Csak egyszer élünk, méghozzá örökre
November elején van mindenszentek és halottak napja. A ködös-borongós hónapban a természet is meghalni látszik. S miközben a lélek is egyre inkább befelé fordul, mind gyakrabban tesszük fel magunkban a kérdést: A halállal valóban mindennek vége? Vagy a halál csak átmenet egy másik dimenzióba? Valahogy úgy, ahogy a hernyó pillangóvá alakul? A következő cikkben ismét lenyűgöző beszámolókat olvashatunk halálközeli élményekről, reinkarnációról és a halhatatlanság közvetett bizonyítékairól.
Elődeink évszázadokon keresztül természetesnek tartották, hogy halandó testükben halhatatlan lélek lakozik, amely túléli a test pusztulását. Csak kb. 200 éve vonja ezt a nyugati ember komolyan kétségbe. A 20. század természettudósai szemében a lélek és az emberi tudat pusztán az idegsejtek funkcióinak terméke. „Miért beszélnénk szellemről? Viselkedésünk, gondolataink, érzéseink fizikai és kémiai folyamatok termékei, amelyek az agyban zajlanak” – írta le Jean-Pierre Changeux francia neurobiológus 1983-ban megjelent „A neuronális ember” c. könyvében.
De sem neki, sem kollégáinak nem sikerült magyarázatot találniuk arra, hogy agysejtjeink elektromos folyamataiból miként következnek a gondolatok, a tudat, az egyéni hajlamok és tehetségek, a jellem stb. Eközben egyre inkább aktívvá vált egy ellentétes mozgalom is, amelynek tagjai a tudatot, illetve a lelket önálló, a testtől független jelenségnek tartják, és annak halhatatlanságában hisznek.
Paco Rabanne divatkreátor pl. a fekete és a szürke ruhákat kedveli – azzal az indoklással, hogy korábbi életében pap volt, és akkor megkedvelte e színeket.
Shirley MacLaine amerikai színésznő egy speciális akupunktúrás kezelés hatására képes volt felidézni korábbi életeiből származó emlékeket, amelyeket meg is filmesített. Richard Gere és Tina Turner nyíltan vállalja buddhista vallását és az újjászületésbe vetett hitét.
Mi szól a lélek ismételt megtestesülése mellett?
A halhatatlanság és az újjászületés iránti érdeklődés a közvélemény-kutatások szerint az utóbbi években egyre inkább nőtt. Ennek az is oka lehet, hogy egész sor jól dokumentált tény igazolja, hogy a lélek halhatatlan, és azt, hogy ennek alapján lehetséges az újjászületés. Objektív bizonyítékokról ebben az összefüggésben persze nem lehet beszélni, de létezik számos közvetett bizonyíték.
1. bizonyíték: Találkozás halottakkal
Sok, igen érzékletes beszámolót ismerünk olyan emberektől, akik halottakkal, elsősorban hozzátartozóikkal találkoztak. Látták, hallották, olykor érezték az elhunytakat. Az eltávozottak azért jöttek vissza, hogy vigaszt nyújtsanak, hogy megmondják, jól vannak, néha azért, hogy még élő szeretteiket veszélyekre, helytelen döntésekre figyelmeztessék. Sok esetben haláluk pillanatában távoli helyeken jelentek meg.
Dr. Elisabeth Kübler-Ross halálkutató arról számolt be, hogy egy napon, amikor nagyon fáradtnak érezte magát, elhatározta, hogy felhagy a haldoklókkal folytatott munkájával és más tevékenység után néz. Ekkor a kórház bejáratánál egy régi páciensével, egy nővel találkozott, aki az irodájáig követte, és arra kérte őt, hogy folytassa munkáját. Csak akkor volt hajlandó távozni, amikor a doktornő megígérte neki, nem hagy fel jelenlegi munkájával. Ez eddig nem hangzik furcsának – legalábbis egészen addig, míg ki nem derült, hogy ez a hölgy ekkor már egy éve óta halott volt. Vajon mi a magyarázat a furcsa jelenségre?
Az ilyen és ehhez hasonló tapasztalatokat kívülállók könnyedén minősítik fantáziálásnak, képzelődésnek, hallucinációknak. Ez azonban nem minden esetben jelent valódi magyarázatot. Az emberek olyasmit látnak és hallanak, ami a szó fizikai értelmében nem valóságos, információként azonban nagyon is reális. Ennek az információnak pedig származnia kell valahonnan.
Elképzelhető, hogy tudatalattink akar valamire figyelmeztetni bennünket, és ezt a figyelmeztetést képi formában „fogalmazza meg”. De akkor mi a magyarázata ama számos esetnek, amelyekben több ember lát halottakat, vagy ha háziállatok is reagálnak a halott jelenlétére?
Bill és Judy Guggenheim több mint 3000 halálközeli élményt dokumentált. „Vigasz a túlvilágról” c. könyvükben egy tanárnő találkozását írják le halott fivérével:
„Éppen a konyhában barkácsoltam valamit. Hirtelen berohant hozzám a macskám a nappaliból. Szőre égnek állt, és fújt. Ezzel egy időben ölebünk a nappaliban nyüszítve és szintén szőrét borzolva ugyancsak kihátrált a nappaliból. Átmentem a nappaliba, hogy megnézzem, mi okozta ezt a nagy ribilliót. Ott pedig Rubyval, a testvéremmel találkoztam, aki a hintaszékben ült és kedvesen mosolygott rám. Annyira örültem, hogy láthatom!
Kék farmer és vörös kockás ing volt rajta, úgy ült ott, ahogy életében oly gyakran tette. Nyugodt voltam, tudtam, hogy a testvérem jól van. Ekkor a szemem láttára levegővé foszlott.
Korábban megrögzött szkeptikus voltam. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Ha az állatok nem reagáltak volna így, biztosan azt gondoltam volna, hogy a fantáziálok.”
2. bizonyíték: Konkrét emlékek korábbi életekre
Gyakran teszik fel a kérdést az újjászületéssel kapcsolatban, hogy miért nem emlékszünk korábbi életeinkre. Platón szerint azért, mert a lélek sorsának őrzői a feledés forrásából származó vízzel itatnak meg bennünket. A reinkarnációs elmélet későbbi képviselői kevésbé mitikus magyarázattal szolgálnak, például azzal a megállapítással, hogy a korábbi életekből származó emlékek irdatlan mennyisége akadályozna bennünket a gondolkodásban és a cselekvésben.
Gotthold Ephraim Lessing, tizennyolcadik századi német drámaíró szintén a reinkarnáció híve volt, ezt írta: „Jó, hogy mindezt elfelejtem. Korábbi létezéseim emléke a jelenleginek helytelen használatát tenné lehetővé.”
Valójában ezek az emlékek nyilvánvalóan nem szűnnek meg teljesen, megfelelő meditációs gyakorlatokkal felidézhetők. Jó példa erre Buddha vagy Patandzsáli jógaszútrái, amelyekben részletesen leírják a visszaemlékezés spirituális technikáit. Léteznek azonban olyan esetek is, amelyekben kis gyermekek spontán módon képesek voltak korábbi életeikre visszaemlékezni.
Igen érdekesek dr. Ian Stevenson amerikai orvos vizsgálati eredményei, aki sok reinkarnációs élményt gyűjtött be gyermekektől. Ezek során felfigyelt rá, hogy a gyerekek bőrén található anyajegyek olyan helyeken találhatók, amelyek a korábbi létezésükben halált okozó sebek helyével megegyeznek.
Egy gyermek, aki a hátán sebhelyre emlékeztető anyajeggyel jött a világra, arra emlékezett, hogy korábbi megtestesülésében a hátára mért baltacsapásokkal ölték meg.
Stevenson több mint 200 ilyen esetet dokumentált. Munkáját, amelynek kompetenciáját ellenzői is elismerik, elegendő példát említ, amelyekre az egyetlen logikusnak tűnő magyarázat a reinkarnációnak tűnik.
3. bizonyíték: A „csodagyerekek” már születésük pillanatában zsenik
Ha a gyerekek néha emlékeznek korábbi életeikre, miért ne hozhatnának magukkal emlékeikhez hasonlóan különleges adottságokat, tehetségeket korábbi életeikből? Henry Ford, az első „népautó” atyja szintén hitt a lélek halhatatlanságában és az újjászületésben. Véleménye szerint a különleges tehetség, képesség lényegében egy korábbi életből származó tanult tulajdonság, tapasztalat. Mindez természetesen különösen az ún. csodagyerekeket illetően érdekes.
William Rowan Hamilton, az egyik legjelentősebb ír tudós már háromesztendősen tudott olvasni, ötévesen beszélt latinul, görögül és héberül. Kilencéves korára megtanulta az arab, a káldeus, a szír és a szanszkrit nyelveket, azután többek között elsajátította még a malájt, a bengálit és végül a kínait.
Mozart is csodagyermek volt. Az ő és a hozzá hasonló gyerekek példája mutatja, hogy nyilvánvalóan léteznek olyan emberek, akik egy vagy más téren szinte teljesen „képzetten” jönnek a világra.
A hivatalos tudomány mindeme jelenségekre a mai napig nem tudott magyarázattal szolgálni. De ugyan mi szól az ellen, hogy erre a látszólag a semmiből származó tudásra korábbi életünkben tettünk szert? Ha Mozart már négyévesen olyan jól zongorázott, mint más húszesztendőnyi kitartó gyakorlás után, miért ne gondolhatnánk, hogy ő korábbi életében is húsz évig gyakorolta ezt a tudást?
Nyilvánvalóan nem íratlan lapként jövünk a világra, nem csak jellemünket, bizonyos preferenciákat hozunk magunkkal, hanem bizonyos képességeket is. Ilyenkor általában tehetségről, talentumról beszélünk, azt azonban nem tudjuk, hogyan keletkezik ez a tehetség.
Valószínű, hogy nem magyarázható minden a génekkel, különben a tehetség általában örökölhető lenne, ez azonban általános tapasztalat szerint nincs így. Hány nagy filozófus volt filozófusok gyermeke? Hosszas kutatás után sem találunk egyetlenegyet sem! Szókratész egy bába és egy kőfaragó fia volt, Immanuel Kant édesapja pedig nyeregkészítő mester.
A zsenik szülei és gyermekei a legritkább esetben kimagasló tehetségek. Éppen ezért gondolhatunk arra, hogy a zsenik korábbi életükben elsajátított tudásukat hozzák magukkal. Erre persze nincsenek megdönthetetlen bizonyítékaink, de ugyanilyen megdönthetetlen cáfolat sem.
4. bizonyíték: Visszavezetés egy korábbi életbe
A korábbi inkarnációk emlékei – ha nem spontán módon merülnek fel, mint a Stevenson által vizsgált gyermekeknél – felidézhetők bizonyos technikákkal vagy akár drogokkal is.
Stanislav Grof, a híres pszichológus LSD-vel végzett kísérletei során a kísérleti alanyoknál reinkarnációs emlékekre bukkant.
Chris Griscom ugyanezt egy speciális akupunktúrás kezeléssel érte el. Az ő leghíresebb kliense Shirley MacLaine, akinek már említettük a kezelések során szerzett tapasztalatait.
Szintén gyakori eljárás a hipnózis útján történő regresszió vagy más lazítási technikák alkalmazása. Számos ilyen kezelést filmfelvételekkel is dokumentáltak.
Egy fiatal nő félhomályos helyiségben egy kereveten fekszik. Légzése nehéz, zokog, sír – kétségbeesett, mert épp most veszítette el gyermekét. Pontosabban nem itt és most, hanem 500 évvel korábban. A hölgy hipnotikus állapotban egy korábbi életének epizódjait eleveníti fel. Az ennek során felbukkanó érzések nem megjátszottak. Valódiak és mélyen átéltek. Hogy az emlékek is valódiak-e, a mai napig vitás kérdés. A regressziós hipnózis során felmerülő élmények azonban nyilvánvalóan kapcsolódnak a páciens jelenlegi, nagyon is reális problémáihoz.
Dr. Helen Wambach pszichológus több ezer regressziós hipnózist vezetett, majd a hipnózist követően pácienseivel kérdőívet töltetett ki az élményekkel kapcsolatban. A válaszokat statisztikai értékelésnek vetette alá. Az eredmények szinte minden esetben egyeztek ismert történelmi eseményekkel, tényekkel.
A kísérleti személyek túlnyomó többsége (több mint 70%-a) korábbi életeiben a nincstelen szegények társadalmi rétegéhez tartozott. Körülbelül 20-30% tartozott a középréteghez, és mindössze 5%-uk az uralkodó osztályhoz. Jelenlegi nemi hovatartozásuktól függetlenül a megkérdezettek körülbelül 50-50%-ban férfiak és nők voltak korábbi életeikben a regresszió szerint.
A rasszbéli hovatartozás, az öltözködés, a táplálkozás, a használati tárgyak, amelyeket leírtak, szintén megfeleltek a történelmi és régészeti tényeknek. Ez a megegyezés nehezen magyarázható, ha abból indulunk ki, hogy a regressziós hipnózisban megéltek pusztán a fantázia termékei.
Ugyanakkor az is tény, hogy a mai napig nincs megbízható bizonyíték a reinkarnációs emlékek valódiságát illetően. Sikerült ugyan néhány részletet találni, amelyek utólag igazolhatók voltak, de ismételten felmerültek tévedések is, százszázalékos egyezés egyetlen esetben sem volt.
Vitathatatlan tény azonban, hogy az ún. reinkarnációs terápiákkal, amelyek során a pácienseket valamely módszerrel korábbi életükbe vezettek vissza, számos lelki és fizikai betegségből sikerült őket kigyógyítani. Többek között olyan betegségekből, amelyeknél a hivatalos orvoslás módszerei évtizedekig eredménytelenek voltak.
5. bizonyíték: Halálközeli élmények
A reinkarnációs emlékeknél is erőteljesebb hatásúak a klinikai halálból újraélesztett emberek beszámolói. Az elmúlt évtizedek alatt igen sok orvos és pszichológus jegyzett fel ilyen eseteket. 1977-ben alapították az International Association for near Death Stadies nevű szervezetet (Halálközeli Élményeket Vizsgáló Nemzetközi Társaság). Megszületett egy új tudományág, a tanatológia, azaz a halálkutatás.
E fiatal tudományág egyik legnevesebb úttörője az amerikai Raymond Moody, a filozófia és az orvostudomány doktora. 1975-ben 150 halálközeli élményről tudósított Life after Life c. könyvében. A szerző kutatásai során megállapította, hogy a halálközeli élmények az egyedi eltérésekkel együtt alapvetően közös mintát mutatnak. Az egész világon gyűjtöttek ilyen élménybeszámolókat, így megállapítható, hogy kulturális eltérésektől függetlenül valóban kimutatható egy közös minta. Amikor megáll a szív, az emberek arról számolnak be, hogy elhagyják testüket, és felülről látják az újraélesztésükkel foglalatoskodó orvosokat és nővéreket.
Egy idő után egyfajta átjárót vesznek észre, ami leginkább alagútra emlékeztet. Ezen haladnak keresztül, az alagút végén pedig hihetetlenül erős és tiszta fény világít. Amikor elérnek a fényhez, hihetetlen, soha nem tapasztalt szeretet érzése tölti el őket, béke és páratlan boldogság érzése. Sokan a fényben elvesztett szeretteikkel találkoznak, akik segítenek nekik az átkelésnél.
A tapasztalat további menete során sokan visszatekintenek életükre, amelyben egész életük folyamát szinte egyszerre képesek áttekinteni. Eközben megértik, hogy az élet legfontosabb célja, hogy szeressék egymást az emberek. Végül vissza kell térniük, némelyikükkel valaki közli, hogy még nem érkezett el az idejük, és még dolguk van a földön. A legtöbben azt állítják, nem szívesen térnek vissza onnan. A visszatértek személyisége gyökeresen megváltozik. Többé nem félnek a haláltól, meggyőződésük, hogy az, amit mi halálnak nevezünk, csupán átmenet egy másik valóságba.
Moody könyve bestseller lett és sokak gondolkodását mélyen befolyásolta. Többek között dr. Michael Sabom szívspecialistát is arra késztette, hogy saját vizsgálatokat folytasson a halálközeli élményekkel kapcsolatban. Sabom eredeti szándéka az volt, hogy Moody állításait megcáfolja. Több mint száz, a klinikai halálon átesett pácienst kérdezett ki részletesen, és vizsgálódásai végén megállapította, hogy kutatási eredményei alátámasztják a Moody által leírtakat.
Más vizsgálatok – pl. a dr. Kenneth Ring pszichológus által végzettek – hasonló eredményre vezettek. Ezek között azonban találunk furcsa, anekdotaszerű beszámolókat is. Egy hölgy halálközeli élménye során a kórház épületét körülrepülte, és egy párkányon felfedezett egy fél pár, régi teniszcipőt. Az orvosnő, akinek erről beszámolt, utánanézett a dolognak, és a cipő csakugyan ott volt.
A halálközeli élmények legérdekesebb aspektusainak egyike, hogy az élményen átesett embernek az élethez, a szociális értékekhez fűződő viszonya, világnézete gyökeresen megváltozik. Az egyik legfontosabb változás, hogy elvesztik a haláltól való félelmüket, jobban tisztelik az élet minden formáját és önértékelésük is jelentős mértékben javul. Ezzel együtt elfordulnak a materializmustól és a versenyszellemű gondolkodástól, pozitívvá válik életfelfogásuk, emberszeretetük és spiritualitásuk elmélyül. És végül, de nem utolsósorban mély meggyőződésükké válik, hogy kivétel nélkül minden földi életnek van értelme.
A halálközeli élményen átesettek csodálatos változása megmutatja, hogy kulturális hovatartozástól és személyes meggyőződéstől függetlenül a lényeges momentumokban mindannyiuk élménye, tapasztalata megegyezik. Mindez nem csak meggyőző bizonyítékul is szolgál, hanem alapja lehet egy általánosan érvényes, konstruktív etikának.
6. bizonyíték: A születés előtti emlékek
A halálközeli élmények megmutatják, hogy tudatunk akkor is lehet éber és aktív, ha agyunk teljesen kikapcsol, és testünk klinikai értelemben halott. A „prenatális pszichológia”, amely a születés előtti élményekkel foglalkozik, igazolta, hogy tudatunk nyilvánvalóan már létezik az agy kifejlődése előtt is.
A terápiás helyiség párnázott padlóján egy 40 év körüli férfi fekszik. Nyöszörög és vonaglik a fájdalomtól. A regressziós terápia során minden részletét átéli annak, amikor édesanyja, aki őt a szíve alatt hordozta, patkányméreggel akart véget vetni kettejük életének. A legkülönösebb mindebben, hogy a páciens akkoriban még korai, embrionális állapotban volt. Hogyan emlékezhet minderre? A beteg édesanyjának későbbi kikérdezése igazolja a páciens beszámolóját, noha az anya mindvégig titokban tartotta ezeket az eseményeket a fia elől.
Wolfgang Holweg, a vizsgálatot végző pszichiáter sok ilyen és hasonló esettel találkozott, néhányuknál gondos kutatómunkával igazolható volt, hogy a páciensek beszámolói tökéletesen megfeleltek a valós eseményeknek.
A vizsgálatok eredménye szerint az ember olyan, főként drámai eseményekre, pl. abortuszkísérletekre képes visszaemlékezni, amelyek embrionális korban történek vele, amikor agya még nem alakult ki. A jelenségre egyelőre nincs magyarázat. Annyi azonban valószínűnek tűnik, hogy tudatunk több, mint agyunk bioelektromos tevékenységének terméke. Úgy tűnik, hogy testtől független, és már születésünk előtt is létezik, és halálunk után sem szűnik meg.
A nagy német filozófus, Immanuel Kant szintén e véleményen volt: „Az élet kezdete a születés; ez azonban nem a lélek kezdete, pusztán az emberé. Az élet vége a halál; ez azonban nem a lélek életének vége, hanem csak az emberé. Születés, élet és halál tehát pusztán a lélek különböző létformái.”
Mi döntjük el, hogy miben hiszünk
Minden közvetett bizonyíték ellenére tudományos szempontból a mai napig nincsenek objektív bizonyítékaink – sem a lélek halhatatlanságára, sem az újjászületésre. Azonban ugyanígy nincs bizonyíték az ellenkezőjére sem. Tehát mindenki maga dönti el, hogy hisz benne vagy sem.
