harmónia
Ájuvédás zeneterápia
Az ősi gyógymódok a világon sokfelé felhasználják a zenét a terápia részeként, hogy megteremtsék a betegek szellemi és lelki harmóniáját. Már Platón is tudta, hogy…
Ájurvédikus szertartások- Összhangban éljünk a belső és külső környezettel
Az ájurvéda annyit jelent, az élet tudománya. A kifejezés a szanszkrit ayus, azaz élet, és a veda, azaz tudás szóból származik. Ezt a gyógyító művészetet…
Aranykor? Mikor?
Az ENSZ egyik jelentésében az a merész kijelentés áll, miszerint „2050-re az emberiség harmóniában fog élni a természettel”. Szerintem ennek megvalósulásához annak a feltételnek kellene…
Müller Péter: Karácsonyi gondolatok
Hosszú életem során hozzá kellett szoknom, hogy minél nagyobb és magasztosabb szóról van szó, annál inkább körülveszi, sőt, megfojtja a hazugság.
Zilgrei – Lágy mozdulatokkal a fájdalom ellen
A terápia alapjait 1978-ban dr. Hans Greissing kiropraktor és az olasz jógatanárnő, Adriana Zillo fejlesztették ki. Módszerük elnevezése, a „Zilgrei” kettejük keresztnevének kezdő szótagjából képzett…
A belső csend művészete
Oldódni kellene, mindeneken átsegítő életerővel töltődni, megismerni életünk valódi célját. Képletesen szólva, időnként üljünk ki a folyópartra, ne ússzunk tovább – szemléljük a vízben úszókat,…
Szellemi-lelki fejlődésünk horizontjai
„Ha valaki jól képzett, rangos és vagyonos, akkor igen fontos, hogy folyamatosan ellenőrzése alatt tartsa és fékezze őt valamilyen belső erő. Az a helyes, ha…
Kiegyensúlyozottan a zen segítségével
A szépség nem külsődleges élmény, hanem a belső harmónia kifejeződése. A zen ősi lazító technikákkal és gyógyító rituálékkal lehet a segítségünkre, hogy testünk, szellemünk és…
Nemeskőgyógyászat: Turmalin
A nyári napéjegyenlőség időpontjában, júniusban a fény eléri tetőpontját. A virágok, termések különösen színesek és telítettek élettel.
Lakberendezés a zen szellemében
A tatami japán rizsszalmaszőnyeg, amelyre futonokat és alacsony, szögletes asztalokat és ülőpárnákat helyeznek el. Az egyszerű, természetes fából készült ágyak szintén pihenésre hívogatnak. A fő…
Táplálkozás az öt elem szerint
A kínai felfogás szerint föld és ég között minden a jin és a jang elve és az öt elem, a fa, a tűz, a föld, a…
Well-aging – öregedjünk fiatalosan
A kutatók ma is azon fáradoznak, hogy megfejtsék az egészség és hosszú élet titkát. Egyre több tudományos eredmény igazolni látszik, hogy életmódunk minimális megváltoztatásával, a…