Ínség

Az ilyen történés idézni tudja azt a gondolatot, hogy meztelenül jövünk a világra, és üres kézzel távozunk az árnyékvilágból. A Buddha-legenda is ilyen véghelyzetet idéz, amely a felébredést lehetővé teszi. Ebben a legendában a herceg, akit minden megpróbáltatástól óvni igyekeztek, egy kikocsizás alkalmával látott egy koldust, egy öreget, egy beteget és egy halottat. Nem az jutott eszébe, hogy szerencsére ő nincs ilyen helyzetben, hanem mélyen megrendült, hogy vele is megtörténhetnek ezek a dolgok. Hosszú aszkéta évek következtek, amelyekben megfogalmazta tanításait, amelyeknek foglalata a Négy nemes igazság és a Nemes nyolcrétű ösvény. A Magasztost nem kerítette hatalmába a gőg, a kevélység, a fösvénység, a szívtelenség, a kegyetlenség vagy erőszak lelkeket megmérgező részvétlensége, hanem hagyta lelkében kirajzolódni a mulandóságon túli öröklétet.

Vannak hosszadalmasabb ínséges helyzetek is, amikor létminimum alatt tengődnek az emberek. A szegénység és gazdagság problematikája már a mitikus időtlenségekben is fellelhető. A görögöknél Plutosz a gazdagság megszemélyesítője. Arisztophanész az egyik komédiájában a gazdagság istenének vakságát okolja a javak igazságtalan elosztásáért a világban.

Dante Isteni színjátékában a „nagy ördög” a pokol negyedik körét őrzi, ahol a pénzsóvár emberek bűnhődnek. A Biblia Mammonról, az anyagi javakat megszemélyesítő istenségről ír, aki nagy hatalmat gyakorol az emberek felett. Ennek a hatalomgyakorlásnak, rabul ejtésnek a lényege, hogy a kapzsi embereknél nincs megállás az anyagi javak megszerzésének igyekezetében, és ez előbb-utóbb a lélek elkorcsosulásához vezet. Hiszen minden földi kincs a mulandóságnak alávetett. De ez a felismerés önmagában még nem szokott véget vetni a mohó meggazdagodási vágynak, hanem további dinamizmusokat indít be. Kitermeli a herdálókat, a haszonlesőket, a más pénzéből élősködőket.

Az ínség három szinten lehetséges: anyagi, lelki és szellemi szinten

A középkori alkimisták legalább az arany után sóvárogtak, amely a romolhatatlan kincs allegóriáját hordozza. Ez jobban utal az értékek konvertálódására, amely az ínség téma tengelyét képezi. Mert természetesen az ínségnek is megvan a hármas, anyagi, lelki és szellemi szintje. Magatartás is társul a témához. Egy angol mondás szerint a gazdag ember soha nem értheti meg a szegényt. Ebben sok az igazság. De azt is látnunk kell, hogy az ínségben élő emberek sem szentek, és nyomoruk elviselése sok esetben indulatossá, iriggyé és gyűlölködővé teszi őket. A koldus, aki kiül az utcára, vindikálja a jogot ahhoz, hogy adakozzanak neki. Esetenként szitkokat szór arra, aki csak úgy elmegy mellette. Alázatos könyörgéséből megvetés is kiérződik azok iránt, akik toronymagasan jobban élnek hozzá képest. Matematikai művelethez hasonlítva a gazdagság és szegénység a hatványozódás és gyökvonás műveleteihez hasonlítható. Aki örököl vagy ajándékozás révén jut vagyonhoz, annak van miből kamatoztatnia. Az ínség viszont, mint hiányállapot, további hiányokat generál, az örvény lehúzó erejével analóg módon működvén.

Persze vannak buta szerencsével meggazdagodók is. Igaza van ebben a görög mitológiának, amely Plutosz vakságáról beszél. És a javak megszerzésének bűnöző útjai is jelen vannak minden időben.

A szélsőséges ínség és a rákos daganatként burjánzó kapzsiság között bármily hihetetlen is, analógia van. Egyfelől a mindkét szélsőségben fellelhető indulati gőgben. Másfelől abban, hogy egyik sem konvertálódik. A szegény az öntehetetlenségben szorong, és a jómódra áhítozó tétlenségben nem emelkedik az elvontabb értéksíkok felé. Az anyagi javakhoz jutásnak ugyanis van egy tanulás, tapasztalatszerzés, okulás triásza, amely a magasabban szerveződött értékhierarchia irányába mutat. Senki nem lehet olyan magasan képzett, hogy ne lenne tanulnivalója.

Szegény gazdagok és gazdag szegények

Van a gazdagságnak egy másik mitológiai metaforája is: a bőségszaru. A bőségszaru kiapadhatatlan forrást jelent, legyen szó földi termékekről vagy a lélek kiapadhatatlan erőforrásairól, mint a remény, a szeretet, a hit, az irgalom, az együttérzés, a részvét, a felismerés, a megértés. És főleg a tudás, az önismereti és a világ megértése vonatkozásában. Tagadhatatlan, hogy a gazdagság-szegénység kérdésnek sorsvonatkozásai is vannak, hiszen mindenki beleszületik valamilyen anyagi körülménybe, amelyek között az eltérések óriásiak. El sem képzelhető, hogy ekkora eltérések egy inkarnáción belül kiegyenlítődhetnének.

„Az Úrnak áldása, az gazdagít meg. És azzal semmi nem szerez bántást” – olvashatjuk a Példabeszédekben. A mondat második fele nagyon elgondolkoztató: és azzal nem szerez semmi bántást. Azaz nem alázunk meg másokat, sem a lelkünkből nem fizetünk árat az anyagi javak megszerzéséért. Nem áldozzuk fel a kevesebbért a többet, az értéktelenebbért az értékesebbet.

Nem szabad tehát egyik végletet sem kárhoztatnunk, mert a végletek adta tapasztalatok segíthetnek magtartásunkon keresztül az értékek konvertálásában. A negatív energia átalakul azáltal, ahogyan viszonyulunk az élményeinkhez. Miként Jókai Mór azt igen szellemesen írta meg a Szegény gazdagok és Gazdag szegények című regényeiben.

Fotó: Adobe Stock