Testünk üzenetei – Depresszió

László Anikó
#depresszió #elengedés #gyász #trauma
„Minden huszadik felnőtt klinikai depresszióban szenved, és dr. Cristo pher Murray, a WHO fő járványszakértője szerint a major depresszió 2020-ra a második leggyakoribb betegség lesz a világon. A súlyosan depreszsziós emberek 15 százaléka öngyilkosságot követ el, kétharmada pedig gondolkodik rajta. A depresszió a szenvedés leginkább alábecsült formája a világon. A lélek betegsége, amelyet pusztán gyógyszerekkel nem lehet meggyógyítani.” Ezeket a mondatokat Deb Shapiro írja „A test az elme tükre” című könyvében.

A depresszió olyan állapot, ami az életenergia elvesztésével jár. Összehúzódunk, elvonulunk, kivonulunk a világból, antiszociálissá válunk, azt kommunikálva kifelé, hogy: Hagyjatok békén! Elegem van mindenből és mindenkiből! A felszín mögött azonban hallható a néma sikoly, mely azt üzeni: Figyelj rám! Ölelj át! Ne hagyj magamra! Félek! Mi történik? Mi lesz most velem? Nem könnyű felismerni a depressziót, mert nagyon sok olyan tünete van, amivel nap mint nap találkozhatunk: ingerlékenység, levertség, álmatlanság, krónikus fáradtság, érdektelenség, szorongás, fejfájás, testsúlycsökkenés, székrekedés, étvágytalanság.

A stresszből vagy mélyen gyökerező traumából származó, elfojtott érzelmek és a depresszió

A test és az elme is lelassul, nehézkessé válik, eluralkodhat rajtunk a letargia, és teljesen elveszíthetjük érdeklődésünket az élet dolgai iránt. Mindezek mögött általában stresszből vagy mélyen gyökerező traumából származó, elfojtott érzelmek bújnak meg. Olyanok, amikkel nem tudtunk mit kezdeni. Lehet szégyen, bűntudat, amelyek az erőszak különböző formáit jelenítik meg: szexuális bántalmazás, szülők zsarnokoskodása, vagy ha nagyon meg akartunk felelni az elvárásoknak, de kudarcot vallottunk.

Az is lehet, hogy elvesztettünk valakit vagy valamit, s nem tudjuk feldolgozni ezt a veszteséget. A szívünket felemészti a gyász, és mindent betakar a szomorúság szürke fátyla. Ha nem vagyunk képesek elfogadni és továbbengedni ezeket az érzelmeket, vagy annyira fájdalmasak, hogy úgy véljük, nem bírjuk el őket, akkor inkább elássuk a tudatalattink legmélyére, oda, ahonnan, azt hisszük, hogy soha nem találnak majd ránk. Tévedés. Az elfojtás csupán ideig-óráig tűnhet jó megoldásnak, mert csak látszatkezelés.

Az ember egyszerűen elfogy ebben a „játékban”

Képzeljük el, hogy veszünk egy nagy levegőt, és nem fújjuk ki többet. Így tartjuk magunkban a fájdalmat is, sőt a bent tartott levegővel/ fájdalmas érzéssel együtt a víz alá merülünk. Mekkora energia kell ahhoz, hogy a víz alatt maradjunk? Meddig élhetünk így? Nem csoda, hogy sokunkban megfogalmazódik az életről való teljes lemondás. Így élni nem lehet. Rettentően kimerítő. Az ember egyszerűen elfogy ebben a „játékban”. Nem csak azért, mert hatalmas energiát öl abba, hogy a víz alatt maradjon, hanem azért is, mert képtelenné válik arra, hogy őszintén önmagát élje.

Az őszinteség eleve ott dől meg, amikor önmaga elől elrejti a fájdalmas érzést. Előbb vagy utóbb természetszerűleg bekövetkezik az elfojtott érzelmek kitörése. Kénytelenek leszünk foglalkozni velük. Rálátni, megfigyelni, megismerni, megélni, felfedezni, hogy hogyan működnek bennünk, és hogyan működtetnek bennünket. Sokszor előfordul, hogy egy számunkra nehéz érzelmet nem tudunk elengedni. Néha úgy tűnik, túl vagyunk rajta, ám nemsokára visszatér, és újra lehúz. Ilyenkor biztosak lehetünk abban, hogy nem megfelelő a földelésünk. Az alsóbb csakrák valamelyikében, többnyire a gyökércsakrában megreked az energia, és megakad az elengedés folyamata.

Ezt a blokkot a félelem idézi elő. A félelemre alapozva pedig anélkül, hogy tudnánk róla, képesek vagyunk a környezetünket manipulálni. Nem azért tesszük ezt, mert rosszat akarunk a másiknak. Nem. Hanem azért, mert ez is egyfajta energianyerési forma a fizikai síkon. Én megbetegszem, legyengülök, ágynak esem, te pedig ilyenkor jobban figyelsz rám, gondoskodsz rólam, kiszolgálsz, több időt szánsz rám. Hát persze, hogy legközelebb is, amikor figyelmet szeretnék, ehhez a mintához fogok folyamodni, pláne, ha máshogy nem sikerül elnyernem a figyelmedet. Vannak olyan esetek, amikor szükség van orvosi segítségre, gyógyszerek használatára. Az antidepresszánsok vissza tudják állítani az agy kémiai egyensúlyát, de önmagukban nem oldják meg a problémát. Minden érintettnek tisztában kell lenni azzal, hogy nem kerülhetik el a probléma valódi okának a feltárását.

A depresszióból való kilábalás lépései

Ismertem egy nőt, aki önmagától abbahagyta az orvos által előírt gyógyszeradag szedését. Úgy vélte, hogy képes lesz gyógyszer nélkül is megbirkózni a problémájával. Ám várakozásától eltérően, rettenetes állapotba került. Olyannyira belezuhant a depresszióba, hogy már a gyermekét sem volt képes ellátni, és az öngyilkosság gondolata is megjelent a fejében. A legfontosabb az volt, hogy megértse, és megérjen benne az elfogadás, hogy jelen esetben szüksége van a gyógyszeres kezelésre is. Hosszú hetek teltek el, mire teljesen feloldódott az antidepresszáns szedésével kapcsolatos ellenállása, de ez volt gyógyulásának első lépése. Ezután kezdődhetett el az az érdemi munka, ami lépésről lépésre segített neki feltárni mindazt, amik a depresszió tüneteit működtették benne.

Hosszú utat tett meg, sok-sok felismerés, megértés, elfogadás és elengedés után elérkezhetett ahhoz az állapothoz, hogy orvosi kontrollal elhagyhassa a gyógyszer szedését. A depresszió esetében minden szinten lelassulunk, s pont ez a buktatója a dolognak. Ha lenne kedvünk mozogni, sportolni, a szabadban futni, sétálni, akkor könynyebben túljutnánk a lehangolt állapotokon. Amikor ráébredünk arra, hogy saját akaraterőnkkel, saját magunk vagyunk képesek kivonszolni önmagunkat ebből a lelassult érdektelenségből, akkor léptünk a gyógyulás útjára.

Mégis nekünk kell meglépni a lehetetlennek tűnő lépést: megmozdulni, kimozdulni, elindulni. A mozgás nem csak a fizikai testünket hozza vissza az életbe, hanem az elménket is. A mozgás ugyanis minden porcikánkat megszólítja, és életre kelti. Nem hagyja elbújni a sarokban a ízületeket, az izmokat, a csontokat vagy a vérkeringést. A gyorsabb ritmusú légzés több oxigént juttat a sejtekhez, beindul a méregtelenítés, a testünkből eltávozó méreganyagok (gondolati szinten a súlyos, lehúzó, negatív gondolatok) helyett friss oxigén, tiszta életenergia áramolhat sejtjeinkbe.

Őszintén kifejezve önmagunkat, önmagunk és mások számára is a legcsodálatosabb dolog

A letargikus gondolatok helyét átveszik az örömteli, kedves gondolatok. Érzelmi szinten a félelmet felváltja a magabiztosság, s az önértékelésünk is a helyére kerül. Újra meglátjuk az élet szépségeit, és visszatér az életkedvünk. A mozgás az önkifejezés egy módja is, tehát, minél jobban használjuk a testünket, annál inkább javul azon képességünk, hogy kifejezésre juttassuk mindazt, ami bennünk megszületik. Őszintén kifejezve önmagunkat, önmagunk és mások számára is a legcsodálatosabb dolog, amit elérhetünk az életünk során, hiszen ez az a pont, amikortól valóban önmagunkat élhetjük. Így válik végül minden, a depresszióban rejlő üzenettartalom átok helyett áldássá. Egy olyan utazássá, melynek során lehetőségünk van rátalálni valódi önmagunkra.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Fitnesz a test és a szellem számára

Fitnesz a test és a szellem számára

Mindegy, a motorikus vagy a szellemi képességeinket szeretnénk-e fejleszteni, a Xelerate.you edzésmódszer bárhol igénybe vehető.…
Gyógyulás tudatos légzés segítségével

Gyógyulás tudatos légzés segítségével

Minden lélegzetvétellel megnyitjuk életünket is. Friss energiákkal töltődünk fel, míg a kilégzés során a régi…
Mit árul el rólunk a bőrünk?

Mit árul el rólunk a bőrünk?

A kozmetikai ipar egyre újabb szereket és termékeket kínál, amelyek mind fiatalságot ígérnek. De mi…