Tallózás a növénygyógyászat világából – Fogkefe helyett édesgyökér

Makai Anna
#édesgyökér #ligetszépe
A kínai orvostudomány tapasztalatai alapján az Egyesült Államokban kikísérleteztek egy fogszuvasodást gátló édességet, mely nyalóka formájában kerül majd forgalomba.

A fogvédő nyalóka alapanyaga az igazi édesgyökér, és állítólag hatásosabb lesz, mint egy alapos fogmosás, mivel hosszú időre teljesen elpusztítja a kórokozókat. Az édesgyökér 50-szer édesebb, mint a nyers cukor, de ettől az édességtől nem romlik a gyermekek foga. A gyökérfőzet besűrítésével készítették régen a kedvelt medvecukrot, mely minden patikában kapható volt. Az édesgyökeret több ezer éve alkalmazzák édesítés mellett gyógyászati célra is főleg meghűléses betegségek kezelésére, hörghurut, asztma, szénanátha, torokgyulladás ellen.

Kertben gyorsan elszaporodik, gyógyhatásait házilag könnyen kiaknázhatjuk, ha szárított gyökerének egy-egy darabkáját elszopogtatjuk vagy elrágcsáljuk.

Ligetszépe

A ligetszépe nem csak szép

Már érik a mutatós ligetszépe áldásos magja, ahogy a főtengely első 3-5 termése kezd felnyílni, érdemes a szárakat levágni és a magokat inkább utóérlelni, majd kirázni és kiterítve teljesen megszárítani. A sokoldalúan felhasználható zsíros olajat tartalmazó apró magvak csökkentik a havi vérzést megelőző emlőfeszülést, a reumatikus, – valamint a cukorbetegségben kialakuló idegfájdalmakat. Fontos szerepük van az érelmeszesedés, a hiperaktivitás, a Parkinson-kór, az SM kezelésében is, valamint csökkentik az alkoholelvonásból származó kellemetlen tüneteket. A ligetszépe levele, szára és gyökere is fogyasztható párolva zöldségként, virágaival salátákat gazdagíthatunk.

Kereskedelmi forgalomban csak a magjából préselt olaját árusítják, de az olaj kinyerése során a magok hatóanyag-tartalmukból sokat veszítenek. Hatásosabb a házilag készített teljes értékű magkészítmény: az érett száraz magokat megdaráljuk, sötét üvegben hűvös helyen tároljuk. Naponta 1 kiskanálnyit beveszünk vagy 00-s kapszulába téve fogyasztjuk.

Török átok

A legtöbb szomszédkonfliktust önálló családi házaknál az átnyúló, szemetelő faágak, az árnyékoló, túlságosan magasra nőtt sövények és az átjáró házi kedvencek, a szemétégetés okozzák. A kellemetlenségek elhárítását célzó viták többségére nincs jogi megoldás. A polgármesteri hivatalok vitás esetekben határozatot hoznak, de ezek, ugyanúgy, mint a vég nélküli bírósági kertperek ítéleteinek végrehajtása rendszerint eredménytelen. Egy új, hatékony és betartatható törvényre lenne szükség, hogy saját telkén mindenki nyugalomban, háboríthatatlanul élhessen.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) gyógyhatásai

Édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) gyógyhatásai

Évezredek óta alkalmazott egyik legfontosabb gyógynövényünk, gyökere valóban édes, ötvenszer édesebb a cukornál.