Oltás: nem csillapodik a vita
Egészségnapot tartottak a Budaörsi Napló és a Jókai Mór Művelődési Központ közös szervezésében és sokan kíváncsiak voltak arra a vitára, amit az oltás ügyében hirdettek meg. Az egyik meghívott dr. Oroszi Beatrix volt, az Országos Epidemiológiai Központ megbízott főigazgatója, aki ígérete ellenére nem érkezett meg, és a témában illetékes munkatársát sem küldte el a kerekasztalvitára. Kár, hogy ezt a párbeszédet elmulasztotta. Lapunk minden kommentár nélkül igyekszik híven felidézni a vitában elhangzott érveket, hogy Olvasóink reális képet kapjanak arról, hogyan gondolkodnak az oltáskritikusok és azok, akik mindenáron ragaszkodnak az oltások kötelező beadásához. Ki-ki alakítsa ki a saját álláspontját.

Moderátor: A magyar gyerekek több mint 99 százaléka megkapja a kötelező oltásokat, talán ennek is köszönhető, hogy a romániai kanyarójárvány megállt a határnál. A Kötelező helyett választható civil mozgalom képviselői viszont azért szállnak síkra, hogy a szülő dönthessen arról, melyik oltást és mikor adatja be gyermekének. Miért?
Ma tizenegy kötelező oltást kapnak a gyerekek
Dr. Kürti Katalin: – Hangsúlyozom, hogy nem az oltások ellen érvelünk. Amit szeretnénk elérni: az oltásoknak biztonságosaknak kell lenniük, hosszú időre adjanak védettséget, teljes körű tájékoztatást kapjanak a páciensek, illetve szüleik az oltóanyagról, a kockázatokról és a várható mellékhatásokról, a szülők beleegyezésével oltsák be a gyermekeket, és legyen szervezett az oltás utánkövetése: tartsák nyilván az esetleges tüneteket, vizsgálják ki az oltást követő rosszulléteket, megbetegedéseket, előforduló halálozásokat, és továbbítsák a tapasztalatokat a gyártóknak. Ma ez nem történik meg. Mi a mai, túlzóan szigorú gyakorlatot bíráljuk.
Dr. Bourgla Ossamah: – Nagyon sok fertőző betegség megelőzhető az oltásokkal, amik teljesen biztonságosak, többször ellenőrzöttek. Korábban rengeteg gyermek szenvedett és halt meg fertőző betegségekben. Az oltásoknak köszönhető, hogy a várható élettartam jelentősen megnőtt, visszaszorult a tbc, a gyermekbénulás, a torokgyík, a szamárköhögés. Ezeket mind az oltások segítségével sikerült kiküszöbölnünk.
K. K.: – Amíg négy-öt komoly járványos betegség ellen oltottak, addig ez az álláspont elfogadható volt, de ma tizenegy kötelező oltást kapnak a gyerekek olyan betegségekre is, amiken gyerekkorban könnyedén áteshetnének, egy életre szóló védettséget szerezve, és még továbbiakat akarnak bevezetni. Én voltam kanyarós, rubeolás, skarlátos, voltaképp minden szokásos gyermekbetegségen átestem minden szövődmény nélkül, így ezek már nem veszélyeztetnek. Látjuk, hová vezetett az antibiotikum mértéktelen alkalmazása: a rezisztens törzsek halálos betegségeket okoznak. Szakcikkek szólnak arról, hogy kialakulóban van az oltásrezisztencia: a kórokozó mutálódik, és a korábbinál is veszélyesebb megbetegedéseket okoz. Azt látom, hogy a gyerekgenerációk egyre kevésbé ellenállók, az immunrendszerük nem működik megfelelően, egyre korábban egyre súlyosabb krónikus betegségek támadják meg őket. A józan észre hivatkozom: ha mindentől meg akarjuk kímélni a szervezetet, akkor hogyan alakítsa ki saját védekezőképességét? Gondolkodjunk el ezen!
Nem egyedül kell döntenünk
B. O.: – Az egész oltásvita a 90-es évek elején indult egy csaló kezdeményezésére, aki kitalálta, hogy az oltás és az autizmus összefügg, holott erre tudományos bizonyíték nincsen. Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy az emberek elég tájékozottak-e ahhoz, hogy ilyen fontos kérdésben döntést hozzanak. Ma az iskola nem gondolkodni tanít, először az iskolarendszer reformjára van szükség. Egyelőre az emberek többsége nem képes felelősségteljesen dönteni egy ilyen kérdésben. Kell a szabályozás, a kontroll, amivel megvédjük a gyerekeket. A WHO adatai szerint csak szamárköhögésben 40 ezer gyerek halt meg a világon, Erdélyben most aratott a kanyaró.
K. K.: – Olvasta ön annak a csalónak nevezett embernek a könyvét? Ha megtette volna, talán nem állítaná ilyen biztosan, hogy csaló. Másfelől nem egyedül kell dönteniük a szülőknek, hanem a szakember, a gyermekorvos tájékoztatása és javaslata alapján. Csakhogy az orvosoknak sincs elég információjuk, mert elhallgatják az oltási szövődményeket, a kockázatokat és hátrányokat! A járványok megfékezésében nem csak az oltásnak van szerepe, hanem a jólétnek, a jóltápláltságnak, a higiéniás viszonyoknak is. A lakosságot előbb-utóbb nagykorúvá kéne tenni.
B. O.: – Az orvostudomány egyértelmű, megismételhető, reprodukálható tényeken alapul. Ahol nem kötelező az oltás, ugyanannyi az autista, viszont a halálos áldozatokat szedő járványokat sikerült megfékezni. Elismerem, előfordulhatnak problémák, mellékhatások egyes esetekben, de amit a társadalom nyer az oltások kötelezővé tételével, az az előny meghaladja az egyéni tragédiák hátrányát.
Minden egyes esetet meg kellene vizsgálni
Dr. Boza Laura: – A gyermekemnek hepatitis-B védőoltást akartak beadni, kértem, hogy ezt halasszák el, mert a gyermek megfázott. Ennek ellenére az oltást beadták, a gyermekem rosszul lett. Ezek után a második oltást nem engedtem beadni, kértem az iskolaorvost, vizsgálja ki, mi történt, jeleztem a tisztiorvosi és a gyermekjóléti szolgálatnál is.
Nem vizsgáltak ki semmit, viszont köteleztek, hogy adassam be neki a második oltást. Behívtak a gyermekjóléti szolgálathoz, és közölték, hogy az oltásról nem nyitunk vitát, adassam be, és kész. Nem adattam be, a mai napig vizsgálják az esetet. Van olyan szülőtársam, akinek a gyermeke a védőoltás beadását követően meghalt, és még csak boncolás sem történt. Egy másik gyermek a hepatitis-B védőoltást követő 30 napon belül halt meg, az ilyen esetet azonnal jelenteni kell, ennek ellenére ezt az esetet sem vizsgálták, és nem is szerepel az országos oltási statisztikában! Nem értek egyet a doktor úrral, nem várhatunk az oktatás reformjáig. Meg kell nézni, kik azok a szülők, akiket meghurcolnak oltásmegtagadóként. Minden egyes esetet meg kellene vizsgálni, a szülő kérésére elhalasztani vagy akár véglegesen elhagyni az oltást, amennyiben a gyermek egészségi állapota ezt indokolja. Vannak már bíróságok, amelyek kirendelik az igazságügyi orvos szakértőt, de miért kell ehhez eljutni a bíróságig?
B. O.: – Kizártnak tartom, hogy két haláleset is kivizsgálás nélkül maradt volna.
B. L.: – Ez nem egy bemondás, bírósági iratokban bukkantam rá az ügyekre, mint ügyvéd. A második esetben a szülők nem akarták a gyereket beoltatni, mert korábban kapott már hasonló oltást, amitől rossz állapotba került. Kiemelték a gyereket a családból, nevelőszülőkhöz adták, ahol beoltatták, és szívnagyobbodásban harminc napon belül elhunyt.
Oltás: rossz tapasztalatok
K. K.: – Azok a szülők, akiket oltásellenességgel vádolnak, többnyire korábbi rossz tapasztalatok miatt ellenzik az újabb oltást. Minden normális szülő így tenne. Ezeket a szülőket arra kényszerítik „gyermekvédelmi” eszközökkel, hogy miután egy oltást követően a gyerekük rosszul lett, ismételten adassák be neki az oltást. A leggyakoribb érv, hogy a tapasztalt tüneteket „nem okozhatta oltás”. De igen! Annyival tartozunk, hogy legalább megvizsgáljuk ezeket az eseteket, mielőtt kötelezzük a szülőt, és elgondolkodunk a megoldáson. Az immunrendszer erősítésére más eszközök is rendelkezésre állnak. Fogadjuk el, amit a szülő állít, és vizsgáljuk ki az ilyen eseteket!
B. O.: – Amire van oltás, arra nyugodt lelkiismerettel adjuk be, mert a haszna mérhetetlenül nagyobb, mint a kockázata. A szülő természetesen aggódik, mérlegel, ez érthető, de sokan az oltásellenességből húznak hasznot, ezért ezt nem kellene gerjeszteni.
K. K.: – Talán inkább az oltásból húznak hasznot! Az orvosok prémiumot kapnak, hogy minél több ajánlott oltást beadjanak. Azt kellene megvizsgálni, ki állítja elő az oltóanyagot, és mekkora haszna van annak kötelező értékesítéséből. Egy dologban azonban egyetértek a kollégával: a jelenlegi érdekviszonyok nem kedveznek az objektív megállapításoknak.
Koraszülött és besárgult csecsemőt is oltanak
Az Országos Epidemiológiai Központ 2016-os módszertani levele alapján oltási kontraindikációt csak a lázas betegség és az immunológiai károsodás jelent. Élővírustartalmú vakcina, illetve BCG nem adható veleszületett immundefektus gyanúja vagy fennállása esetén és szerzett immunhiányos állapotokban.
Ellenjavallt az oltás akkor is, ha súlyos, oltást követő nemkívánatos esemény fordult elő korábban.
A szülők szerint ezzel az a gond, hogy gyakran nem ismerik el, hogy az egészségi állapot romlása a vakcinával összefüggésben következett be.
A módszertani levél szerint nem akadálya az oltásnak többek közt az allergia, az asztma, a lokális szteroidkezelés, a dermatózisok, az ekcéma vagy más lokalizált bőrbetegség, a krónikus szív-, tüdő- és vesebetegség, a neurológiai betegségek stabil állapota (például a központi idegrendszeri bénulás, a kontrollált epilepszia) és Down-szindróma, az újszülöttkori sárgaság, az újszülöttkori kis súly, a koraszülöttség és az alultápláltság sem.
Szigorítás
2017-től szigorodtak a gyermekvédelmi jogszabályok. A szülőknek együtt kell működniük a védőnővel, aki többek között a kötelező oltások beadatását is ellenőrzi. Ha a szülő nem adatja be időben gyermekének a védőoltást, akkor gondatlan veszélyeztetésért felelősségre vonhatják, a gyermeket pedig kiemelhetik a családból. Kétéves korig legalább hat oltást kell megkapniuk a gyerekeknek kötelezően, és öt egyéb oltást javasolnak választhatóan. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete üdvözli a hódmezővásárhelyi kezdeményezést, miszerint a bárányhimlő elleni oltást is vegyék fel a kötelező vakcinák közé.
Fotó: Adobe Stock (kiemelt kép)