Quo vadis, természetgyógyászat?
Mindenki felkapta a fejét az utóbbi időben, ha a tv különböző csatornáin barangolt, vagy a rádiót hallgatva a természetgyógyászatról hallott. Más-más híranyag, eltérő tartalommal. Érthető, ha sok – a szakmát gyakorló – szakember is elbizonytalanodott és félelmeit fogalmazta meg. De mi is történt valójában, és hogyan áll a helyzet jelenleg?
Lássuk az előzményeket
Csehák Judit korábbi miniszter asszony, több szakmai szervezet kérésére, 2003 nyarán ismét megalakította a Természetgyógyászati Miniszteri Tanácsadó Testületet, amelynek elődjét 1999-ben szüntette meg a tárca akkori irányítója. Az új miniszter megerősítette, számít erre a testületre, amely október óta havonta ülésezve, aktívan dolgozik.
E testület szükségesnek ítélte egy konszenzus konferencia megtartását a MOTESZ szervezésében (a Magyar Orvosi Tudományos Egyesületek Szövetsége 114 tagszervezetet számlál). A tanácskozásra 2004. április 3-án kerül sor. Ezen az MTA orvosi csoportja, az orvosi szakmai kollégiumok, a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a természetgyógyászati szervezetek, a szakmai képzéssel és továbbképzéssel foglalkozó ETI képviselői mérik majd fel a valós igényeket és közösen fogalmazzák meg a lehetséges megoldásokat a jelenlegi helyzetben.
Az MTA tavalyi ajánlásai
Miért fontos ez? A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya 2003 májusában ismét elkészítette a természetgyógyászattal kapcsolatos felmérését és ajánlásait. Az MTA a minisztériumnak a komplementer medicinát (a továbbiakban: KM) érintő munkájának elősegítésére – az egyes eljárások értékelése helyett – időszerűbbnek és fontosabbnak tartja az általános kérdések kiemelését:
1. Az orvosegyetemek (a szegedi egyetem kivételével) nem kapcsolódtak be a tudományos alapú komplementer medicina oktatásába.
2. Az ETI-nek gondjai vannak a vizsgáztatásban (annak szakmai tartalmát illetően).
3. Ellenőrizhetetlen oktatási fórumok jelentek meg.
4. Az ÁNTSZ részéről nem valósul meg a megkívánt szigorú ellenőrzés.
5. Általában véve érvényesíthetetlenek a konvencionális medicina rendeletben előirt prioritásai.
6. Elterjedt a sajátságos érdekek alapján folytatott, szakképzetlen tevékenység.
Mindezek ismeretében az ismert 12 orvosi diszciplina átrendezése felelőtlenség lenne, mivel az csak további zavart okozna, elterelné a figyelmet a tennivalókról – hangzik az Akadémia 2003. májusi állásfoglalása.
1998. évi állásfoglalás
Emlékeztetőül: 1998-ban az MTA tudományosan bizonyított, elfogadott orvosi ágaknak minősítette az alábbiakat: hagyományos kínai orvoslás, manuálterápia (kiropraktika), neurálterápia (2003-ban egyébként ide sorolták a középfokú képzésben ugyancsak jelen levő fitoterápiát is!).
Szociológiai, társadalmi, filozófiai alapokon is állnak, és sok helyen elfogadottak, a gyakorlatban is igazoltak a következő orvosi ágak: ájurvéda, tibeti orvoslás, homeopátia.

Leszakadás
További tudományosan igazolt, meggyőző bizonyítékok szükségesek az MTA szerint a következő szakágak elfogadásához: antropozófus orvoslás, méregtelenítő módszerek, biológiai fogorvoslás, biorezonancián alapuló módszerek, hematogén oxigenizációs módszerek. Alkalmazásuk nem szakavatott kezekben elfogadhatatlan, illetve fokozott veszélyt jelent.
Az MTA csak diagnosztikus műszeres vizsgálatokat tart megengedhetőnek a természetgyógyászatban.
Hogyan tovább?
Az MTA tavalyi állásfoglalásának főbb elemei:
1. A tudományos megalapozottság igénye nélkül elképzelhetetlen a komplementer medicina megítélése és értékelése. Ezzel az Akadémia megerősítette korábbi véleményét.
2. A KM egyes eljárásainak megítélése nem utalható ad hoc bizottságok, szaktanácsadói testületek hatáskörébe, hanem csakis az e kérdéssel állandóan, magas szakmai szinten foglalkozó, intézményi háttérrel és kapcsolatrendszerrel rendelkező szakembergárda feladata lehet.
Csakis így szavatolható a folyamatosan érkező pozitív és negatív tudományos információk analízise, az egyéb tudományterületek állásfoglalásainak figyelembevétele, a bizonyításon alapuló adatok gyűjtése, a társadalmi reflexiók nyomon követése.
3. A fentiek indokolják a KM minden kérdésének központi kezelését (minisztériumi, akadémiai, egyetemi vagy országos intézeti keretek között). Így nemcsak a komplex és folyamatos tudományos szemlélet, az oktatás koordinálása, az orvostudománynak való alárendeltség, hanem a KM-nek az egészségügyi ellátásba való megfelelő beépítése is jobban biztosítható.
4. Alapvető igény a KM alapjai oktatásának és a szakorvosképzésnek általános, az orvosképzéshez kapcsolt bevezetése az orvostudományi egyetemeken.
A posztgraduális képzést, illetve az egyes eljárások képesítésszerzését a szakorvosképzés bázisán lenne fontos megszervezni. Ez egyes esetekben más szakorvosképzéssel időben párhuzamosan is elképzelhető (pl. a hagyományos kínai orvoslásnál, mely az Egészségügyi Világszervezet, a WHO javaslata alapján 3 éves képzést igényel). A komplementer medicina tárgyat érintő főiskolai diplomás és egyéb szakképzés egységes rendezése a fentiek szellemében valósítható meg.

Baleset otthon – Az asztalra csaptam, de a bokámat ütöttem meg..
Alapvető szempont, hogy a KM témaköreiben is csupán akkor várható a megfelelő tematikájú és színvonalú felsőfokú képzés, ha az korszerű természettudományos alapú kutatási tevékenységre támaszkodik.
5. A 11/1997. (V. 28.) NM-rendelet módosítása időszerűvé vált a következők miatt:
• Felülvizsgálatra szorul az orvos és nem orvos által végezhető tevékenységek köre, mivel egyes eljárások megítélése is változott (pl. a méregtelenítés orvosi felügyelet mellett végezhető lenne);
• Az oktatás és a vizsgáztatás korszerűsítést, illetve középfokon szigorítást igényel;
• A gyakorlatban nem működik az ellenőrzés a rendeletben leírtak szerint;
• A félrevezető és káros paramedicinális beavatkozások jogi tekintetben megkülönböztetést igényelnek.
6. Az MTA-dokumentum végül síkra száll azért, hogy az eddig csak orvosok által végezhető tevékenységek – a legújabb törekvésekkel ellentétben – továbbra is csak orvosok által legyenek folytathatók (pl. homeopátia). Emellett azonban érdemes lenne néhány módszer nómenklatúráját is újragondolni (pl. méregtelenítés). Változtatást javasol az állásfoglalás a homeopátia, az akupresszúra, a speciális diétára épülő vagy a vér oxigenizálásán alapuló terápiák tekintetében (de az erre vonatkozó javaslatok megtételét szélesebb körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie).
Intézkedést kérnek az orvosi szakmai kollégiumok
Az egyik legújabb fejleményként az orvosi szakmai kollégiumok közül négy (belgyógyászati, gasztroenterológiai, kardiológiai, onkológiai és sugárterápiás szakmai kollégium) vezetői közösen fordultak a kollégiumi egyeztető tanácshoz, intézkedést kérve, mert „…nem tisztázott egyes természetgyógyászati tevékenységek kompetenciaköre a gyakorlatban, az elméletben sem, kikerülnek a betegek a hagyományos egészségügyi ellátás köréből, és csak későn, esetleg gyógyíthatatlan állapotban kerülnek oda vissza. Nem valósul meg minden esetben az orvosi diagnózis és a természetgyógyászati kezelés egysége. Egyre nagyobb a médiumokban az indokolatlan propaganda, egy-egy eset csodaként történő beállításával, amely jelentős közvélemény-formáló”.
Ennek visszaszorítása céljából kezdeményezik az orvosok ezektől való elhatárolódását egységes felhívással, kérve őket a kirívó esetek jelentésére, ÁNTSZ-vizsgálatok kezdeményezésére, akár egy-egy tevékenység engedélyének visszavonására tett javaslattal is. Ezt megerősítette a Magyar Orvosi Kamara elnökségi ülése is, ahol megállapították: „szinte lehetetlen beavatkozni, amelynek oka az ÁNTSZ ellenőrzési tevékenységének elégtelensége, a reklámtörvény érvényben lévő előírásai…”
A természetgyógyász szakma véleménye
A természetgyógyász szakma képviselői ugyancsak egyeztettek. A Természetgyógyász Szakértői-vizsgáztatói Testület tápiószentmártoni konszenzus konferenciája összegezéseként 2003. január 7-én megállapodás született. Eszerint javasolják a 11/97. NM-rendelet módosítását többek között a következőképpen:
• Szükséges az ETI által kiadott vizsgaszabályzat módosítása (az elméleti és gyakorlati vizsgák rendje).
• Az egyes szakmaterületek kellő mértékű megalapozásaként az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell helyezni az egészségügyi, illetve a természetgyógyászati alapismeretek modul oktatására, valamint az elsajátított ismeretek számonkérésére. Ez utóbbi átfogó ismereti szinten hiányzik az orvosi oktatásból.
• Mindkét modul tananyagtartalmából az írásbeli vizsga mellett szóbeli vizsgára is szükség van.
• Fontos lenne különállóan kezelni és meghatározni az „egészségügyi alapismeretek” modul és a „természetgyógyászati alapismeretek” modul szakmai és vizsgáztatási követelményrendszerét az egyes szakmaterületeknek megfelelően. Ez az orvosi szakmákra is vonatkozik!
• Szabja meg a rendelet az oktatás egyes moduljainak óraszámát, az oktatók kvalitásait, az oktatási anyagot, orvosi szinteken is!
• A minisztérium részéről központi, keretjellegű oktatási programok kiadására van szükség. Az ezek készítésével kapcsolatos anyagi hátteret a minisztérium központi forrásból biztosítja, a létrehozandó Országos Módszertani Intézet koordinálásával.
• A Szakértői és Vizsgáztatói Testület vagy a létrehozandó Országos Módszertani Intézet végezze az oktatási intézmények és programok akkreditációját; a jegyzetek, az ajánlott és a kötelező irodalom elfogadását; a továbbképzések elfogadását, kreditpontjainak ajánlását.
• Távoktatásban való képzés csak természetgyógyászati távoktatásra is akkreditált oktatási intézményekben legyen lehetséges.
• A vizsgáztató intézmény alkosson mindenki számára áttekinthető szabályrendszert a kötelező és ajánlott irodalom, valamint a továbbképző folyóiratok listájára való kerülésre.
• Az orvosi kamarában, az egészségügyi dolgozói kamarában szükséges lenne e szakág megfelelő, autentikus képviselete az etikai és szakmai ügyek elbírálásában.
Mi lesz a dolga az Országos Módszertani Intézetnek?
A fentiek ismeretében tehát valódi előrelépésnek számít a szakma védelmében, hogy a miniszteri testület megszavazta az Országos Módszertani Intézet létrehozását. Ennek elindításához a minisztérium keretösszeget különített el. Az új intézmény a budapesti Szt. János Kórház különálló épületében hamarosan elkezdi munkáját. Egyelőre szervezeti, logisztikai feladatokkal foglalkozik, a későbbiekben pedig gyakorlati tevékenységgel is kiegészíti tevékenységét.
A Komplementer Orvosi Országos Módszertani és Képzési Központ többek között elkészíti a szakmai diszciplínák egységes curriculumait (orvosi és nem orvosi ágakban is); megnevezi a minimumfeltételeket minden szakmai ágban; országosan megszervezi és nyilvántartja az oktatást; szakvéleményt alakít ki az egyetemi kari tanácsok által akkreditálandó tanfolyamokról; saját tanfolyamokat szervez és bonyolít le; gyakorlati oktatást végez; egységes minőségi és oktatási rendszerminősítési rendszert alakít ki az oktató- és gyakorlóhelyek vonatkozásában; javaslatokat dolgoz ki a természetgyógyászati tanácsadó testület számára. Emellett kötelező továbbképzéseket szervez a már képesítéssel rendelkezők részére (éves kötelező kreditpont!); kapcsolatot tart a Magyar Orvosi Kamarával, az Egészségügyi Dolgozói Kamarával, a magyar orvostudományi egyetemekkel, egészségügyi főiskolákkal és az ETI-vel. Foglalkozik még szakkönyv-, jegyzet- és folyóirat-kiadással, szakmai anyagok elkészítésével, javaslatot tesz vizsgáztatásokra, a vizsgáztatók személyére; aktívan részt vesz a miniszteri Természetgyógyászati Tanácsadó Testület munkájában.

– Sokakat felültettem már terápia gyanánt…
Kezdetben a módszertani intézet a minisztérium anyagi támogatásával, később azonban teljesen önfenntartó módon működik.
A fenti módszertani és oktatói központ egészségügyi intézménybe való telepítése azért is indokolt, mert a sokprofilú kórház helyszíni konziliáriusi lehetőséget, a szakorvosi diagnosztika szélesebb lehetőségét, összességében pedig a tevékenység folyamatos orvosszakmai környezetét és kontrollját tudja biztosítani. Ezzel mintegy modellértékű intézményként működik. Van erre példa Angliában és Németországban is. A központ mellett szakrendelések is lesznek majd.
Egységes gyakorlat felé
Az MTA orvosi osztálya által elfogadott tevékenységek akkreditált oktatásszervezése és szakmai művelése egységesíti a jelenlegi magyarországi – nagyon kaotikus – gyakorlatot. Ugyanakkor a komplementer orvoslást is művelő, a hagyományos orvoslásban is szakmai ismerettel rendelkező szakemberek a hozzájuk forduló betegeknek szükség szerint további kivizsgálást és tradicionális terápiát is tudnak ajánlani. Ezzel a központ megvalósítja az integratív orvosi betegellátás egységét. Megfelelő képzettséget ad az ezen ágak iránt érdeklődőknek, hogy hagyományos orvosi képzettségüket kiegészíthessék az adott komplementer ágban. Szakmai utánpótlást nevel orvosok és nem orvos egészségügyi szakemberek körében.
A nemzetközileg is jelentős, tért hódító és tovább növekedő mozgalom, amelynek jelentőségét prevencióként az orvosi társadalom is kiemelt fontosságúként hangoztatja, a páciensek részére a szelíd, szakavatott kezekben ártalmatlan, mellékhatásmentes gyógymódok elfogadását is jelenti.
Ezért nem lehet e módszereket egységes egészként, „veszélyes sarlatánságként” elsöpörni, hiszen pozitív hatású, nemzetközileg elfogadott, tudományosan igazolt területek is ide tartoznak.
Sok nyugati országban ma az integratív medicina fogalmaként történik e területek helyes kezelése és bevonása az akadémikus orvoslásba. Náluk ez a kérdés nem okozott annyi zavart és ellenállást, mint nálunk.
Ki a jó természetgyógyász? – kérdezte a minap az Este riportere. A kérdésre nem egy, magát erre egyedül illetékesnek kikiáltó szövetség válaszolhat, hanem csakis a természetes gyógymódokat magas szinten ismerő és művelő, egységes szakmai konszenzuson alapuló, a tagok véleményét is képviselő testület.