Amanda Seyfried: A hírnév nagyon káros dolog
Ahogy mifelénk, LaLaLanden mondják: Amanda Seyfried „no-nonszensz” csaj. Rosszul tűri, ha hízelegnek neki, de a szeme még nagyobbra nyílik, ha kritizálják. Bármiért, bármikor. Csak őszinte legyen az a bírálat, mert a manipulációból is elege van. Amanda Seyfried valamikor, 19 éves korában (12 éves volt, amikor a pályát kezdte) roszszul lett az autópályán, fájt a feje, vert a szíve, leállt, felhívta az anyukáját, és azonnal elrohantak az orvoshoz, aki megállapította, hogy kontrollálhatatlan kényszerbetegségben szenved, vagyis nem tud szabadulni a nyomasztó gondolataitól. A betegség nem múlt el, Amanda Seyfried azóta is gyógyszeren él, de „rengeteg vitamint szedek, ingyen kapom, mert apu gyógyszerész”. Amanda Seyfried több rossz kapcsolat után találta meg az igazit, Thomas Sadowski színészt, akitől kislányt szült – és 9 hónapos terhesen ment hozzá. Los Angelesben kezdtük a beszélgetést, Londonban fejeztük be. – Mesélj kicsit a családodról…
– A szüleim ma is boldog házasságban élnek abban a pennsylvaniai kisvárosban, ahol születtem. Van egy nővérem, és én voltam a család fekete báránya, akit anyu csak „Dem-andának” hívott, mert a „demand” azt jelenti, követelőző… A nővéremmel sokáig nem jöttem ki, utáltuk egymást, ma már elválaszthatatlanok vagyunk. Önfejű gyerek voltam, de boldog gyerekkorom volt, szemben sok kollégámmal, akinek elváltak a szülei és zűrös körülmények között nevelkedtek. Anyu akaratos, nagyon intelligens, apu vicces és ideges. Ennek a négy dolognak vagyok én is a keveréke. 17 éves koromban New Yorkba költöztem, mindent kipróbáltam. A szüleim sose kényszerítettek semmire, és mikor azt mondtam, modell akarok lenni, csak annyit kérdeztek, biztos vagyok-e benne. New York két órára van otthontól, nem távolság. Bíztak bennem, hagyták, hogy csináljam. Csak azt kérték, hogy a sulit jó eredménnyel fejezzem be. Volt egy időszakom, amikor meteorológus akartam lenni, akkor se nevettek ki, aztán meg énekes, és anyu azonnal leperkálta a pénzt az óráimra. Soha nem vonták kérdőre a döntéseimet.
Énekelni szeret a legjobban
– A pályádon is rögtön kaptál segítséget? Vagy voltak azért buktatók?
– Óvatosan választottam ki az ügynökömet is, a menedzseremet is… Az a három ember, beleértve a sajtósomat is, ma is a legfontosabb. Mikor nagy döntések előtt állok, mindig megkonzultáljuk, nehogy hülyeséget csináljak. Olyan nekem, mint a család. Segítenek. Nem könnyű elválasztani a magánéletemet a szakmai életemtől. Mind a kettővel magamat építem, talán ezért. Énekelni szerettem mindig legjobban. Aztán elkezdtem prózai szerepeket kapni, elmaradt az éneklés. A Nyomorultakkalés a Mamma Mia!-val visszajött, hál’ istennek. A családom nagyon megértő. Tudják, ha hat hónapig nem látnak, akkor addig. Dolgozom. És Meryl Streeptől kapom a szakmai tanácsokat. Kell ennél jobb? Több? És hogy körbeutazhatom a világot a munkámmal?
Házasság egyszerűen
– Nem akartál férjhez menni… 40 éves korodig…
– Féltem. Annyi házasság nem bírja ki, annyi rossz házasságot láttam. Gondoltam, 40 éves koromig már túl leszek az összes lehetséges rossz kapcsolaton, és lesz annyi rálátásom, hogy megtalálom azt, akivel érdemes összekötnöm az életemet…
– Aztán most mégis férjhez mentél, 31 éves fejjel…
– Ja, és kilenc hónapos pocakkal. Látod ezt a fotót? A két kezet a két gyűrűvel? Tommy meg én. Itt meg menyasszonyi ruhában hatalmas pocakkal. Akkora vagyok, mint egy ház. De nem akartam nekimenni a szülésnek úgy, hogy a gyerekemnek nincs legális apja. Gyorsan megvettem ezt a fehér ruhát valahol, még csokrom se volt. Mentünk, összeházasodtunk, utána bekaptunk valamit a kedvenc gyorstalpalómban. Nem kell ennél több.
Ha forgat, rendben vannak a dolgai
– Mit szeretsz legjobban csinálni, mikor nem dolgozol?
– Los Angelesben élünk… de nagyon vágyom vissza New Yorkba. L. A.-ben fél évet dolgozom, fél évet kihagyok. Ha van időm, sétálok a hegyen. Szeretek egyedül lenni, és olvasni. Meg énekelni. Mióta nem tanulok rendszeresen énekelni, azt is jobban szeretem. Vasárnap esténként összejövök a barátnőimmel. De legjobban dolgozni szeretek. Mikor forgatok, úgyérzem, hogy rendben vannak a dolgaim, van az életemnek értelme. Ha meg nincs filmem, szétesek. Muszáj valamivel kitölteni az időt. Franciául tanultam 10 hónapig a Berlitznél. Aztán abbahagytam, elmentem külföldre forgatni. Mostanában utazgatáson töröm a fejem. Ha nem vagyok itthon, New Yorkban vagy Londonban találsz. Persze a családdal. Ahogy a Mamma Mia! 2-t is úgy forgattam, hogy magammal vittem a kislányomat és a férjemet.
Meryl Streep, a példakép
– Hollywoodról sokan mondják, hogy nagy csapda… Egyetértesz?
– Erre azt szoktam mondani, még szerencse, hogy tudom, hogy ki vagyok. Azt nem tudom, hol látom magam 20, 40 év múlva De azt tudom, hogy nem akarok a pálya áldozatává válni, vagyis a hírnév áldozatává. A hírnév nagyon káros dolog, mert elveszted azt a biztos tudatot, hogy ki is vagy valójában. És azt is elveszted, hogy mit is akarsz valójában. Ez a két legfontosabb dolog az életben. Fiatal vagyok, de már nem annyira, hogy ezeket ne tudjam, és ne tudjam kezelni.
Szeretném úgy leélni az életemet, ahogy Meryl Streep.
Mikor a Mamma Mia!-t forgattuk, beleláttam a magánéletébe, s teljesen igaza van. Biztos átélt nehéz időket, de ő az a nő, aki tisztában van a saját értékével. Szexi, briliáns, mindent eljátszott, amit akart. És még ma is boldogan dolgozik. Tökéletes családi élete van, ami a legfontosabb dolog a világon. És tudja, mikor kell felállni és hazamenni. Híres, de csak a munkájáért az. A magánélete teljesen az övé. A mai fiatalokkal az a baj, hogy híresek lesznek attól, hogy híresek akarnak lenni, és semmi más nincs az életükben, csak a hírnév. Már rég nem arról szól, hogy mitől lettek híresek. És senki nem tiltakozik, hogy öt év múlva minden összeomolhat. Ezért az én példaképem mindig is Meryl Streep.
Fotó: Shutterstock
