H1N1? Nem félünk a farkastól!
No nem azért, mert nem bánt az, csak megkóstol, hanem mert tudjuk, hogy mit kell tennünk, s hisszük, hogy a baj elkerül!

Akkor félünk általában, ha valamiről nem rendelkezünk kellő információval, s nem tudjuk, mi vár ránk. Az aktuális mumus most – a H5N1 után, mely nem váltotta be a hozzá fűzött „reményeket” – a H1N1, mely, reméljük, szintén csak mumus marad! Régóta él környezetünkben. Egyik rokona valóban nagy galibát okozott, a közismert spanyolnáthát, mely 1918-1920 között 20-50 millió ember életét követelte. A mi „mumusunk” körülbelül 30 antigénje szerencsére különbözik a „spanyol szörnyétől”, s nem is okoz olyan súlyos elváltozásokat, nem csinál „citokinvihart”, ezzel tüdőödémát sem. Tudni kell róla, hogy influenza A vírus, és haemagglutinin (H), illetve neuramináz (N) fehérjét tartalmaz, innen kapta a nevét. Mint mindegyik influenzavírus, nagyon variábilis, gyorsan alkalmazkodik környezetéhez. Ez a legnagyobb veszélye is! Mire az egyik típus ellen kész az oltóanyag, már lehet, hogy a megváltozott antigénszerkezettel kell szervezetünknek felvenni a harcot. Felvesszük! Általában cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, lappangási ideje 1-2 nap, s körülbelül 7 napig fertőz a megbetegedett páciens. A tünetei közismertek. Nátha, orrfolyás, orrdugulás, s általában mindig magas, „vírusos”, 39 fok körüli, de inkább a fölötti láz, fejfájás, hányinger, izomfájdalom stb. Természetesen a beteg immunrendszerétől függően. Van, akin átfut, van, akit ledönt, van, akit elvisz.
A H1N1″nél is az igazi veszélyt a bakteriális felülfertőződés jelenti. A bennünk mintegy páholyban leső pneumococcuszok vagy egyéb coccuszok arra várnak, hogy a vírus legyengítsen minket, s akkor ők már könnyedén táplálkozhatnak belőlünk. Akár tüdőgyulladást eredményezve legyőzhetnek. No de megállapodtunk, hogy nem hagyjuk!
De nem a védőoltás a megoldás, még a veszélyeztetettebbek esetében sem.
Mit kell tennünk? Testünket, lelkünket, immunrendszerünket kell megerősítenünk, így az egyéb fertőzésekkel és a téllel is dacolhatunk.
A fertőzés megelőzésére fontos a kellő higiéné, a kézmosás, a gyakoribb tisztálkodás, a ruhaváltás és az idegenekkel való közvetlen kontaktus kerülése.
Szellőztessünk gyakrabban, és sétáljunk sokat a tiszta és szabad levegőn.
Iktassuk be napirendünkbe a kellő, de mértékletes mozgást. Vigyázat: a túl sok edzés, de a kevés mozgás is legyengít!
Fontos a megfelelő alvás, pihenés, kikapcsolódás.
Kellő minőségű, mennyiségű és összetételű táplálékot fogyasszunk, szénhidrátot, fehérjét, zsírt is! Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok bevitele a szervezetünkbe.
Igyunk jó minőségű és kellő mennyiségű vizet.
Ügyeljünk a nagyobb dózisú C-vitamin, flavonoid bevitelére (több folyadék kell, ne féltsük a vesénket, ha amúgy egészséges!).
Erősítsük immunrendszerünket gyógynövényekkel, homeopátiával, kasvirággal, echinaceával, Lymphomyosottal stb.
Vírusos betegségeket megelőzhetünk Oscillococcinummal, a pézsmakacsa májából készült homeopatikummal is.
Méregtelenítsük, tisztítsuk szervezetünket izzasztással, colon-hidroterápiával, esetleg Phőnix-készítményekkel stb.
Voll-módszerrel nemcsak a szervezetünket terhelő kémiai anyagoktól, de a gyulladásos gócoktól is megszabadulhatunk, urambocsá! egyenesen a vírustól is. Így immunrendszerünket regeneráljuk, és direkt oki terápiát is végzünk!
És, ha így „természetesen”, józan paraszti ésszel, a természet törvényszerűségeinek figyelembevételével élünk, illetve a mértéket értékeljük, kinek kell itt félni a farkastól?