Testünk üzenetei 40.: Szürke hályog

Ahhoz, hogy térben és egységben lássunk, a látásunk két képet igényel. A két szemünk két különböző képet lát, mely képek az agyban kerülnek feldolgozásra, s kettejük különbözőségéből alakul ki az az egy kép, ami térben jelenik meg előttünk. Úgy szól a mondás, hogy a szem a lélek tükre. Átjáró kint és bent között. Felfogja és továbbítja a kinti világból érkező impulzusokat, de a benti világból, lelkünk legmélyéről is képes kiáramoltatni minden egyes rezdülést.

Amikor könnybe lábad a szemünk, mert elérzékenyülünk, amikor szerelmes pillantással tekintünk a választottunkra, vagy amikor megvillan a harag a szemünkben, vagy épp halálra rémülünk, mind jól mutatja ezt. A természet gazdagsága akkor mutatja meg magát igazán, ha szemünkkel nem csak nézünk, hanem látunk is. A szó legszorosabb értelmében. A szem állapota nem életkorfüggő, és a tévhittel ellentétben, korunk előrehaladtával nem kellene, hogy romoljon a látásunk. Mégis azt tapasztaljuk, hogy ez az általános jelenség.

Különösen, ha a szürke hályogról van szó. Ez nem hirtelen jön létre, hanem lassan, folyamatosan, évek, évtizedek alatt alakul ki. Talán leginkább ahhoz hasonlít ez a folyamat, mint amikor kezdetben egy ragyogóan tiszta ablaküvegen át kitekintve a világba minden forma és szín jól látható, felismerhető, ám az üveg, ahogy koszolódik, egyre nehezebben látunk át rajta. Eleinte a szürke hályog nem okoz tüneteket. Nem kapcsolódik hozzá fájdalom, ezért nem is nagyon figyelünk a jelekre. A homályosodás a lencsén először csak apró foltokban, kis szálacskák megjelenésében mutatkozik meg, de ez igazán nem befolyásolja az éleslátást.

Ha nem figyelünk rá, a folyamat zajlik tovább, és később, amikor egyre nagyobb területet érint a lencsén az elhomályosodás, akkor a látásromlás miatt elmegyünk az orvoshoz, hogy segítsen rajtunk. De a hagyományos szemészeti rendelőkben nem foglalkoznak a lelki háttér feltárásával. Jelenleg az orvostudomány egyetlen megoldást nyújt a szürke hályog gyógyítása terén, ami a műtéti eljárás. Ma már gyakorlatilag rutinműtétnek számít, olyan sok embert érint. Emiatt is érdemes egy kicsit elmélkedni azon, hogy mi lehet az üzenete ennek a betegségnek, s hogy mi az a jelenség az életünkben, ami a testünkben így képződik le.

A szemlencse rugalmas, de ha nem kap megfelelő táplálékot, akkor anyagcseretermékek rakódnak le benne, és elveszíti a rugalmasságát. Abból kiindulva, hogy a szemünk a kapu a belső és a külső világunk között, érdemes megvizsgálni környezetünket. Hogyan élünk, mi vesz körül, milyen gondolatok foglalkoztatnak a nap folyamán, s e gondolatok vajon pozitív vagy negatív előjelűek-e? Amikor meglátunk valakit, akinek például a kinézete eltér az általunk elfogadott normáktól, mi az első gondolatunk róla? Kritizáljuk-e az embereket, a dolgokat, a helyzeteket? Érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy mennyire vagyunk rugalmasak.

Hogyan viszonyulunk a váratlan eseményekhez? Ha ezekre a kérdésekre őszinte válaszokat adunk, akkor rábukkanhatunk a szemlencsében kialakult lerakódások valódi okaira. A probléma azonban az, hogy akinek beszürkül a lencséje, az általában nem áll készen arra, hogy meglássa a dolgok valódi arcát. Ami leginkább félelemmel tölti el, s emiatt halad előre a szürke hályog kialakulása útján, az az, hogy önmagával szembesülve meglássa és elfogadja saját árnyoldalait: a kritikusságát, a merev gondolkodásmódját, a szellemi-lelki mozgáshiányát. Tapasztalatom szerint annak az embernek lehet alternatív módon megoldást találni a gyógyulásához, aki képes megnyílni, s meglátni mindazt, amit addig jól eldugott önmaga elől. Nem hagyható ki a szembesülés lépcsőfoka. E nélkül nincs gyógyulás. Sokan attól félnek, ha belátják, hogy kritikusak és merevek, akkor azzal saját magukat is kritizálva a rossz ember kategóriába kerülnek.

Pedig nem azok. Tényleg nem rossz emberek, sőt. Nagyon kedves, segítőkész, odaadó emberek is lehetnek a hétköznapokban azokkal a minőségekkel együtt, amit az árnyoldaluk képvisel. Voltaképp az egész világunk nem más, mint energia. Az energia se nem jó, se nem rossz. Az energia rezgés, adott rezgésszámmal rendelkezik. Amikor az energia formát ölt egy adott minőségben, akkor annak a minőségnek a rezgésszáma szerint nyilvánul meg. Például magas rezgésszámon belső erőként – alacsony rezgésszámon agreszszióként. Így ami magas szinten éles látásként felemelő segítség lehet – alacsony szinten kritizálásként lehúzó, a hibákra fókuszáló, bár segítségnek szánt, mégis romboló hatású mondatok tömegévé válik.

Oly sokszor ki is mondjuk: „Nem látok tisztán” vagy „Nem látom jól”, „Szükségem van a szemüvegre, hogy élesen lássak”. Mégsem jutnak el tudatosságunk mélyére ezek a mondatok. Pedig ott van bennük a gyógyulás alapja. A szemüveg eleinte segítség ahhoz, hogy élesen lássunk, de egyre sűrűbben kell másikat csináltatni.

Miért? Mert a szemüveg csak pótol valamit, de nem oldja meg. Helyettünk semmi és senki nem fogja megoldani. A kérdés, hogy pont a látásromlás kapcsán hajlandók vagyunk-e mégiscsak belátni, hogy mi is történik valójában, s, hogy mi magunk vagyunk a felelősei ennek a folyamatnak is. Ha a folyamat arrafelé halad, hogy elveszítjük a fizikai látás képességét, megvakulunk. Innentől kezdve nem marad más, mint a belső látás képessége. Tény, a szürkehályog-műtétek sikeresek, és visszaadják az emberek fizikai látásának képességét. Egyvalamit nem adnak: a másképp látást. Ami a műtét után marad, az még mindig az illúziók világa, nagyon messze a valódi, mély tartalmaktól, messze a saját életünk igazságától. Lehet, hogy itt az idő megpucolni az átjárónk ablakát?