Valami más… – 2004. június

Mos­ta­ni írá­saim a kö­ré a gon­do­lat kö­ré szer­ve­ződ­nek, mi­ként ha­tol­nak az üres tér­be, mond­juk a szó­köz­be egyes be­tűk. Ezért most csak azt fi­gyel­je meg, mi­lyen vo­nal­lal fe­jez­te be a raj­zot.

A sza­vak leí­rá­sá­nak be­fe­je­ző vo­na­la, a vég­vo­nal szin­te tel­je­sen meg­fe­lel­tet­he­tő a sor­min­tát le­záró vo­na­lunk­kal. A kü­lönb­ség csak annyi, hogy a sza­vak kon­krét je­len­tés­sel bí­ró sor­min­ták. A mun­ka­fo­lya­mat, a fe­lé­pí­tés és az össze­tett egy­ség jel­leg azon­ban ana­lóg a sza­vak és a mos­ta­ni sor­min­ta kö­zött. Most eze­kről a kö­zös je­len­té­se­kről lesz szó, a vég­vo­na­lak­ról tett meg­ál­la­pí­tá­saim a sor­min­ta rajzra is ér­vé­nye­sek.

A szó el­ső be­tű­je előt­ti kez­dő­vo­nal és az utol­só be­tű utá­ni vég­vo­nal a szó ki­ter­je­dé­sét meg­nö­ve­lő gra­fi­kus je­len­ség.

A kez­dő­vo­nal fe­la­da­ta, hogy a be­tűk írá­sá­nak össze­tett moz­gá­sát, tá­gabb ér­te­lem­ben a kon­krét cse­le­kvést, meg­nyil­vá­nu­lást fel­ve­zes­se. A szó vég­vo­na­la nem kü­lö­nít­he­tő el a be­tű­től, az utol­só be­tű be­fe­je­ző vo­na­la a szó­nak is le­zá­rá­sa.

A vég­vo­nal azon­ban gya­kran más, mint a szó­köz­be­ni össze­kö­tő vo­na­lak. A kü­lönb­ség annyi, hogy az utol­só be­tű­nek mód­ja van „ki­nyúj­tóz­ni”, hi­szen nem kö­ve­ti más be­tű. Olyan, mint az utol­só nap az is­ko­lá­ban, a va­ká­ció előtt: nem kell ké­szül­ni a hol­na­pra, ám ugya­nek­kor oszt­ják a bi­zo­nyít­ványt is. Így mu­tat­hat­ja meg a szó vé­ge, ho­gyan vi­sel­jük a fe­le­lős­sé­get tet­te­in­kért, mi­lyen ér­zé­se­ink kap­cso­lód­nak hoz­zá, ho­gyan ve­zet­jük le, vagy egy­ál­ta­lán le­ve­zet­jük-e fe­szült­sé­ge­in­ket.

Ener­gia­le­ve­ze­tés te­kin­te­té­ben a le­ge­lő­nyö­sebb a könnyed, gyors, ke­hely­sze­rű be­fe­je­ző vo­nal. Ha a szó­vé­gi vo­na­lak az írás­ban fél­be­sza­kí­tot­tak, a cse­le­kvé­sek utá­ni fe­szült­ség nem ol­dó­dik fel, ha­nem egy­re hal­mo­zó­dik az író­ban.

A sza­vak nem csak egy mun­ka­fo­lya­mat (szű­kebb ér­te­lem­ben az írás vagy egy sor­min­tar­ajz, tá­gabb ér­te­lem­ben min­den mun­ka­fo­lya­mat) egyes ré­szei. Tu­da­ta­lat­ti gon­dol­ko­dá­sunk számá­ra jel­ké­pei min­den kon­krét, el­kü­lö­nít­he­tő fo­ga­lom­nak.

El­ső­sor­ban a szó je­len­té­sé­vel kap­cso­lód­nak össze az adott sza­vak ké­pei, de fon­tos jel­leg­ze­tes­sé­gük az is, hogy ele­mei egy sor­ozat­nak.

Szá­mun­kra az egyik leg­fon­to­sabb sor­ozat, amely­nek egyik ele­me mi ma­gunk va­gyunk, ezért tu­dat alatt haj­la­mo­sak va­gyunk a sor­ozat ele­me­it meg­sze­mé­lye­sí­te­ni, a sza­vak sor­oza­tát is em­ber­szerű­en fel­fog­ni.

Így szem­lél­ve a sza­va­kat, az egyik vég­vo­na­la, a má­sik szó (vagy a kö­vet­ke­ző szó he­lye, le­he­tő­sé­ge) fe­lé nyú­ló vo­na­lak gesz­tu­so­kat jel­ké­pez­nek.

A ki­he­gye­se­dő vég­vo­nal a kö­vet­ke­ző szó, egy­ség vagy a kö­vet­ke­ző má­sik em­ber fe­lé irá­nyu­ló ag­resszív, kri­ti­kus, sé­rü­lést oko­zó moz­du­lat. De így írt az egyik le­ge­gyütt­mű­kö­dőbb is­me­rő­söm is, aki si­ke­res pár­baj­tőr­öző volt.

A bun­kó­ban vég­ző­dő vo­nal le­las­sul, ugya­nak­kor nyo­ma­té­ka meg­nö­vek­szik. El­lent­mon­dást nem tű­rő ma­ga­tar­tást mu­tat­hat.

A hosszú vég­vo­nal a kö­vet­ke­ző szó fe­lé siet, a köz­tük lé­vő tá­vol­sá­got csök­ken­ti, de hogy mi­lyen szán­dék­kal, azt az alak­ja árul­ja el. A lágy, nyi­tott, la­za moz­du­lat elő­zé­keny­ség­re utal­hat, de a se­gít­ség­re vá­gyást is ki­fe­jez­he­ti, a fe­szes vo­nal gya­kran am­bí­ci­ót, ha­té­kony­sá­got tü­kröz.