Álomfejtés: Kövérségem a gát

László Ruth
#álom #harag #psziché #sérelem #szerelem
Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik, vagy azért, mert fölzaklatta a lelkét, vagy azért, mert érzi, hogy valami fontos üzenetet hordoz, amit viszont képtelen megfejteni. Fontos maga a történet, másrészt az a hatás, amelyet az álomesemény az álmodóban kivált. Az információ, vagyis az üzenet megértése lenne a legfontosabb, ám ahhoz sokszor komoly munka szükséges. Nem könnyű szembesülni a sorstényezőkkel! Az álom szimbológiája segít abban, hogy fölismerjük, lépnünk kell.

Álmomban az Ön páciense voltam. Eredetileg a kövérségem problémájával kerestem fel és az álmaimmal. Hamar kiderült, hogy a szexuális életemmel van a fő baj.

Most is egy álmomat akartam elmondani (álmomban), ami a következő:

Mentem Önhöz, de ott volt egy 17 év körüli fiú is, aki fejfájásról panaszkodott. Én is olyan korú voltam. (A valóságban 49 éves vagyok.) Először csodálkoztam, hogy az én időmben Ön mást is fogad, és azt gondoltam, majd csak elküldi a fiút. De nem így történt, sőt, mintha meg lett volna rendezve, inkább úgy intézte a dolgot, hogy szóba elegyedjünk a fiúval. Hamar kiderült, hogy mindkettőnket szerelmi vágy kínoz, és ebben igen összetalálkoztunk. Ön figyelte a történéseket, nem szólt semmit, de mintha kissé összeboronált volna bennünket. Ekkor én lefeküdtem a földre, a szoknyám felcsúszott, felhúztam a lábaimat. Előbuggyant irgalmatlan, mostani kövérségem, mert középiskolás koromban természetesen nem így néztem ki. Mielőtt még elszégyelltem volna magam, a fiú, aki egyáltalán nem ütközött meg a viselkedésemen, eltűnődve azt mondta: Legalább Niki haláláig hű lesz hozzám.

Ön pedig – mintegy elismerőleg – azt jegyezte meg, hogy bátor dolog felvállalni a nemi vágyat.

(Itt hirtelen felébredtem és lázasan leírtam az álmomat, el ne felejtsem, majd visszaaludtam és folytatódott.)

Ismét Önhöz mentem, jelen koromban, de soványan. Lapos és karcsú voltam, könnyű járással. Boldogan újságoltam, milyen szépen sikerült lefogyasztanom a hasamat. De amikor megkérdezte tőlem, hogyan értem el, azt mondtam, hashajtással. Pedig egy látomásban újból kibékültem a hajdanvolt férjemmel, és ahogy láttam magamat a randavúra menni, azt is láttam, hogy szemlátomást tűnnek el a kilóim, és én egyre vékonyabb vagyok.

Kedves Ruth!

Remélem, nem találja túl intimnek és bizalmaskodónak álmomat, hanem nagyon is publikusnak – inkognitóm megőrzése mellett.

Az is lehet, hogy nekem már régóta pszichológusra lett volna szükségem, de nem így jött ki a lépés. Most viszont igazán sok mindent megértettem, amit szívesen megosztok az olvasókkal. Mindenekelőtt ami a hazugságokat és őszinteségeket illeti. Bár ég az arcom a szégyentől, miért hazudtam álmomban Önnek azt, hogy hashajtókkal fogyasztottam le a hasamat, mégis jó volt szembesülni azzal, hogy én mennyit hazudtam életemben magamnak is és másoknak is, a 17 éves korom óta eltelt harminckét esztendő alatt. Most, hogy felidéződött első szerelmem időszaka a fejfájós fiúval, még jobban látom, mi mindent csináltam rosszul szerelmi téren egész eddigi életemben. Talán úgy is összefoglalhatnám, hogy menekülések sorozata az életem, először a szerelembe, azután a szerelem elől. Különösen az volt megrázó, hogy a mostani kövér lényem keveredik az akkori sokkal soványabb lényemmel.

Akkor valóban bátran felvállaltam szerelmi vágyaimat, persze krach lett belőle, hamar szakítottunk. Majd főiskolás éveimben férjhez mentem. Talán az anyaságba menekülhettem? Lehet, hogy így van. Mindketten éretlenek, szegények, félig készek voltunk lányuk születésénél. Már szoptatós anya koromban éreztem, hogy a férjem nem igazán szeret engem. Hamar elváltunk. Ezt követően több mint tíz évig nem volt szexuális kapcsolatom. Egy szabad szájú barátnőm felhívta a figyelmemet, mennyire nem vagyok csábos férfigyűlölő. Rám förmedt, hogy miért zabálok éjjelente, mit képzelek, ez így rendjén van? Az ő segítségével ezután kapcsolatokat kezdtem, úgy is mondhatnám, belementem kapcsolatokba, amelyekből ha tiszta örömöm nem is, de legalább tapasztalatom lett. A lányomtól is sok olyan impulzust kaptam, hogy nem kell a magányban megsavanyodni. Ugyan nem találta meg az „igazit”, de rengeteget szórakozik és nem lett a tudatlanságának, tapasztalatlanságának áldozata.

Néhány éve egy ismerősöm csípőprotézist kapott. Amikor meglátogattam, azt kérdezte tőlem, tudom-e, mit jelent az apénia nervosa? Mondtam, nem igazán, honnan veszi ezt a szót. Azt mondta, valami vendégeket vezetett végig az osztályon a főorvos, latinul magyarázta az esetét, és ezt a szót tökéletesen kihallotta a szövegből. Kért, nézzek utána, mit jelent. Utánanéztem.

Üdvözlettel: Nikolett

Kedves Nikolett!

Ami egy emberrel megtörténik, az bárkivel megtörténhet. Ily módon számomra a legelképesztőbb történetek is emberiek, bármennyire paradoxonok, abszurdak, hihetetlenek.

Kár, hogy a levele kissé töredékes, ámbár a sorok mögött sok mindent ki lehet olvasni belőle. Mindenekelőtt napnál világosabban érződik, Ön teljesen tisztában van azzal, hogy a szeretetvágy, társulás, odaadás, figyelem, megértés, elfogadás-elengedés milyen alapvető lelki szükségletünk, és ezek helyett ne növesszünk zsírkötényt. Igen, zsírköténynek írja le a pszichológiai irodalom azt a fajta elhájasodást, amely a testi kapcsolatot nehezen kivitelezhetővé teszi, és ezáltal valósággal valamiféle falat képez, amely mögé a szexualitásunkat rejthetjük.

Arra is van utalás az álomban, hogy az igazi hasfogyás szemmelláthatóan akkor történt, amikor a volt férjével ment randevúra. Nyilván itt van elrejtve az álom egyik fő üzenete, mármint a hazugság felém – aki az álomban a terapeutája vagyok –, hogy hashajtóval fogyott le.

Ugyanis a megbékélés fogyasztotta le.

Azért is örültem a levelének, mert a nők társadalmi szenvedésének több évszázados summázatát tartalmazza: a középkori boszorkányégetéstől a jelenkori fogamzásgátlásig, a totális szexuális alávetettségtől az igazi örömökig tartó íven. Bár jelenkoráról keveset ír, remélem a 7×7 évciklus érett továbblépés kimunkálását hozza az Ön számára, az apénia nervosa helyett.

Foto: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Álomfejtés: Ki vagyok én?

Álomfejtés: Ki vagyok én?

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Az utolsó vonat

Álomfejtés: Az utolsó vonat

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: A félelem csapdái

Álomfejtés: A félelem csapdái

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Áprilisi bolondság

Álomfejtés: Áprilisi bolondság

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Álomfejtés: Kis kommunikáció – Hidak

Álomfejtés: Kis kommunikáció – Hidak

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: „Figyelj, hogy tud járni!”

Álomfejtés: „Figyelj, hogy tud járni!”

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Vadászösztön és fluorit kristály

Álomfejtés: Vadászösztön és fluorit kristály

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Szepes Mária – Kortalan szerelem

Szepes Mária – Kortalan szerelem

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…