I = Gyök alatt mínusz 1
Már nincs az élők sorában az a távoli nagynéni, aki fiatalasszony koromban az igenmeglepő kijelentést tette az imaginatív számról, vagyis hát rólam, egy meghitt és mély beszélgetés során. Egy strandon zajlott a beszélgetés, én a lányommal, ő az unokájával volt ott. Az unoka a lánya diákkapcsolatából született, a házasság hamarabb tönkrement,mint létrejöhetett volna.
Így a kisfiút a nagyszülők nevelték, amíg rendeződött a lányuk élete. De a történetnek a nagynéni fia is a része, aki a háborúban született és valami heroikus erőfeszítéssel oldotta meg a két bombázás között az óvóhelyre rohangálással egybekötött szoptatást és csecsemőápolást. Férjét mindeközben éppen elhurcolták. Nagy nehezen rendeződtek a dolgok, férje is hazakerült, kimásztak a cifra nyomorból, és nagyon szerette az unokáját. Mindig azt mondta, valójában ő is három gyereket képzelt el magának mindig is, ez a kisfiú az ő harmadik gyereke. A családtörténetük még ennél is bonyolultabb, de itt ezt nemszükséges taglalnunk. Csak a meglepő kijelentést, amely a beszélgetés során hagyta el a száját:
– Tudod, Ruth,mi vagy te? – mondta. Szóhoz sem jutottam, amikor így folytatta: az imaginatív szám.
Akkoriban még eléggé körvonalazatlan ismereteim voltak a számokról. De a matematika, algebra és geometria mindig is nagyon érdekelt és vonzott. Ma pedig a lélek műveleteit folyton a matematikai műveletekhez hasonlítom. Azt is gyakran mondom, hogy az emberek élete – természetesen beleértve a magamét is – jobbára többismeretlenes egyenlet.
Nos, amikor a főszerkesztő asszony nekem szegezte a kérdést telefonon, hogy van-e kedvem szerkesztői üzenetet írni, nem volt kedvem, és meg is mondtam. De amint letettem a telefont, azonnal ágált bennem a matematikatanár nagynéni régi megjegyzése, és tudtam, hogy már lett kedvem megírni. Ámbár nem vagyok a lap szerkesztője, csupán egyik szerzője. Ráadásul személyes üzenet volt a kérés. Azóta is sokszor és most újfent utánanéztem a képzetes számnak,mi fán terem. Remélem, az Olvasóknak is megéri egy kis matematikai kirándulás.
Ismeretes, hogy a harmadfokú egyenleteknek nincs megoldóképletük. Illetve egyes esetekben az egyenlet valós gyöke két komplex szám összegeként jelentkezik.
Élettörténetünk gyakran gordiuszi csomó
Nos egy valós és valamely képzetes szám összege a komplex szám. Ez vagyok én. Mármint az imaginatív rész.
Nyilvánvaló, hogy azzal érdemeltem ki az anyaságok történetén tűnődő nagynéni mély értelmű megjegyzését, hogy én is képes voltam eltűnődni a bonyolult családtörténetükön anélkül, hogy az első pillanatban érthetetlennek tűnő eseményeket ítélet alá vontam volna. A pszichológiában minden kétélű és a problémák megoldásai sem teljesen egyértelműek.

Ami első pillanatban megoldásnak tűnik, arról kiderülhet, hogy mégsem az. Ismerjük, hogy a problémákhoz való ragaszkodás legalább olyan erős, mint a tőlük való megszabadulni akarás.
Így van ez a matematikában is. Lássunk egy példát, egy egyenletrendszerben:
x + 2y + 3z = 26
2x + 3y + z = 34
3x + 2y + z = 39
Az x = 9, y = 4, z = 3 eredmény az egyenletrendszer első sorában érvényes, a másik kettőben viszont nem. (Nekem nagy örömvolt kiszámolni olyan gyököt, amely mindhárom egyenletben valós.)
1-től a végtelenig: lelkünk egyedi, ahogy a bejárt életutunk is
Élettörténetek elemzésénél gyakran ütközünk olyan gordiuszi csomóba, amely kibogozhatatlannak tűnik. Ilyen például a félelem, az önbüntetés, a szériakudarc, a halogatás, a félbehagyott dolgok. Mindenki egy részinformáció felkínálásával kezd neki élettörténetének, sokszor alig áll össze egésszé a sok töredék. Álomban is felbukkanhatnak reinkarnációs sejtések, utalások. Például egy Uránusztól vagy Plutótól megtámadott Holdra igen érdekes anya- és érzelmi történetek rakódhatnak.
Az életek tele vannak kerülőutakkal, mellékvágányokkal, sokkal kevesebb a nyílegyenes út. Magunk taposta, járatlan utakon halad az életünk. De meg kell tanulnunk bánni a tört helyzetekkel, meg kell találnunk az irányultságot, a középpontunkat, hogy életünk mandaláját felrajzolhassuk.
Most, a Vízöntő kor hajnalán a bonyolult családi tudattalan után a politikai tudattalan őserdején is át kell vergődnünk. Jó, ha látjuk már, hogy a politika és gazdaság nem adja azt az érdeket, amelyért érdemes lenne a lelkünkből árat fizetni.
A lélek, az élet az, amely körül mindennek forognia kell, ez a legfőbb érték. Új koordinátákat kell rajzolnunk, ahol az ember maradéktalanul megtalálhatja a helyét, miként a komplex számok a sík pontjain. Ehhez az imaginatív számok is kellenek, amelyekről a nagy Leibniz így nyilatkozott: „A képzetes számok – az isteni szellem e gyönyörű és csodálatos hordozói – már majdnem a lét és nemlét megtestesítői.”
Fotó: Adobe Stock