Fitnesz a test és a szellem számára

tgymagazin.hu
#ADHD #depresszió #mozgás #test és lélek
Mindegy, a motorikus vagy a szellemi képességeinket szeretnénk-e fejleszteni, a Xelerate.you edzésmódszer bárhol igénybe vehető. Játékos gyakorlatokra hív, amelyek során a test és a szellem együttműködik. A koncepció új és egyre népszerűbb.

„Gondolkodj gyorsan, mozogj gyorsabban” – ez a mottója a Xelerate.you-nak. Olyan hatékony edzésmódszerről van szó, amely izgalmas lehetőségeket kínál egyszerre bővíteni a kognitív és motorikus képességeinket és teljesítményünket. Mentális támogatása segíti a mozgékonyságot, és megfordítva, a mozgékonyság serkenti a vérellátást, és ezzel az agy oxigénellátását.

A mozgás lett előbb

A mozgáshiány manapság egyre inkább birtokba veszi a testünket. Ülünk otthon a kanapén, a munkahelyünkön a számítógép előtt, útközben az autóban, naponta átlagosan 8,5 órát, sőt, a Covid óta inkább 10 órát. Naponta legföljebb egy km-t gyaloglunk, miközben az elődeink valaha napi 20 km-t is megtettek a saját két lábukon. Valamikor a gyerekek az utcán és a természetben játszottak, ma az okostelefonjukat vagy a Playstationt babrálják.

A szakemberek szerint egyre lustábbak leszünk. Már a WHO is kidolgozta a maga stratégiáját arra nézve, hogyan tehetné mozgékonyabbá az embereket. A mozgáshiány ugyanis manapság számtalan civilizációs megbetegedés oka, a demenciától az Alzheimer-kóron, a szélütésen és a diabéteszen át az allergiákig. Ha nem mozgunk eleget, jóval nagyobb eséllyel betegszünk meg. A jó hír viszont az, hogy a testi aktivitás hatására még időskorban is új idegpályák alakulnak ki az agyban, többek között az emlékezetért felelős hippokampuszban.

Játék, öröm, edzés

A Xelerate kifejezés nem véletlenül emlékeztet az angol accelarate, azaz gyorsítás szóra. A Xelerate.you úgy fordítható, hogy „hozd magad lendületbe”. A mottója az, hogy „Mozgás mindenkinek”, mindegy, fiatal vagy öreg, nő vagy férfi, élsportoló vagy rehabilitáción lévő beteg. A módszer sokrétű lehetőséget kínál mindenkinek arra, hogy javítsa a testi és szellemi képességeit, egyedül vagy csoportban edzve.

A mozgás összekapcsolódva kognitív és motorikus impulzusokkal, hatékony tanulást tesz lehetővé, és még örömet is szerez. Közben szabad nevetni!

Mezőről mezőre

A feladatok eltérő testi és intellektuális funkciókat aktiválnak. Egy-egy tréning 4-5 eltérő gyakorlatból áll. Az alapséma: amit szellemileg megtanulnak, azt ezzel egyidejűleg megszámozott vagy színes mezőkön kell lefutni. A mozgékonyság és a gyorsaság mellett mérik a forgatómozdulatokat, a fordulékonyságot, a figyelmességet, a reakcióidőt, a térbeli érzékelést, a koncentrációt, a megtett utat és a kimerültség fokát. Ha valahol az illető gyengeséget mutat, egy másik területen erősnek mutatkozhat. Minden tréning kiemelt része öt feladat és négy értékelés (idő, emlékezet, találati biztosság és hasonlók), és mindig van legalább egy rész-értékelés a legjobb teljesítményről.

Számolás mozgás közben

A módszer segíthet a tanulási problémákkal küzdő gyerekek motivációjának serkentésében, és megmutatja nekik, hogy a tanulás szerezhet örömet, és sikerekhez vezethet. Van például olyan számolási feladat, amely egyben mozgással is jár. A monitoron megjelenik a feladat, 67 + 13, a gyerek kiszámolja, hogy 80, és rálép a 8-as, illetve a 0-s mezőre. A helyes megoldást hang jelzi, és megjelenik a következő feladat. Az ADHD-s gyerekeknek ilyenkor nem kell fékezniük a mozgásigényüket, és ellazultan tanulhatnak.

Csapatszellem és új önbizalom

A kézilabdások és a futballisták szívesen edzenek csapatban. Az egyik gyakorlat az egy folton való topogás, ahol a cél a gyorsaság, az egyensúlyérzés, az izomerősítés, a kitartás és az edzettség erősítése. Ilyenkor, mivel csoportban mozognak, le akarják győzni a többieket, de mivel a csapatszellem erősítése áll az előtérben, a résztvevők gyorsan elfelejtik, hogy a teljesítményről van szó. A fókuszban a sport áll. A rehabilitáción levőknél a Xelerate.you jó módszer az izmok erejének vagy az egyensúlyozási képességnek az újrafelépítésére.

A Xelerate.you mozgásforma gyakorlása egy termemben, ahol két férfi és egy nő a monitoron nézi a feladatokat.
A Xelerate.you bebizonyítja, hogy az optimális, nem nehezített légkör hatékony tanulást tesz lehetővé, és nagy örömet szerez

Szélütés után az emberek lassan újraerősíthetik a szomatikus és intellektuális képességeiket, amikor például játékosan gyakorolják, hogyan ismerhetnek fel szavakat vagy fokozatosan emelkedő számokat. Ugyanígy fejleszthetik az egyensúlyukat is. Számukra fontos, hogy tapogatás, próbálgatás és emlékezettréning révén erősítsék a fejbeli képességeiket. Hasonló gyakorlatokkal edzhető a testi erőnlétük is. Emellett a lelkibetegek számára is új lehetőségek nyílnak meg. A teljesítmény javulása új bátorságot és önbizalmat önt beléjük, hogy újra a saját kezükbe vegyék az életüket.

Minden a motiváció

Az edzők arra törekszenek, hogy motiválják a vendégeket, és a képességeiket játékos módon javítsák. Általában figyelembe veszik az egyes emberek állapotát, érdeklődését és igényeit. A Xelerate.you nagy előnye, hogy a monitoron át azonnal visszajelzést ad. Ha valaki nem éri el a kitűzött célt, nem probléma, ezzel is sok tapasztalatot szerez, és továbbfejlődhet.

A módszer ki tudja törölni a régi, téves beidegződéseket az agyból, megváltoztatni az olyan tévhiteket, mint hogy „erre nem vagyok képes”, „túl buta vagyok”, „túl öreg vagyok”, „túl lassú vagyok” és hasonlók. Az ilyen tételek idézik elő, hogy az idősek órákon át csak a tévé előtt ülnek, a sportolók visszafogják a céljaikat, a depressziósok kételkednek önmagukban. A Xelerate.you bebizonyítja, hogy az optimális, nem nehezített légkör hatékony tanulást tesz lehetővé, és nagy örömet szerez. Nem titok, hogy a mozgás és a szellem összekapcsolódik, és kölcsönösen táplálja egymást. Manapság a kognitív-motorikus tréningnek központi szerepet kellene játszania a modern iskolákban, és be kellene építeni a képzésbe. Ugyanez vonatkozik a terápiás intézményekre, a rehabilitációs központokra és a fitneszstúdiókra.

Edzőmezők

A Xelerate.you 25-40 m2 közötti edzőfelületet kínál, 9x50 cm-es mezőkkel. Három sorból áll, 3-3 mezővel, amelyeket úgy rendeztek el, mint egy régi telefon billentyűzetét


A Xelerate.you 25-40 m2 közötti edzőfelületet kínál, 9×50 cm-es mezőkkel. Három sorból áll, 3-3 mezővel, amelyeket úgy rendeztek el, mint egy régi telefon billentyűzetét. A felületeket betűkkel, számokkal vagy színekkel lehet ellátni. A feladatok a legkülönfélébb területeket foghatják át, és olyan motorikus, illetve kognitív képességeket fejlesztenek, mint a figyelem, a számolás, a reakció, a gyorsaság, a mozgékonyság, az esési megelőzés, a kitartás vagy az erő. Kb. 400 edzési változat áll rendelkezésre. A kreatív tréner további gyakorlatokat is kialakíthat, egyénileg a résztvevők adottságaihoz igazítva. Az edzést mindig digitálisan rögzítik, ez lehetővé teszi az utánkövetést és a fejlődés megfigyelését. A géphez monitor is tartozik, amin megjelennek a feladatok, illetve az eredmények. A feladat korrekt kivitelezését 24 szenzor érzékeli 1000 alkalom/mp sebességgel. (X)

Fotó: Xelerate.you

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Maradjon fitt és mozgékony idősebb korban is!

Maradjon fitt és mozgékony idősebb korban is!

Aki idősebb korában is szeretné megőrizni mozgékonyságát, és el akarja kerülni a mozgásszervi fájdalmakat, annak…
Testünk üzenetei – Depresszió

Testünk üzenetei – Depresszió

„Minden huszadik felnőtt klinikai depresszióban szenved, és dr. Cristo pher Murray, a WHO fő járványszakértője…
Gyógyulás tudatos légzés segítségével

Gyógyulás tudatos légzés segítségével

Minden lélegzetvétellel megnyitjuk életünket is. Friss energiákkal töltődünk fel, míg a kilégzés során a régi…
24 óra bőrünk életében

24 óra bőrünk életében

Tudta, hogy testünk meghatározott napirend szerint működik? Aki ismeri ezt a biológiai órát, tudatosabban, hatékonyabban…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A jóga új útjai

A jóga új útjai

A folyamatosan változó jógavilág azt mutatja, hogy a jóga nem statikus valami, hanem sokkal inkább…
Ruházkodás – Második bőrünk energiája

Ruházkodás – Második bőrünk energiája

Mit vegyek fel? Valószínűleg nincs ember, aki fel ne tette volna már életében ezt a…
Kiegyensúlyozottan a zen segítségével

Kiegyensúlyozottan a zen segítségével

A szépség nem külsődleges élmény, hanem a belső harmónia kifejeződése. A zen ősi lazító technikákkal…
Mit árul el rólunk a bőrünk?

Mit árul el rólunk a bőrünk?

A kozmetikai ipar egyre újabb szereket és termékeket kínál, amelyek mind fiatalságot ígérnek. De mi…