Ionizált lábfürdő

tgymagazin.hu
#köszvény #lábfürdő #méregtelenítés #nehézfém
Az ionizált lábfürdő semlegesítheti a káros anyagokat, és segítheti a test méregtelenítését. Olyan eljárásról van szó, ami az elektrolízis elve szerint működik.

Az egészséges test ismérve többek között az, hogy a káros anyagokat és toxinokat olyan gyorsan vezeti ki a testből, mint ahogy azok bekerültek oda. A modern életstílus korában ez a természetes regeneráció azonban már nem igazán működik. A kiválasztó szervek, mint a vese és a belek, gyakran reménytelenül túlterheltek, és így az évek során a testben igazi méregkoktél gyűlik össze – az allergia, a terméketlenség vagy a rák veszélye pedig egyre nő. A méregtelenítésben hatásos lehet a lábfürdő.

Az ionizált lábfürdő módszerét dr. Mary Staggs brit orvosnő és természetgyógyászati szakértő fejlesztette ki.

Az eddig ismert méregtelenítési módszereknél biokémiai folyamatot indítanak be. Pl. a test algás készítményeket vagy kénvegyületeket kap, hogy a káros anyagokat megkössék és a vesén keresztül kivezessék. Ennek az a hátránya, hogy csak olyan embereknél sikeres, akiknek kifogástalanul működik a veséje. Ma azonban már tudjuk, hogy még az egészséges emberek vesefunkciója is alábbhagy a 40. életév után.

Ionizált lábfürdő: salaktalanítás a bőrön keresztül

Az ionizált lábfürdőnél – szemben a hagyományos lábfürdőkkel – a salaktalanítás a bőrön át történik. Már heti kétszer 30 perc elegendő, hogy beindítsuk a méregtelenítési folyamatot. Ehhez csupán a következőkre van szükség: egy speciális lábfürdőtálra sóoldattal, illetve két fémkorongra, melyek ionáramot gerjesztenek. A készüléket eddig főként orvosok és természetgyógyászok használták, a leegyszerűsített eljárás azonban már házi használatra is alkalmas.

Lábainkat helyezzük a meleg lábfürdőbe, amihez gyenge sóoldatot keverünk. A vízben található iongenerátor a sóoldatban szabad ionokat fejleszt, melyek a láb körül köröznek. A kéz és hónalj mellett a lábon vannak a legnagyobb számban olyan bőrpórusok, melyeken keresztül a test a méreganyagokat ki tudja vezetni. Az ionok kapcsolódnak ezekhez a pórusokhoz és megnyitják a véredények zárt sejtjeit. Ez azt jelenti, hogy a káros anyagok a lábfürdőbe folynak. Az új lábfürdő nemcsak a kötőszövetekből vezeti ki az olyan károsító és méreganyagok lerakódásait, mint a higany vagy az oldószerek, hanem magából a sejtekből is.

Amint a test, illetve a vérkeringés elkezd megszabadulni a káros anyagoktól, gyorsul a kivezető szervekben a maradék káros anyagok feldolgozása. Ezáltal a természetes reguláció újra aktiválódik, az egészségügyi állapot pedig javul. Ezzel a módszerrel a szabad gyökök is semlegesíthetők.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy rendszerint 8-12 alkalom elegendő a közérzet javítására, az immunrendszer erősítésére és az öregedési tünetek megelőzésére. Két kezelés között mindig legalább 48 órának kell eltelnie. Különösen allergia esetén, amalgám- és nehézfémterheltségnél, krónikus fáradtság szindrómánál, illetve köszvénynél, a lábak pangásánál és nehéz, égő lábfejeknél sikeres a gyógymód.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A böjt megváltoztatja az anyagcserét

A böjt megváltoztatja az anyagcserét

Éveken keresztül azt hittük, a böjt azért hatásos, mert amikor hosszabb időre lemondunk a táplálékbevitelről,…
Zeolit: Méregtelenítés vulkáni kőzettel

Zeolit: Méregtelenítés vulkáni kőzettel

A kutatók bebizonyították, hogy számos betegség és a korai öregedés egyaránt a szabad gyökök számlájára…
Méreganyagok eltávolítása bőrön keresztül!

Méreganyagok eltávolítása bőrön keresztül!

Sok ember szenved rossz közérzettől, fájdalomtól. Gyakran nem sikerül szervi okot találni a panaszok mögött.…
Egyetlen tipp az allergiásoknak: gyógyuljanak meg végérvényesen!

Egyetlen tipp az allergiásoknak: gyógyuljanak meg végérvényesen!

Kedves Allergiások! Amikor már lassan rákban sem illik meghalni, miért éppen az allergia volna gyógyíthatatlan…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A tartós fogyás titka az anyagcserében rejlik!

A tartós fogyás titka az anyagcserében rejlik!

Miért nincs sok embernek sikere a diétákkal? Ennek gyakran az az oka, hogy közben nem…
Hagyományos kínai orvoslás – 
A biológiai fogászat alappillérei

Hagyományos kínai orvoslás – A biológiai fogászat alappillérei

A sorozattal a biológiai fogorvoslás teljes területét szeretnénk bemutatni, részletesen kitérve az egyes tudományterületekre, az…
Az orálakupunktúra mikrorendszere 2. – A biológiai fogászat alappillérei

Az orálakupunktúra mikrorendszere 2. – A biológiai fogászat alappillérei

A sorozattal a biológiai fogorvoslás teljes területét szeretnénk bemutatni, részletesen kitérve az egyes tudományterületekre, az…
Gyógyítás köpölyözéssel

Gyógyítás köpölyözéssel

A köpölyözést számos ősi kultúrában alkalmazták: Kínában, Görögországban és Perzsiában egyaránt köpölyöztek. Az afrikai varázslók…