Álomfejtés: Vadászösztön és fluorit kristály

Otthon vagyok és zavaró lépteket, állandó járkálást hallok a folyosóról az ajtóm előtt. Átvillan az agyamon, hogy valami betörő lehet. De amikor kinézek, meglepve látom, hogy egy hét-nyolc éves kislány van ott. Kinyitom az ajtót, odaszólok neki, kit keres. Azt mondja, eltévedt, amikor kiszállt a liftből, mert minden ajtó egyforma. Elkurjantottam magam, hogy valaki felismeri-e. Ki is néznek az ajtókon néhányan, de senki sem ismeri. Mentegetőzöm, hogy nem tudok segíteni. Nincs kétségbeesve, azt mondja, keres tovább.

Visszamegyek a lakásomba, teszek-veszek. A macskám, Bendegúz a szoba közepén éppen legyekre vadászik. Egyet már be is kapott, ezt kicsit undorítónak találom. A másik a mancsában van, egy harmadik még rémülten repdes, menekülni próbál. Bendegúz néha leteperi, kendőt terít rá, rá is telepszik, majd elengedi. Ez a harmadik légy megkérdi tőlem, miért nem szólok rá a macskámra, hogy hagyja már őt békén. De én azt válaszolom, hogy nem akarok belezavarni Bendegúz vadászösztönébe.

A következő képen egy előadást hallgatok egy jógamestertől. Arról az idős nőről is beszél, aki mellett én felnőttem, és akinek mágikus képességei voltak, de úgy tűnik, nem adta át képességeit senkinek. Mert, mint mondja, annak kulcsa van, hogyan lehet azokat átadni. Felindultan pattan fel, mert én úgy érzem, igenis megkaptam ezeket a képességeket, illetve a kulcsot. A mester magához int. Mire odaérek mellé, gyerekké változom. Leültet maga mellé, ráérez viaskodásomra. Hátranyúl, egy dobozból egy fluorit kristályt vesz ki és nekem adja. A fluorit kristály közepe lyukas, a szélén le van pattanva egy kis darab, érzem az érdességet, amint végigsimítom. Jobban szerettem volna, ha egy hibátlant ad, mert ilyen csorbaság bennem is van. Megjelenik egy lány, akiben én három gyerekkori barátnőmet látom egybefoglalva. Csak áll ott, mintha akarna valamit, de nem szól egy szót sem.

Kedves Ruth!

Tudom, hogy az álomban mindenki én vagyok. Az eltévedt kislány, a macska, talán még a legyek is, a mester, a néni szelleme, a három lány és persze jómagam. Csak ez egy kicsit túl sok nekem ahhoz, hogy egybe tudjam foglalni ezeket az embereket, és persze az aktualitásuk is kirajzolódjon számomra.

38 éves vagyok, mozgásterapeuta. Eredendően táncosnő szerettem volna lenni, de az már az első dzsesszbalettórán szertefoszlott álom lett. Rengeteg irányzatot és ágazatot végigpróbáltam, mindezt most egy testnevelő-diplomával fejelem meg. Most fogok diplomázni, ebben az évben. Mindig is a mozgás érdekelt, de soha nem akartam sportoló lenni. Úgy érzem, a sportedzések teljesítménycentrikussága aláaknázza a mozgás örömét. Leszűkíti a sok gyakorlás a mozgásrepertoárt, a kötelesség dominál, és mindezt az esetleges győzelem sem ellensúlyozhatja, nem is beszélve a vereség stresszéről. És főleg a test sem harmonikusan formálódik ebben a túlhajszoltságban.

Mindazonáltal nem állítom, hogy a testemmel való kapcsolatom teljesen rendben. Eddigi életem során gyermekszülés fel sem merült a vágyaim és lehetőségeim között. Talán a közeljövőben erre sor kerülhet, ha a párom is megtalálja a helyét a nap alatt. Sokáig aerobikoztam, ennek az eufóriáját nehéz felülmúlni. Ámbár tudom, hogy a mozgásterápiában nem a pulzus szaporodása a fő cél. Természetesen jógázom is, de jógatanár sem szeretnék lenni.

Bendegúz a valóságban is létezik. Az álomban ez a légyvadászat igen zavarba ejtő. Egyébként is szokatlan blokkokat, ellenállásokat, vakságot váltott ki belőlem ez az álom. Ezért is küldöm el Ruthnak. De az is lehet, hogy a rettenetes köhögésem is az aktualitása az álomnak, amely az elmúlt hetekben igen megkínzott. A környezetem már attól tartott, hogy tüdővész fog elvinni engem. De én önerőből akartam meggyógyulni, és ez sikerült is. Semmi antibiotikumot nem szedtem.

Az viszont nagyon jól érintett az álomban, hogy a kislány cseppet sem szorongott otthona keresése közben. A három lány az egyben is igen érdekes. Már mindegyikük családot alapított. És mindhármukat az jellemzi, hogy életük alakulása teljes mértékben a férjeiktől függ. Én ezt másképpen akarom alakítani. És főleg, nem akarok ilyen mértékben függni a páromtól. Remélem, sikerül.

Köszönettel és üdvözlettel: Krisztina

Kedves Krisztina!

Háromrészes álmában szépen kirajzolódik egy idői vonulat és egy lelki fejlődési ív. Idő vonatkozásában a gyerekkortól a jelenkorig húzódó mintegy harminc év, lelki fejlődés tekintetében pedig a macska vadászösztönével jelzett kiindulástól a mély ént jelképező fluorit kristályig. Ez lényegében az ösztönöktől a spiritualitásig való haladás útja. Más szavakkal a kislánykortól a jelenlegi érett nő helyzetéig tartó történet. Ezt az is alátámasztja, hogy amikor a jógamester magához hívja Krisztinát, gyermekké változik. Miközben az is megelevenedik a lelkében, hogy igenis, megkapta a kulcsot az idős nőtől, miként lehet a tudást átadni.

Vagyis szerencsésen ötvöződik a tapasztaltság a tanultsággal. Miként a kislány sem szorong, soraiból kiérződik, hogy noha barátnői élete már egyenesben lenni látszódik, mégsem érzi lekörözve magát. Talán gyerekkori barátnői inkább ösztönanyáknak mondhatók, míg Krisztina majd a kultúranyaságot építi magában. Érdekes, amit a testével való kapcsolatáról ír. Ebben is valamifajta kiműveltség igénye van a spontán kibontakozáson túlmenően. Gyanítani lehet, hogy a legyek ezeket a kipróbált metódusokat jelentik, amelyeket Bendegúz-módra kóstolgatott, kergetett, kebelezett be, míg rátalált a testére szabott módszerre.  Gondolom, a macska egyik archetipális állata lehet.

Fontos még az álomban az idős nő és a jógamester személye, akik mellett úgymond nevelkedett. Ez mindenképpen az animus és anima erők harmonikus adagolását jelentik életében.

Csorba fluorit kirstály – a saját utunkat nekünk kell kitaposnunk!

A csorba fluorit kristály mélyén-jelkép. A csorbaság álmában is feltűnik. De nem kell hamis boldogságképeket kergetnünk: utunk járatlan, nekünk kell kitaposnunk. Nincs rózsaszirmokkal felhintve, és a célegyeneshez a tévutakra is szükség lehet.

Érződik hangvételében valamiféle finishez való közeledés. Nyilván a köhögéses betegség is egyfajta próbatétel. Nagyon dicséretes, hogy annak üzenetén keresztül kereste a megoldást, és nem „életellenesen” (vagyis antibiotikummal). Nem is lehet számba venni, hányféle lelki lerakódást cipelünk, amely légzésünket elnehezíti. Olvasóink nevében is köszönöm ezt az igen nagy horizonton mozgó álmot.

Fotó: Adobe Stock