Van remény! – 2005. február

fridrik.bela
Senior WordPress developer

 

Kedves gyógyulni vágyók! Ugye ismerik a mondást: „Mindjárt kilyukad a gyomrom!”? El ne kiabálják, mert úgy járnak, mint én magam is ! Úgy 30 évvel ezelőtt valóban ezzel a tünettel szállítottak kórházba: olyannyira elvékonyodott a gyomorfalam, hogy szó szerint kilyukadt, sőt súlyos belső vérzést is okozott. Rettenetes görcsök kínoztak, senkinek nem kívánnám, pedig szívós bányászember lévén igencsak sok mindent kibírtam már, és bizony most is így van ez, pedig elmúltam már 66 éves! A műtétem után véleményem szerint jó időre rendbe jöttem, de a feleségem cáfolja ezen meggyőződésemet. Van is benne némi igazság, hiszen az első rosszullétem és a műtét óta állandósult a hasnyálmirigy -epe – gyomor problémám, és szinte állandó jelleggel kímélő étrenden kellett tengetnem az életemet, amihez nemigen fűlött a fogam. Idestova már tíz éve, hogy az első epeműtétet is elvégezték rajtam, amivel egy időben a gyomrom újfent kilukadt. Az epekő kivétele után szinte állandó jelleggel endoszkópos beavatkozással kellett eltávolíttatnunk az újabb és újabb köveket, úgy háromhavonta. Azt mondták az orvosok, a hasnyálmirigy okozza a kőtermelődést. Ez a hosszú időszak rendkívül nagy megterhelést jelentett a számomra mind lelkileg, mind pedig fizikailag. Görcseim voltak, és szó szerint „besárgultam”, rettenetesen fájt az epém, ha zsírosat vagy fűszereset ettem. Az endoszkópos vizsgálatokat és kezelést rendszerint Móron végezték, azonban azt a bizonyos négy évvel ezelőtti súlyos műtétemet már Budapesten, a Semmelweis Egyetem sebészeti klinikáján. Ekkor is hasonló tüneteket állapított meg a szonda, súlyos beszűrődésekkel. Ezt is túléltem. Azonban ezzel még nincs vége a történetnek, mert a műtét után másfél évvel megcsinálták ugyan az endoszkópos beavatkozást a MÁV kórházban, de azt mondták, többé nem tudják elvégezni, mert több ilyen beavatkozást már nem bírnék ki. A szövettani vizsgálat is elég „ramaty” eredményt mutatott, csupa oda nem illő sejtállománnyal. Feleségemmel kétségbeesetten keresgélni kezdtünk. Szerencsére a lányunk, aki maga is híve a természetes gyógymódoknak, az egyik természetgyógyászati szaklapban olvasott a Medic Poliklinikáról és az ott működő holisztikus szemléletű gyógyításról, amely szerint a szervezetben minden mindennel összefügg, és ahol a betegség mélyebb összefüggéseire keresi a választ az ott dolgozó, szorosan együttműködő orvoscsapat a Voll-diagnosztika segítségével, amely a beteg teljes szervezetéről ad energetikai térképet, választ keresve, és mint az én esetem is mutatja: találva is sok gyógyíthatatlannak minősített betegség okaira. Persze azért először nem voltunk ennyire „kiműveltek” a témában, hiszen azt sem tudtuk, vajon jó helyre jelentkeztünk-e a panaszunkkal. Amikor az első vizsgálat után beszedtem az ott javasolt, személyre szabott izopátiás és homeopátiás szereimet, vissza sem mentem a klinikára, holott esedékes lett volna folytatni a kúrát. Én azonban már az első kúra után jobban éreztem magam. Aztán három hónapra rá visszamentem a klinikára, mert azért „mégsem ment olyan jól a bicikli”, ahogy én azt elsőre gondoltam volna. Onnantól kezdve körülbelül 7 kúrán vettem részt. Másfél évig kezeltek. Türelemre intettek, mert elég súlyos panaszaim voltak. Mégis sorozatosan javultam minden egyes kúrával. Az utolsó visszamérésem a legjobb visszajelzés a gyógyulásomra. Igaz ugyan, hogy Kecskés doktornő a feleségemmel szoros egyetértésben folytonosan fogyókúrára ítélne, és állandó fejmosást kapok, ha olyasmit eszem, amit nem szabadna még, ennek ellenére se az epém nem jelez, se görcseim nincsenek, sőt sokkal jobban érzem magam, mint azelőtt. És ha az embernek jobb a kondíciója, akkor bizony az étvágya is jobb. De inkább így legyen, mint étvágytalanul és betegen! Kívánom mindenkinek ugyanezt az érzést, és kérem Önöket, ne adják fel a reményt!

Szeretettel,

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

A rezgések szabályozzák élettani funkcióinkat. A természetes Schumann-frekvencia kívülről hat ránk, de sejtjeink a szervezeten…
Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

A Polaris-korong bármilyen eredetű fájdalom, rossz vérkeringés, székrekedés, húgyúti fertőzések, nőgyógyászati, urológiai problémák, gyulladások, álmatlanság,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Női betegségek

Női betegségek

Tavaly decemberben rendkívül érdekes előadást tartott a Természetgyógyász magazin karácsonyi rendezvényén a világhírű ezoterikus gyógyító…
Fény –  Élet – Tudat

Fény – Élet – Tudat

A napfény minden földi élet forrása. Gyakran a lelkünket is fénynek nevezzük. Mindenki vágyik a…
Rákellenes oltások

Rákellenes oltások

A tumor elleni oltás elmélete és módszere az Egyesült Államokból származik. Az eljárás lényege, hogy…
YNSA– az új skalpakupunktúra

YNSA– az új skalpakupunktúra

A japán dr. Toshikatsu Yamamoto a homlokon felfedezett 5 ún. bázispontot és további 12 Y-pontot.…