Karolina Kurkova: Családi hagyomány a segítség

Mindenki gúnyolta a magassága miatt (amit édesapjától, a neves cseh kosarastól örökölt), egészen addig, amíg az egyik barátja elküldte a fotóját egy prágai modellügynökségnek. Karolina Kurkova 15 éves volt, amikor fölfedezték, külföldre küldték, és a Prada divatház modellje lett. Karolina Kurkova 17 évesen már a Vogue magazin címlaplánya volt, és hamarosan a Victoria Secret irigylésre méltó angyala lett. Innen pedig már egyenes út vezetett az összes nagy divatcéghez: a nevüket felsorolni sem érdemes, inkább azt a nagyon keveset, amelyikkel nem dolgozott… Karolina Kurkova 36 éves múlt, ma már nem dolgozik annyit, nincs is szüksége rá, a vállalkozásaiból él. Karolina Kurkova New Yorkban és Miamiban van otthona, ahol boldog házasságban él a férjével és két fiával, Tobinnal és Noah-val. Miamiban vészelte-vészeli át a koronavírust, ott beszélgettünk – virtuálisan.

– Hol vagy egész pontosan?

– A hálószobámban, amit most kicsit átalakítottam irodává. Azért volt erre szükség, mert a srácok itthon vannak, nem járnak suliba. Lehet, hogy majd bejönnek, amíg beszélgetünk, ezt sajnos nem tudom megakadályozni, bár már sokszor kértem, hogy ha dolgozom, ne zavarjanak. De minden szülő tudja, milyen otthonról dolgozni a vírus idején. Szóval igen, Miamiban vagyok, és mint tudod, Florida az amerikai koronavírus egyik „büszke” melegágya.

Megmelegítettük az emberek szívét

– Mivel elmaradt a párizsi divathét, virtuálisan csináltátok meg a bemutatót, mindenki a saját ruhatárából öltözött. De hogy oldottad meg a sminkedet és a frizurádat?

– Nem véletlenül vagyok ebben a szakmában 21 éve, van egy kis tapasztalatom már. De nem állítanám, hogy frizura- és sminkügyben én vagyok a legjobb szakember. A hajamat lófarokba fogtam, aztán kivettem a gumit, megráztam, nyomtam rá egy kis száraz sampont, megráztam, és ennyi volt a frizura. Nem szárítottam be, nem használtam sütővasat, semmit. Az volt a fontos, hogy gyorsan meglegyen. Még jó is volt, hogy minden lány maga csinálta meg a haját, segítség nélkül, mert így kiderült, mennyire vagyunk kreatívak.

Mindenki természetesen nézett ki, volt, aki a hálószobában, volt, aki a fürdőszobában készült fel, és azt használta, amije volt otthon. Egy csomó esemény elmarad, jó ötlet volt összejönni, és megköszönni azoknak, akik hihetetlen oda – adással mentenek életeket, otthon hagyva a családjukat, és értünk dolgoznak, akik otthon vagyunk a családunkkal. A sminkemhez se volt segítségem, mindenki láthatta, milyen a bőröm, de sebaj, mert megmelegítettük az emberek szívét és hoztunk egy kis vidámságot az otthonukba, ahol a show-t nézték.

– És hogy választottad ki a ruhádat?

– Nincs sok csili-vili estélyim, mert a hétköznapokon nem dizájner cuccokban járok. Egy olyan darabot kerestem, ami jól néz ki, és találtam egy Pucci nadrágkosztümöt, ami évek óta nem volt rajtam. Szőkítem a hajam, jó nagy lenövésem volt már, de nem akartam vele otthon babrálni, meg féltem, hogy elrontom, gondoltam, olyan legyen, amilyen. Találtam egy kalapot online, gyorsan lecsaptam rá, a hetvenes évek stílusa, pont ment a ruhához. A másik ruha, amit választottam, egy sárga selyem volt, ami még sose volt rajtam. Ott csücsült a szekrényemben, várt az alkalomra és gyönyörű színe volt. Gondoltam, itt a lehetőség, hogy végre felvegyem, és valami egész mást mutassak, mint akit eddig. 

Karolina Kurkova maszkgyártásba fogott a Covid alatt

– Az Instagramon láttam, hogy maszkokat készítesz. Igaz ez?

– Igen.

– Hol árulod őket, hol lehet kapni?

– Múlt hónapban kezdtem, egy barátommal, aki gyerekruhaszabász és -tervező. Őt szoktam megkérni, ha át kell alakítani egy ruhát valami rendezvényre. A gyerekeink egy osztályba járnak, és mióta arra kényszerültünk, hogy itthon járjanak iskolába, elég sokszor látom őt.

Aztán itt is felkérte a kormány azokat, akik varrni tudnak, hogy készítsenek maszkokat, hogy mindenki gyorsan hozzáférjen, mert hiány volt az orvosi maszkokból, márpedig a nővérek és az orvosok nem dolgozhatnak anélkül, főleg a vírusfertőzöttekkel nem. Ez adta az ötletet, és egyébként is, elég kreatív vagyok, valamit akartam itthon csinálni.

Nem vagyok orvos, nem tudok gyógyítani, felhívtam a barátnőmet, akinek van varrógépe, hogy mi lenne, ha maszkokat gyártanánk és eladnánk a neten. Gyorsan kellett döntenünk, tudtuk, hogy nagyon fontos, hogy időben eljussanak a maszkok oda, ahová kell, és mindenki hozzáférhessen, akinek szüksége van rá. Ezek nem orvosi maszkok, nem fogják megakadályozni a vírust, de legalább 60 százalékban lelassítják a vírus terjedését. Nem érünk az arcunkhoz, és… a családunk fontosabb mindennél. Főleg a kisebb gyerekekre gondoltunk, mert elég sok anyuka neveli egyedül a gyerekét, és mi van akkor, ha nincs kire hagyja, ha el kell mennie bevásárolni. Nem talál maszkot a gyerekének.

Mindenki megtalálja a neki legtetszőbbet

Akkor gondoltunk erre, amikor még senki nem készített gyerekmaszkokat. Elkezdtük gyártani, és a pénzt a Feeding Americának adtuk, és azoknak az önkénteseknek és a családjaiknak, akik az első vonalban dolgoznak a vírus elleni harcban. Így aztán elég elfoglalt lettem a karantén alatt, mert két hetem volt beletanulni, és bevontuk az összes ismerőst és barátot, családok dolgoztak nekünk, velünk, a gyerekeinkre próbáltuk fel a maszkokat, a férjeink is beszálltak, és még az is belefért, hogy elmagyarázzuk a kicsiknek, miért fontos a maszkviselés. Csupa jópofa maszkot csináltunk, van kutyás, cicás, színes, mintás, mert a barátnőmnek rengeteg anyaga volt otthon, ami „leesett” a többi munkájából, szóval még anyagot sem kellett rendelnünk. Egy héten belül 3000 maszkot adtunk el, 3000 maszkot juttattunk el a Feeding America szervezetnek, és folyamatosan újítjuk a maszkokat, újabb és újabb stílusúakat találunk ki, hogy mindenki megtalálja a neki legtetszőbbet.

Karolina Kurkova: Azok is számítanak, akik körülöttünk élnek

– Tudom, hogy két jótékonysági intézményt hoztál létre és működtetsz. Honnan ered ez a szenvedélyed?

– A szüleim mindig segítettek mindenkinek, szóval ez nálunk családi hagyomány, ebben nőttem fel. És amikor elkezdtem utazgatni, bejártam a világot, és láttam, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyok, hogy egészséges vagyok, szeretnek a szüleim, vigyáznak rám, aggódnak értem, egyre inkább meggyőződtem arról, milyen fontos, hogy az ember adjon és próbáljon meg gondoskodni másokról, és hogy nemcsak mi számítunk, hanem azok is, akik körülöttünk élnek. Jó érzés adni, jó embernek lenni, segíteni másoknak. Lehet, hogy eljön a nap, amikor mi szorulunk rá, hogy valaki nyújtson nekünk kezet. Nem igaz?

– Úgy érzem, a karantén idején saját magadról is felfedeztél újdonságokat, olyasmit, amit nem tudtál. Vagy tévedek?

– Talán azt, hogy mennyi mindenre vagyok képes. Ha valaki otthonról dolgozik és gyerekei vannak, meglepően sok mindenre van energiája. Az egyik fiam négyéves, a másik tíz, és órákat töltök mind a kettővel, mert tanulniuk kell. Közben elmosogatok, elkészítem a reggelit, az ebédet, ma például még porszívóztam is, és még hátravan egy nagy rakás vasalnivaló. A maszkokkal is foglalkoznom kell, főleg, ha technikai hibákba futunk, és a közösségi médiát sem hanyagolhatom el. Sokan kérdezik, mit olvasok, melyik a kedvenc tévéműsorom meg filmem, de kinek van ideje ilyesmire? Éjjel egykor fekszem, néha kettőkor, mert olyankor dolgozom, amikor a gyerekek már alszanak. Most az a legfurcsább, hogy már hónapok óta nem utaztam, és ilyen velem, aki 21 éve van a szakmában, soha nem fordult elő, mert az életem jó részét repülőkön töltöttem. De nagyon örülök, hogy így van, mert élvezem ezt a kényszerszabadságot, örülök, hogy végre a családra is van időm, örülök, hogy rendben tartom az otthonunkat, és hogy a családtagjaim sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mert megtanultunk türelmesebbek, megértőbbek lenni egymással. 

Fotó: Shutterstock