Ájuvédás zeneterápia
A zene és a hangok általi gyógyítás az egyik legősibb terápiás módszere az ájurvédának. Beszámolók alapján tudjuk, hogy különleges tehetségű zenészek kizárólag a hangjuk vagy a játékuk segítségével megszabadítottak betegeket a reumától vagy a depressziótól, és békés hangulatot tudtak teremteni a közösségben. Jól ismerték a védikus kultúra nagy bölcsei és látói is ezt a speciális zenét, amelyet gandharva-védának hívnak, tudtak a gyógyító hatásairól és a művészetéről.
Az éjszaka végén, pont mielőtt új nap kezdődne, a természetben teljes csönd honol. Az éjjel és a nappal különlegesen váltakozó ritmusát a védikus természeti szemlélet brahma muhutrának, az alkotó órájának nevezi. Ebből születik az új nap zenéje. Az első madarak elkezdenek csiripelni, susognak a levelek, gyenge szellő mozgatja a fák lombját, a nap élénkvörös korongja feltűnik a horizonton.
A nap minden órájának megvan a saját zenéje, amelyhez különleges hangulat társul.
A természet örök zenéjét képzik le a gandharva-zenészek különböző hangskálák és dallamszerkezetek, a ragák segítségével, amelyeket a természet hangjai és ritmusai inspirálnak. A segítségükkel összhangba kerülhetünk a természet ciklusaival és a legnemesebb teremtő szinttel.
A raga szó azt jelenti, hangszín, érzés, hangulat, boldogság, élvezet, szépség. Mindazt, ami boldogságot okoz a szellemnek. A bhairavi az egyik legrégibb, eredeti raga. Az élet kezdetét jelzi, a teremtés első hangjait, a nap első óráját vagy egy új évszak, például a tavasz kezdetét a tél hosszú éjjele után. Ennek az ideje hajnali 4 és 7 között van, azonban a nap más szakaszaiban is játszható és hallgatható.
A védikus zenészek és orvosok szerint a természet hangminősége nagyjából háromóránként változik. Ezt az időtartamot praharának nevezik. Egy napot tehát nyolc praharára lehet osztani, amelyeknek különböző minőségük, ritmusuk és rezgéseik vannak a természetben és a szervezetünkben.
A védikus zene kapcsolatban áll a napszakkal
A védikus zene egyik különlegessége tehát, hogy szigorú kapcsolatban áll a napszakkal, az évszakkal és olyan eseményekkel, mint az ünnepnapok. De azokkal a célokkal, hatásokkal is, amelyeket el akar érni. A reggeli ragát például sosem szabad délben játszani! Ez disszonanciát keltene a hallgatóban és az előadóteremben is. Vannak azonban olyan ragák is, melyeket különböző nap- és évszakokkor is lehet hallgatni, mert általános tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek közé tartozik a raga bhairavi és a raga megha, az eső dallama.

A gandharva-zene általános jót tevő és konkrét gyógyító hatással is rendelkezik, amelyek egy részét tudományosan is bizonyították.
- Megnyugtat és ellazít, segít oldani a félelmeket és csökkenti a fájdalmat.
- Belső békét ad.
- Összehangolja és rendszerezi az agyműködést, javítja a koncentrációt és a memóriát.
- Gondoskodik a mély, pihentető alvásról.
- Javítja az emésztést, erősíti az immunrendszert és az érzelmi intelligenciát.
- Segít harmóniát teremteni az otthonunkban.
- Serkenti a növények növekedését.
A legtöbb panasz esetén már azok a ragák is segítenek, amelyeket minden napszakban lehet játszani, mint a raga bhairavi és az eső dallama. A legjobban azonban akkor működnek a ragák, ha a megfelelő időpontban hallgatjuk őket. A különböző ragák más-más hatással is rendelkeznek. Ezért lehet kapni olyan CD-ket, melyeken különböző ragák találhatóak a napszakoknak megfelelően. 5-10 perc zenehallgatás általában már elegendő a pozitív hatás eléréséhez.
A ragák gondoskodnak a harmóniáról, és kiegyenlítik a feszültségeket
- Az egészséges alvásért és a nyugodt idegekért: 5-10 perc gandharva-zene hallgatása lefekvés előtt vagy az ágyban segít pihentetően aludni és kellemeset álmodni. Erre a legmegfelelőbb az esti raga (maru bihaga), amelyet Amar Nath játszik bambuszfurulyán (bansurin). Ez a zene 19‒22 óra között használható.
- Ideges szívpanaszok: A raga bhairavi és a raga megha kifejezetten a szívre hatnak, megnyugtatják és erősítik az idegeit. Hallgassuk ezeket a zenéket esténként pár percig, a tünetek fellépése esetén vagy reggel, felkelés után.
- Fejfájás és migrén: Ebben az esetben is nagyon jól használható a gandharva-zene, főleg tenziós fejfájásnál vált be. Megelőző hatású, az első tünetek felléptével azonnal vessük be. Általában elegendő 5-10 perc nyugodt zenehallgatás egy kényelmes fotelben, esetleg a zenehallgatás előtt vagy közben masszírozzuk gyengéden a nyaki izmainkat. Az egészet kiegészíthetjük egy csésze vata-teával, vagy kamilla, vanília és édeskömény keverékéből készült teával (egyforma arányban keverjük az összetevőket, egy csészéhez egy teáskanálnyi keveréket használjunk, áztassuk 8 percig és kortyonként fogyasszuk).
- Hátfájás és görcsös izmok: A gandharva-zene rendszeres hallgatása ellazít, csökkenti a szorongást és energiát ad. Ezen kívül figyeljünk oda az egyenes, természetes testtartásra és a kényelmes ülőhelyzetre az íróasztalnál és a munkahelyünkön. A rendszeres lazító testmozgás, mint a jóga, a taj-csi, a pilates vagy a megfelelő tornagyarkorlatok segítenek megelőzni a hátfájást.
- Megfázásos fertőzések: A védikus zene erősíti az immunrendszert, összhangba hozza a szerveket, melyek rezonálnak a zenére, és energiát ad. Akut fertőzés esetén hosszabb, ismételt hallgatásra van szükség. A legjobb hatása a raga bhairavinak van, főleg, ha szitáron (indiai húros hangszeren) játsszák, ugyanis erősíti és regenerálja az immunrendszert.
- Emésztési zavarok: Az elménk evés közben gyakran még tele van gondolatokkal. Akár 2-3 perc, a napszaknak megfelelő gandharva-zene is segíthet evés előtt megnyugtatni a gondolatainkat. Csukjuk be a szemünket, és hagyjuk, hogy a test és a szellem megnyugodjon.
- Premenstruációs szindróma: A menstruációt megelőző panaszokat az ájurvéda többek között az apana-vata megfeszülésére, a stresszre, a pszichés problémákra, a helytelen táplálkozásra és hormonális zavarokra vezeti vissza. Ha a menstruáció előtti napokban többet pihenünk, hamarabb lefekszünk aludni, több meleg italt és nagyrészt folyékony ételeket fogyasztunk, akkor jobban el tudunk lazulni. Csodákra képes az is, ha pár perc gyógyító zenét hallgatunk.
Felhasználható még a zene a következő helyzetekben is:
- Életritmus-problémák, pl. éjszakai vagy váltakozó műszak, jet lag.
- Terhesség, szülés és csecsemőkor: az anya és a gyerek is kiegyensúlyozottabbá válik. A gyerek könnyebben elalszik, és ritkábban fáj a hasa. Az ellazító hangok könnyebbé teszik a szülést.
- Koncentráció és memória: A szellemi teljesítmény fokozására vizsga előtt, rendszeresen pihenésként és megnyugvásként.
- Az otthonunk harmonizálására: a gandharva-zene segít kellemes, békés hangulatot teremteni.
Védikus zenét kiváló minőségben találhatunk CD-n maharishi gandharva zene néven, amelyet a műfaj legkiválóbb mesterei játszanak. A következőre figyeljünk oda a használatakor: válasszuk ki a megfelelő napszakot, ez mindig meg van adva az egyes darabok mellett. A legjobban akkor tudja kifejteni a zene a hatását, ha nyugodtan, ülve vagy fekve hallgatjuk. Ne dolgozzunk, beszélgessünk vagy tévézzünk közben. Mivel a zene befelé vezet minket, feszültség keletkezik, ha az elménk egyidejűleg kifelé is próbál figyelni.
Ha még nem ismerjük a zenét és a hangszereket, eleinte csak pár percig hallgassuk. Ez a zene nagyon hatásos, már rövid idő alatt is lenyűgöző változásokat tud kiváltani a testünkben és a szellemünkben. Olyan darabot válasszunk elsőre, melyet egy számunkra szimpatikus hangszeren játszanak. A nyugati zenéhez szokott fülnek a bambuszfurulya, a bansuri a legismerősebb és legharmonikusabb.
Válogatott ragák hatásai
Fotó: Adobe Stock, Shutterstock