A vízterápia reneszánsza

A hidroterápia (vízterápia) görög szó, jelentése vízzel történő kezelés, gyógyítás. A kezelésben némi szerepet kaphat a hidrosztatikus nyomás (ülőfürdőnél), vagy bizonyos mechanikus hatások (bőrdörzsölés kefével), a fő hatást mégis a víz hőmérséklete váltja ki, ezért egyesek hidro-termo terápiáról is beszélnek. A hőszabályozás sok egyéb működést is szabályoz, többek között a szív-érrendszert. Hőguta esetén például összeomlik a keringés, de a hőszabályozás továbbra is működik. Éppen ezért hideg és meleg ingerekkel a legkülönbözőbb testi működéseket befolyásolhatunk.

Hideg ingerek akut, meleg ingerek inkább krónikus folyamatokra

Mivel a meleg és a hideg olykor nem kívánt hatásokat is eredményezhet, a vízterápia alkalmazása során néhány alapszabályt érdemes szem előtt tartani:

A korrekt vízterápia szempontjából döntő jelentőségű a szubjektív jó közérzet, illetve hogy a kezelés jólesik-e.

A hideg ingerek főként az akut, a meleg vizes kezelések inkább a krónikus panaszok kezelésére alkalmasak. Itt is lényeges szempont, hogy mi esik jól a páciensnek.

Hideg vizet soha nem szabad hideg kézen alkalmazni. Mielőtt ez megtörténne, a kezeket fel kell melegíteni – mozgással vagy meleg vízzel, esetleg meleg lábfürdővel.

A hideg ingerlés után – kivéve a jeges kezelést – a kezelt területnek néhány perc múlva ki kell melegednie, ezt esetleg külső melegítéssel lehet felgyorsítani.

Fontos, hogy a kezeléseket legalább fél órával étkezés után szabad kivitelezni.

Az ingerek adagolásánál figyelembe kell venni a páciens egyéni alkatát: a zömök, inkább bőség-, többlettípusú betegségekre hajlamos embereknek általában erősebb és hideg ingerek szükségesek, míg a sovány, ún. aszténiás alkatúaknak meleg ingerekre van szükségük.

A hideg ingereket soha ne hideg, hanem meleg, fűtött helyiségben kell végezni. Ezenkívül minden speciális ingerlésre saját szabályok és kritériumok vonatkoznak, ahogy ez kiderül az alábbi példákból.

Leöntések a vízterápia eszköztárában

A leöntések a szívtől távoli helyen kezdődnek, hogy lehetőleg minél több hideg receptort ingereljünk.

Leöntések: A Kneipp-féle hidroterápiát általában a hideg leöntésekkel azonosítják.

A hideg leöntés lényege, hogy alacsony nyomású, de vastag vízsugárral végzik, amely a hőmérsékleten kívül egyéb, mechanikus ingert nem gyakorol a páciens testére. Jellegzetes formája a hideg vizes térdleöntés, amelyet a láb vérellátási zavarainak korai stádiumában, főképp kezdődő visszértágulat eseteiben alkalmaznak. A korrekt kivitelezés jelentősen befolyásolja a kiváltott hatást:

Először a szívtől távol, aztán a szívhez közel.

Lent, aztán fent.

Először kint, aztán bent.

Előbb jobb oldalon, aztán bal oldalon.

E sorrend és a szívtől távoli kezdés fő oka, hogy a törzsön és az arcon különösen sok hideg receptor található, amelyek a hideg ingert nagyon erősen érzékelik.

Vízben járás vagy harmattaposás: A hideg inger hatására aktiválódik a vérkeringés, és az ingerlés után néhány perccel a test felmelegedése tapasztalható. Ezenkívül a kezelés erősíti a vénákat, ezért pozitív hatású visszértágulatban. A hideg vízben járás általában térdig érő kis, speciális medencékben történik, szükség esetén akár a fürdőkádban is végezhető. A víztaposás néhány percig tart, fontos, hogy minden lépésnél a lábat emeljük ki a vízből. Hasonló hatású a harmattaposás, amit a friss, reggeli harmatos fűben kell végezni – ez jót tesz a vénáknak és edzi az immunrendszert.

Hideg fáslizás vagy göngyölés – melegít vagy hűt!

A göngyölés lényegében egy borogatás, amely kompletten körülöleli a kezelendő testrészt. A közönséges borogatás ezzel szemben kisebb területet érint. A göngyölés és a borogatás lényegében hasonlóan készül: a Kneipp-terápiában egy nedves alsó kendőt, egy nagyobb méretű köztes kendőt és egy még nagyobb, vastag külső kendőt használnak. Főként a göngyölésekkel lehet sokféle hatást kiváltani, amit az alkalmazás eltérő módjával érnek el.

Göngyölés hőelvonás céljából: Sokan ismerik a hideg lábszárgöngyölést, amit lázas betegnél kell alkalmazni, hűtés céljából. Akkor kell levenni, amikor a páciens már nem érzi hidegnek (általában 15-20 perc múlva). Ezenkívül akkor érdemes felhelyezni, amikor a test megpróbál hőt leadni, tehát amikor a páciens izzad. A láz felszökésének fázisában (didergés) nem ajánlott a lábszárgöngyölés elvégzése, ilyenkor a folyamatot melegítéssel, például forró italok adásával vagy betakarással lehet meggyorsítani.

Göngyölés melegítés céljából: Melegítésre az a göngyölés alkalmas, amelyik a hidegre adott fokozott vérkeringést váltja ki. Először a hideg hatására az erek összehúzódnak, majd néhány perc múlva kitágulnak, aminek hatására a kezelt testrész felmelegszik.

A hónaljtól az alsó bordaívig tart, hideg csapvízzel készül és általában 45-75 percig marad fent. Kb. 10 perc múlva jelentős melegedést kell kiváltania. Ha ez nem történik meg, az a keringés rossz működésének jele, ami a kihűlés veszélyével jár, ezért ilyen esetekben a vizes göngyölést le kell venni.

Meleg göngyölés: Nem megfelelő hőmérséklet és a vérellátás szabályozási zavarai esetén nem ajánlatos hideg kezeléseket alkalmazni. Itt – legalábbis eleinte – meleg göngyölések ajánlottak. Különösen hatásosak az adalékot tartalmazó kezelések, például a gyömbéres göngyölés. Ehhez 2 evőkanál gyömbérport kb. 500 ml forró vízbe kevernek, ebbe mártanak bele egy kendőt, majd ezzel betekerik a törzset. Ezt a kezelésformát alkalmazzák izomrándulás, izommerevség és egyéb mozgásszervrendszeri betegségek esetén is. A göngyölés 30 percig maradjon fent, levétele után a bőrt olívaolajjal vékonyan bekenjük, ezt 30 perces pihenésnek kell követnie. Figyelem: magas vérnyomás esetén a gyömbéres göngyölést nem szabad alkalmazni!

Szénavirág-pakolás

Szénavirág-pakolás: A természetgyógyászat egyik legjellegzetesebb gyógymódja, amit a „természetgyógyászat morfiumának” is szoktak nevezni. Ez lényegében egy pakolás. A melegítő hatást itt a virágok illóolajainak belégzése egészíti ki. A szénavirág-pakolás görcsoldó, vérkeringést és anyagcserét serkentő, ugyanakkor idegnyugtató hatású. A szénavirágot tartalmazó zsákocska többször is újra felhasználható, bár ekkor figyelni kell, mert megpenészedhet. Általában 45-60 percig marad fent a kezelendő területen, utána megfelelő hosszúságú pihenés követi. A szénapakolás különösen jótékony hatású izommerevség, izomhúzódások, ízületi kopás, gerincbántalmak, de krónikus bronchitisz vagy az epeutak fájdalma esetén.

Hideg karfürdő fáradtság, kimerültség ellen

Hideg karfürdő: A hideg, 12-16 °C-os karfürdőt a mosdókagylóban vagy megfelelő méretű lavórban lehet kivitelezni. Általában serkentő hatású, főként alacsony vérnyomás esetén jótékony eljárás. A karokat a felkar közepéig a vízbe kell meríteni kb. fél percig, utána a vizet a bőrről csak le kell rázni, de a bőrt nem töröljük szárazra, hogy a párolgás további szárító hatását is kihasználjuk.

Emelkedő hőmérsékletű karfürdő: Ez a kezelés reflexes úton hat belső szerveinkre, főképp a szívre. Hatása erősebb, mint a puszta melegé, mivel 41-42 °C fok felett a hidegreceptorok ismét aktiválódnak és csökkentik a melegítés hatását. A jelenséget forró fürdő közben jelentkező lúdbőrzés formájában tapasztalhatjuk. A karfürdőt 33-34 °C-os vízzel kezdjük, és 15-20 perc folyamán apránként forró vizet adunk a fürdőhöz, míg a víz hőmérséklete el nem éri a 40 °C-ot. Ennek hatására nem csak a kar véredényei, de reflexes úton a szervek, például a szív erei is kitágulnak.

Ha a módszert a lábszáron alkalmazzuk, immunrendszerünket stimulálhatjuk vele, például egy kezdődő hűléskor vagy influenzás fertőzéskor.

Az ülőfürdő a legismertebb, de lehetnek „mellékhatásai”

Teljes ülőfürdő: Általában az ülőfürdőket azonosítják a hidroterápiával. A hatást adalékokkal is erősíthetjük: citromfüvet használhatunk nyugtatóként, rozmaringot serkentésre, fenyőtűlevelet vagy szénavirágot reumás betegségekben.

Egy dologról azonban nem szabad megfeledkeznünk a teljes ülőfürdőkkel kapcsolatban: a víz nyomása révén nem elhanyagolható terhelés nehezedik a szívre, ami a szaunánál is erősebb! Amikor nyakig vízben ülünk, a víz az alsó végtagból kb. háromnegyed liter vért nyom vissza a törzsbe, azaz a szívhez, ami a beteg, legyengült szívet túlterhelheti. Éppen ezért ülőfürdőzés és úszás előtt a szívbetegek mindig kérjék ki orvosuk véleményét.

Szauna: A szauna ugyan nem tartozik a klasszikus hidroterápiás (vízterápia) eljárások közé, azonban annak egyik alapgondolatához, az ellenálló képesség erősítéséhez kapcsolódik. Meglepőnek tűnhet, de a szauna kevésbé terheli meg a szívet, mint a meleg ülőfürdő. A szaunázás kb. 75 wattos terhelésnek felel meg. Minden szívbeteg tisztában van vele, hogy a terheléses EKG-n milyen terhelhetőségi értéket mértek nála. Ha ez 75 W felett van, nyugodtan lehet szaunázni. A szaunázás tipikus javallatai a fokozott fertőződési hajlam, a krónikus hörghurut (bronchitis), a mozgásszervrendszer degeneratív elváltozásai (artrózis, ízületi kopás), lágyrészreuma és magas vérnyomás (ebben az esetben az ülőfürdő tilos!), valamint a szív vérkeringésének zavarai.

Ha jól alkalmazzák azokat, mellékhatásoktól mentesek. Sok funkciót képesek harmonizálni szervezetünkben, amivel megelőzhetők a komolyabb szervi megbetegedések. 

Kívánt és nem kívánt hatások

Vízterápia: rövid történeti áttekintés

Az antik római fürdők tanúskodnak róla, hogy a hidroterápiát (vízterápia) már az ókorban is ismerték. A fürdőzés a középkorban érte el virágkorát, ugyanakkor ekkor megkezdődött a hanyatlás is, mivel felfigyeltek rá, hogy a nők és férfiak közös fürdőzése kedvez a nemi betegségek terjedésének.

A hidroterápia (vízterápia) a 18. század kezdetén lendült fel ismét: Siegmund Hahn és fiai, Johann Gottfried és Johann Siegmund magasztalták a gyógyhatású vizeket külső és belső használatra egyaránt. A vízterápia diadalmenete azonban Prießnitznek, Schrothnak és Kneippnek köszönhető.

Vinzenz Prießnitz (1799–1851) laikus terapeuta volt, és már gyermekkorában megismerte a víz gyógyító hatását, amit sérült állatokon alkalmazott. Később saját gyógyfürdője a vízterápia Mekkájává vált.

Tőle nem messze gyógyított Johann Schroth (1788–1856), a „zsemledoktor”, akiről a Schroth-kúrát is elnevezték (tejzsemle diéta), amelynek célja a szervezet áthangolása és salaktalanítása. Az általa kifejlesztett kúrának része a nedves,meleg pakolások alkalmazása is, amelynek célja az izzasztás.

Sebastian Kneipp (1821–1897) és a szintén jelentős gyógyító Emanuel Felke (1856–1926) „szabadúszó” terapeuták voltak. Kneippet olyan emberek keresték fel, akik nyitottak voltak a természetes gyógymódok iránt, pragmatikus szemlélet jellemezte őket, és nem voltak  fanatikusak. Felke ennél sokkal kritikusabban viszonyult a korabeli orvostudományhoz, hozzá olyan emberek jártak, akik csalódtak az orvosi kezelésben. Kneipp a nevéhez fűződő gyógymódokat alkalmazta és népszerűsítette, de nem ő találta fel azokat. Ide sorolhatók a hidroterápiák (vízterápia), a gyógynövényes kezelések, a mozgásterápia, a diéták és a rendterápia. Ezek a Kneipp-kúra oszlopai, és a mai napig nem változtak.

Fotó: Adobe Stock