Delhusa Gjon lélekemelő popmeditációja

Gjoni negyvenéves zenei munkássága alatt a háttérben egy spirituális zenei teljesség kifejlesztésén dolgozott. Hosszú idő után tudatosodott benne a folyamat, a késztetés, amelynek alapja egyfelől az otthoni indíttatás, hiszen az albán származású énekes édesapja azt szerette volna, ha fia pap lesz, másfelől az a líraiság, amit meggyőződése szerint „fentről” kapott, az ég adományaként. Mostanra eljutott oda, hogy négy évtizedes zenei tanulmányai és az Indiában szerzett tudás és tudatosság ötvözéséből megszületett az a bátorítás, hogy elindulhat egy új úton: a keleti kultúra titokzatos világába kalauzol el Gjoni most kezdődött spirituális zenei koncertsorozata.


 

– Nyilván számodra is lélekemelő volt a Kelet szellemisége, zenéje. Hogy tudnád megfogalmazni, mit adott neked?

 

– Egy nyugodtabb gondolkodást, amire nagyon nagy szükségem volt elég rezignált zenei pályám nyomán. Egy könnyűzenei előadó élete olyan hullámokkal tarkított, hogy egyszer megéljük a legnagyobb sikert, majd a bukást, s ezek folyamatos elviseléséhez nagyon nagy lelkierőre és nyugalomra van szükség. Egyensúlyt adott, amely helyre tette bennem az élet törvényszerűségeit, miért vannak ezek a hullámvölgyek. Ekkor elkezd az anyagi-nem anyagi lét határa homályba kerülni. Indiában a bhajanok által kerülünk egy másik lelki síkra. Az ember egy olyan bűvölet határáig is elmehet ebben a közvetítésben, gyógyításban-bódításban, hogy el tud feledkezni arról, hogy az étel pénzbe kerül.

 

– Ez a másik sík, a határátlépés tehát nem jó?

 

– Itt is az arány megtalálása a fontos. Mi még a Földön élünk, nem élhetünk Budapesten spirituális létet, és ennek a társadalomnak és a mindennapi elvárásoknak eleget kell tenni. Számlákat kell fizetnünk, tankolnunk kell, gyerekeinket iskoláztatjuk, tandíjat kell fizetnünk. Nem lehet az iskolában a gyermekem tandíját leénekelni, a benzinkútnál a tankolásért dallal fizetni. 

 

 

– Spirituális tapasztalataidat és elmélyült zenei tudásodat kamatoztatva most egy új, országos, meditatív koncertsorozatba kezdtél. Felmerülhet a hétköznapi emberekben, a hitetlenkedőkben egy olyan kérdés is, hogy „persze, Delhusa Gjon egy újabb kereseti forrás után néz”… 

 

– Az értetlenek vagy kétkedők számára is meggyőző lehet, hogy teljesen új a fellépésekhez a hozzáállásom, nevezetesen a koncert árát egy minimális összegben határoztuk meg. Limitáltuk a jegybevételeket, mivel úgy gondoltam, hogy mindenki számára elérhetővé kell tenni, voltaképpen az eddig megszokott előadások töredékéért, hogy bejussanak ezekre a koncertekre. Értelemszerűen meg is látszik az eredmény, az elővételekből. Nem ritka eset, hogy a jegypénztáraknál már a megnyitástól számított hét napon belül, bár még két hónap van az előadásig, már nem kapható jegy rá. 

 

– A koncertsorozat első állomása a május 22-én Pápán tartott koncerted volt, amelynek különlegességét az adta, hogy kényelmes panorámabuszt indítottatok Budapestről Pápára a koncertre. 

 

– Igen, és ez nem pusztán egy koncerten való részvételt jelentett, hanem a program része volt az utazás után egy városnézés is Pápán, ahol a résztvevők egy előadást is meghallgathattak a Barátok templomában a ferences rend megtelepedéséről és tevékenységéről. További különbség volt más koncertekhez képest, hogy az esti előadás előtt a közönségnek az előtérben megmutattunk a holisztika, a természetgyógyászat témakörében számos olyan eszközt és módszert, amely a testi-lelki gyógyulást segíti. Ki is próbálhatták a kristálygyógyászatot, az állapotfelmérést, a különböző masszázsokat, a Narayana kezeléseket, majd még egy indiai vegetáriánus háromfogásos vacsorára is vendégeink voltak. Ezt mind magában foglalja a részvételi díj. Ezután kezdődött a lélekemelő szeretetmeditációs popzenei koncert, ha úgy tetszik: lélekemelő popmeditáció. A koncertsorozat minden egyes állomására tervezünk ilyen programot. Mindenkit szeretettel várunk a legközelebbi, kiskunhalasi koncerten június 12-én!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A tudattalan fogadalom nagyon nagy erő – Beszélgetés dr. Angster Mária pszichoterapeutával

A tudattalan fogadalom nagyon nagy erő – Beszélgetés dr. Angster Mária pszichoterapeutával

Dr. Angster Mária már az elején leszögezi: nem az ő személye az érdekes, hanem a…
Az érzékenység és a nyitottság a legjobb gyógymód

Az érzékenység és a nyitottság a legjobb gyógymód

Dr. Bíró Csilla gyógyszerész nemcsak a patikáját vezeti, hanem az egészségügyi problémájukkal hozzá fordulóknak is…
Gal Gadot: Már majdnem feladta a szakmát a Wonder Woman

Gal Gadot: Már majdnem feladta a szakmát a Wonder Woman

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak…
Mindenki színésznek születik: Beszélgetés Müller Péter íróval, aki 65 éve a Madách Színház tagja

Mindenki színésznek születik: Beszélgetés Müller Péter íróval, aki 65 éve a Madách Színház tagja

Müller Péter 65 éve a Madách Színház tagja, számos darab szerzője, élete összeforrt a színházzal…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Guari Shankar Gupta és Müller Péter – Barangolás az élet misztériumaiban

Guari Shankar Gupta és Müller Péter – Barangolás az élet misztériumaiban

Szerencsésnek mondhatja magát az, aki két olyan nagyszerű gondolkodóval ülhet le beszélgetni az élet értelméről,…
Sebők Marianna – Lépés a harmónia felé

Sebők Marianna – Lépés a harmónia felé

Egyszer azt mondta a tanítóm, hogy minden ember hét tehetséggel születik. Bármi lehet ilyen tehetség:…
Somi Panni – Tánc, ami megváltoztat

Somi Panni – Tánc, ami megváltoztat

Somi Panni az első hazánk lánya, aki 1989-től Indiában, a madrászi Kalakshetra Művészeti Akadémia táncszakán…
Paulinyi Tamás – Tizenöt év spirituális oktatás

Paulinyi Tamás – Tizenöt év spirituális oktatás

Az elmúlt két évtizedben az ezoterikus-spirituális szemlélet Magyarországon is széles körben elterjedtté vált, ennek megfelelően…