fridrik.bela
Mi is ez az aszpartám?
Aki elolvasta az aszpartám három részbe foglalt, rövid, de még véget nem ért történetét, joggal kíváncsi, mi is…
Békegong hangterápia
Minden, ami az embert a világban körülveszi, harmonikus rezgésben van. A megváltozott, diszharmóniában lévő rezgések először csak változásokhoz,…
Tértisztítás zenével
A muzsika, mint a lélek nyelve, a szó szoros értelmében rezgésekből áll. Csakhogy azt, milyen lesz a hangok…
Énekelj a gyógyulásért!
4200 évvel ezelőtt Encheduanna királylány, a holdisten papnője Úr városában (a mai Irak területén) valóságos isteni ajándékot kapott:…
Mit egyen a baba? – Fogápolás
„A fogászati problémák végigkísérik életünket és felmerülő kérdéseinkre sokszor nem kapunk választ.”
Útmutatónk: a tarot – 3. rész: Földi szülők – az Uralkodónő és az Uralkodó
12 részes sorozatunk középpontjában a tarot-kártya áll. Az első részben rövid történeti áttekintés után a kártya szellemiségét, működését,…
A kannibálok sírva ennének meg
„Az emberi izom- és zsírszövetek vizsgálatai során kiderült, hogy olyannyira telítettek növényvédőszer-maradékokkal, hogy mi, kannibálok kénytelenek vagyunk fogyasztásra…
Öngyógyítás útján
Korábban már kifejtettük, hogy lényegében magunk teremtjük azokat az energetikai zavarokat, illetve belső őszintétlenségeket, amelyek végül testi panaszokkal…
Az aszpartám története (folytatás)
Történetünk az előző részben a nyolcvanas évek elején ért véget az aszpartám engedélyének megadásával. Az engedély kiadását politikai…
Hang és zene mint gyógyító információ
Az élővilág legfontosabb információinak közvetítője a hang. Az állatok világában ugyanúgy, mint az embereknél. Jelen írásban megkíséreljük a…
Rendszerváltás szükségeltetik
Beteg emberhez nyúlni nagy felelősség, de még tanácsot adni is az! Tudja ezt jól mindenki, aki a gyógyítói…
Fogzás és homeopátia
„A fogászati problémák végigkísérik életünket, és felmerülő kérdéseinkre sokszor nem kapunk választ.”