Gyógyulás tudatos légzés segítségével
Egy felnőtt ember percenként átlagosan tizennégyszer-tizenhatszor lélegzik. Ez egy év alatt kb. 8 400 000 belélegzést jelent a „pránaforrásból”, az életenergia forrásából. A lélegzet az a köldökzsinór, amely lelkünket, lényünk legbelső magját összeköti mindazzal, ami bennünket körülvesz. Minden pillanatban lélegzünk, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Ezzel megteremtjük a kapcsolatot a külvilág és belső világunk között, vagyis lelkünk összeköttetésbe kerül a többi élőlény – emberek, állatok, növények és ásványok – lelkével. A félelem áramló életenergiává, szabadító szeretetté alakul át. Már a légzés tudatos megfigyelése is váratlan, gyógyító változásokat eredményezhet.
Testi jelenségeink észlelése kiteljesedik, és fokozatosan felfedezzük test, lélek és elme összjátékát. Aki tudatosan lélegzik és kész mély légzésészlelések megfigyelésére, érezheti, hogy az univerzumban minden lélegzik. A lélegzés olyan ritmikus életpulzus, ami az egész teremtésen keresztül áramlik.
Az oxigén – gyógyító és fiatalító életelixír
Az emberi testet hetventrillió sejt alkotja. E sejtek mindegyike minden másodpercben oxigént igényel. Tudományos kutatások igazolják, hogy sok betegség kiváltó oka az oxigénhiány. Nem véletlen, hogy sok betegség és panasz kiegyensúlyozott légzéssel pozitívan befolyásolható, gyógyítható. Így például a szív- és keringési, a nyirok- és eperendszer, a gyomor-bél traktus és a medence szerveinek működése, amint azt dr. Jörg Schulz természetgyógyász írja tanulmányában. Napi tízpercnyi tudatos, mély be- és kilégzése a friss, tiszta levegőnek, akár a vér túlsavasodását is közömbösítheti. Ennek során a légzés ritmusa és mélysége szabályozza a pH-értéket, illetve ennek hatásaként a központi idegrendszert. Míg gyenge légzéskor megnövekszik a vérben a szén-dioxid-koncentráció, a pH-érték csökken (acidózis).
Éppen mert a légzés olyan egyszerű dolog, gyakran alábecsüljük óriási hatását. Pedig az elégtelen légzésnek számos tünete van. Ezek sorába tartozik a cellulitis (narancsbőr) is. A zsírszövet, mely a felső bőr alatt helyezkedik el, túl kevés oxigénhez jut. Minden élőlénynek vannak zsírsejtjei. Ezek a természet ajándékai, amelyek segítségével az éhínséget is túlélhetjük. Csakhogy a zsírsejtek rendkívül tágulékonyak. De a mély, egyenletes légzés segíti a diétát a zsírsejtek leépülését.
Hogyan harmonizálja légzését?

Amikor eszébe jut, és lehetősége van rá, egész egyszerűen figyelje meg a légzését. Ez a legegyszerűbb gyakorlat. Ott és akkor elvégezheti, ahol éppen tartózkodik és eszébe jut. Minden erőfeszítés nélkül kapcsolódjék össze légzésével a megfigyelés során. Figyelje meg, hol áramlik be a levegő, hová áramlik, milyen kapcsolatban áll Ön a légzésével, hogyan és hol mozog a teste, mi esik Önnek könnyebben – a be- vagy a kilégzés? Kerülje a beavatkozást. Hagyja légzését áramlani, anélkül, hogy változtatna rajta. Ha eldöntötte, hogy a befogadás, vagy az adás esik inkább nehezére, akkor két lehetőség van a különbség kiegyenlítésére: számoljon mind a belégzéskor, mind a kilégzéskor négyig. Ha problémája van a belégzéssel (venni, elfogadni), akkor nyújtsa meg és mélyítse belégzését oly módon, hogy a belégzés során ötig, a kilégzés során háromig számol. Ha Önnek a kilégzés esik inkább nehezére (adni, elengedni), számoljon ötig a kilégzés és háromig a belégzés során. Figyeljen azonban minden esetben a tökéletes kilégzésre!
Légzéshullám
A lehetőség, hogy életenergiát – „pránát” – vegyünk fel a lélegzettel, nem annyira tüdőkapacitásunktól függ, sokkal inkább a légzés ritmusától, mélységétől, gördülékenységétől és mindenekelőtt tudatosságától. Helyes légzés alatt csukott szájjal, az orron át történő teljes be- és kilégzést értünk. Amikor kilélegzünk, hasunk összehúzódik, a rekeszizom felemelkedik, és eközben masszírozza szívünket. Belégzéskor kitágul a mellkas, a rekeszizom lesüllyed és a hasi szerveket masszírozza. Sokszor a belégzést tartják a légzés fontosabb fázisának. Pedig a kulcsot a kilégzés jelenti.
Minél több elhasznált levegőt lélegzünk ki, annál több pránát – gyógyító és éltető életelixírt – tankolhatunk fel a belégzéssel.
Természetesen erre a folyamatra is tudatosan figyelni kell. Üljön vagy feküdjön teljesen ellazult állapotban. Figyelje meg, belégzéskor hogyan tör utat magának a légáramlat az orrüreg belső részén a test belseje felé. Hogyan áramlik az orrüregen át a mellüregbe és onnan lassan a test mélyébe. Majd figyeljen arra is, hogy játszódik le ez a folyamat fordított sorrendben visszafelé. Mint egy hullám, amely saját ritmusában jön és megy. Folytassa három-öt percig ezt a megfigyelést.
Tudatos légzés a lelki nyugalomért
A depressziók, agressziók, félelmek rendszertelenné teszik a légzést. Aki dühös, hajlamos arra, hogy lélegzetét a belégzés után visszatartsa, míg a depresszívekre az jellemző, hogy gyakran sóhajtanak és a kilégzés után nagyobb szüneteket tartanak. Ha idegesek vagy ingerültek vagyunk, röviden és kapkodva, felületesen szedjük a levegőt. A félelem és a düh is leolvashatók a légzésmintáról, de még az olyan tulajdonságok is, mint a fösvénység vagy a nagylelkűség. Ha boldogok vagyunk, lassan és mélyen lélegzünk. Ha félünk, akadozik a lélegzetünk. Ha nagyon koncentrálunk, kíváncsiak vagyunk vagy meglepődünk, öntudatlanul visszatartjuk a lélegzetünket.
Lélegzetünk összeköt minket minden létezővel. Minden élőlény – emberek, állatok, növények lelkével. Aki frissen és szabadon lélegzik, megnyílik az életnek. Naponta néhányszor mélyen és tudatosan lélegezzünk – ez testünket, lelkünket új energiával tölti fel!
A tudatos légzés segítségével megtanulhatjuk lélegzetvételünket és vele érzésvilágunkat stabilizálni. A mély, tudatos rekeszizomlégzés ellazult és ugyanakkor éber lelkiállapotot eredményez. Az olyan embernek, akit gyakran ragadnak magukkal gyors és heves érzelemkitörések, lassan, mélyen és egyenletesen kellene lélegeznie. Bizonyára meglepődne, milyen egyszerű a heves érzelmeket a tudatos légzés segítségével lecsendesíteni.
A fénykörlégzés biztonságot ad
A kör az örökkévalóságot, a tökéletes harmóniát szimbolizálja, kezdet és vég nélkül. A kör középpontjában találkozik minden, ami a körön kívül létezik. A centrumban nincs polaritás, nincsenek ellentétek, a jó és rossz, vagy a fenn és lenn szétválasztása. Csak végtelen csend és béke uralkodik.
A fénykörlégzés olyan légzési módszer, amely a biztonság érzetét kelti, mélységes testi-lelki ellazulást eredményez. Egyidejűleg energiamezőnk is megtisztul. Mint bármelyik légzésgyakorlatot, ezt is végezhetjük állva, ülve vagy fekvő helyzetben.
Belélegzés közben képzeletben rajzoljunk egy kört talpunk középpontjától testünk elülső oldalán fejtetőnk legmagasabb pontjáig. Kilélegzés alatt zárjuk a kört testünk hátoldalán vezetve a kiindulási pontig. Ezt a gyakorlatot ötször ismételjük meg.
Ezután ismét húzzunk belégzés közben egy kört, most talpunktól kezdve, az óramutató járásával megegyező irányban jobb oldalunk mentén a fejtetőnkig. Kilélegzés alatt zárjuk a kört, a bal felünkön lefelé, a kiindulási pontig. Ezt a gyakorlatot is ötször végezzük el. Majd folytassuk ugyanezt a gyakorlatot az ellenkező irányban (az óramutató járásával ellentétes irányban, mindig ötször). Néhány ismétlés után úgy érezhetjük, hogy testünket fényburok veszi körül.
Végül összpontosítsunk testünknek arra a pontjára, amelyet legbensőbb középpontunknak, belső erőforrásunknak képzelünk. Ez lehet a napfonat, a homlok- vagy a szívcsakra. Helyezzük ujjaink hegyét oda. Összpontosítsuk figyelmünket egy-három percig kizárólag erre a pontra, mialatt lágy légzés kíséretében egyre mélyebbre és mélyebbre, egészen eredetünk szintjére merülünk alá.
Légzésterápia didgeridooval
A didgeridoo a létező legősibb fúvós hangszer. Ahhoz, hogy hangokat lehessen kicsalni belőle, fontos a laza, egyenletes légzés. Ezért lehet ezt a zeneszerszámot jól alkalmazni az olyan betegeknél, akik légzésproblémával küszködnek. A didgeridoo használata egyszerű: a hangszeren már rövid idő után – kottatanulás, bonyolult fogástechnikák és stressz nélkül – hangva-riációkat lehet létrehozni.

A muzsikus Roger Bresch a didgeridoojátékot a zenélésen kívül kiegészítő terápiaként is alkalmazza légzésproblémás embereknél zürichi zeneiskolájában. Észrevette, hogy már három-hat hónapos didgeridootanulás után ritkábbá váltak asztmarohamaik és kevesebb gyógyszert kellett szedniük.
Ez az ősi fúvós hangszer sem az elengedhetetlenül fontos orvosi asztmaterápia pótlékának, sem zeneterápiás varázsvesszőnek nem tekinthető. Azonban minden egyéb fúvós hangszerhez hasonlóan pozitív hatással van a játékos légzési szokásaira. Orvosi szemszögből a didgeridoojátéknál használatos légzéstechnika fontos: a játékosok a vibráló ajkak ellenállásával szemben fújják ki a lélegzetet. Az összeszűkült hörgőket a visszatorlódó levegő ismét megnyitja, így a kilégzés útja szabadabbá válik. A hörgők ellazulnak a játék alatt.
Gyógyító erő kifejtése a légzés irányításával
Dörzsöljük össze tenyerünket, míg átmelegszik és energiával töltődik fel.
Helyezzük kezünket testünk olyan pontjaira, ahol feszültséget, fájdalmat vagy diszharmóniát érzünk. Ha ezek a pontok testünk mélyebb rétegeiben helyezkednek el, akkor tudatunkat és légzésünket irányítsuk oda.
Belélegzéskor képzeljük el, hogy környezetünkből pránát – gyógyító életenergiát – szívunk be minden testnyílásunkon keresztül. Kilégzéskor teljes figyelmünket irányítsuk karunkon és tenyerünkön át testünk problémás területére.
Ha kreativitásunknak megfelel, képzeletben gyógyító színeket áramoltathatunk kezünkön át a megfelelő testrészekbe. Kedvelt gyógyító színek: a világoskék, rózsaszín, zöld, aranysárga, viola. Talán Ön már ösztönösen is képes felismerni, melyek az Önnek megfelelő színek. A légzés irányításával, amit összekötünk bizonyos képek vizualizálásával, sokféle panasz esetén segíthetünk magunkon.
Így gyakoroljuk a helyes légzést
1. Hasi légzés

Kezdjük a hassal. Ez a gyakorlat erősíti az alapot, az egész medenceüreg működését tudatossá teszi. Mindkét kezünket tegyük a hasunkra, és töltsük meg levegővel a tüdő alsó részét. A hasunk gyengén kidomborodik belégzéskor és behorpad kilégzéskor. Egyenletes ritmusban és tudatosan lélegezzünk, körkörösen mozgatva a medenceüreget hátra a gerinccsigolyákig – ötször.
2. Mellkasi légzés

Helyezzük kezünket hüvelykujjunkkal lefelé a bordánkra. Vegyünk levegőt. Töltsük meg tudatosan tüdőnk középső részét. Engedjük, hogy eközben mellkasunk kitáguljon. Figyeljük meg, hogyan tágul ki törzsünk lassan és egyenletesen, mint egy ballon. Tapintsuk ezt a tágulást a bőrünkön – ötször.
3. Tüdőcsúcsi légzés

Fektessük kezünket mellkasunkra a kulcscsont alatt. Itt helyezkednek el a legtöbb ember által elhanyagolt tüdőcsúcsok. Szívjuk a levegőt hasunkból mellkasunkba a tüdőcsúcsokig – ötször.
4. Teljes légzés

Hasunkat, mellkasunkat és tüdőcsúcsainkat most egy be- és kilégzés során egyesítsük. Kezdjük a hasunknál a belégzést, folytassuk a bordákkal és töltsük meg utoljára a tüdőcsúcsokat. Tartsuk benn rövid ideig a levegőt és azután lazán fújjuk ki, felülről kezdve lefelé – ötször. Majd normálisan lélegezzünk tovább, miközben tudatosan érzékeljük egész testünkben a levegő áramlását.
Fotók: Adobe Stock