Színgyógyítás otthon
Mi a kedvenc színed? A kék. És a tiéd? Az enyém a piros. Ugye ismerős párbeszéd? Ám ezután kérdező és válaszoló többnyire ennyiben is marad – pedig a színek sok mindent elárulnak személyiségünkről vagy pillanatnyi hangulatunkról. Emellett a színek gyógyítanak is, különleges hatásuk van testünkre és lelkünkre egyaránt.
A különböző fények és a színes környezet eltérő reakciókat vált ki a szervezetből. Mennyivel kellemesebb ezekben a hónapokban kint lenni a szabadban, mint egy borongós, szürke késő őszi napon. Mindennapi életünkhöz szükségünk van a természetes napfényre, testünk-lelkünk karbantartásának talán ez a legrégibb, kézenfekvő formája.
Ám a színgyógyászat ennél összetettebben és többféleképpen alkalmazza a színeket. Vannak általános színek, melyek különböző testrészeink vibrálási színei. Ezek arra szolgálnak, hogy segítségükkel egyensúlyba hozzuk az adott szerveket, és újraindítsuk az energiák áramlását. Ezután következnek azok a színek, amiket különböző kezelési formáknál használnak. Minden betegségnek és panasznak megvan a maga színe, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ezek mindegyikéhez kiegészítő szín is tartozik, ami fokozza a kezelés hatását.
A hinduk szerint minden drágakőnek és kristálynak is megvan a hozzárendelhető színe, ők ezt használják a diagnosztizálásban és a gyógyításban.
A színgyógyászatban a legelterjedtebb eszköz az olyan színterápiás készülék, mely szűrőkön át színes fényt sugároz, fényben fürdeti a beteget. Ez rendkívül erős kezelés, épp ezért legjobb, ha ezt a módszert mindenképpen szakemberre bízzuk, de a következőket nyugodtan kipróbálhatjuk otthon is.
Színvizualizáció
Rendszeresen alkalmazva nagyon hatásos módszer. Relaxálás közben képzeletben jelenítsük meg a kiválasztott színt felhő formájában, ami egyre csak növekszik, egészen addig, amíg kellemesen beburkolja a testet és a lelket.
Nyugodtan elképzelhetünk léggömböt, színes vizet, színes levegőt is, bármit, amitől nyugalmat érzünk. Mindezt addig végezzük, amíg csak jól érezzük magunkat a saját kis felhőnkben. Ha úgy érezzük, már elég, szépen lassan, nem kapkodva, gondoljuk el, hogy a színfelhő egyre kisebb lesz.
Csak akkor szabad a szemet kinyitni, ha eltűnt.
Rövid ideig vizualizálhatjuk a fő szín kiegészítő színét is, ez fokozhatja a hatást.
Fontos, hogy elegendő időt szánjunk a gyakorlatra.
Gyógyszerek szolarizálása
A legtöbb ember szerint csak gyógyszerekkel lehet meggyógyulni, ezért ez a módszer a színnel szolarizált egyszerű tablettákra épül. Szükségünk lesz néhány egyszerű, ártalmatlan, leginkább homeopátiás tablettára, egy fehér színű, két részből álló fadobozra és a ráillő festett üvegszűrőkre. A tablettákat tegyük a dobozba és helyezzük rá a megfelelő színű szűrőt, egyik oldalra a kezelési színt, másikra a kiegészítő színt. A dobozt hagyjuk a napsütésen egy órát, ha borongós az idő, tovább. Az így elkészült szolarizált tablettákat tároljuk sötét dobozban, hogy ne csökkenjen a hatásuk. Alkalmazása a következőképpen a leghatásosabb: a fő színnel szolarizáltat reggeli előtt, a kiegészítő színnel szolarizáltat ebéd előtt kell bevenni, hat napon át.
Színes anyagok mint szűrők
E módszerhez egy egyszerű pamut- vagy selyemanyagra van szükség. Szintetikus anyagot ne használjunk, mert korlátozza az aurát, és a színek hatástalanok lesznek. Mielőtt belekezdünk a gyakorlatba, vegyünk le minden színes ruhadarabot, hogy ne zavarják meg a kezelésre kiválasztott terápiás színt. Keressünk egy meleg, világos helyet, ahol kényelmesen le tudunk feküdni, és egész testünket takarjuk be a kiválasztott színű anyaggal. Lazítsunk húsz percig.
A mindennapokban ugyanígy használhatjuk szűrőként megfelelő színű ruhadarabjainkat is, azoknak is ugyanolyan hatásuk lehet szervezetünkre, de figyelni kell, hogy akkor se viseljünk színes fehérneműt.
Színlélegzés
Lélegezzünk ritmikusan. A belégzés és a kilégzés hosszúsága egyéni, de legyen megegyező. Először végezzünk pár légzőgyakorlatot, hogy felmérjük, mennyit bír a tüdőnk. A gyakorlatot csak akkor kezdjük el, ha már nyugodtan tudunk koncentrálni a légzésre, mégpedig úgy, hogy minden belégzésnél képzeljük el, hogy a választott szín fénynyaláb formájában behatol a testbe és elönti azt tetőtől talpig.
Ha használunk kiegészítő színt, azt kilégzésnél képzeljük el úgy, hogy a talpon hatol be és a fej tetejéig áramlik. Ha ez nem sikerül, próbáljuk meg úgy, hogy az első öt percben a fő színt lélegezzük, és ezután térünk át a kiegészítő szín lélegzésére.
A víz színezése
Az ivóvizet is hatásos gyógyszerré változtathatjuk a színek segítségével. Legjobb, ha megfelelő színű üvegeket szerzünk be. Ha csak színtelen üvegünk van, tekerjük be a kezeléshez kiválasztott színű papírral vagy fóliával. Ha az elkészült színes üveget megtöltöttük vízzel, tegyük ki az ablakba 6-8 órára. Nem szükséges hozzá erős napsütés, a nélkül is feltöltődik.
Naponta három pohár színnel feltöltött víz hasonlóan erős hatást ér el, mint naponta kétszer végzett harmincperces fénykezelés.
| Panasz | Szín | Kiegészítő szín | Panasz | Szín | Kiegészítő szín | |
| fejfájás | indigókék | arany | szívfájdalom | indigókék | arany | |
| migrén | indigókék | arany | feszültség | kék | narancssárga | |
| álmatlanság | indigókék | arany | epekő | narancssárga | kék | |
| nátha | narancssárga | kék | gyomorrontás | sárga | lila | |
| orrmelléküreg-fájdalom | indigókék | arany | gyomorfekély | kék | narancssárga | |
| orrmelléküreg-fertőzés | vöröses narancssárga | türkiz | cukorbetegség | sárga | lila | |
| kaparó torok | vöröses narancssárga | türkiz | immunerősítés | türkiz | vöröses narancssárga | |
| túlterhelt szem | indigókék | arany | vesegyulladás | türkiz | vöröses narancssárga | |
| fülfertőzés | vöröses narancssárga | türkiz | vesekő | narancssárga | kék | |
| csontritkulás | sárga | lila | terméketlenség | vörös | zöld | |
| pajzsmirigy-túlműködés | kék | narancssárga | ízületi gyulladás | sárga | lila | |
| pajzsmirigy-elégtelenség | narancssárga | kék | bőrproblémák | lila | sárga | |
| asztma | kék | narancssárga | gerincsérülés, fájdalom | indigókék | arany | |
| hörghurut | narancssárga | kék | mellrák, ciszta | bíborvörös | limezöld | |
| tüdőgyulladás | türkiz | vöröses narancssárga | tüdőrák | bíborvörös | limezöld | |
| petefészekciszta | narancssárga | kék |