Brad Pitt és Angelina Jolie – Egy hollywoodi szerelem anatómiája

Brad és An­gie, vagy ahogy ma már szer­te a vi­lá­gon hív­ják a sztár­pá­rost, Bran­ge­li­na, még min­dig adó­sunk egy val­lo­más­sal. So­ha nem áll­tak elénk, hogy ők tu­laj­don­kép­pen jár­nak, sőt, ta­valy jú­ni­us­ban egy ex­klu­zív saj­tó­e­se­mé­nyen ügy­vé­di hű­ség­nyi­lat­ko­za­tot csi­kar­tak ki, hogy mi­lyen le­gá­lis kö­vet­kez­mé­nyek sújt­ják azt az ádáz új­sá­gí­rót, aki gya­na­kod­ni, kö­vet­kez­tet­ni, sőt: kér­dez­ni me­ré­szel.

Ma már per­sze vic­ces vol­na, ha be­val­la­nák, hogy még­is van köz­tük va­la­mi. An­ge­li­na má­jus 2-á­ra vár­ja a kis Pit­tet, Brad pe­dig de­cem­ber ele­je óta a Jo­li­e-cse­me­ték le­gá­lis apu­ká­ja. Ha ép­pen Ka­li­for­niá­ban van­nak, együtt él­nek Pitt há­zá­ban Ma­li­bun, együtt nya­ral­tak Keny­ában és An­gie Lon­don mel­let­ti bir­to­kán, együtt ül­ték ki egy­más for­ga­tá­sait New York­ban és Ed­mon­ton­ban, együtt ka­lan­doz­ták be Pa­kisz­tánt, együtt it­ták ma­guk­ba az ENSZ gaz­da­sá­gi és pol­gár­jo­gi csúcs­fór­umát Da­vos­ban, és együtt pi­hen­ték ki e vi­lág­já­ró haj­sza fá­ra­dal­mait egy pá­ri­zsi lu­xus­la­kás­ban.

En­nél job­ban össze­ga­ba­lyod­ni tény­leg már csak ak­kor tud­nak, ha most majd nem ta­va­szi va­ká­ció­ra, ha­nem azért ki­rán­dul­nak a fes­tői Co­mó­ba, hogy Ge­or­ge Clo­o­ney há­zá­ban vég­re ki­mond­ják egy­más­nak a bol­do­gí­tó igent, majd az (er­re az idő­pont­ra és cél­ra már le­fog­lalt) part men­ti me­sés Vil­la d’Es­te-­ben meg­te­téz­zék né­hány nap­nyi ná­szút­tal. Ha ugyan még nem há­za­sok. Mert ha azok, új­sá­gí­ró le­gyen a tal­pán, aki ki­nyo­moz­za, hogy a vi­lág mely pont­ján es­küd­tek örök hű­sé­get és mi­kor.

A kezdet kezdete

Amúgy Pitt (42) és Jo­lie (30) sze­rel­me csak azt ér­te meg­le­pe­tés­ként, aki az utób­bi tíz évet a Mar­son töl­töt­te. Liz Tay­lor és Ri­chard Bur­ton Cle­o­pát­rá­ja óta nem iz­zott úgy a vá­szon, mint ami­kor Mr. és Mrs. Smith be­le­si­mult ab­ba a sze­xi tan­gó­ba. Egyéb­ként is, mind a ket­ten elég lus­ták és oko­sak ah­hoz, hogy ne fá­rad­ja­nak Hollywo­od ha­tár­ain túl­ra egy kis sze­re­le­mért.

Mió­ta Jo­lie ki­va­dóc­kod­ta ma­gát a Gia c. té­vé­film­ben, Pitt pe­dig be­mu­tat­ta szép­fi­ús imá­zsát a Thel­ma és Lo­ui­se-ban (s ezek­nek bi­zony már 10-15 éve), fo­lya­ma­to­san sa­ját ber­ke­ken be­lül ha­lász­tak tár­sat ma­guk­nak. Mond­hat­ni film­ről film­re száll­tak, s ahogy a part­ne­re­ket vál­to­gat­ták, úgy csap­tak fel az ak­tuá­lis szen­ve­délyek is. A film­fő­vá­ros mér­ge­zett gye­pén cse­pe­re­dett Jo­lie gát­lás­ta­la­nul, az okla­ho­mai farm­ról holly­wo­o­di arany­bá­nyá­ba csöp­pent Pitt bam­bán (Ju­liet­te Lew­is), őszin­tén (Gwyneth Pal­trow, majd Jen­ni­fer Anis­ton), most meg már gon­dol­ko­dás nél­kül ug­rott fe­jest a sze­re­lem­be.

De kezdjük a hí­res pá­ros lé­lek­ta­nát az ele­jén. Jo­lie elvált szí­nész szü­lők kis­lá­nya, aki egy ön­tör­vé­nyű Oscar-dí­jas (John Vo­ight) ár­nyé­ká­ban nőtt fel. Te­hát apu­kát ke­re­sett ma­gá­nak, nem tár­sat, s ez ma­gya­ráz­za, hogy az el­ső fér­jé­hez (ter­mé­sze­te­sen film­be­li part­ner­éhez) fű­ző­dő paj­tássze­re­lem nem elé­gít­het­te ki. Pró­bál­ta lá­nyok­kal, kü­lön­bö­ző ko­rú fér­fi­ak­kal. Mi­re – im­már ma­ga is Oscar-tu­laj­do­nos­ként – egy el­jegy­zett kol­le­gi­ná­tól (Lau­ra Dern) el­lop­ta a tö­ké­le­tes­nek hitt apaf­igu­rát (Billy Bob Thornton, szin­tén film­part­ner), sej­tet­te, hogy az elis­me­rést sa­ját ma­gá­tól kell meg­kap­nia, a biz­ton­sá­got pe­dig sa­ját lel­ké­ben kell meg­ta­lál­nia. Ek­ko­ri­ban ta­lál­koz­tam ve­le elő­ször.

Angie, a vadóc

Vér­ről, ké­se­kről, kí­gyók­ról fe­cse­gett és min­den­ről a szex ju­tott az eszé­be. „Mit ülök itt ve­led és va­la­mi hü­lye film­ről fe­cse­gek, mi­kor ott­hon ké­ne lenn­em az ágy­ban Billy Bob­bal?” Az­tán pár hó­na­pra rá egy film (Bey­ond Bor­ders) ki­lök­te vi­lá­got lát­ni, és Jo­lie föl­fe­dez­te, hogy van ám a föl­dön na­gyobb baj is, mint az apa­kom­ple­xus, a fél­re­si­ke­rült há­zas­ság és a bi­zony­ta­lan pil­lé­re­ken buk­dá­cso­ló sok mil­lió dol­lá­ros kar­rier. Így bújt be­le ha­tal­mas hév­vel a tisz­te­let­be­li ENSZ-nagy­kö­vet kis­kosz­tüm­jé­be, s lett hir­te­len meg­ha­tó­an pu­ri­tán, tisz­te­let­re­mél­tó­an vissza­fo­gott és vi­tat­ha­tat­la­nul el­kö­te­le­zett. De ere­den­dő­en még­is­csak a nagy­po­li­ti­ka por­cel­án­bolt­já­ban lábat­lan­ko­dó hollywo­o­di film­csil­lag ma­radt, aki akar­va-aka­rat­la­nul ez­zel is sa­ját fur­csa imá­zsát épít­ge­ti. Vi­szont ha má­sok­nak nem is, ma­gá­nak le­ga­lább hasz­nált. Mert ha nem fo­gad­ja örök­be azt a kam­bo­dzsai kis­fi­út (és azt az et­ióp kis­lányt), so­ha nem ta­lál­ja meg azt a szen­ve­délyes pro­jek­tet, mely meg­men­ti a bom­ba­biz­tos ön­rom­bo­lás­tól.

Nagyétvágyú Mata Hari

Mi sem ter­mé­sze­te­sebb te­hát, hogy má­so­dik ran­de­vún­kon An­ge­li­na Jo­lie hó­fe­hér gyöngysort vi­selt, szür­ke kas­mír­kar­di­gánt, a tér­dét ta­ka­ró szűk szok­nyát tű­sar­kú­val, és két uj­jal csip­pen­tet­te fel ötó­rai te­ás­csé­szé­jét az ele­gáns lon­do­ni Dor­ches­ter Ho­tel sza­lon­já­ban. Sze­rel­mi éle­té­ről csil­lo­gó fél­mo­sollyal, ke­rek mon­da­tok­ban szá­molt be. „A kis­fiam­mal al­szom, ő az éle­tem köz­pont­ja. A sze­xet és a csa­lá­dot nem ke­ve­rem, mert a vi­lág­ért sem aka­rom meg­za­var­ni a gye­re­ket. Csak olyan fér­fit fo­gok Mad­dox kö­ze­lé­be en­ged­ni, aki­ről biz­to­san tu­dom, hogy tar­tó­san ve­lem ma­rad.” Csak azt fe­lej­tet­te el hoz­zá­ten­ni, hogy mi­u­tán le­fek­te­ti a gye­re­ket az egyik há­ló­szo­bá­ban, to­vább­ra is film­ről film­re vált­ja a ked­ve­se­it a má­sik­ban. Sőt.

Rossz­nyel­vek sze­rint egy film­mel ké­sőbb, az Ale­xan­der for­ga­tá­sa ide­jén és utá­na film­be­li fér­jét (a ná­la jó­val idő­sebb), Val Kil­mert, majd film­be­li fi­át (a ná­la va­la­mi­vel fia­ta­labb), Co­lin Far­rellt is meg­kós­tol­ta. S va­la­hogy Mad­dox se na­gyon ma­radt le a fel­so­rol­tak­kal kö­zös ki­rán­du­lá­so­król és fo­tók­ról. Har­ma­dik be­szél­ge­té­sünk so­rán An­gie ne­vek em­lí­té­se nél­kül disz­kré­ten, ám ha­tá­ro­zot­tan ele­mez­te eze­ket a vi­szo­nyait: „A sze­re­lem­nek sok for­má­ja van. Min­degy, hogy fér­fi vagy nő az il­le­tő, ha sze­re­tem, sze­re­tem.” De már kö­dö­sí­tett. Ugya­nis ek­kor – 2004 no­vem­be­ré­ben –, há­la a Mr. és Mrs. Smith plety­kás stáb­já­nak, Jen­ni­fer Anis­tont ki­vé­ve egész Hollywo­od tud­ta, hogy tel­jes gőz­zel zaj­lik a Pitt–Jo­lie af­fér.

Brad, a jófiú

Pitt vi­szont ci­vi­lebb­nél is ci­vilebb min­ta­csa­lád­ból szár­ma­zik, mely­ben apu­ka-anyu­ka bér­ből-fi­ze­tés­ből szo­rí­tot­ta ki az egye­te­mi tan­díj­ra va­lót a há­rom cse­me­té­nek. A szó­fo­ga­dat­lan Pit­tet pa­raszt­haj­szál vá­lasz­tot­ta el az új­sá­gí­ró-di­plo­má­tól, mi­kor – ki tud­ja, mi­ért? – Ka­li­for­niá­ba csá­bult, és egy „me­ki” tí­pu­sú ét­te­rem sé­tá­ló re­k­lá­mem­be­re lett. In­nen ál­mod­ta ki ma­gát a Dal­las c. té­vé­sor­oza­tig, ahon­nan cso­dá­val ha­tá­ros vé­let­le­nek ad­ták kéz­ről kéz­re egy­re fel­jebb a hollywo­o­di szamár­lét­rán. Brad Pitt és Jen­ni­fer Anis­ton há­zas­sá­gát Hollywo­od ter­vez­te és Hollywo­od mér­gez­te meg. Mi­u­tán csú­fos vé­get ért a Gwyneth Pal­trow-el­jegy­zés (Pal­trow csal­ta meg Pit­tet), Anis­ton ügy­nö­ke mu­tat­ta be őket egy­más­nak. Az el­ső pár év­ben úgy tűnt, hogy a nyo­mu­lós Jen­ni­fer és az al­kal­maz­ko­dó Brad sze­rel­mi di­na­mi­ká­ja mű­kö­dik. De ahogy ez már mag­án­né­pek­nél is len­ni szo­kott: mi­nél en­ge­dé­ke­nyebb a férj, an­nál ha­tá­ro­zot­tabb az asszony.

Elő­ször csak a szo­ba­bú­tor­ról folyt vi­ta, az­tán Anis­ton alól ki­fu­tott a Jó­ba­rá­tok, és két­ség­be­esve kap­kod­ni kez­dett film­sze­re­pek után, ahe­lyett, hogy me­gül a fe­ne­kén és szül egy-két bé­bit. Míg Jen­ni­fer ön­meg­va­ló­sí­tó kö­rút­ját jár­ta, a csa­lád­cen­tri­kus Pitt nem­csak egye­dül ma­radt, egye­dül is érez­te ma­gát. És ölé­be pottyant a le­he­tő­ség, hogy a Mr. és Mrs. Smithből ki­hát­rált Ni­co­le Kid­man he­lyett film­fe­le­sé­get vá­lasszon ma­gá­nak. Ha ak­kor ne­met mond An­ge­li­na Jo­li­e-ra (és te­het­te vol­na, mert Jo­lie csil­la­ga ak­ko­ri­ban épp nem szár­nyalt ma­ga­san né­hány lát­vá­nyos bu­kás után), ma éle­te leg­na­gyobb sze­rel­mé­vel és egy má­jus­ban ese­dé­kes kis­ba­bá­val len­ne sze­gé­nyebb.

Bár­mi­lyen la­za szép­fi­út ját­szik né­ha a vász­non, Brad Pitt nem lé­lek­te­len hollywo­o­di amor­ózó, ha­nem meg­le­pő­en föld­höz­ra­gadt, ked­ves ci­vil, s en­nek szá­mos bi­zo­nyí­té­kát so­rol­hat­nám sa­ját ta­pasz­ta­lat­ból is, nem­csak a nyi­lat­ko­za­tai­ból. „Csa­lá­dot sze­ret­nék, sok gye­re­ket, és így negy­ven után ab­ba aka­rom hagy­ni a mo­zi­zást. Nem kell ezt már eről­tet­ni. Nem er­ről szól az élet. Il­let­ve nem csak er­ről. Annyi min­den van még, ami fon­tos és ér­de­kel!” Pitt na­gyon ne­he­zen nyög­te ki Jen­ni­fer­nek az utol­só kö­zös ka­rib-ten­ge­ri va­ká­ción, hogy vé­ge, és hó­na­po­kig őszin­tén őr­lő­dött, hogy meny­nyi szo­mor­úsá­got okoz ne­ki. Va­ló­szí­nű­leg ez az oka an­nak is, mi­ért nem állt ki tün­te­tő­en új ked­ve­sé­vel a nyil­vá­nos­ság elé, csak tűr­te, hogy (az An­ge­li­na tud­tá­val riasz­tott) szem­fü­les fo­tó­sok va­la­hogy min­dig és min­den­ütt meg­ta­lál­ják, még a vi­lág le­gel­du­got­tabb sar­ká­ban is.

Brangelina

Nem vé­let­len te­hát, hogy ma­nap­ság a bo­ron­gós dél-ka­li­for­niai es­ték ked­venc ka­ján mu­lat­sá­ga azt la­tol­gat­ni, mi­kor­ra hűl ki a Bran­ge­li­na-af­fér. So­kak sze­rint a test­be­széd már most ar­ról árul­ko­dik, hogy ezt a kap­cso­la­tot An­ge­li­na dik­tál­ja. De nem csak azért, mert min­den fo­tón Jo­lie ve­ze­ti Pit­tet. Brad min­den más­ban is szót fo­gad An­ge­li­ná­nak. Azon az omi­nó­zus ex­klu­zív saj­tó­e­se­mé­nyen, ahol a Mr. és Mrs. Smith kap­csán együtt je­len­tek meg, Brad ked­ves-su­tán min­den kér­dés­re az­zal passzol­ta le a vá­laszt, hogy „An­gie er­ről sok­kal bő­veb­ben és job­ban tud nyi­lat­koz­ni”. Tu­dott do­log, hogy Pitt Jo­lie nyo­má­sá­ra szo­kott le a ci­gi­ről, az öl­töny­ről, a sör­ről, az ő ha­tá­sá­ra jár slam­pos za­kó­ban, far­mer­ben, lö­työ­gő pó­ló­ban, miat­ta vesz pi­ló­ta­lec­ké­ket, és őér­te csa­pott fel is­ten há­ta mö­göt­ti fal­va­kat föl­tér­ké­pe­ző ta­risz­nyás vi­lág­já­ró­nak, aki szí­ve­seb­ben kva­ter­ká­zik név­te­len ENSZ-tiszt­vi­se­lők­kel egy New York-i bisz­t­ró­ban, mint ha­tal­mas hollywo­o­di mo­gu­lok­kal egy Be­verly Hills-i kas­tély te­ra­szán.

A sze­re­lem hőm­érő­jén ez már láz, nem pusz­ta hő­emel­ke­dés. Csak az a kér­dés, hogy An­ge­li­na hőm­érő­je mit mu­tat. Pitt min­dig csa­lá­dról ál­mo­dott, Jo­lie vi­szont vég­ig szen­ve­dély­ről. S ez még ak­kor is így van, ha mo­men­tán ovi­ba hord­ja a kis­fi­át, nya­ká­ban a kis­lá­nyát és (meg­cá­fol­va ko­ráb­bi szent fo­ga­dal­mát, már­mint hogy bio­ló­giai anya­ság­ra nem vál­lal­ko­zik) po­cak­já­ban a kö­zös gye­re­ket.

Most min­de­ne­set­re jön a ta­vasz, meg­lesz a bé­bi, s ha ki­ba­báz­zák ma­gu­kat, An­ge­li­na Jo­lie és Brad Pitt megint fil­mez­ni fog. Ha van is­ten a hollywo­o­di mennyor­szág­ban, le­ga­lább né­hány film ere­jé­ig ad­ja meg ne­kik, ne­künk és az összes vál­lalt cse­me­té­ik­nek, hogy egy­más­sal.

Hollywo­od, 2006. már­ci­us

Foto: Shutterstock