Hatás

Nevelődésünk következő állomása a hároméves kor körüli első dackorszak, amikor a nem szócskát remekül használjuk engedetlenségünk kifuttatása érdekében. Majd az ödipális kor mindenhatóság élménye következik, a szülőkkel való azonosulás és rivalizáció jegyében. Itt még több kisiklási lehetőség van, jobbára azért, mert a házasságok zöme addigra már felbomlik, és a csonka család nem nyújt követhető családi mintát.

Ha pedig működik a család, a gyerek napjai nagyrészét nem otthon tölti, hanem óvodában, idegenek között, kevert hatásoknak kitéve.

A lázadó serdülő pedig sokszor visszafordíthatatlan amortizálódást indít el életében: tanulmányok megszakadása, rossz társaságba keveredés, szexuális szabadosság, kábítószer kipróbálása. Mindezek eredményeképpen felnövése félbeszakad, miként azt a deszkások, rockerek, punkok, skinheadek, alternatívok szubkultúrája mutatja.

Hatás és hatáskeltés

A kirívó öltözködés – tornacipő, izompóló – és hajviselet mellett jobbára éretlen érzések, nagyfokú tudatlanság, tájékozatlanság jellemzi őket, csupa végig nem gondolt szembenállás és meg nem vívott csata. Gőg és irigy lenézés azok iránt, akik megtalálták a szociális maszkot, amelynek segítségével beilleszkedhettek a társadalmi hierarchiába. Láthatjuk, milyen hosszú és összetett tanulási folyamaton kell keresztüljutnunk, hogy hatásunkat, hatóerőnket megtapasztalhassuk. Megkockáztatom, ez a tapasztalat megúszhatatlan. Fontos a tanulásban, a munkában, a kapcsolatokban, abban, hogy kompetens szülők tudjunk lenni, hogy képesek legyünk házasságban élni, ha már egyszer a boldogító igen elhangzott.

Ezen jobbára mindenki mást ért. Egyesek úgy vélik, a családi élet nemhogy nem része az önmegvalósításnak, de egyenesen akadálya. Gondolunk itt arra a már-már visszafordíthatatlan degeneratív folyamatra, a házastársi marakodás ama stádiumára, amikor a hajdanvolt vénuszi ara már csak rikácsoló hárpia, bosszútól lihegő féltékeny fúria, grállovagja pedig alkoholista nemtörődöm. Ezen a ponton hatásvizsgálatból mindkét fél szekundára érdemes.

A hatalmi harcnál, amikor a nők a leszámoló, férfierejüket dobják be, el sem képzelik, milyen kiábrándítóak vagdalkózásaik közepette. De a férfiaknak sincs rálátásuk esendő énjükre, amely csupán örömpótlékok után fut, az igazi öröm megélése helyett. Tudjuk, hogy az efféle hatalmi harcból senki nem kerülhet ki győztesen, hiszen maga az egész vagdalkozás a szeretet helyett van, nem arról szól a vita, amire a szóhasználatok utalnának. A világirodalom nagy szerelmi tragédiái időről időre felidézik a férfi és nő ádáz harcát, gondoljunk csak Sámson és Delila, Antoniusz és Kleopátra vagy Othello és Desdemona történetére. Mind halállal végződtek. Jobb, ha előre tudjuk, mi az, ami rossz vért szül. Azzá leszünk, amivé a kommunikációban tesszük magunkat.

Láthatatlan szándék

A kommunikációban az a nehéz, hogy valójában a láthatatlan szándék vezérli. Ezt a szándékot a szóhasználatból, hangvételből, hanghordozásból, az igekötőkből lehet kihámozni. Persze az elhangzás pillanatában, mert amire utólag jövünk rá, az már eső után köpönyeg. Vegyük például az igekötőket: aki rászól a másikra, aki leszól valamit vagy megszól, azaz elmarasztal, lekezel, kritizál, az pszichikai fölényre törekszik. Jobbára meg is szerzi ezt a fölényt, hacsak nem egy jó énerővel rendelkező emberrel találja szembe magát, akit hidegen hat a becsmérlés, akiről lepereg a piszkálódás, kötözködés, akiről visszapattan a támadás, mint az elefántról a puskagolyó, aki nem veszi fel a sértést.

Egyszóval nincs rá hatással a másoknál esetleg jól bevált fölényeskedés. Nem jön ki a sodrából, megőrzi blazírt nyugalmát, nem jön indulatba, hanem helyreteszi az okoskodót, állja a sarat, hű marad önmagához. Nem így viselkedik a hatásvadász, aki ripacs színpadiasságtól sem riad vissza, csakhogy a figyelem középpontjába kerüljön, vagy a feltűnési viszketegségben szenvedő, aki esetenként a hülyét játssza, a mulattató, a bohóc. A régebbi társas életben szalonidiótáknak nevezték az ilyen viselkedést. Ismertem egy szélsőségesen elkényeztetett egyke kisfiút, amolyan anyuka kedvencét, aki nagyon nehezen tudott beilleszkedni a gyerekek közé. Képes volt egyszer egy cserebogarat megenni, hogy felfigyeljenek rá. A hatás vegyes volt: felfigyeltek, de senki nem utánozta, nem követte a cserebogárevésben. Hányszor tapasztalunk bumerángeffektust, amikor éppen az ellenkezője történik annak, mint amit elérni szeretnénk.

Erőszakolt hatás következménye: ellenállás

Ez legtöbbször az erőszakolt hatás következménye: nagyon meg akarunk győzni valakit olyan dologról, ami tőle messze van, szinte elérhetetlen távolságban.

Ez hihetetlen ellenállást szokott kiváltani. Például gyenge tanuló gyereket az ambiciózus szülők elit iskolába íratnak, és ezzel évekre visszavetik csemetéjüket. Két ember igazi összeillése, összetartozásuk erőtere szinte szemmel látható.

A gyerek, akinek bizalma kialakult, tiszteli a szüleit, igazodni képes a család értékrendjéhez, nincs hézag az anyai odaadás és apai erő illeszkedése között, nem vakon és félelemből engedelmeskedik, amelyet később megbán és oktalan lázadással igyekszik felváltani, hanem saját erőterét alakítja, alkalmazkodik, igazodik, megtapasztalja hatását, okul a tévedéseiből, nem érik elviselhetetlen fájdalmak. Nehéz megmondani, mi is a fájdalom, amelynek kémiája annyi pszichoszomatikus betegséget képes beindítani. Talán túl erős inger, amelyet nem vagyunk képesek felvenni, amely felülmúlja együttrezgési képességünket.

Úgy véljük, a közvélemény-kutatások hatásvizsgálata – reklám, kampány, propaganda etc. – egyoldalú és felületes képet nyújt.

A hatás pszichológiai tere igen szubjektív.

Nem is szoros értelemben vett fizikai tér, mert időben és térben távoli tapasztalatokból, cselekvési mintákból alakult, nagyrészt emocionális színtér. Vágyaink, sikereink, kudarcaink, szorongásaink és örömeink utóhatásaiból alakult szubjektív tér, amely talán akusztikai törvények alapján igazodik más rezgőrendszerek frekvenciájához és amplitúdójához.

Fotó: Shutterstock