Szeresd önmagad, és mindegy, hogy kivel élsz!

Modern társadalmunkban a vásárlás, a fogyasztás és a használhatatlan tárgyak kidobása határozza meg napjainkat. Sajnos ez a hozzáállás kapcsolatainkra is rányomta a bélyegét:

A nem megfelelő dolgokat azonnal le kell cserélni.

A házasságoknak egyre nagyobb része válással végződik, és teljesen természetesnek tekinthető, ha valaki kétszer vagy többször házasodik.

Mindenki arra vágyik, hogy a legjobbat kapja, és ezzel gyakran együtt jár az az illúzió is, hogy ez fáradság nélkül is bekövetkezhet. Minél könnyebben, minél gyorsabban akarjuk elérni a célunkat, és ha a régi párkapcsolat már nem felel meg, akkor újat keresünk.

„A jelenlegi kapcsolata a lehető legjobb az Ön számára – tehát használja ki! A legtöbb válás felesleges” – állítja Eva-Maria Zurhorst, az elmúlt időszak egyik legkiemelkedőbb német sikerkönyvének írója. Provokáló, de optimizmust sugalló kijelentések ezek, és korábbi viselkedésmintáink feladásához vezetnek. Hamis illúzió abban hinni, hogy a következő partnerrel majd minden más lesz. „Akkor én már sosem találom meg az Igazit?” – kérdezhetnénk. Talán már meg is találtuk, a kérdés az, jó helyen keressük-e.

„Mindegy, kivel élsz, hiszen úgyis mindig önmagaddal találkozol.” A másik ember csak tükör, amelyben megpillanthatjuk saját, beteljesületlen vágyainkat, ki nem elégített szükségleteinket, a szeretetre való képességeinket, gátjainkat és sérüléseinket, de mindenekelőtt a mély, belső meghasonlást vágyaink és a félelmeink között.

Egyetlen társ sem segíthet lelki békénk megtalálásában, és nem tudja helyettünk biztosítani
a megfelelő önértékelést és önbizalmat. Mindegy, kivel találkozunk, végül mindig önmagunkkal nézünk szembe. Éppen ezért nyugodtan megmaradhatunk annál a társnál, aki mellett most élünk – mindegy, mennyire kellemetlennek tűnik is éppen ez a helyzet. Pontosan ott van nagyon sok tennivalónk, ahol a legnagyobb fájdalmat, gyűlöletet, sérüléseket, hidegséget, dermedtséget vagy ellenszenvet érezzük – és ezt a munkát önmagunkon kell elvégeznünk. Ha elegendő bátorság van bennünk ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassuk szemléletmódunkat, nagy valószínűséggel be fogjuk látni: nem a társunk az oka a problémáinknak. Ha sikerül felszínre hozni, majd orvosolni azokat, és eközben képesek vagyunk önmagunk maradni, nemcsak magunkkal, hanem a társunkkal is jót teszünk. Mindez ugyanis fordítva is működik: társunkban éppúgy tudatosulnak saját problémái, mint bennünk, s ezzel ő is elindul a fejlődés útján. Az egymás iránti szeretet mindinkább elmélyül, egyre szabadabbá válunk, s ebből adódóan újabb és újabb erők ébrednek fel bennünk. Ez a folyamat már messze túlmutat két ember kapcsolatán, hiszen szűkebb és tágabb környezetünkre egyaránt kihat.

Kiteljesedés és elfogadás

A felbontott házasságok jelentős részének biztosan nem kellett volna válással végződnie – ez a provokáló kijelentés arra késztet, hogy másképp tekintsünk a házasságára, mint eddig. A házasság nem selyempapírba csomagolt románc; a házasság valódi értelme mindig az, hogy egyensúlyt teremtsünk két ember belső konfliktusai között. Éppen ezért a házasság gyógyulást hozó szentély, és a valódi, adni képes szeretet felfedezésének a helye. A hétköznapok filozófusai azt állítják, hogy az élet iskola. Ha ez így van, akkor a bensőséges kapcsolat és a házasság egyfajta elitegyetem. Itt várnak ránk a legnehezebb vizsgák, itt tanulhatjuk a legtöbbet, itt fejlődhetünk a leginkább – de emellett itt is kaphatjuk a legtöbbet…

A párkapcsolat – különösen a házasság – személyiségünk kiteljesítésének és társunk elfogadásának az egyik legkövetkezetesebb útja.
Tény, hogy hatalmas feladat elé állít bennünket. Újra és újra túl kell lépnünk önmagunkon, miközben egyre nagyobb mélységben szembesülünk kevésbé kedvelt tulajdonságainkkal. Abban, hogy a maga igazságában élhessük meg ezt a találkozást, meghatározó szerepe van a másik embernek, aki elénk tartja azt a bizonyos tükröt – még ha ez nem is mindig kellemes számunkra.

Ilyenkor gyakran partnerünkben látjuk a vétkest, ám érdemes tudatosítanunk magunkban: ő éppen hogy segítségünkre van azzal, hogy megtaláljuk magunkban a démonjainkat, és megszabaduljunk tőlük.

Ha elegendő bátorság van bennünk ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassuk szemléletmódunkat, nagy valószínűséggel be fogjuk látni: nem a társunk az oka a problémáinknak. Ha sikerül felszínre hozni, majd orvosolni azokat, és eközben képesek vagyunk önmagunk maradni, nemcsak magunkkal, hanem társunkkal is jót teszünk. Mindez ugyanis fordítva is működik: társunkban éppúgy tudatosulnak saját problémái, mint bennünk, s ezzel ő is elindul a fejlődés útján. Az egymás iránti szeretet mindinkább elmélyül, egyre szabadabbá válunk, s ebből adódóan újabb és újabb erők ébrednek fel bennünk. Ez a folyamat már messze túlmutat két ember kapcsolatán, hiszen szűkebb és tágabb környezetünkre egyaránt kihat. (x)

Ne adja fel!

„Ne adja fel! – kéri a szerző az olvasót. – Tudom, hogy lehetséges. Tudom, hogy a kapcsolata pontosan olyan kapcsolattá válhat, amilyenre mindig is vágyott. A sors most a kezébe adta ezt a könyvet, mely szenvedélyes védőbeszéd a házasság mellett, és csábító felhívás »a párkapcsolat kalandjára«.”

„Ezzel a könyvvel szeretném kifejezésre juttatni a hálámat azért, hogy megkaptam az életemben a szeretet hatalmas ajándékát. A szívem legmélyéig boldoggá tenne, ha még a válás vagy szakítás előtt elérhetném vele azokat az embereket, akik már elveszítették a hitüket a kapcsolatukban vagy a házasságukban, és ezekkel a sorokkal átadhatnék nekik valamit abból a re ményből, szeretetből és bátorságból, amire én rátaláltam ezen a hosszú úton. Ha arra bátoríthatnám őket, hogy a saját kapcsolatukban is fedezzék fel újra ugyanezt.”

Eva-Maria Zurhorst