Nyugtalan láb szindróma
Az elviselhetetlen húzó érzés és bizsergés éppen akkor jelentkezik, amikor az ember el akarna aludni. Így írják le a panaszaikat az érintettek, akiknek éjszaka fel kell kelniük sétálni, mivel nem találnak nyugalmat. Vajon milyen okok rejtőznek a nyugtalan láb szindróma mögött, és mi jelentheti a leghatékonyabb segítséget?
A rángatózó lábak nagy problémája, hogy megzavarják az éjszakai nyugalmat. Az alváshigiénia fontos, de megőrzéséhez gyakran elegendőek különféle házi szerek is, mint például a sósborszesz, a harmattaposás vagy a hideg leöntések
A probléma sok millió embert érint világszerte. A tünetek – mintha hangyák mászkálnának az ember lábában, ami miatt sétálnia kell – leginkább este és éjszaka jelentkeznek, amikor a test pihenne, és nemritkán elviselhetetlenné válnak. Az angolul Restless Leg Syndroms (RLS), azaz nyugtalan láb szindróma megoldására eddig még nem született meg a mindenki számára bevált recept. Az okok kutatása sem zárult még le. Személyre szabott kezelési módszerekkel azonban enyhíthetők a panaszok.
A 19. századig a nyugtalan lábakat egyfajta hisztériának tartották, de még az 1980-as években sem tekintették betegségnek a legyőzhetetlen mozgáskényszert. Mára azonban világossá vált, hogy az RLS nem holmi ártalmatlan közérzeti zavar, hanem komolyan veendő megbetegedés. A nyugtalan láb kifejezést a svéd neurológus, Karl Axel Ekbom (1907–1977) alkotta meg, és 1945-ben ő adta a kórkép első pontos leírását is.
A tudósok feltételezik, hogy a háttérben bizonyos idegi ingerületátvivő anyagoknak az agy és a gerincvelő közötti hibás átvitele húzódik meg. Úgy tűnik, ebben a főszerepet a dopamin játssza. A betegség kétszerte gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat. Az RLS fő tünetei közé a következők tartoznak:
- A láb mozgáskényszere, amely spontán módon lép fel, és húzó, szakító, égető, fájdalmas, görcsös vagy viszkető érzés kíséri.
- Az akaratlan mozgások nyugalmi állapotban fokozódnak: például lefekvés után, hosszú üléskor az autóban, a moziban vagy a színházban.
- A panaszok este és éjszaka rosszabbodnak.
- Elalvási és átalvási zavarok jelentkeznek.
- A mozgáskényszer javul, ha az illető helyben jár, mozog vagy masszírozza a lábát.
- Melegérzés, főként a lábfej és a vádli területén.
- Kívülről jövő meleg hatására (például vastag takaró) a panaszok rosszabbodnak.
- A panaszok javulnak hideg hatására, például hideg vizes lemosás vagy hideg lábfürdő.
Az RLS-tünetek a legerősebben általában este 10 és hajnali 4 között lépnek fel. Ezt a jelenséget az orvostudomány periodikus lábmozgásoknak nevezi
Olyan érzés, mint a villámcsapás – írják le az érintettek, akiket nagyon zavar, hogy este ha lefekszenek, nemsokára újra fel kell pattanniuk és fel-alá járkálniuk. A diagnózis felállítása hosszabb időt is igénybe vehet, miután a panaszokat nem lehet olyan egyszerűen megmérni, mint mondjuk a vérnyomást.
A kórképre a legegyszerűbben a legjellemzőbb tünetből, a mozgáskényszerből lehet következtetni. Ez az, ami az érintetteknél el- és átalvási zavarokat okoz. A motorikus nyugtalanság néhány perccel vagy akár félórával a lefekvést követően jelentkezhet. Ha a beteg el is alszik, többször felriad. Napközben ennek olyan következményei lesznek, mint a koncentrációs zavarok, depresszió, szorongás és csökkent életminőség.
Az önsegítés módszerei: sósborszesz és stresszkezelés
Speciális RLS-gyógyszerekre csak ritkán, súlyos és nagy fájdalmakkal járó esetekben van szükség. Ezek a gyógyszerek olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyeknek a hatása hasonló a már említett dopaminéhoz. A cél az egyes idegsejtek egymás közötti kommunikációjának javítása. Hasonló szereket a Parkinson-kór terápiájában is alkalmaznak. Az azonban alaptalan feltevés, hogy a Parkinson-kór és a RLS összefüggene, a két betegségnek semmi köze egymáshoz, és a nyugtalan láb szindrómából nem lesz Parkinson-kór.
Az RLS-gyógyszerezés hatása idővel romolhat, mivel a szervezet hozzászokik a készítményekhez. Ilyenkor az orvos kénytelen emelni a dózist vagy lecserélni a szert, a beteg pedig ördögi körbe kerül. Ilyenkor joggal merül fel a kérdés, mi szükség van egyáltalán ezekre a gyógyszerekre? Éppen ezért gondolják úgy alternatív szemléletű orvosok, hogy az RLS terápiájának kiindulópontja az életmód megváltoztatása lehet csak. A betegnek elsőként is meg kell ismernie a saját tüneteit ahhoz, hogy tudjon velük bánni. Gyakran tapasztalni, hogy az egyéni terhelés- és stressz-szint csökkentésére a tünetek is javulnak.
Erre pedig számtalan módszer létezik, még mi-előtt a betegnek erős gyógyszereket kellene szednie. Bevált házi szerek is léteznek, például a sósborszesszel végzett bedörzsölés. Ez az illatosított és sós vízzel kevert borszesz vagy törkölypálinka már a 19. század óta elsősorban fájdalomcsillapítóként és fertőtlenítőként használt szer, amely hűti és megnyugtatja a nyugtalan lábat. Bizonyos módszerek annál hatékonyabbak, minél hamarabb ismerik fel a bajt. Aki tehát a már említett tünetek közül legalább kettőt felismer magán, annak tanácsos neurológushoz fordulnia.
Mitől betegszik meg valaki?
Aki elmúlt 50 éves, annak kétszerte nagyobb esélye van rá, hogy RLS-t kapjon, mint egy 20–30 közöttinek. Ennek az az oka, hogy az idősebbeknél a problémát erősíti a visszeresség, a cukorbaj vagy a romló vérellátás. Az életkor emelkedésével a panaszok is általában romlanak.
Tovább növeli a betegség kialakulásának esélyét, ha valakinél a családban már fennáll ilyen probléma. Az RLS örökölhetőségére utaló jeleket az 1960-as években fedezett fel először az olasz Elio Lugaresi professzor. Hogy a kór kialakulásáért pontosan milyen gének a felelősek, arra azonban máig nem sikerült választ találni. Feltehetőleg nemcsak genetikai ok áll fenn, hanem többféle örökletes rizikótényező. Vannak olyan családok, ahol a gyerekek felét fenyegeti ez a rizikó, és a tünetek néha már iskoláskorban megjelennek.
A rángatózó lábak ellen a legfontosabb az alváshigiénia
A kezelés elsődleges célja az átalvási időszakok meghosszabbítása. Fontos a szabályos napirend meghatározott felkelési és lefekvési időpontokkal. A tünetek enyhüléséhez jelentős mértékben hozzájárulhat, ha a beteg lemond a kávéról és az egyéb koffeintartalmú italokról, valamint az alkoholról és a nikotinról. Ezek az élvezeti szerek összeszűkítik az ereket és lényegesen ronthatják az RLS-tüneteket.
Egyénileg kell kikísérletezni, mikor érdemes meginni az utolsó kávét. Ezen kívül az esti séta is hozzájárul a pihentető alváshoz. A túlzásba vitt aktivitásról le kell mondani, ez ugyanis túlstimulálja a szimpatikus idegrendszert. Ennek az a feladata, hogy a szervezetünket hozzászoktassa a stresszhez. A túlstimulálása azonban kontraproduktív, mivel túl sok stresszhormon, például adrenalin jut a vérbe, ami megint csak összehúzza az ereket és ezzel rontja a lábak vérellátását. Ez pedig erősíti az önkéntelen mozgáskényszert.
Számos egyéb betegséggel ellentétben az RLS-nél nem működnek elalvást segítő módszerként a lazítógyakorlatok, mivel a betegség nem befolyásolható akaratlagosan és mintegy gombnyomásra. A többi alvástipp akkor működik optimálisan, ha következetesen alkalmazzák őket. Idetartoznak a következő alapszabályok:
- Az ágyat valóban csak alvásra használjuk és napközben ne heverjünk benne olvasgatva vagy tévét nézve. Legyen egyértelmű az összefüggés: ágy = alvás.
- Ügyeljünk rá, hogy a halószobát jól kiszellőztessük, és ne legyen benne 15-16 foknál melegebb.
- Alakítsunk ki szabályos napirendet estére, és ehhez tartsuk is magunkat.
- Reggelente ne aggodalmaskodjunk, ha az éjszakai pihenés egy része kárba veszett. Ha elfogadjuk az alvászavarok létét, ezzel általában máris csökken a feszültség és javulnak a tünetek.
- Ügyeljünk rá, hogy az alvást segítő módon étkezzünk. Bizonyos aminosavak segítik az elalvást.
Ezek megtalálhatók többek között a tejben és a tejtermékekben, a húsban, a diófélékben, az ananászban, a banánban, a datolyában és a fügében. Gátolja ezzel szemben az alvást a tojás, a borsó, a zöldbab és a hal.
Mindenkinek mások a tünetei, ezért mindenkinek magának kell kitapasztalnia, mi segít neki. Idetartozik az az érzés is, hogy az illető nem áll egyedül a betegségével.
A vashiány gyakran vezet nyugtalan láb szindrómához
Az RLS egyéb betegségek, illetve hiányállapotok következménye is lehet. Idesorolhatók a vashiány, a veseműködési zavarok (veseelégtelenség), a cukorbaj, a pajzsmirigy-túlműködés, a gyulladásos ízületi megbetegedések (reumatoid artritisz) és az érbetegségek vagy az idegpályák károsodása.
A jó hír, hogy amennyiben ezek a testi elváltozások valóban fennállnak és megfelelően kezelik őket, akkor ezzel egyidejűleg az RLS-tünetek is enyhülnek vagy eltűnnek. Ilyenkor ugyanis úgynevezett másodlagos vagy szimptomatikus RLS-ről beszélhetünk. Ez előfordul például a terhes nőknél, akiknek akár 30 százalékánál is jelentkeznek ilyen panaszok, főként a terhesség utolsó három hónapjában.
A nőknél ilyenkor gyakran jelentkezik vashiány. A szüléssel általában gyorsan eltűnnek a nyugtalan láb panaszai is. Egy másik példa azoké, akiknél veseelégtelenség áll fenn. Ők a becslések szerint 20-40 százalékban szenvednek RLS-től. Ezen kívül különféle gyógyszerek is kiválthatják vagy erősíthetik a nyugtalan láb tüneteit, például szív- és érrendszeri készítmények vagy hormongyógyszerek.
A vashiány különös jelentőségét az adja, hogy a WHO becslése szerint világszerte 600-700 millió ember szenved benne, a nők négyszerte gyakrabban, mint a férfiak. Elővigyázatosságként megfelelő a napi 15 mg vasbevitel nők és 12 mg férfiak esetében. Terhes anyáknál a vasszükséglet napi 30 mg, amit tablettákkal vagy infúzióval is el lehet érni. Hogy valakinél fennáll-e a vashiány, azt vérvizsgálattal lehet kideríteni. Ami azonban a szervezet valódi vastartalékairól ad felvilágosítást, az az úgynevezett ferritin. Ez a fehérje az összvas raktáraként szolgál, és szintén a vérből határozható meg.
Szelíd gyógymódok: mágnesesmező-terápia és magnézium
Hogy kinek mi segít, azt mindenkinek magának kell kikísérleteznie. Enyhítheti a panaszokat a hűtőzselé, a hideg vizes lemosás, a harmattaposás vagy a hideg kövön való járkálás. Ezek a módszerek általában az enyhe vagy közepes panaszoknál válnak be, mivel javítják a vérellátást és az anyagcserét. Fontos a megfelelő ágynemű kiválasztása is, a hűvös lenvászon például jobb, mint a melegítő hatású frottír.
Élelmiszerek vastartalma
(átlagos vastartalom 100 grammban)
| Köles | 9 mg |
| Búzacsíra | 7,95 mg |
| Rókagomba | 6,5 mg |
| Teljes őrlésű rozsból készült kenyér | 2,65 mg |
| Spenót | 4,1 mg |
| Lencse | 7,5 mg |
| Fehér bab | 6,17 mg |
| Marhahús | 2,26 mg |
| Sertésszelet | 1,7 mg |
| Sertésmáj | 15,8 mg |
| Borjúmáj | 7,9 mg |
Mérsékelhetik a panaszokat az alternatív módszerek is, amilyen a mágnesesmező-terápia vagy a magnéziuminfúzió. A mágnesesmező-terápia javítja a vérellátást és a vér áramlási tulajdonságait, valamint elősegíti a vegetatív idegrendszernek a lazításra való átállását. Ez pedig nagyon jót tesz a nyugtalan lábaknak.
Természetgyógyászati eljárások nyugtalan láb szindróma esetén
Fülakupunktúra
Serkenti a központi idegrendszert, így fokozódik az olyan idegi ingerületátvivő anyagok kiválasztása, mint amilyen a nyugtalan láb esetén fontos szerepet játszó dopamin.

Az RLS-megbetegedések száma a kor előrehaladtával emelkedik
Biorezonancia-terápia
Harmonizálja a test valamennyi szignálját, azzal a céllal, hogy újra egyensúlyba hozza azt a frekvenciát, amely elromlott és így kiváltotta a tüneteket.
Saját vér – ózonterápia
Ez a módszer javítja a vérellátást és a vér áramlási tulajdonságait. Ehhez a saját levett vért ózonnal gazdagítják, majd cseppenként adagolt infúzióval visszajuttatják a testbe.
Mágnesesmező-terápia
Gondoskodik a vegetatív idegrendszer ellazulásáról és egyben a vérellátást is javítja.
A gerinc manuális terápiája
A Dorn-féle gerincterápia korrigálja a csigolyák helytelen állását és blokkjait. Ezek ugyanis többek között vérellátási zavarokat okoznak, és nyugtalan láb esetén számos téves érzetet válthatnak ki.
Neurálterápia
A prokain nevű helyi érzéstelenítő felhasználásával pozitívan befolyásolja a vegetatív idegrendszert.
Schüssler-sók és Bach-virágok
Harmonizáló hatással lehetnek az idegrendszerre.