A virág és a pók

Egy verandán állunk az unokahúgommal. A veranda a szülőházam és a mostani házam keveréke, a vidéki ház és a mostani, Pest környéki házé.

Az egyik sarokban, egy ládában nagy bokor van, levél nélküli, tüskés ágakkal. Nem is tudjuk az unokahúgommal, miért vonzza a tekintetünket ez a bokor.

Egyszer csak az egyik ág végen egy virág kezd kinyílni, szemlátomást bontogatja szirmait. De akkor feltűnik egy nagy pók is, be akarja hálózni. Látszik, milyen nagy erőfeszítéseket tesz ez ügyben. Valahogy azonban a virág erősebb és csak kinyílik. Közelebb lépünk az unokahúgommal a bokor felé, nyúlunk is a kezünkkel a gyönyörű virág felé. És akkor gyöngyök hullanak a kezünkbe.

Csodálkozva és különös boldog érzéssel ébredtem, mert a mélyben szomorú voltam. Hát ennyi az álom.

Kedves Ruth!

Sejtem, hogy az álom üzenete igen mély lehet, bár nem teljesen bontakozik ki előttem ez az üzenet. Inkább összefoglalom röviden az én szomorúan boldog életemet.

58 éves vagyok, végzettségemet tekintve középiskolai tanár. Sokáig tanítottam, de már évek óta a környezetvédelemmel foglalkozom. Igen nagy természetbarát vagyok, most is rengeteget kertészkedem a Pest környéki házamban, ahol lakom. 30 éves korom óta özvegyen élek, a fiamat egyedül neveltem fel. A férjemmel az egyetemen ismerkedtünk meg, ő két évvel járt feljebb nálam.

A fiunk abban az évben született, amikor én államvizsgáztam.

Nem szoktam belegondolni abba, hogyan bírtam ki a férjem elvesztését. Leukémiában halt meg harminckét éves korában. Talán azért bírtam ki, mert annyira jó volt ez a mi néhány évig tartó szerelmünk. Nem mentem férjhez, mert egyik barátomnál sem éreztem azt, mint amikor Vele összeházasodtunk. Abban nem volt semmi kérdőjel, teljesen magától értetődő volt a kapcsolatunk és történetünk egészen az ő haláláig. A férjem sikeres kutatóvegyész volt, valamit fel is talált, abban az időben óriásinak számító pénzt kapott. Egy szóval egy igazi üstökös sorsú férfi volt, a 32 évébe minden belesűrítve, még a fiunk is.

A fiunk az apja lendületes életének éppen az ellenkezője, inkább passzív, álmodozó, olykor úgy érzem, sült galambot vár.

Én egy igen kemény asszony vagyok – lehet, hogy ez a tüskés bokor? – A fiamból nehezen jön elő a becsvágy, amely minket jellemzett. Bár ő nem tanult tovább és inkább csak ügyeskedésekkel teremt egzisztenciát, az én tanári pályafutásomat jobbára semmibe veszi. Úgy tűnik, az apai örökségét is elpengeti, ugyanis az apjával megkezdett lakás építését én valahogy befejeztem, ezt most eladtuk és megfeleztük. Remélem, a virágot bekebelezni akaró pók nem én vagyok, bár egy régebbi álom fejtésében azt olvastam, hogy a pók az anyai ösztönt jelképezi.

Nem akarom, hogy a fiammal való kapcsolat ilyen sekélyes ellenérzésekkel legyen tarkított, amelyekre mindketten hajlamosak vagyunk. Mióta elköltözött, jobban éli a maga életét. Most babát várnak, természetesen nem házasodnak össze a barátnőjével, mert ők modern párt alkotnak. A menyemnek való lány valahogy úgy érzem, azokat a hajlamokat erősíti a fiamban, amelyeket éppen megnyirbálni kellene. De mindettől igyekszem távol tartani magamat. A virág, amely a tüskés bokron nőtt, egy kicsit a streliciára emlékeztetett. Ha publikálásra méltónak találja az álmomat, ez legyen a jelige.

Üdvözlettel: Strelicia

Kedves Strelicia!Nagyon is publikálásra méltó álommal ajándékozott meg bennünket, és jól érzi, hogy az álom üzenete igen tág horizontú. Egy nemzedékeket átölelő sorsvonulat ívét rajzolja meg:

végül is Ön nagyanya lesz a közeljövőben,

a második saturnikus ciklus lezárásaképpen.

Az ember csak akkor kerül nagy bajba, akkor esik a mulandóságnak áldozatul, ha elveszti az élet örök áramával a kapcsolatát, és betokosodik valami részletbe, elzártságba, szűk nézőpontba, önösségbe. De ez magánál, kedves Strelicia, egyáltalán nincs így. Tisztességgel felnevelte a fiát, igényes munkából kereste a megélhetésük fedezetét, saját sorsát élvén. Én meg tudom érteni, hogy nem erőltette azt, hogy fiának nevelő- vagy mostohaapja legyen. Ezt ne vegye ítéletnek, csupán a benyomásomnak adok hangot. Jól látja, hogy a bokor a ládában, a szúrós, tüskés ágakkal, levél nélkül özvegységének jelképe. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a bokor téli álmát aludta, amíg levelet nem hajtott.

A mitológiában a görögöknél Demeter fejezi ki legplasztikusabban az anyai érzést: fájdalmától, amikor úgy érezte, elvesztette a lányát, terméketlen lett a föld. Az egyiptomiaknál pedig Izisz története.

Manapság kissé megkopott az emberek emlékezetében a házasság és a születés szentsége, de attól még ezek örökható elemek maradnak az emberek életében, itt a földi életben. Nos, ez az örökható élet virágzott ki az ág végen az álombeli bokron.

A pók valóban az anyai ösztön, a bekebelező anyai ösztön szimbóluma. Utal is levelében arra, hogy fia barátnőjével, a menyének való kismamával elégedetlen, de nem kívánja bekebelezni őket. Úgy vélem, ebben a sorsvonulatban igen hangsúlyosan benne van az is, hogy a fia apai minta, apai példa nélkül nőtt fel. Egy ilyen hiányt, űrt, nem nagyon könnyű betölteni, kipótolni. De a gyermekvállalásuk – még ha házasság nélkül is – életigenlő. Ezt kell látni az ő bimbózó történetükben.

De ha mindez még nem lenne napnál világosabb az álomüzenetből, a gyöngyök minden mondanivalót megkoronáznak.

A gyöngy a legmarkánsabb mélyénjelkép.

Azt az örök részünket fejezi ki, illetve hordozza, amely nincs a múlandóságnak alávetve, amely köré életünk, személyiségünk, sorsunk épül.

A kagyló gyöngye a kagyló könnyének is mondatik sokszor. Olyan képzet társul hozzá, hogy fájdalomból és fájdalommal rakódik a homokszem köré. És mindez igen lassú folyamatban, igen hosszú idő alatt.

Strelicia! Minden további szó szaporítás nélkül küldöm köszönetemet, üdvözletemet: