Vitaminok szerepe terhesség, szoptatás alatt
Az amerikai szakértők által kiadott adatsorozatokat angol megfelelőjük alapján RDA rövidítéssel jelölték éveken keresztül. Az adatok felülvizsgálata öt-tíz évente történt meg. Az új adatsorozatot DRI-nek rövidítik. A legutóbbi vizsgálat alakalmával minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott az a már említett elemzési technika, mely szerint az egészséges ember táplálékfelvételének tanulmányozásából következtetni lehet a napi tápanyagszükségletre, igaz ez terhesség esetén is. Meglepő módon a DRI – annak ellenére, hogy már két éve ezeket az értékeket kellene alkalmazni – nem terjedt át még el kellő mértékben. Főleg az interneten sok „szakértő” még az 1989-es RDA adatokra hivatkozik.

Az 1. táblázat a terhesség és a szoptatás esetén mérvadó DRI adatokat tartalmazza, valamint a harmadik oszlopban a női szervezet alapállapotában szükséges szintén DRI adatokat mutatja be az összehasonlíthatóság érdekében.
Az 1. táblázatban szereplő értékek a teljes napi szükségleteket mutatják. Kielégítésük általában a táplálékkal történik, csak szükség esetén kell ezt kiegészíteni.
Természetesen azt a legnehezebb eldönteni, mikor áll elő ez a „szükség”-állapot. A kismamák esetében az orvos meg tudja mondani, megfelelő-e az anya táplálkozása!
1. táblázat
| Vitamin | Terhesség alatt | Szoptatás alatt | Alapállapotban (19-50 év közötti nők részére) |
| mg/nap | mg/nap | mg/nap | |
| A | 0,77 | 1,3 | 0,70 |
| D | 0,005 | 0,005 | 0,005 |
| E | 15,0 | 19,0 | 15,0 |
| K | 0,09 | 0,09 | 0,09 |
| B1 | 1,4 | 1,4 | 1,1 |
| B2 | 1,4 | 1,6 | 1,1 |
| B3 | 18,0 | 17,0 | 14,0 |
| B5 | 6,0 | 7,0 | 5,0 |
| B6 | 1,9 | 2,0 | 1,3 |
| B12 | 0,0026 | 0,0028 | 0,0024 |
| Folsav | 0,6 | 0,5 | 0,4 |
| Biotin | 0,030 | 0,035 | 0,030 |
| C | 85,0 | 120,0 | 75,0 |
Megjegyzés: Az A-, D- és E-vitaminok esetében a készítményeken gyakran szerepel a nemzetközi egység (NE, vagy angol megfelelõjébõl az IU) rövidítése a mg helyett. A két mértékegység viszonya egymáshoz a három vitamin esetében a következő:
A-vitamin:1 NE = 0,0003 mg A-vitamin (retinol)
A táblázatban megadott értékek NE egységben:
Terhesség alatt: 2567 NE
Szoptatás alatt: 4333 NE
Alapállapotban: 2333 NE
D-vitamin: 1 NE = 0,000025 mg D-vitamin
A táblázatban megadott értékek NE egységben:
Terhesség alatt: 200 NE
Szoptatás alatt: 200 NE
Alapállapotban: 200 NE
E-vitamin: 1 NE = 0,91 mg E-vitamin (dl-alfa-tokoferol)
A táblázatban megadott értékek NE egységben:
Terhesség alatt: 16,5 NE
Szoptatás alatt: 20,9 NE
Alapállapotban: 16,5 NE
A kutatások összegzésének következtetései
Az atlantai Rollins School of Public Health at Emory University kutatói 1999-ben tettek közzé egy összegzést, mely az utóbbi évek vizsgálati eredményeit foglalta össze. A tanulmány elsősorban a mikrotápanyagok mennyisége és a terhesség közötti kapcsolatokat tekintette át. Hat pontban foglalhatók össze a megállapítások:
- 1. A terhesség lefutása során a cink-, magnézium- és kalciumbevitel mértéke döntő fontosságú. A normálisnál kisebb testsúllyal születő csecsemők száma jelentős mértékben csökken az említett három tápanyag megfelelő mennyiségének biztosításával.
- 2. A folsav szerepe meghatározó a születési rendellenességek egyik legsúlyosabb formája, az úgynevezett idegcső-záródási rendellenességek (angol megfelelőjének rövidítéséből: NTD) elkerüléséhez.
- 3. A jód hiánya fokozza az abortusz kockázatát, valamint a megszületett baba szellemi fejlődésének visszamaradását.
- 4. Az A-vitamin hiánya és túladagolása egyaránt veszélyes, magzatkárosító hatású. Hiánya csökkenti a magzat súlyát, lassítja fejlődését, túladagolása növeli az abortusz kockázatát, veszélyeztetheti az anya életét.
- 5. A C-vitaminról elterjedt, hogy megfelelő mennyisége csökkenti a koraszülés veszélyét. Nem áll azonban rendelkezésre elegendő adat ennek kellő mértékű megerősítésére.
- 6. Számos mikrotápanyagról vált ismertté, hogy szerepet játszanak a terhesség normális lefutásában. Ilyen többek között a B-vitaminok, a réz és a szelén. Itt sem ismert elegendő adat szükséges mennyiségük pontos meghatározásához.
Vitaminszükséglet a magzat fejlődésének szakaszaiban
Az utód fejlődése három nagy szakaszra bontható a tápanyagbevitel szempontjából: 1. a terhességet megelőző időszak, 2. a terhesség és 3. a szülés után a szoptatás.
A tápanyagszükséglet biztosítása szempontjából a terhességet megelőző időszak a legkockázatosabb.
Idetartozik a megtermékenyülés és a terhesség felismerése közötti időtartam is. Ekkor történhet a legtöbb baj. A megtermékenyülés utáni első időszakban alakul ki a magzat összes szerve. Mire az anya tudomást szerez állapotáról, a magzat fejlődése olyan szintre jut, ahol az esetleges rendellenességek már nem kezelhetők. Nincs mit tenni, elé kell menni a problémáknak.
A mikrotápanyagok közül a megfelelő mennyiségű A-vitamin, folsav, B12-vitamin biztosítása a legfontosabb. Természetesen ezt úgy kell érteni, hogy az egészséges életmód és a megfelelő étrend biztosítása mellett a felsorolt vitaminok bevitelére különös gondot kell fordítani. Mennyiségük nem kell hogy meghaladja az ajánlott értékeket, bevitelük jól összeállított étrenddel tabletták alkalmazása nélkül is biztosítható. Megjegyzendő, hogy a terhes anya szervezetének természetesen más tápanyagokra is szüksége van (pl. kalcium, fehérje stb.), de ezek áttekintése nem feladata ennek a cikknek.
A terhesség időszakát az orvosok három trimeszterre osztják
- Az első trimeszter gyakorlatilag összeolvad a terhességet megelőző szakasszal.
- A második trimeszterben indul a magzat gyarapodása, miután szervei kialakultak. Itt is a megfelelően összeállított étrend követése a legfontosabb szempont. Egyik vitaminból sem nő meg a szükséglet a többiektől eltérő mértékben. Megfigyelték, hogy az úgynevezett antioxidáns vitaminok (A-, E- és C-vitamin) mennyisége a vérben lassan csökkenő értéket mutat a terhesség előrehaladtával. Szinten tartásukhoz azonban elegendő az 1. táblázatban ajánlott mennyiségek bevitele. A szabad gyökök hatástalanítását végző vitaminok csökkenésének egyik oka, hogy a kismamákkal gyakran indokolatlanul sok vasat etetnek. A vasfelesleg komoly szabadgyök-szintemelkedést eredményezhet. A vasbevitel fokozása szigorú kontrollt igényel, ez azonban sokszor nem a megfelelő szinten történik.
- A harmadik trimeszterben a magzat súlygyarapodásának üteme tovább gyorsul a születési normál súly elérése érdekében. Az előző trimeszterre írt ajánlat itt is érvényes. Szükség esetén a táplálék mennyisége tovább növelhető.
A szoptatás időszakasza a leginkább mikrotápanyag-igényes periódus. A magzat egyetlen tápláléka ekkor az anyatej, tehát ennek kell tartalmazni az összes olyan tápanyagot, amely a normális fejlődéshez elengedhetetlen. Az 1. táblázatban látható, hogy az ajánlott mennyiségek is ebben az időperiódusban a legmagasabbak.
A terhesség során kiemelkedő fontosságú vitaminok
A fejezetcím alapján azt várja az olvasó, hogy megnevezzem az úgynevezett „terhesvitaminokat”. Ilyen vitamin nincs. A terhesség során az összes létfontosságú vitamin (szám szerint 13) biztosítása kötelező. Egyes vitaminok bevitelével kapcsolatban számos olyan információ látott már napvilágot, amely megzavarhatja a leendő kismamák életét. Ezekről lesz most röviden szó.

Folsav
A folsav szerepe a terhesség során akkor nőtt meg igazán, amikor kiderült, hogy az egyik legsúlyosabb születési probléma, az idegcső-záródási rendellenességek száma jelentősen csökken a folsavban gazdag étrenden élők körében.
Az idegcső a magzati fejlődés korai szakaszában megjelenő képződmény, ebből fejlődik ki az agy és a gerincvelő. Az idegcső záródása a magzati fejlődés 28. napján fejeződik be, azaz mire a terhesség kiderül, már meg is történt. Folsav hiányában a folyamat gátlódhat, melynek súlyos, a magzat létét veszélyeztető következményei lehetnek. Ezért ajánlják a folsavbevitel biztosítását mindenkinek, aki gyermeket szeretne. Ugyanakkor a vizsgálatok azt is kiderítették, hogy nem szükséges a folsavpótlást túlzásba vinni. A normál esetben szükséges napi adag elegendő a gondok elkerüléséhez. A folsavbevitel megoldható megfelelő táplálékok fogyasztásával, tablettaszedés nélkül is!
Kiváló folsavforrások a különböző babfélék, a mogyoró, a tofu, a kukorica, a sárgadinnye, a cékla és a tök. A legtöbb zöldség is tartalmaz kellő mennyiségű folsavat.
A-vitamin
Az A-vitamin-bevitel kérdése az utóbbi időkben heves viták kereszttüzébe került. Az A-vitamin hiánya és túladagolása egyaránt magzatkárosító hatású, szakkifejezéssel teratogén! Az A-vitamin a sejtek képződése során nélkülözhetetlen komponens.
Hiánya következtében lelassul a magzat fejlődése, a születési súly veszélyesen alacsony lesz! Túladagolása növeli a vetélés kockázatát, veszélybe sodorhatja az anya életét is!
A tapasztalat az, hogy a hiány könnyen kialakul, elsősorban a terhesség előrehaladtával, a túladagolás viszont csak figyelmetlenségből következik be. A biztonságos A-vitamin-bevitel mértékének felső határáról számos adat látott már napvilágot. Gyakran nem könnyű eligazodni közöttük. Az amerikai ajánlás (FDA szerint) 8000 NE-ben (2,4 mg) jelöli meg a napi bevihető mennyiség felső határát, míg a WHO elemzése szerint ez az érték 10 000 NE (3,0 mg). A terheseknek szánt készítmények általában 5000-8000 NE A-vitamint tartalmaznak. Ezzel csak akkor lép fel gond, ha valaki olyan ételt eszik, amelyben eleve sok az A-vitamin. Különösen a májat fogyasztóknak kell vigyázni. Tengeri eredetű halak májának A-vitamin-tartalma nagyon magas lehet.
C-vitamin
A C-vitamin jelentősége a terhesség során az, hogy nélkülözhetetlen a kötőszövetek kialakulásakor, valamint a nagy energiafelesleggel rendelkező szabad gyökök hatástalanításában vesz tevékenyen részt.
Egy időben elterjedt, hogy megfelelő pótlása csökkenti a koraszülés veszélyét, de ezt nem sikerült vizsgálatokkal kellő mértékben bizonyítani. Természetesen nélkülözhetetlensége ettől még érvényben marad!
B5-vitamin
A pantoténsavnak is nevezett vitamin fontos szerepet játszik többek között a hormontermelő szervek működtetésében, a védekező rendszer antitestképzésében, a fehérje- és zsíranyagcserében.
Gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek, valamint a halak kellő mennyiségben tartalmazzák, külön pótlása nem szükséges.
B6-vitamin
A B6-vitamin arról vált ismertté a terhesek körében, hogy a reggeli órákban fellépő hányinger mérséklésére alkalmazták több-kevesebb sikerrel. A gondot csak az jelentette, hogy a hatékony adag 20-30 mg között mozog, amely többszöröse az ajánlott mennyiségnek. Ráadásul nem mindenkinél bizonyult hatékonynak, ugyanakkor nem ismert a túladagolt mennyiségének hatása a magzatra.
A vitaminpótlás lehetőségei a terhes anya számára
Megfelelő táplálkozással a terhes anya szervezetének szükséglete fedezhető. Ez az ősi igazság ma is érvényben van, bár sokan igyekeznek létét tagadni. Elsősorban az olyan mikrotápanyag-készítményeket gyártók érdeke ennek tagadása, akik ilyen termékek forgalmazásával akarják profitjukat biztosítani. Sajnos az orvosok is sok esetben hajlamosak a kényelmesebb megoldást választani: a kismamáknak automatikusan felírják vagy javasolják – ha kell, ha nem – az ilyen készítmények fogyasztását.
A készítmények összetétele sokszor vitatott, de megváltoztatni annyira költséges, hogy a gyártó inkább az orvosokat igyekszik meggyőzni terméke jóságáról. Az orvos nehéz helyzetben van, mert ahogy azt már a bevezetőben említettem, nagyon kevés a vizsgálati adat az ilyen készítmények hatékonyságát illetően. Régóta vitatott, hogy például kell-e 30-60 mg vasat etetni a terhesekkel, ha nem lépett fel náluk súlyos vashiányos vérszegénység. (Az orvosok – tisztelet a kivételnek – gyakran automatikusan írják fel a vaskészítményeket azzal a megfontolással, hogy úgy is vérszegény lesz a kismama.)
Másik ilyen probléma a fokozott B-vitamin-bevitel. Több orvos is tapasztalta, hogy azok a magzatok, akiknek az anyja lelkiismeretesen beszedte a már említett készítményeket – melyek B-vitamin-tartalma sokszor indokolatlanul magas –, nagyobb súllyal születnek az átlagnál. Megszülésük komoly megpróbáltatásoknak teszi ki az anyát. De e tapasztalatok mögött nincs szaklapban közölt vizsgálati adat, ezért hivatalosan senki sem hajlandó kimondani, hiszen ez a gyártó üzletét rontja. Az említett készítmények ugyanakkor komoly bajt nem okoznak, csak gyakran feleslegesek, árukról nem is beszélve.
Ilyen helyzetben nem lehet mást tenni, mint a józan észre hallgatni. Csak az szedjen a táplálék mellé kiegészítő készítményeket, akinek a laboratóriumi vizsgálatok során kapott eredmények ezt feltétlenül indokolják.
Foto: Adobe Stock