A cukor valójában drog

tgymagazin.hu
#aminosavak #cukor #depresszió #dopamin #endorfin
Agyunknak naponta 120 g cukorra van szüksége ahhoz, hogy egészségesen tudjon működni és közérzetünk jó legyen. Azonban jobb, ha vigyázunk a csokoládészeletekkel és társaikkal! Ezek ugyanis függőséget okoznak, aminek következménye a rossz közérzet, rossz hangulat és a teljesítményben jelentkező mélypontok.

A cukor többféle hatást fejt ki agyunkra, mivel egyszerre több ingerülettovábbító anyag termelését serkenti: növeli a szerotoninszintet, ugyanakkor fokozza a dopamin nevű anyag termelődését is, ami motiváltságunkat fokozza, és segíti a testi energiák mobilizálását. Az édes kristály különféle, endorfinok néven ismert agyi hormon termelődését is serkenti, amelyek szintén a hangulatot, a megelégedettséget segítik elő, ráadásul fájdalomcsillapító hatásuk is van. Végül a cukor rövid távon szorongásoldó hatású is. Minden anyag, amely a fentiekben említett anyagok termelését kiváltja agyunkban, drognak minősül és függőséget okoz.

E tekintetben pedig teljesen mindegy, hogy milyen édességről van szó. Az ún. bioédességek sem védenek meg bennünket a függőségtől. A nők kiszolgáltatottabbak, mint a férfiak, ugyanis a férfiakkal ellentétben alkatilag alacsonyabb a szerotoninszintjük. Ennek depressziós, melankolikus hangulat lehet a következménye. A nők ezért hamarabb kapnak be valami édeset, ha gyors hangulatjavításra van szükségük. A férfiak inkább a sört részesítik előnyben. Természetesen hivatalosan nem létezik a cukorfüggőség orvosi diagnózisa. Ezzel szemben sokan azonnal tudják, miről van szó, ha szóba kerül ez a téma. Hivatalosan nem elismert szenvedélyről van szó, mivel az élelmiszeripar mindent megtesz, hogy a cukrot mint egészséges élelmiszert adja el nekünk.

Ha aztán orvoshoz fordulunk, és elpanaszoljuk neki, hogy cukorfüggőségben szenvedünk, nem vesznek bennünket komolyan, ill. az orvos tanácstalan. Ellentétben a nikotin-, ill. alkoholfüggőséggel, amelyeket mindenki elismer komoly problémaként. Ennek ellenére egyre több érzékeny és empatikus orvos van, akit érdekelnek ezek az összefüggések. A cukor drogszerű hatásainak ismerete az utóbbi években egyre inkább nő. Különösen veszélyes a cukor-zsír kombináció, mert a zsír fokozza a cukor hatását. A zsír rövid távon szintén megnöveli szerotonin- és endorfinszintünket.

A kutatások szerint azonban a tiszta zsír vagy tisztán csak a cukor nem képes függőséget előidézni, mert szubjektív módon úgy érezzük, hogy ezek külön-külön nem kellemes ízűek. Ugyan ki eszik szívesen kanálszám vajat vagy étolajat. A tömény cukor sem igazán jó, mert túl édes, émelyítő ízű. Ezzel szemben a zsír és cukor 40:60 arányban olyan óriási élvezeti értékkel bír, hogy automatikusan többet eszünk belőle, mint amennyi élettanilag szükséges. Ha valamit különösen élvezetesnek, kellemesnek élünk meg, agyunkban a limbikus rendszernek nevezett funkcionális egység képes akaratunk felett átvenni az irányítást, és nem tudunk ellenállni a csábításnak: még egy süteményt eszünk, majd még egyet, és még, még…

További negatív hatás: a jóllakottság érzete sem képes megálljt parancsolni. Érezzük ugyan, hogy már jóllaktunk, agyunk mégis azt a parancsot adja: „Egyél még többet!” És ezt az ipar természetesen erőteljesen kihasználja: szinte minden sütemény, torta és csokoládé, valamint fagylalt alapvetően cukor és zsiradék kombinációját tartalmazza. Eközben a legtöbb ember alultáplált, valamilyen hiányállapotban szenved, anélkül, hogy tudna róla. Az egyoldalú táplálkozás, a denaturált élelmiszerek fogyasztása következtében túl kevés aminosavat, vitamint és nyomelemet veszünk magunkhoz. Ennek okai: a műtrágyával tönkretett termőtalaj, a rohanó életmód és a környezetszennyezés.

Még optimális táplálkozás esetén is túl kevés dopamint és szerotonint termel szervezetünk. Agyunk azonnal reagál, és pótolni akarja a hiányt. A cukor rövid távon segít valamivel több szerotonint termelni, ez azonban hosszabb távon kevés a hiány kiegyenlítésére. Sőt, idővel egyre súlyosbodik a deficit. Minél kifejezettebb a hiány, annál erősebb nyomás nehezedik ránk a függőséget okozó drog fogyasztására. Ilyen helyzetben olyan élelmiszereket eszünk, amelyek a problémát tovább fokozzák, illetve nem kívánjuk az egészséges élelmiszereket. Valóságos ördögi kör.

Hogyan győzhető le a cukor iránti vágy?

Az étrendi kiegészítők segíthetnek megoldani a problémát. Érdemes célzottan bejuttatni azokat az aminosavakat, amelyekre szükségünk van a megfelelő ingerületátvivő anyag termeléséhez. Szerotoninhiány esetében ilyenkor L-triptofán nevű aminosavra és B-vitaminokra van szükségünk. Hogy ezáltal ne billenjen ki egyensúlyából vitamin- és ásványianyag-háztartásunk, célszerű a szedést ásványi anyagokkal és nyomelemekkel kiegészített multivitamin-készítmény szedésével kiegészíteni.

Nagyon fontos, hogy elegendő C-vitamint, krómot, magnéziumot és kalciumot vegyünk magunkhoz. Figyelembe kell vennünk, hogy az aminosavak nem gyógyszerek. Az étrendi kiegészítők szedésével nem változik meg azonnal egészségi állapotunk. Ehhez több hónapos kúra szükséges. Minden esetben ajánlatos kikérni az orvos véleményét. Figyelembe kell vennünk továbbá, hogy az étrendi kiegészítő mindössze egy alkotóelem: az egészséges, kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás és az egészséges életforma legalább ilyen fontos. Iktassunk be rendszeres szüneteket, sportoljunk, pihenjünk, jógázzunk vagy végezzünk autogén tréninget.

Az omega-3 zsírsavak közvetett úton segíthetnek több szerotonin termelődésében. A táplálkozástudomány sokáig meglehetősen egyoldalú véleményt alakított ki a zsírokról általában. Mostanra változott a helyzet: bizonyos transzzsírokat – vegyi úton keményített növényi zsírok (margarin) – és a telített, állati eredetű zsírokat tartunk egészségkárosító hatásúnak.

Ellenben más zsírokról, mint pl. az omega-3 zsírsavakat tartalmazó zsiradékokról kiderült, hogy biológiai szempontból nélkülözhetetlenek, mert hiányukban agyunk és más szerveink nem működnek megfelelően. Indirekt módon szerotoninhiány lép fel, ha nem fogyasztunk elegendő omega-3 zsírsavat. E fontos zsírsav természetes forrásai a tengeri halak, a lenmag és olaja, a zöld levélzöldségek, a mogyoró- és diófélék. Ezekből sajnos kevesebbet fogyasztunk, mint kellene. Ezért ajánlatos naponta 2-3 halolajkapszulát beszedni étrendi kiegészítőként.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Az amerikai gyógyszerhatóság szerint függőséget okoznak egyes hiperaktivitásra felírt pszichiátriai szerek

Az amerikai gyógyszerhatóság szerint függőséget okoznak egyes hiperaktivitásra felírt pszichiátriai szerek

Akkor is veszélyesek az ADHD-ra felírt szerek, ha orvos írja fel őket: visszaélésre adnak lehetőséget…
Áldás vagy átok a digitalizáció?

Áldás vagy átok a digitalizáció?

Szinte minden politikai és társadalmi erő egyetért abban, hogy nagyobb mértékű digitalizáltságra van szükségünk. Igaz…
A depresszió enyhítése mediterrán étrenddel

A depresszió enyhítése mediterrán étrenddel

A depressziónak sokféle oka lehet – lelkiek és testiek egyaránt. A táplálkozás lelkivilágunkra gyakorolt hatása…
Segítség a hiperaktív gyermekeknek!

Segítség a hiperaktív gyermekeknek!

Sok hiperaktív gyermeket társai kiközösítenek. Állandó belső nyugtalanságuk ugyanis a többi gyerek számára is elviselhetetlenné…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Szabadulás a depressziótól

Szabadulás a depressziótól

Egy érintett személyes tapasztalata szerint a terápiák segíthetnek, de mindenki egyedül, segítség nélkül is kiszabadulhat…
Cukor helyett

Cukor helyett

Az édes a legtöbb ember számára élvezetes íz. Természetes vágyunk a cukor iránti igény, hiszen…
Egészséges sportolás biorezonancia segítségével

Egészséges sportolás biorezonancia segítségével

A sorozat zárásaként olyan dologgal foglalkozunk, amelynek minden ember életében természetes jelenségként kellene jelen lennie…
Burn-out szindróma

Burn-out szindróma

Sokan manapság már egyátalán nem tudják, mit kezdjenek a túlterheltséggel. Új állás, új feladatok, felelősség…