pszichológia

A félelem foglyai

Megvallom, igen megrendített az a röpke párbeszéd, amely a tizenöt éves Kristóf és közöttem zajlott le nemrégiben. Állt a szobában, és csak úgy odamondta: K.:…

Álomfejtés: „Figyelj, hogy tud járni!”

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik, vagy azért, mert fölzaklatta a lelkét, vagy azért, mert érzi,…

Hatás

Az első hatásvizsgálat életünkben a csecsemőkori sírásunk lehetne, hogy mit váltott ki szüleinkből, hogyan viszonyultak ehhez. Meg tudtak-e nyugtatni bennünket, vagy esetleg felzaklatódtak. Sok házaspár…

Akik elfelejtettek felnőni

A gyerekrajzok csodálatosan kifejezik a gyermekek élményeit, életérzéseit, véleményét. Más kérdés, hogy a felnőttek képesek-e megérteni azt, amit a gyerekek nem képesek szavakkal közölni. A…

Illeszkedés

Az illeszkedés igazi holisztikus fogalom, amely a rendet, az egyensúlyt, a kialakulást, a részek egésszé szerveződését világítja meg, vagyis a harmóniát, az összhangot. Látni fogjuk,…
szív, kéz, kapcsolat

Túlérzékeny emberek

Ha körülnézünk családunkban vagy barátaink, ismerőseink között, biztosan találunk túlérzékeny embert, nem is egyet.
zene, vacsora, hangszer

Bon appétit! Zene az étteremben

Aki ze­ne mel­lett kí­ván en­ni, ér­de­mes meg­gon­dol­nia, mi il­lik az adott hely han­gu­la­tá­hoz, az ét­ke­zé­si part­ne­rek­hez, az idő­pont­hoz és ma­gá­hoz az ét­el­hez.

Dr. Almási Kitti – Tönkreteszi az életet az önbizalom hiánya

Dr. Almási Kitti olyan, mint egy jó barátnő a szomszédból: csinos, kedves arcú, őszinte mosolya és érdeklődő tekintete láttán az embernek kedve támad hozzá, hogy…

A kérdés

Egy szakdolgozatíró azt a zavarba ejtő kérdést tette fel konzulensének, hogy mit csinál a kérdés? Az első pillanatra igen kisgyermekesnek mutatkozó gondolat valójában jó kiindulópontot…
frufru hajviselettel rendelkező nő kalapban

Frufru

Láttam az embert, Láttam ügyködni és kapkodni. Nevetésből és idegekből épült homlokzata felmagasult, de  hazudott. Lábnyoma kacskaringós. Valódi gyermekei a gondjai. (H. Michaux: Ecce homo)
kitárt kéz információs tartalommal

Kötés, fonás, szövés

Földi pályafutásunk a köldökzsinór elvágásával veszi kezdetét. Megváltozik vérkeringésünk, légzésünk, táplálkozásunk, vagyis testi, lelki és szellemi folyamatok indulnak be együttesen, egymással teljes összefonódottságban.
vitatkozó kollégák

Az odaadás

A kommunikációban valóban energiák cseréje zajlik, adok és kapok. A jó szónak éltető, a gonosznak gyilkoló ereje van.