Q10 és szelén: az életmentő páros

Zimber Szilvia

Javítja a szívműködést, jelentősen csökkentheti a szív- és érrendszeri betegség és az emiatt bekövetkező elhalálozás kockázatát a Q10 koenzim és a szelén együttes hatása. A Q10 a szelénnel kombinálva védi a sejteket az oxidatív stressztől. Nőknél és férfiaknál hasonló hatást tapasztaltak a kutatók. A témát felkapta a világ szaksajtója, most mi is beszámolunk néhány ezzel kapcsolatos kutatási eredményről.

Mint azt decemberi számunkban hírül adtuk, arra jöttek rá a betegségek megelőzésének lehetőségeit vizsgáló kutatók, hogy a Q10 és a szelén együttes szedése jelentős szerepet játszhat a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálesetek visszaszorításában. Mindezt az oxidatív stresszt ellensúlyozó hatással magyarázzák.

Sejtszinten fiatalít

Az egyik jelentős, ez irányú kutatást Svédországban végezték, ahol a kutatók maguk is meglepődtek az eredményen.  ‒ Azt tapasztaltuk, hogy ez a tápanyag-kombináció egyértelműen javítja a szívműködést – számolt be a kutatás vezetője. ‒ Szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek adagoltuk a Q10-et szelénnel együtt. A betegek életminősége kimutathatóan javult, kevesebb napot töltöttek kórházban, a kardiovaszkuláris halálozás kockázata 49 száza lékkal csökkent, sőt a nyomon követés azt mutatta, hogy ha egy évnél hosszabb ideig szedték a táplálékkiegészítőt, akkor az azt követően is védelmet nyújtott, miután abbahagyták a szedését.

A szív- és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak mind globálisan, mind Magyarországon, több ember halálát okozzák, mint az összes rákfajta. Hazánkban az összes halálozás 54 százalékát teszik ki a szív- és érrendszeri betegségek, míg 27 százalékban valamelyik daganatos betegség az ok. emésztőszervi betegségek 8, légzőszerviek 4 százalékban felelősek az elhalálozásért. A szív- és keringési betegségek miatti halálozás többnyire időskorban, azaz 65 év felett következik be. 2000-ben Magyarországon háromszor annyian hunytak el szív- és érrendszeri betegségben, mint az európai Unió többi országában átlagosan, sőt Kelet-Közép-európa országait tekintve is az átlagosnál többen.

A 65 évnél fiatalabb magyar nők az európai Unió többi országában élő férfiaknál is veszélyeztetettebbek, holott az unió országaiban a férfiak háromszor gyakrabban halnak meg ilyen jellegű megbetegedésekben, mint országuk nőtagjai. A jó hír az, hogy a Q10 koenzim és a szelén életmentő kombináció. Mindkét anyag a sejtek energia-háztartásának irányításában játszik fontos szerepet, befolyásolja az energia termelését és felhasználását, ezáltal hatással vannak az egész szervezetre. A közelmúltban megjelent tanulmányok kiemelik: a Q10 és a szelén közös hatása, hogy segít megvédeni a szöveteket a károsító oxidatív stressztől.

Korábbi számainkban már foglalkoztunk részletesebben az oxidatív stressz öregítő hatásával, most csak a legfontosabbakat idézzük fel ezzel kapcsolatban. Bár az összetételben benne van a „stressz” szó, és a hétköznapi értelemben vett stressz növeli a szervezetben az oxidatív stresszt, itt valójában egy sejtszintű működési zavarról beszélünk.

Az oxidatív stressz valójában a prooxidánsok és az antioxidánsok közötti érzékeny egyensúly felborulását jelenti. oxidatív stressz akkor fordul elő, ha a homeosztázis – a sejten belüli környezet dinamikus egyensúlya ‒ az oxidánsok és antioxidáns rendszerek között felbomlik, és az oxidánsok kapacitása meghaladja az antioxidánsok kapacitását. oxidatív stressz során az egyes szövetek és szervek biomolekulái sérülnek. Az antioxidáns rendszer károsodása ugyanis a szabad gyökök túltermelődéséhez vezet, azok károsító hatása pedig számos betegség alapja.

A szabad gyökök ugyanis képesek arra, hogy az antioxidáns rendszerek működését gátolják, elfogyasztják például a rendelkezésre álló antioxidánsokat, így egy ördögi kör alakul ki: az antioxidáns rendszer zavara ugyanis további szabad gyök termelődését generálja, és így tovább, egészen a sejthalálig. ezt a folyamatot képes megállítani és visszafordítani a Q10 és a szelén, miután lekötik a szabad gyököket és szabályozzák a mitokondrium működését.

A mitokondrium néhány mikrométer méretű, kettős membránrendszerű sejtszervecske, a sejt energiatermelő központja. Külső membránja sima, feszes felületű, míg belső hártyarendszere redőzött, ezzel erőteljesen megnő a felülete. Ma a tudósok egyetértenek abban, hogy a mitokondriális diszfunkció, vagyis e sejtszervecske működési zavara utal a biológiai öregedésre. Mitokondriális diszfunkciót figyeltek meg az olyan krónikus betegségek előfordulásakor is, mint például a szív- és érrendszeri megbetegedések. A Q10 koenzim helyreállítja a mitokondriumok aktivitását, energiatermelő kapacitását.

Támogatja a szívet

A szerves szelén szintén erős antioxidáns, ennek köszönhetően képes az oxidatív stressz mérséklésére, hozzájárul a sejtmembránok állagmegóvásához. erősíti az immunrendszert, illetve számos, a kórokozók elleni védekezéshez szükséges folyamat intenzívebben zajlik szelén jelenlétében. A svéd kutatók placébókontrollos, randomizált kettős vak vizsgálatot végeztek 443 egészséges felnőttel, akiknek az életkora 70‒88 év volt. A résztvevők vagy placébót kaptak, vagy napi 200 mg Q10 koenzimet és 200 mikrogramm szelént tartalmazó tablettát négy esztendőn keresztül.

Azoknál, akik a hatóanyagot tartalmazó tablettát kapták, szignifikánsan jobb szívműködést mértek, mint a kontrollcsoportnál. ezen túlmenően a szívelégtelenségre való hajlam megállapítására alkalmazott biomarker, az úgynevezett NT-proBNP értékük is csökkent. ez a vizsgálat egyértelműen azt jelzi, hogy a két tápanyag kiegészítő szedésével felére csökkenthető a szív- és érrendszeri halálozási arány, miközben javítható a szívműködés, és jelentősen csökken a további szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Ugyanakkor a szedés mennyiségének a meghatározásához orvosi konzultációt kell igénybe venni, mert a szelén túladagolása növelheti a rák kockázatát.

Ugyanez a kutatócsoport számos más követéses vizsgálatot is elvégzett. Kimutatták, hogy a Q10 koenzim és a szelén együttes szedése más kardiovaszkuláris előnyökkel is jár. vessünk egy pillantást ezekre az eredményekre! javul az életminőség. A cél nem csak a halálozási arányszám csökkentése, hanem az is, hogy jobb életet élhessenek az idősek. Sokan mondják, hogy nem is az a céljuk, hogy az életüket meghosszabbítsák, hanem inkább az, hogy egészségesen, jó erőben élhessenek halálukig.

A Q10 és a szelén kombinációja kedvező hatással van az életminőségre, hiszen támogatja a szív munkáját, ezáltal az egész szervezet működését. ezt igazolja az a vizsgálat, amit nem idős betegekkel végeztek, hanem különböző életkorú egészséges személyekkel. egyértelmű volt a különbség a hatóanyag-tartalmú tablettát és a placébót szedő csoport között erőnlétben, az életminőséget jelző pontszámokban. ezenfelül a vizsgálat négy esztendeje alatt a kezelt csoport tagjai 246-tal kevesebb napot töltöttek kórházban, mint a kontrollcsoport tagjai. Figyelemmel arra, hogy a kórházi tartózkodás mindig kockázatot jelent – az orvosi műhibától a fertőzésveszélyig –, továbbá nem is túl kellemes, nyilvánvaló, hogy jelentősen javítja a
közérzetet, ha erre nincs szükség, sőt ez akár életmentő is lehet.

Tartós az eredmény

A kezelésnek azonban hosszú távú hatását is kimutatták. A páciensek sorsát, egészségi állapotát a vizsgálatot követően is nyomon kísérték, és kiderült, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kockázata még tíz évvel később is kisebb volt azoknál, akik a hatóanyagot kapták! ez azt jelenti, hogy a Q10 és a szelén együttes szedésének a hatása tartós eredménnyel jár még azt követően is, hogy a szedést abbahagyták. A kezelt páciensek közül feleannyian hunytak el bármely kardiovaszkuláris okból, mint a kontrollcsoportból. A tanulmány szerint ugyanez igaz egyébként a cukorbetegség kialakulását illetően, és mind a férfiak, mind a nők esetében azonos fokú védelmet jelentett a táplálékkiegészítés.

Mindent egybevetve kijelenthető, hogy a kutatás áttörően igazolta: a Q10 koenzim és a szelén négy éven át tartó együttes szedése csökkenti a szívbetegség kialakulásának kockázatát és segít megőrizni az életminőséget. Az sem mindegy, milyen Q10-et alkalmazunk, mert az két, egymástól különböző molekuláris formában létezik. Az Ubiquinon a jobban ismert, sok táplálékkiegészítőben ez van. ám ez a kevésbé aktív vegyület csak kevéssé járul hozzá, hogy megakadályozza más molekulák oxidációját.

Az Ubiquinol viszont kémiailag „csökkentett” állapotban van, ezért alkalmas arra, hogy más molekulák által oxidálódjon, így mentesítve a sejtet az oxidatív stressztől. A szelén képes az Ubiquinont konvertálni Ubiquinollá, ami aktivitálja a Q10 molekulákat. Ráadásul az Ubiquinol felszívódása jobb az emberi gyomor-bél traktusban, ezért hatékonyabb. Kétszáz milligramm Q10 Ubiquinon felel meg 100 mg Ubiquinolnak. egy megfelelően kialakított, több tápanyagot is tartalmazó készítményben 100 mg Ubiquinol mellett 200 mikrogramm szelén van, és egy tabletta a napi adag. Mint említettük, az adagolást érdemes szakemberrel egyeztetni.

A Q10 és szelén együttes adagolásának tehát mindenképpen jelentősége van az anti-aging, vagyis az öregedés lassításának elkerülése szempontjából. Antioxidáns hatása révén nem csak a szívet, hanem minden más sejtet is véd. Mint az köztudomású, a ráncosodásnak is az antioxidánsok túlsúlya az egyik oka. egyes vélekedések szerint a Q10 és a szelén együttes szedése kilenc évvel hosszabb életkilátással kecsegtet. van bizonyíték arra, hogy ez a kombináció védi az idegrendszert, segít felvenni a küzdelmet az olyan krónikus betegségek ellen, mint az asztma, a cukorbetegség és a metabolikus szindrómák.

Jót tesz a szemnek is, és támogatja az immunrendszert. Az állatkísérletek – amelyeket korlátlanabbul folytathatnak, mint a humán vizsgálatokat – azt igazolják, hogy a gyengélkedő, öregedő állatok is új erőre kapnak és hoszszabb ideig élnek, ha Q10-et és szelént kapnak. visszatérnek a fiatalkori viselkedési mintáikhoz, és jobbá válik az erőnlétük. Tovább folynak a tanulmányok arra vonatkozóan is, milyen a Q10 és a szelén epigenetikus hatása.

Az már most nyilvánvaló, hogy a Q10 koenzim közvetlenül befolyásolja az öregedést meghatározó géneket, különösen a gyulladásszabályozó funkciójukat. Az úgynevezett epigenetikus hatás vizsgálata most az érdeklődés középpontjában áll, szeretnék megérteni, hogyan befolyásolják a genetikai terhelést a környezeti tényezők, így például a táplálkozás. Bár van erre nézve valamelyest fogalmunk, még mindig számos kérdés tisztázásra vár, így például az, javítja-e az utód életkilátásait a szülők Q10-szintje.

Mindent összevéve az biztos, hogy a Q10 koenzim és a szelén együttesen antioxidáns, gyulladáscsökkentő, és védelmet nyújt a mitokondriális öregedés ellen. Mint említettük, a mitokondriális diszfunkció, a krónikus oxidáció és az ebből eredő krónikus gyulladás a kiváltó oka többek között a neurodegeneratív állapotoknak is, mint az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, így ezen rettegett időskori betegségek megelőzésében is szerepet játszhat.

Pácolt marhaszív paradiós salátával: természetes Q10-szelén bomba

Hozzávalók:

A pácolt marhaszívhez: 1 darab marhaszív, 2 evőkanál szójaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 1/4 csésze őrölt csili (lehet csípős), 1 teáskanál őrölt kömény, 1 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt fekete bors (ízlés szerint kiegészíthető más fűszerekkel).

A salátához: 10 dkg madársaláta, 10 dkg ruccola, 10 dkg jégsaláta, 1 cs. petrezselyem, 5 dkg paradió, só, bors, 3 evőkanál. extraszűz olívaolaj, 1 kávéskanál balzsamecet. Elkészítés: A szívet megpucoljuk, a zsíros részt eltávo lítjuk, nagyobb kockákra vágjuk. A többi hozzávalóból páclét készítünk, abban átforgatjuk a húst, és néhány órára a hűtőbe tesszük, majd a bepácolt húsdarabokat grillezzük. A petrezselymet apróra, a paradiót durva darabokra vágjuk, a jégsalátát felcikkezzük, hozzáadjuk a másik két salátafélét, ízlés szerint öntetet készítünk és azzal összeforgatjuk, a grillezett szívvel tálaljuk.

Miben van Q10 és szelén?

A leggazdagabb Q10-­forrás a hús, különösen a ritkán fogyasztott marha­ és sertésszív, ezért a vegetáriánusoknak mindenképp érdemes gondolniuk a pótlásra. Magas a Q10­tartalma a szardíniának, a szójaolajnak, a rizskorpának, a földimogyorónak, a petrezselyemnek és az avokádónak. A növényi olajok közepes Q10­tartalmúak – bár a sütés ezt 15–30 százalékkal csökkenti –, akárcsak a brokkoli, a karfiol és a szőlő. A szelént a földből szívják fel a növények, így nem mindegy, milyen termőtalajon nevelkedtek. A leggazdagabb szelénforrás a brazildió vagy paradió, a hal, a baromfi és a búza. Az ideális napi szelénbevitel férfiaknál 60, míg a nőknél naponta 53 mikrogramm. Természetes táplálékokkal a túladagolás kizárt, de a mesterséges pótlást az étkezési szokásoknak és egészségi állapotnak megfelelően érdemes megválasztani.

Lassítja az Alzheimer-kórt

Az időskori demencia leggyakoribb oka az Alzheimer­kór, az Egyesült Államokban ez a hatodik vezető halálok. Bár számos tényező hozzájárul, az életkor és az oxidatív stressz növeli leginkább a kockázatát. Az utóbbi vezet az amiloid β­peptid nevű rendellenes fehérje termelődéséhez és lerakódásához, ami maga is növeli az oxidációs stresszt és a gyulladást. A Q10 bizonyítottan csökkenti ennek a veszélyes fehérjének a lerakódását az agyban, és hozzájárul az ördögi kör megszakításához (minél nagyobb az oxidatív stressz, annál több rendellenes fehérje termelődik, ami viszont növeli az oxidatív stresszt). S ami még fontosabb: a Q10 hozzájárul az amiloid β­peptid destabilizációjához, gyengíti azt. Ez az egyedülálló mechanizmus segít az Alzheimer­kór megelőzésében és gyógyításában molekuláris szinten.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

A rezgések szabályozzák élettani funkcióinkat. A természetes Schumann-frekvencia kívülről hat ránk, de sejtjeink a szervezeten…
Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

A Polaris-korong bármilyen eredetű fájdalom, rossz vérkeringés, székrekedés, húgyúti fertőzések, nőgyógyászati, urológiai problémák, gyulladások, álmatlanság,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Rezgés és harmónia

Rezgés és harmónia

A hangok el is lazíthatnak, de élénkíthetnek is, lassíthatják vagy gyorsíthatják a légzés- és a…
Gránátalma

Gránátalma

Minél többet foglalkozik a tudomány az anti-aging, az antioxidánsok és hormonzavarok témájával, annál inkább a…
Hipertermia a rákkezelésben

Hipertermia a rákkezelésben

Régóta ismert eljárás a betegségek melegítéssel való gyógyítása, és bár a rák hipertermiás kezelését is…
Öngyógyító módszer az allergia kezelésére

Öngyógyító módszer az allergia kezelésére

Valódi telitalálatnak, kézenfekvő és nagyszerű gondolatnak nevezte dr. Faragó László főorvos az akupunktúrás kezelés négyezer…