Fabula Rasa – Nevet és sír a közönség

Egy nő és öt férfi: barátok, akik egymás és a zene társaságában érzik magukat felszabadultnak, akik ugyanazt próbálják elmondani különböző zenei nyelveken, akiket nem lehet műfaji kategóriába beskatulyázni, de aki hallja őket, annak megnyílik a szíve, és érzi: valami fontos történik vele. 2006-ban alakult Fabula Rasa lelke, zeneszerzője és énekese Szirtes Edina, akit mindenki Mókusnak becéz.

 – A Fabula Rasa világzenét játszik. Számodra mit jelent az, hogy világzene?

 – Úgy képzelem, hogy a Földről minden hang, minden zaj felszáll az űrbe, és ott eggyé olvad. Benne van a távozó lelkek hangja is, a valaha itt élteké, és az egész valamiféle egységgé áll össze. Ha laknak arrafelé földönkívüliek vagy mondjuk manók, ők ezt hallják, a Föld kakofóniáját, ami hozzájuk elérve letisztult harmóniává érik. Számomra valahogy ez a világzene, a világ zenéje, amiben mindenből lehet egy csipetnyi, mégis egységben van.

 – Kunszentmártonban tanítasz zenét, és a kedvenc korosztályod a tinédzsereké. Miért?

 – Ez az utolsó pillanat, amikor még hatni lehet egy gyerekre, amikor szeretettel irányítani lehet őket, megmutatni a szépséget. Az ő lelkükhöz még el lehet érni. Ők megmenthetik a Földet, és meg is akarják menteni.

 – Megmentésre szorul a Föld?

 – Én azt érzem, hogy valami nagyon nagy baj van a természethez és az egymáshoz való viszonyunkkal, az értékrenddel. Boldog vagyok, amikor sikerül adni valamit az embereknek a munkám, a koncertjeink során: egy érzést, egy felismerést, egy gondolatot. Vagy amikor sikerül egy gyereket megtanítani hegedülni, felkelteni az érdeklődését a zene iránt, az igen, az valami!

 – Hogyan bír el egy lány öt fiúval? Mi tart össze hat embert, akik mind másutt laknak, megvan a maguk munkája, mindenki másutt is zenél?

 – Olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család. Az együttes tagjainak többségével 14-15 éves korunk óta barátok vagyunk, és valamennyien profi zenészek.

 Földes Gabi a legidősebb, őt már akkor csodáltam, amikor még a konzervatóriumba jártunk, el sem tudtam képzelni, hogy egyszer ott állok mellette a színpadon. Az ő füle nagyon fontos a számunkra, ő a hangmérnök is, Párizsban tanult, nagybőgő szakon végzett. Varga Kornél az ír-kelta népzenét hozta közénk, ő az együttes stabil, biztos alapja, mindig pontos és kristálytisztán játszik. Ákossal, aki dob- és ütőművész, próbálni sem kell, elsőre megjegyez minden hangot. Balázs, Guszti a későbbi időből való barátok, egyszerűen beleillettek abba az egységbe, ami a Fabula Rasa. Gusztival úgy összeillik a hangunk, hogy az megdöbbentő.

 Balázs dzsesszakadémiát végzett, népzenei mesterképzést kapott, tárogatóművész lesz. Végtelenül kedves és mélyen érző ember.

 – Te írod a dalokat. Honnan veszed az érzelmi, gondolati muníciót?

 – Az én életemből még mindig hiányzik egy mester, egy lelki és szellemi vezető, aki segít eldöntenem, mikor járok el helyesen, aki néha a hallgatásával, máskor egy-egy szóval terelget. De vannak példaképeim, mondjuk Bartók Béla vagy Cser Ádám, egy fiatal karmester. A legnagyobb tanítások azonban váratlanul érkeznek, például egy Békés megyében közlekedő buszon, ahol egy hetvenéves néni mellém ült, és az életéről mesélt, teljes természetességgel a borzalmakról is. Hiszem, hogy semmi sincs véletlenül. Működnek azok a leckék, amiket kaptam, világosan látom azokat a pontokat, amik előrevitték az életemet.

 – A színpadról megszólítod a közönséget, néha sírsz, máskor nevetsz, mi történik olyankor?

 – Nem tudom. A közönséggel valahogy egymásra hangolódunk, egy közösséggé válunk, elkezdünk együtt lélegezni. Amikor a színpadon vagyok, az nem is én vagyok, már rég nem vagyok a testemben, nem én énekelek, hanem valamiféle varázslat történik, és én azt csinálom, amit a szívem diktál. Talán ez az őszinteség ragadja magával a közönséget. Nem tudunk kétszer egyformán eljátszani egy számot, mert nincs két egyforma közönség és lelkiállapot.

 – Mit jelent számodra a művészet?

 – Összeköttetést az égiekkel, más dimenziót. Most például már megvan a következő lemezem a fejemben, de még csak egy sajátos gömbként érzékelem, mintha kiterjedése és lüktetése lenne, de még nem tudom szavakba vagy hangjegyekbe önteni. Már megkaptam a megrendelést rá az égiektől, már sejtem, milyen lesz, itt van bennem, de még nem bontakozott ki. Azzal a két 15 éves gyerekkel dolgozom, akik a devecseri rapet írták, bejárta az internetet és a sajtót, de még magam sem látom, mi lesz ebből. Földi mértékegységgel ezt nem lehet mérni, nehéz szavakba önteni az alkotás folyamatát.

 – Azt mondják, jó a humorod.

 – A nevetés az egyik legőszintébb reakció, őszintébb, mint a taps, nevetni nem lehet illendőségből. Ha sikerül kimozdítanunk a közönséget a konvencionális viselkedésből, és rávesszük az érzelemnyilvánításra, sokkal befogadóbb lesz. Gyakran figyelmeztetnek, hogy ne ragadtassam el magam a közönség előtt, de ez nem rajtam múlik: egyszerűen képtelen vagyok megállni, hogy ne legyek őszinte a színpadon.

Fabula Rasa

Névjegy: A zenekar 2006-ban alakult, a Budapest Fringe Fesztiválon mutatkoztak be, ahol szakmai különdíjjal jutalmazták a produkciót. Eklektikus zenei világukat a környező népek folklórjának izgalmas ritmikái és témái ihletik, melyeket rendkívül mély érzelmi fűtöttség és sokszínűség jellemez. Mindezt a kortárs komolyzenei tanulmányok és élmények hatják át, fűszerezve modern elektronikus zenei elemekkel. (nepzene.hu)

Tagok: Szirtes Edina – ének, hegedű, zongora; Balogh Guszti – ének, szájbőgő; Cserta Balázs – fúvóshangszerek; Varga Kornél – gitár; Földes Gábor – basszusgitár; Kertész Ákos – ütőhangszerek. „Célunk egy olyan világ megteremtése, melyben ötvöződnek az általunk mélyen tisztelt népek (cigány, magyar, kelta, zsidó, balkáni) zenei hagyományai a sajátunkéval.”

Lemezek: Csindratta (2006), Tesséklássék (2009, Szirtes Edina), Pörgettyű – Lankattyű (2009).

Szirtes Edina Mókus hegedűművész, művésztanár. Eddig nyolc lemezt készített, 34 lemezen volt közreműködő. Több kiállításhoz, színházi darabhoz készített egyéni hangvételű kompozíciókat, több színtársulat felkérésére írt zenét, a magyarországi popsztárok lemezein évek óta közreműködik zenészként s szerzőként is. 1996-ban a Magyar Televízió Pop-Rock fesztiváljának győztese, 2005-ben Artisjus díjas, 2007-ben az International Songwriting Competition döntőse lett. A Fabula Rasa alapítója és vezetője.

Földes Gábor basszusgitáros, zeneszerző. Klasszikus zenei tanulmányai után Párizsban tanult a Jazz Akadémián, jazz-bőgő szakon. A Szegedi Kortárs Balett és a Hora színház felkérésére készített zenét. A Fabula Rasa állandó tagja, emellett sessionzenészként és hangmérnökként dolgozik.

 – A közös érdeklődés és a közös álom tartja össze együttesünket: mindannyian dédelgetjük azt az álmot, hogy amit csinálunk, az másoknak is tetszik. Ösztönösen olyan műfajt választunk, amire ráéreznek az emberek. Valamennyien nagyon szeretjük a zenét, és hiszünk abban, hogy össze lehet forrasztani látszólag különálló stílusokat. Szabadnak érzem magam ebben az együttesben, mindegyik bulink más, még a dalokon belül is változik a hangzás, a közönséggel együtt formálódnak. Mókus az ő barátságos őszinteségével megszünteti azt a feszengést, ami a fellépők és a nézők között van, és a teremben lévőket egy nagy közösségbe kovácsolja, amiben lehet nevetni, sírni-ríni, ahol együtt lélegzünk és ahol leomlanak a láthatatlan falak. Közös játékunkban a közönség is részes, és mámorító felszabadultságban van részünk a klubkoncerteken.

Kertész Ákos hatévesen kezdett zenét tanulni a szentesi Állami Zeneiskolában (most itt tanár), később Szirtes Edina osztálytársa volt a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Konzervatóriumában. 1997-ben ütőhangszertanár- és kamaraművész-, 1999-ben ütőhangszeres szólóművész- és művésztanári diplomát kapott. Számos együttesben játszott.

 – Fontosak vagyunk egymás számára. Összekovácsolt a közös múlt, a közös sikerek, a muzsika szeretete. Legjobban a zene nyelvén tudjuk kifejezni magunkat, olyan dolgokat is el tudunk mondani, amiket nehéz lenne szavakba önteni. A koncertjeinken a közönséggel egyfajta vibrációban vagyunk, az energiák áramlása egy pluszerőt jelent. A Fabula Rasa sok tekintetben Mókusról szól, ő írja a dalokat, ő van elöl a színpadon, de mindenki hozzáteszi a magáét, a klasszikus hierarchia kérdése fel sem merül. A Fabula Rasa mindannyiunk számára szerelem.

Cserta Balázs Székesfehérvárott járt zeneiskolába, 1991 és 2000 között elvégezte a klasszikus klarinét szakot. 1994-től játszik népzenét. 1998-ban a Hang-Szín-Tér Big-Band alapító tagjaként a klarinét mellett a szaxofont is kézbe vette. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakán 2008-ban végzett. Tanít a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskolában, valamint a Hang-Szín-Tér Művészeti iskolában.

 – Népzenészként kerültem a csapatba, de klasszikus dzsesszt is játszom. Itt lehet a kettőt ötvözni, még mást is hozzátenni, lehet kísérletezni, mókázni. A felszabadultság adja a közös munka örömét és különlegességét. Mindenki meg tudja mutatni magát, de Mókus tartja össze a csapatot.

Balogh Guszti a Nomada zenekar vezetője, a Fabula Rasa tagja, de emellett számos egyéb hazai és külföldi zenekar állandó vendégzenésze is. A cigányzene jó ismerője és művelője.

 – Nagy kihívás volt számomra a Fabula Rasa, korábban ilyen stílusú dalokat nem is énekeltem. A stílust nálunk mindig a közönség határozza meg, Mókus írja a dalokat, aki tud, hozzászól, mindenki beleteszi a maga stílusát, a saját elképzeléseit, és így áll össze. Ezek a dalok őszinte életérzéseket fejeznek ki. Mókussal passzol a hangunk. Amikor ír egy dalt a saját hangfekvésére, az jó nekem is, és fordítva. Ez elég ritka egy női és egy férfihang esetében.

Varga Kornél gitáros 1996-ban alapított zenekart, a tradicionális ír zene hű tolmácsolását tűzték ki célul. Alapítása óta tagja a Fabula Rasának.

 – Nagyon szeretek itt zenélni! Mókus írja a számokat, mindenki hozzáteszi a magáét, és egyszerűen összeáll. Nem kell sokat próbálnunk. Minden koncerten minden számot egy kicsit másképp játszunk. Több zenész ismerősöm mondta: nem látott még olyan zenekart, amelyik ennyire alkalmazkodik a közönségéhez. Az embereknek valami boldogságot szeretnénk nyújtani, de persze közben ez a mi örömünk is. Én azt tapasztalom, hogy az embereknek van igényük a szépre, a színvonalasra, és hálásak, ha ezt megkapják.