Gondolatok az öngyógyításról 2. rész

Szel­le­mi mun­kánk so­rán a tu­da­tos­ság kü­lön­bö­ző szint­jei közt mo­zog­ha­tunk. Ezt a rend­sze­re­sen me­di­tá­lók, il­let­ve a spi­ri­tuá­lis gyó­gyí­tó pra­xist gya­kor­lók jól is­me­rik, és jól is­me­rik azt a bé­kes­ség- és sze­re­tet­tel­jes­ség-él­ményt is, ami a ma­ga­sabb szin­te­ken éri az em­bert. Ám vissza­tér­ve, a há­rom­di­men­zi­ós föl­di re­ali­tás él­mény­szint­je tö­ké­let­len­nek tű­nik, ke­se­rű­sé­get – te­hát öröm­te­len lé­tér­ze­tet – kelt­het a szel­le­mi ke­re­ső­ben, ami ugya­núgy ön­el­fo­ga­dá­si aka­dály­ként mű­köd­het, mint a pszi­chés szint fen­tebb tag­lalt sé­rü­lé­sei és gyer­me­ki elvá­rá­sai! Na­gyon ne­héz az ér­zék­le­tek sze­rint vé­ges va­ló­ság­ban él­ni úgy, hogy köz­ben tu­da­tá­ban va­gyunk a ma­ga­sabb Va­ló­ság vég­te­len­sé­gé­nek. Ezen be­lül a leg­na­gyobb ki­hí­vás a fé­le­lem ér­ze­té­nek meg­élé­se, il­let­ve kor­dá­ban tar­tá­sa, mi­köz­ben a ma­ga­sabb tu­da­tos­ság él­mé­nyidő­sza­kai­ban meg­győ­ződ­tünk már ar­ról, hogy sem­mi sem fé­lel­me­tes, hogy ma­gunk va­gyunk a Vi­lá­gos­ság, a Fény!

Kü­lön­bö­ző ta­ní­tá­sok sze­rint fe­la­da­tunk egy­re in­kább szel­le­mi­vé vál­ni, ki­jut­ni a tes­ti (anya­gi) lét „bör­tön­éből”. Sok szel­le­mi ke­re­ső be­te­gí­ti ma­gát av­val, hogy ezt a föl­di, em­be­ri lét le­né­zé­sé­vel vé­li meg­kezdhe­tőn­ek, és így vá­lik ön­le­ér­té­ke­lő­vé, je­len em­be­ri mi­vol­tá­nak és sze­mé­lyi­sé­gé­nek meg­ve­tő­jé­vé. Nem kis mun­ka rá­éb­red­ni ar­ra, hogy az anyag át­szel­le­mí­té­sé­nek be­cses le­he­tő­sé­ge áll min­den föl­di em­ber­élet előtt, és e le­he­tő­ség ki­hasz­ná­lá­sa a szel­le­mi szin­ten ha­tal­mas él­mény; iga­zi emel­ke­dés jár ve­le! Min­den ká­osz, düh, gyű­lö­let és kín lát­tán is bíz­nunk kel­le­ne az em­be­ri ál­la­pot­ban, és ab­ban, hogy az anya­gi vi­lág (is) az is­te­ni egy­faj­ta ki­fe­je­ző­dé­se, nem mél­tat­lan, nem szük­ség­sze­rű­en le­hú­zó. A szel­le­mi mun­kás­nak kell a le­gin­kább el­fo­gad­nia az em­ber­lé­tet – mint olyant –, en­nek nyo­mán el­fo­gad­nia és be­csül­nie je­len ön­ma­gát.

A be­teg­ség mint ta­ní­tónk

Gyó­gyí­tói szem­lé­let­tel szól­va: az egész­ség­nek és a be­teg­ség­nek egy­aránt van lét­jo­go­sult­sá­ga. Az em­ber szel­le­mi és anyag­vi­lág­be­li ket­tős je­len­lé­té­nek meg­fe­le­lő­en éle­tünk­ben szük­ség­sze­rű­en meg-meg­je­le­nik a be­teg­ség mint ta­ní­tónk, mint fej­lő­dé­sünk szer­száma. Be­teg­sé­ge­ink el­fo­ga­dá­sa azon­ban nem je­lent­he­ti a be­le­tö­rő­dést, a saj­nál­ko­zó ön­át­adást a kór­nak, a kín­nak. Sok­kal in­kább ar­ról van szó, hogy leg­bel­ső, is­te­ni Fény-ön­va­lónk­ba ve­tett nagy bi­za­lom­mal el­fo­gad­juk az adott be­teg­ség pil­la­nat­nyi szük­sé­ges­sé­gét, fel­tár­juk és tu­da­to­sít­juk, mi­lyen épí­tő ta­pasz­ta­lat­ban ré­sze­sít, majd szel­le­mi, pszi­chés és tes­ti szin­ten egy­aránt te­szünk egyen­sú­lyo­sabb ál­la­po­tun­kért: a gyó­gyu­lás­ért.

Más szó­val: az egész­sé­ges test a mé­lyebb, is­te­ni Én ki­fe­je­ző­dé­se. A test va­la­mely ré­szé­nek be­teg­sé­ge jel­zi, hogy a meg­fe­le­lő in­for­má­ci­ós te­rü­le­ten nem en­ged­tük mé­lyebb (szel­le­mi, is­te­ni) va­lónk sza­bad ki­fe­je­ző­dé­sét föl­di élet­szo­ká­sa­ink­ban. Za­var ke­let­ke­zett, nem tud­tuk igaz Énün­ket és „csa­ló” (ko­ráb­bi se­be­it kom­pen­zál­ga­tó) énün­ket meg­kü­lön­böz­tet­ni, sőt (egy ide­je) meg­en­ged­tük, hogy a „csa­ló” ural­kod­jon, hogy az el nem fo­ga­dás ör­dög­sze­ke­re moz­gás­ba jöj­jön. A be­teg­ség ar­ra ösz­tö­nöz, hogy a ma­ga­sabb rend­hez il­lesz­ke­dés ki­iga­zí­tá­sá­ba kezdjünk, még­pe­dig épp a kri­ti­kus pon­ton. Ja­vun­kra szol­gál!

A spi­ri­tuá­lis gyó­gyí­tás egyik pil­lé­re te­hát is­te­ni, Fény-ön­va­lónk­ba ve­tett tel­jes bi­zal­munk; a má­sik pil­lért pe­dig ép­pen je­len meg­nyil­vá­nu­lá­sunk el­fo­ga­dá­sá­nak hely­re­ál­lí­tá­sá­val te­remthet­jük meg. Meg kell ke­res­nünk (akár kül­ső se­gí­tő be­kap­cso­lá­sá­val) a „csa­lást”, azt: mi­ben nem vál­lal­tuk igaz ön­ma­gun­kat, hogy he­lyet­te a má­sok­nak va­ló meg­fe­le­lést (il­let­ve a kis­gyer­mek­ko­ri bei­deg­zés ér­vé­nye­sí­té­sét) en­ged­jük je­len va­ló­sá­gunk cen­tru­má­ba. Nem ér­de­mes el­né­ző­nek len­nünk ab­ban, hogy ma­gunk­ban fel­tár­juk ön­meg­ta­ga­dá­sa­in­kat, ma­ni­pu­lá­ló „okos­sá­gunk” játsz­máit a kül­vi­lág­gal, mert így gyom­lál­hat­juk ki az ön­le­ér­té­ke­lés és ön­el­íté­lés mag­jait, sar­ja­dó haj­tá­sait. Hely­re kell ál­lí­ta­nunk fel­té­tel nél­kü­li ön­el­fo­ga­dó sze­re­te­tün­ket, amely­nek ré­vén ak­kor is jó­nak, jó­ra mél­tó­nak lát­juk ma­gun­kat, ami­kor tör­té­ne­te­sen nem győz­tünk egy adott pro­blé­má­val (vagy sze­méllyel) bir­kóz­va. Ek­kor tud­juk fel­hasz­nál­ni Fény-ön­va­lónk min­den éle­te­ner­giá­ját, ek­kor egész­sé­ge­sek és má­so­kat meg­se­gí­te­ni ké­pe­sek va­gyunk!

Szem­be­sül­ni fáj­dal­ma­ink­kal

De ho­gyan sza­ba­dít­hat­juk meg ma­gun­kat az ön­le­ér­té­ke­lő, sőt ma­gun­kra ha­ra­gud­ni is haj­lan­dó szem­lé­le­ti szo­ká­sok­tól? Hi­szen egyet­len épel­mé­jű fel­nőtt sem akar­ja le­néz­ni, meg­vet­ni ön­ma­gát! Bi­zony nem. A cél­sze­rűt­len, kis­gyer­me­ki múl­tunk­ban gyö­ke­re­ző szem­lé­let moz­ga­tó­ru­gói jel­leg­ze­te­sen az ér­zel­mi szfé­rá­ban ér­vé­nye­sí­tik be­fo­lyá­su­kat. Az ön­gyó­gyí­tás gya­kor­la­ta so­rán te­hát vál­la­ló­an szem­be­sül­nünk kell ke­ser­ves ér­zel­me­ink­kel, fáj­dal­ma­ink­kal! Ez elein­te na­gyon ne­héz, de ké­sőbb sem lesz könnyű, ugya­nis a ré­gi min­ta ép­pen azál­tal mű­kö­dik moz­gó­sí­tó­ként, hogy – té­ves ön­sze­re­te­ti for­ma­ként – ke­rül­ni pró­bál­juk a fáj­dal­mas, a fé­lel­me­tes ér­zel­mi ál­la­po­to­kat.

A szem­be­sü­lés dön­tő lé­pés, mely­nek ki­vi­te­le­zé­sé­hez sok­szor se­gít az az egy­sze­rű fo­gás, hogy fel­jegy­zést ké­szí­tünk ön­ma­gun­król.

Za­var­ta­lan hely­zet­ben ve­gyünk elő egy tisz­ta pa­pír­la­pot, és az egyik ol­da­lon ír­juk fel (osz­lo­pot ké­pez­ve): mit ki­fo­gá­so­lunk ma­gunk­kal kap­cso­lat­ban, me­lyik tu­laj­don­sá­gun­kat ér­té­kel­jük ne­ga­tí­van. Majd lé­pés­ről lé­pés­re fel­idéz­ve a lis­tán sze­re­plő ne­ga­tí­vu­mo­kat, a lap má­sik ol­da­lán ír­juk min­de­gyik mel­lé: mi­lyen ér­ze­lem éb­red av­val a do­log­gal kap­cso­lat­ban, ho­gyan érez­zük meg, hogy a nem sze­re­tett elem fel­buk­kant vi­lá­gunk­ban. Ez nem ripsz-ropsz mun­ka! Tü­rel­me­sen ér­de­mes pász­táz­nunk ré­geb­bi és kö­ze­leb­bi ta­pasz­ta­la­ta­ink em­lé­ke­it, hogy a kis ki­fo­gás­lis­ta össze­áll­jon, majd ki­egé­szül­jön az ér­zel­mi jel­zők­kel is. Alig­ha­nem is­mé­tel­ten időt kell szán­nunk a lap két osz­lo­pá­nak össze­ál­lí­tá­sá­ra, né­ha na­po­kat ki­hagy­va eköz­ben.

A la­pot csak ma­gunk­nak szán­juk, nem kell tit­ko­lódz­nunk, még­is nagy cso­da len­ne, ha el­ső­re fel tud­nánk so­rol­ni bel­ső buk­ta­tó­in­kat, me­lyek­kel úgy va­gyunk, mint az orr­nye­reg­gel: ott van a sze­münk­nél, még­sem lát­juk, épp a kö­zel­sé­ge miatt! A lis­ta ér­ze­le­mol­da­lá­nak ké­szí­té­se so­rán ér­de­mes új­ra meg új­ra meg­erő­sí­te­nünk ön­ma­gun­kat: tel­je­sen meg­en­ged­he­tő, sőt szük­sé­ges úgy­ne­ve­zett ne­ga­tív ér­zel­mek­kel is ta­lál­koz­nunk, akár ön­ma­gunk vo­nat­ko­zá­sá­ban is. Vál­lal­nunk kell őket!

Az ér­zel­mi ener­gi­ák ön­gyó­gyí­tá­sa

Az ér­zel­mi ener­gi­ák­kal kap­cso­la­tos ön­gyó­gyí­tói mun­ka ki­vá­ló leí­rá­sát a nagy­sze­rű spi­ri­tuá­lis gyó­gyí­tó­tól, Bar­bara Ann Bren­nan­tól ér­de­mes át­ven­nünk (bár több szer­ző is át­ad­ta már). Esze­rint az ön­ma­gunk­kal kap­cso­la­tos (po­zi­tív, il­let­ve ne­ga­tív) ér­zel­mek az au­ra­me­ző úgy­ne­ve­zett má­so­dik szint­jé­nek vi­szo­nyai­ban tes­te­sül­nek meg. A ne­ga­tív ér­zel­mek ne­he­zí­tik, eset­leg ki­mon­dot­tan meg­gá­tol­ják (blok­kol­ják) ezen a szin­ten az ener­gia­áram­lást, azaz: élet­el­le­ne­sek! Ide­ig­le­nes áram­lá­si ne­héz­sé­gek per­sze le­het­nek, van­nak is, és ek­kor még nem be­teg­szünk meg. Ám ha té­ves ön­sze­re­te­ti mód­ként (ma­gya­rán: ön­be­csa­pás­sal) úgy pró­bá­lunk ten­ni, mint ha nem is len­nénk ab­ban a ne­he­zült ér­zel­mi ál­la­pot­ban, ak­kor az áram­lá­si kép­ben ön­ma­guk­ba zá­rult, el­szi­ge­telt fol­tok, il­let­ve töm­bök je­len­nek meg, ame­lyek tar­tó­san szű­kí­tik az ener­ge­ti­kai kap­cso­la­tot (a ma­ga­sabb és al­sóbb szin­tek kö­zött). Az is­mé­telt „csa­lá­sok” kö­vet­kez­té­ben a zárt töm­bök egy­re sza­po­rod­nak, ki­ala­kul az áram­lá­si blo­kád, azaz a be­teg ál­la­pot.

A pro­blé­ma kul­csa a vál­la­lás. Ha va­la­ki meg­bánt, ám én az ud­va­ri­as­ság­nak ne­ve­zett csa­lás­sal élve úgy te­szek, mint ha mi sem tör­tént vol­na, má­ris lé­te­sí­tet­tem egy kis zár­ványt. Ha is­mé­tel­ten le­nye­lem meg­bán­tott­sá­go­mat, a ha­son­ló jel­le­gű zár­vá­nyok egy­más­hoz si­mul­va hal­mo­zód­nak, és ki­ala­kul a blo­kád. Rom­lik az el­ső au­ra­szint (és ezál­tal a fi­zi­kai test) fe­lé irá­nyu­ló éle­t­e­ner­gia-áram­lás, úton va­gyok a be­teg­ség­hez. Ha vi­szont – tá­ma­dó él nél­kül, de nem is meg­hu­nyász­kod­va – ki­fe­je­zem meg­bán­tott­sá­go­mat, ak­kor a sé­re­lem ér­zel­mi ener­giá­ja nem zárt ör­vényt al­kot, ha­nem – a kom­mu­ni­ká­ció ré­vén – el­hagy­hat­ja a má­so­dik au­ra­szin­tet! Ha a vál­la­lás szo­ká­som­má lesz, ak­kor min­dent meg­tet­tem a blo­kád – azaz a meg­be­te­ge­dés – lét­re­jöt­te el­len.

A cse­le­kvés­sé transz­for­mált ér­zés ré­vén au­ránk­ban emel­ke­dik a rez­gés­szám, míg az el­foj­tott ér­zel­mek las­su­ló áram­lás­hoz, csök­ke­nő rez­gés­szám­tar­to­mány fe­lé va­ló el­han­go­ló­dás­hoz ve­zet­nek. Az ér­zel­mi au­ra­me­ző (2. szint) zár­vá­nyok­kal, blo­ká­dok­kal va­ló ter­he­lé­se so­rán nem­csak az el­ső szint, ha­nem a har­ma­dik (úgy­ne­ve­zett men­tá­lis) au­ra­szint is „fer­tő­ző­dik”. A fel­gyü­lem­lett és kon­zerv­ként őriz­ge­tett ne­ga­tív ér­zel­mek hal­ma­zá­ból ott meg­íté­lés szü­le­tik. Ön­ma­gunk elí­té­lé­se­ként, le­mi­nő­sí­té­se­ként egy (har­ma­dik szin­tű) zár­vány is meg­je­le­nik, ami ál­tal et­től kezdve könnyeb­ben ho­zunk lét­re újabb ér­zel­mi blo­ká­de­le­me­ket, mint­egy iga­zod­va a „ma­ga­sabb vé­le­mény­hez”. A má­so­dik au­ra­szint (ér­zé­ke­nyeb­bek ál­tal lát­ha­tó­an!) szű­kül, kes­ke­nye­dik, össze­nyo­mó­dik, egy­ben fény­lő he­lyett za­va­ros­sá is vá­lik, a vi­sel­ke­dé­si kép pe­dig – ta­lá­ló a szó! – de­pressziós­sá, va­gyis tor­zult­tá lesz!

A má­so­dik au­ra­szint „meg­tisz­tí­tá­sa” so­rán az ener­gia­tu­da­tot vissza kell for­dí­ta­ni eh­hez a szint­hez. Ez azt je­len­ti, hogy a men­tá­lis zár­ványt (az ön­elí­té­lő né­ze­tet) pro­vo­ká­ló­an fel­nyit­juk a har­ma­dik szin­ten, azaz a be­te­get szin­te „ki­lök­jük” ab­ból a hi­té­ből, hogy „ő már csak ilyen” (azaz: nem te­het sem­mit ér­zel­me­i­vel). Ez sok­szor ép­pen nem biz­ta­tó köz­lés­sel, ha­nem a blo­kád okoz­ta ke­serv gro­teszk­ké nö­ve­lé­sé­vel ér­he­tő el. Elen­ged­he­tet­len, hogy a pá­ciens át­él­ten ki­fe­jez­ze ér­zé­se­it, hogy áram­lás ala­kul­jon ki az ér­zel­mi szin­ten, és az ev­vel já­ró öröm ér­ze­té­nek kö­szön­he­tő­en az egész au­rá­ban sza­ba­dabb, ma­ga­sabb fre­kven­ciá­jú ener­gia­áram­lás jöj­jön lét­re. Az ér­zel­mek­kel va­ló szem­be­sü­lés, azok vál­la­lá­sa lé­nyegi elem a spi­ri­tuá­lis gyó­gyí­tás­ban, ám a gyó­gyí­tó­nak ar­ra is gon­dot kell for­dí­ta­nia, hogy be­te­ge ne es­sen túl­zás­ba, ne „lu­bic­kol­jon” hosszan, ön­saj­ná­ló­an a ko­ráb­ban nem vál­lalt, el­nyo­mott ne­ga­tív ér­ze­lem­ben!

Az elő­í­té­le­tek tu­da­to­sí­tá­sa

Ha ön­gyó­gyí­tás­ba kez­dünk, elő­ször is tu­da­to­sí­ta­nunk kell azo­kat az elő­í­té­le­te­ket, ame­lyek fáj­dal­ma­kat ta­kar­nak (ezt te­het­jük a fent em­lí­tett lis­ta se­gít­sé­gé­vel!). Ek­kor azon­ban még a har­ma­dik au­ra­szin­tre kon­cen­trál­tunk. Ak­kor „nyú­lunk” a be­szű­kült, pan­gó má­so­dik szint­hez, ami­kor fel­idéz­zük a tu­da­to­sí­tott ön­szem­lé­le­ti elem­hez tar­to­zó ér­zel­met, bát­ran oda­tart­juk ma­gun­kat an­nak, mint­egy szét­ára­mol­tat­juk tes­tünk­ben (ugya­nis meg­je­le­né­se­kor több­nyi­re he­lye van a test­ben, pél­dá­ul a to­rok­ban vagy az al­has­ban buk­kan fel!).

Ami eb­ben a leg­több gya­kor­lást igény­li, az épp az ér­zés fel­idé­zé­se. Eb­ben se­gít­he­tünk ma­gunk­nak, ha nem­csak tö­mö­ren tu­da­to­sít­juk va­la­mely elő­í­té­le­tün­ket ma­gun­król, ha­nem kis in­do­k­lást fű­zünk hoz­zá. Pél­dá­ul az az öní­té­le­tem, hogy bá­tor­ta­lan va­gyok. Mi­ért lá­tom így ma­gam? Mert a fő­nö­köm­mel va­ló kap­cso­lat­ban nem adok han­got el­len­vé­le­mé­nye­im­nek. Ez az! Ezt az „in­dok­ló” hely­ze­tet ér­de­mes fe­l­ele­ve­ní­te­ni, el­kép­zel­ni, amint már megint „nye­lek” az igaz­ga­tóm előtt áll­va, és az ér­zés ek­kor fel­buk­kan! Ne­hogy a szo­kott el­nyo­más­sal él­jek, ki­fe­je­zet­ten fel­szó­lí­tom ma­ga­mat át­élé­sé­re, szét­te­rí­té­sé­re, majd meg­ne­ve­zé­sé­re.

Meg­van. Ek­kor meg­fi­gye­lem, és tisz­táz­ni kez­dem, mi len­ne a he­lyén­va­lóbb ne­ve, mint­egy a „mö­göt­tes ér­zést”, az ere­de­tit (a bel­ső gyer­mek él­mé­nyét) pró­bá­lom meg­ra­gad­ni. Az ér­zés meg­erő­sí­té­se, szét­te­rí­té­se, mö­göt­tes ér­zé­sé­nek fel­fe­de­zé­se köz­ben a má­so­dik szint ener­giái moz­gás­ba len­dül­nek, amit gya­kran ér­ze­lem­nyil­vá­ní­tá­sok is kí­sér­nek: könnyek vagy ép­pen ve­rej­ték buk­kan elő, re­me­gés vagy to­por­zé­ko­lá­si vágy éb­red stb. Csak sem­mi il­lem! Sem­mi fel­nőt­tes fe­gye­lem! En­ged­jük meg ma­gunk­nak az ér­ze­lem­nyil­vá­ní­tást, mert an­nak kö­ze­pet­te a má­so­dik au­ra­szint ro­ha­mo­san tisz­tul, il­let­ve fel­töl­tő­dik ener­giá­val.

A har­ma­dik szin­ten meg­je­le­nik az új fe­lis­me­rés: fáj, hogy szen­ve­dést okoz­tam ma­gam­nak (már­mint ko­ráb­ban, az ér­ze­lem blok­ko­lá­sá­val!), rá­éb­re­dek, hogy nem ez a va­ló­di szán­dé­kom ma­gam­mal, ha­nem a sze­re­tet. Te­hát az ön­gyó­gyí­tá­si fo­lya­mat si­ke­re, ha sze­re­te­tet ér­zek ma­gam­mal kap­cso­lat­ban. Ez a ma­ga­sabb­ról szár­ma­zó ener­gi­ák új­bó­li meg­je­le­né­sét mu­tat­ja a má­so­dik szin­ten, és alap­ja az a büsz­ke­ség, hogy vál­lal­tam az ér­zé­se­im­mel va­ló szem­be­sü­lést. Az él­mény több­nyi­re ka­tar­ti­kus! Ha egy­szer, egy ön­le­ér­té­ke­lő né­zet kap­csán el­ju­tunk ide, az újabb – más elő­í­té­le­tek­kel kap­cso­la­tos – gyó­gyí­tá­si ci­klu­sok már jó­val könnyeb­bek, né­hány új meg­könnyeb­bü­lés után már el­ké­ped­ve gon­do­lunk rá, mi­ként is bánt­hat­tuk ma­gun­kat annyi­szor, annyi ügy­ben, annyi éven át! Ön­el­fo­ga­dás épül eköz­ben, és el­tö­kélt­ség, hogy so­ha töb­bé kép­mu­ta­tást! Az ön­sze­re­tet ener­gia­tu­da­tos­sá­ga az au­rát szí­nes ra­gyo­gás­ba von­ja, hi­szen a má­so­dik szint gyó­gyu­lá­sa ugya­núgy ki­hat a szom­szé­dos szin­tek­re, amint blo­kád­ja is ki­ha­tott azok­ra. Az el­ső szint ja­vult áram­lá­sa foly­tán a tes­ti egész­ség, a test hasz­nál­ha­tó­sá­ga ren­de­ző­dik, a har­ma­dik szint (ön­ma­gam tu­da­ti meg­íté­lé­se) tisz­tu­lá­sa nyo­mán a ne­gye­di­ken is újult hely­zet ke­let­ke­zik: en­nek je­le­ként a töb­bi­ek, azaz em­ber­tár­saim meg­íté­lé­se az el­fo­ga­dás irá­nyá­ba moz­dul.

Hi­szen amíg nem bán­tunk jól a ben­nünk élő gyer­mek­kel, nem en­ged­tük meg sza­bad ön­ki­fe­je­zé­sét, ad­dig – tü­kör­kép­ként – má­sok­kal sem vol­tunk meg­en­ge­dők, el­fo­ga­dók.

Most le­szünk ké­pe­sek meg­ér­te­ni, hogy a jé­zu­si ta­nács (fe­le­ba­rá­ta­ink ön­ma­gunk­ként va­ló sze­re­te­té­re vo­nat­ko­zó­an) ma­ga a spi­ri­tuá­lis tör­vény: az ön­el­fo­ga­dás hi­á­nyos­sá­gai szük­ség­sze­rű­en gá­tol­ják a töb­bi­ek el­fo­ga­dá­sát, az ön­sze­re­tet meg­te­rem­té­se vi­szont au­to­ma­ti­ku­san elin­dít a töb­bi­ek sze­re­te­té­re! Ha fel­ha­gyunk av­val, hogy ma­gun­kat elí­tél­jük, utál­juk, bün­tet­jük,
ak­kor má­sok­kal sem fog­juk töb­bé eze­ket ten­ni. Ön­ma­gunk kor­lá­tai­nak bé­kés el­fo­ga­dá­sa ala­pul szol­gál ah­hoz, hogy meg­ért­sük a töb­bi­ek tö­ké­let­len­sé­gét. Ha egy­szer rá­tér­tünk a bel­ső őszin­te­ség szo­ká­sá­ra, ak­kor ter­mé­sze­tes mó­don őszin­té­vé vá­lunk a kö­rü­löt­tünk élők­kel is.

A spi­ri­tuá­lis gyó­gyu­lás ered­mé­nye­ként elen­ged­jük azt a tév­kép­ze­tet, hogy amint tes­ti gyer­mek­ből fel­nőt­té vál­toz­tunk, ak­ként kel­le­ne el­ménk­ből el­tűn­nie a bel­ső gyer­mek­nek is. Rá­éb­re­dünk, hogy (amint ar­ra ko­ráb­ban cé­loz­tunk) a bel­ső gyer­mek­re szük­sé­günk van. Nem he­lyet­te, ha­nem mel­let­te él­tet­jük fel­nőt­tebb (fe­le­lős­ség­vál­la­ló) sze­mé­lyi­sé­gün­ket. Hi­szen a bel­ső gyer­me­ké a rá­cso­dál­ko­zás, a kí­ván­csi­ság, a ta­nu­lás ké­pes­sé­ge – és az örö­mé! Nél­kü­le nincs éle­tö­rö­münk! A bel­ső gyer­mek­nél van­nak a kul­csok igaz ön­va­lónk­hoz, mert ő ré­sze an­nak. Ő ve­zet­het el min­ket iga­zi lé­nyegünk­höz: Fény-ön­va­lónk­hoz, is­te­ni for­rá­sunk­hoz!

Mi­nek örül­ne a bel­ső gyer­mek?

Ha si­ke­re­sen ren­dez­tük a há­rom al­só au­ra­szin­tet, és el­fo­gad­tuk vég­re bel­ső gyer­me­k­énün­ket, ak­kor a to­váb­bi­ak­ban ér­de­mes rend­sze­re­sen tö­rőd­nünk ve­le! Nap mint nap időt kell biz­to­sí­ta­nunk ar­ra, hogy csa­kis ma­gunk­kal fog­lal­koz­zunk. Meg kell fo­gal­maz­nunk, mi­nek is örül­ne a bel­ső gyer­mek – és azt az örö­möt ad­juk is meg ma­gunk­nak! Ha na­pon­ta egy órács­kát azt te­szem, amit ten­ni sze­ret­nék, ha he­ten­te egy na­pon nem az oko­san meg­ha­tá­ro­zott kö­te­les­ség, ha­nem az örö­mök­et oko­zó fog­la­la­tos­sá­gok (kö­rül­mé­nyek stb.) töl­tik ki idő­met, úgy a bel­ső gyer­me­ket él­te­tem, és so­kat te­szek tes­ti-lel­ki egész­sé­ge­mért! A ma­gunk­kal va­ló tö­rő­dés nem ma­gányt je­lent, bár akad­hat köz­tünk olyan, aki­nek az egye­dül ol­va­sás, a ma­gá­nyos sé­ta nagy örö­möt sze­rez. Az öröm­szer­zés nem új hol­mi vá­sár­lá­sát vagy új szex­part­ner meg­hó­dí­tá­sát je­len­ti, no­ha elő­for­dul, hogy egy szép tárgy, avagy egy si­ke­rült in­tim ta­lál­ko­zó örö­mé­re van szük­ség.

Min­de­gyi­künk ma­ga dönt­he­ti el: azon a na­pon, azon a hé­ten mi­nek örül­ne, mi­vel fe­jez­het­né ki ön­be­csü­lé­sét, ön­sze­re­te­tét, mi­ként erő­sít­het­né fel­nőtt éle­té­ben is a bel­ső gyer­me­ket. Az in­tel­lek­tuá­lis örö­mök (azaz a har­ma­dik au­ra­szint áram­lá­sá­nak sti­mu­lá­lá­sa) is fon­to­sak a bel­ső gyer­mek­nek, pél­dá­ul a tu­dás já­té­kos bő­ví­té­se (rejt­vé­nyek, fej­tö­rők stb.), avagy el­mé­lyült be­szél­ge­tés, ne­tán ön­mű­ve­lő ol­vas­mány­ba mé­lye­dés út­ján. A „hőm­érő” az, hogy szí­ve­sen fog­lal­ko­zom ak­kor az­zal a do­log­gal. A ma­gam igé­nye sze­rint, nem kül­ső in­dít­vány­ra, nem gépies ün­ne­prend sze­rint. Hi­szen ná­lam job­ban sen­ki sem tud­hat­ja, mi­re van épp szük­sé­gem! Ezek a ma­gun­kra for­dí­tott órák, il­let­ve szün­na­pok bu­sá­san meg­té­rül­nek egész­sé­günk­ben, jobb mun­ka­vég­ző ké­pes­sé­günk­ben, em­be­ri kap­cso­la­ta­ink bé­ké­sebb ala­ku­lá­sá­ban!