeljük, méghozzá naponta többször (esetleg kétóránként), fél-egy percig. Jól bevált a felület hideg vízzel való letusolása. A hideg többnyire néhány nap alatt megnyugtatja az érzékeny felületet. A hidegterápiára a jégkockával töltött zsák nem alkalmas, mert a túl erős hideg rossz hatással van az anyagcserére.
  • Hegképződés: a sérülést követő 4-5 hét múlva a kezdetben nagy mennyiségben képződő erek visszahúzódnak, az eredetileg piros heg fehérré változik. Ez a hegszövet pótszövet, és elsősorban stabilitást ad a sérült területnek. A kötőszöveti rostok nem felelnek meg az eredeti állapotnak, és idővel hajlamosak megrövidülni. Sok esetben a szervezet nem áll meg a kezdeti szövetpótlásnál, hanem fölösleges szöveteket is képez (vadhús). Az évek folyamán a hegek vérellátása romlik, amiért is zavaró mezővé válhatnak.

Az időben elkezdett sérülés, hegápolás megakadályozza a zavaró mező kialakulását

A következetes hegápolás megelőzheti a problémák jelentkezését.

A heg ápolása:

  • megakadályozza, hogy a hegszövet sérülés vagy műtét után túlzottan megkeményedjen,
  • javítja a maradandó hegek látványát,
  • puhábbá teszi a heget, ezzel megakadályozza, hogy mechanikai fogyatékosságok alakuljanak ki (néha az érzékenységi zavarokon is sikerül segíteni),
  • megakadályozza, hogy a heg zavaró mezővé fejlődjön.

Közvetlenül miután a seb bezárult, azaz eljutott a sebgyógyulás első szakaszának végére vagy a második elejére, alkalmazhatjuk a dr. Bach-féle Rescue-krémet. Az antropozófikus sebkenőcsök is jól beváltak ebben a szakaszban.

Mivel nincs olyan betegség, amelyben kisebb-nagyobb mértékben ne részesülne a psziché, ilyenkor nagyon hasznos lehet a Bach-virágterápia. Főként olyan esetekben, amikor a seb kialakulása érzelmi traumát is jelent. A Bach-virágok belső alkalmazásához a következő keverékek javasolhatók:

  • hegek általában: ernyős madártej, diófa,
  • a heg megrövidülése: apróbojtorján, vadgesztenyerügy,
  • összenövések: katángkóró, vörös vadgesztenye.

Egyéni érzelmi zavarok esetén további, speciálisan kiválasztott Bach-virágok jöhetnek számításba.

Elektromos fogkefével serkenthetjük a vérellátást

Ha a seb jól begyógyult, azaz a sebgyógyulás harmadik szakaszában a heg területét hetente egyszer könnyedén masszírozzuk meg. Erre kiválóan alkalmas az elektromos fogkefe. Köröző mozdulatokkal vezessük végig a hegen. A vibráció javítja a vérellátást a mechanikus ingernek köszönhetően, és stimulálja az idegeket a heg területén. Alternatív megoldásként a masszázst kézzel is elvégezhetjük egy kisebb kefe használatával.

Természetesen a hegmasszázst öregebb hegeknél is el lehet végezni, méghozzá kezdetben naponta. Mellette hegzselét is használhatunk, valamint bioelektronikus krémeket. Ez utóbbiakban olyan ionok találhatók (kálium, kalcium, nátrium), amelyek megnövelik a bőr elektromos áramlását, és ezzel tartósan javítják a vérellátást. Ennek köszönhetően régebbi hegeknél is elérhető, hogy megpuhuljanak. A krémezés különösen ajánlható olyan nagyon érzékeny hegeknél, amelyeknél a beteg nem viseli el az injekciózást, az akupunktúrát vagy a masszírozást.

Egyeseknél a hegszövet egyszerűen hajlamos a megkeményedésre. Ez alkati adottság, ezért a hangsúlyt a megelőzésre kell helyezni. Aki a hajlamot akarja kezelni, annak a klasszikus homeopátiához tanácsos fordulnia. Kiegészítésként javasolható a célzott kezelés Bach-virágokkal, amely pozitívan befolyásolja az alkati adottságból fakadó okot.

A sugárzás okozta sérülés is újra megpuhulhat

A sugárzás általában hasonló folyamatokat idéz elő a szervezetben, mint a sebesülés. A besugárzás területén a szöveteket szétroncsolja a röntgensugár, ezért itt is le kell játszódnia a regenerálódásnak. Ehhez jön még, hogy a sugárzás a vér- és nyirokerekre is hatással van. A szövet amúgy is hajlamos a megkeményedésre. Az ilyen besugárzási következmények azonban hatékonyan megelőzhetők óvatos hegmasszázzsal és az ezt követő bekrémezéssel. Ha ezen túlmenően nyiroködéma is fennáll, akkor kézi nyirokdrenázzsal kell rajta segíteni. Ez természetesen olyan esetekben is szükséges lehet, amikor a terapeuta például neurálterápiával vagy akupunktúrával, célzottan kezeli a heget. Ha azonban komplex zavarok állnak fenn, például alvászavarok, fájdalom vagy lokális problémák a seben magán, akkor célzott kezelés javasolható hagyományos kínai orvoslással vagy Radloff-féle akupunktúra-masszázzsal, mivel ezek segítségével pozitívan befolyásolható a szervezet. Az utókezelést azután mindenki maga végezheti. 

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

Vaskos combok, dudorokkal teli bőr, és folyamatos fájdalom: a lipödéma vagy zsírödéma krónikus zsíreloszlási zavar,…
Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Írtunk a gyomorról, most lejjebb megyünk, a máj és a hasnyálmirigy szerepével foglalkozunk. Bemutatjuk, milyen…
Így erősítsük a vénáinkat!

Így erősítsük a vénáinkat!

Ha egy hosszabb nap végén, amikor egész nap álltunk vagy ültünk, a lábunkat nehéznek és…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A nyaki fájdalmak kialakulásának okai

A nyaki fájdalmak kialakulásának okai

Ha a fájdalom ördöge ráül a nyak és tarkó tájékára, annak sok oka lehet. Ez…
Öt tudnivaló a krónikus vesebeteg kialakulásáról

Öt tudnivaló a krónikus vesebeteg kialakulásáról

A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több…
Ketyegő bombák: Herpeszvírusok

Ketyegő bombák: Herpeszvírusok

Szinte valamennyiünk szervezetében ott lapulnak a herpeszvírusok. Többnyire „alszanak” és nem okoznak panaszokat. Azonban egyszer…
Téli depresszió

Téli depresszió

Van, akinek a tél meghittséget jelent, hosszú sétákat a tiszta levegőn, közös havas mulatságokat. Mások…