Samuel Hahnemann – Tanának lényege és utóélete

Samuel Hahnemann közben két éven át Nagyszebenben (Sibiu, Erdély) a helytartó tanács elnökének orvosaként működött, s emellett könyvtárosi tevékenységet folytatott.

Hasonlót hasonlóval

CULLEN „Materia Medica” című könyvének angolból németre fordított példányán felfigyelt arra a megállapításra, hogy a kinafa kérge nagy adagban váltólázat (malária) vált ki, amit saját magán is kipróbált. Nézete szerint éppen ellenkezőleg, kis adagok hatására léphetnek fel olyan tünetek, amelyek hasonlóak (nem azonosak) a malária jellemvonásaival.

Ez a megfigyelés képezte alapját annak a tannak – „similia simibilus curentur”, vagyis hasonlót hasonlóval kezelj -, amelyet homeopátiának nevezett. Részletes ismertetése, „Organon derration eller Heilkunde”, Dresdában jelent meg 1810-ben, és több kiadása látott napvilágot (fordításként magyarul is). A műben említett „ésszerű” (racionális) jelleg kortársainak bírálatát váltotta ki.

Sokan tekintették képtelenségnek több állítását, amely homlokegyenesen ellenkezett az addigi medicina és egyéb szakterületek (fizika, matematika, kémia) megállapításaival.

Elképzelhetetlennek tűnt például Samuel Hahnemann tétele, amely szerint annál erősebb hatást gyakorol az emberi szervezetre egy gyógyanyag, minél kisebb mennyiségben adagolják.

A hígítást ma is D vagy C betűvel jelölik

Gyógyszeres kezelésre a szokásos adagoknál lényegesen kisebb mennyiségben használta készítményeit. Nagyságrendekkel, fokozatos hígítással cseppfolyós, illetőleg por alakba készítette gyógyszereit. Ezt a hígítást ma is D vagy C betűvel jelölik. A D 8 decimális hígítás esetében egy rész növényi kivonatot vagy porított anyagot 9 rész vivőszerrel, például tejcukorral (laktózzal) hígított (D1), majd ennek egy részét ismét 9 térfogatú vagy súlyú vivőszerrel hígította (D2) és így tovább. Amennyiben viszont az anyag centezimális (C) hígításban készül, az arány 1 a 99-hez. De például a C3 jelölés nem csupán az arányokra utal, mert a lépcsőzetes hígítás rázással (folyadék esetében) vagy dörzsöléssel (poroknál) készül. A C gyakran HC vagy CH-ként is szerepel, a szerző család nevének kezdőbetűje jelölésére.

Adagolásnál az egyes hasonszereknél (simile remedium) 2 szám szerepel: a hígítás mértéke és a hígításból használt adag. Például D3-ból 0,5 gramm. Az első jelölés utal a rázással készült succusióra – az ismételt rázásra, illetőleg a dörzset (trituratio) hígításainak számára. A két említett készítési módnál Samuel Hahnemann szerint nem csak a hígítás foka játszik szerepet, hanem a mechanikai beavatkozás (dinamizálás) mértéke is.

Ezt az elképzelést is sok bírálat érte.

Kétségtelen, hogy a legveszélyesebb mérgek is gyógyszerkénti adagolásra felhasználhatókká válnak.

Nagymértékű hígítás esetében is kiszámítható a homeopátiás gyógyszerben levő anyag molekuláinak száma, illetőleg az a hígítási fok, amelynél egyetlen molekula jelenléte sem valószínű. A helyzetet bonyolítja, ha elfogadjuk, hogy a hígításra használt különböző vivőanyagnak (víz, etilalkohol, tejcukor) van „memóriája”.

Bizonyos elképzelések szerint a fokozatos hígítások, illetőleg dinamizálás következtében az egymástól egyre távolabb kerülő molekulák térbeli szerkezete változik. Nehezen bizonyítható, hogy a homeopátiás gyógyszerrel nem annyira a szervezetbe juttatott anyag játszik szerepet, hanem inkább információ beviteléről van szó, illetőleg rezgések átadásáról (biorezonancia).

A vita folytatódik, de elgondolkoztató, hogy fokozódik az érdeklődés orvosi körökben és a betegek részéről egyaránt.

A mellékhatások előfordulása ritka

Ennek a helyzetnek a kialakulásában lényeges szerepe van annak a ténynek, hogy a gyógyszerek esetében egyre több az ellenjavallat, a mellékhatás, a kölcsönhatás. A homeopátiában használt készítményeknél az előállítási módszerek következtében a mellékhatások előfordulása ritka. Kivételt képez, ha nem a megfelelő, a szükséges hasonszert adagolják. Nyilvánvaló, hogy ha téves a megbetegedés felismerése, a kezelés sem lehet megfelelő.

Két évszázad során a homeopátiában is történtek változások. Kialakulásának kezdetétől fogva a beteggel kapcsolatos ismeretek összessége érdekelte a gyógyászt: alkata, minden panasza, nem csak az, amely miatt orvosát felkereste. Fontosak a módozatok (modalitas), amelyek panaszait kiváltották, fokozzák vagy csökkentik. Ismerni kell a beteg életkörülményeit, szokásait. Mindez sok időt vesz igénybe, akár csak a kezelés során észlelt változások gyakori követése. A betegnek rendszerint egyetlen orvosa van.

Ha például valakinél gyomorfekélyre gyanakodtak, nem szerepel diagnózis, jelen esetben: gyomorfekély (ulcus ventriculi). Amennyiben hasonszere a Nux vomica, a beteg jellemzésére is ezt írták és ugyanez szerepel gyógyszerének neveként.

A helyzet megváltozott, amikor bevezették az összetett (komplex, kombinált) készítményeket. Utóbbiaknál gyakori a fantázianév, gyárilag állítják elő és az egyetlen hasonszerből készült gyógyszerrel szemben feltüntetik a javallatot, esetleg ellenjavallatot, akárcsak bármely gyógyszer esetében.

Alig jut idő a betegre vonatkozó, szinte mindenre kiterjedő vizsgálatra, betegsége jut előtérbe. A pácienst ismételten kell küldözgetni különböző rendelőintézetekbe, esetleg más városba, mert korunk követelményeinek megfelelően az egyes vizsgálatok elvégzésére csak így van lehetőség.

Senki sem írja elő, hogy minden betegnél elvégezzék a szükséges vizsgálatokat, de a homeopata orvos általában előbb szándékozik megismerni a betegét és csak azután veti össze saját diagnózisát a laboratóriumi eredményekkel.

Fotó: Adobe Stock