Valami más… – Megkötöttség nélkül!

fridrik.bela
Senior WordPress developer
#grafológia #kézírás
A kiegészítések elemzésénél most azt figyeljük meg, hogy a továbbrajzolás során bezárta-e a kiegészítendő ábra köreit, vagy sem.

Egészítse ki a következő ábrát tetszése szerint, minden megkötöttség nélkül!

Megkötöttség nélkül. A körök bezárása leggyakrabban a védtelenség jele, akár ennél a rajznál, akár a kézírásban. A védettség igényét mutatja az a – sok kézírásban megfigyelhető – jelenség, amikor olyan betűk, formák, amelyeket nyitottaknak tanultunk, teljesen vagy majdnem zártan jelennek meg az írásban. A tudatnak azokon a területein, amelyekhez a bezáródó betű vagy betűrész kapcsolódik, az író bizonytalanságot érez.

Ha az „n” és az „u” betű lesz zártabb a szokásosnál, akkor az író nagy valószínűséggel a páros kapcsolatokban nem érzi magát kellően biztonságban.

Az „m” zártabbá formálódása a nagyobb társadalmi közeggel szembeni tartózkodást mutatja.

A „b” és „h” betűk ilyen alakváltozása az önállósággal kapcsolatos félelmekre utalhat.

A „p” gyakran a szexuális vonatkozásokban és formában megjelenő bizonytalanságokkal kapcsolatos.

Zárt betűk

A páros betűk „y”-jának, vagyis a második tagjának zártsága azzal lehet arányos, amennyire védelemre szorulónak látjuk a partnerünket, és természetesen amennyire ez a kapcsolatot is áthatja.

Ezek a megállapítások elsősorban a folyóírásra vonatkoznak. A nyomtatott betűk a kézírástól eltérően zárt formákból épülnek fel, mert létrehozásuk során nem kellett tekintettel lenni az összekötésükre. A nyomtatott írás elemei jobban elkülönülnek, olvashatóbbak. Aki ezt tartja szem előtt, és emiatt a kézírását is nyomtatott betűkből alakítja ki, a nyomtatott formához tartja magát, így természetesen a zárt formák használata sem értékelhető a nyitottabb, folyóírással írókéval azonosan.

Az így író a védtelenséget, a bizonytalanságot, az ezekből fakadó szorongást integritása megőrzésével, általában magányos belső küzdelemben dolgozza fel.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cseppet! Köztudott, hogy bármilyen folyadék a világűrben, ahol nem hat rá a gravitáció…
Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy perecet! Egy perec lerajzolása közel sem egyszerű feladat. A leggyakoribb, egyetlen vonallal létrehozott…
Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy kört, nem kell ügyelnie a külalakra, rajzoljon reflexből! Most csak arra fogunk koncentrálni,…
Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cikcakk vonalat! Az írás, rajzolás térbeli mozgás, jóllehet síkban látjuk az eredményét. Írás…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Valami más… – Egy kereszt. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy kereszt. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy tetszőleges keresztet, amilyen éppen az eszébe jut! Bár egyértelműnek tűnik a feladat, mégis…
Valami más… – Kockázatvállalás

Valami más… – Kockázatvállalás

Az általam felkért emberek rajzaiban megmutatkozó közös jelleg a felfelé törő, nagy nyomatékkal induló vonal,…
Valami más… – Raj­zol­jon egy ma­gá­nyos vo­na­lat! 

Valami más… – Raj­zol­jon egy ma­gá­nyos vo­na­lat! 

A ma­gá­nyos vo­nal­ról az em­be­rek egyön­te­tű­en úgy gon­dol­ják, hogy az egye­nes, las­sú vo­nal­lal ki­ala­kí­tott, kis…
Valami más… – Területek elválasztása

Valami más… – Területek elválasztása

Ha a szimbólumot a rajzán az alsó és felső területek elválasztására használta, figyelje meg, hogy…