Energetizált (PI-) víz
A módszer kifejlesztői ki-víznek nevezték el az energetizált vizet. (Ki a japán nyelvben az univerzális életenergiát jelöli, ami megfelel a kínai csi fogalmának.) Az általános nyelvhasználatban – így hazánkban is – azonban a pi-víz elnevezés terjedt el.
A speciális eljárás során a közönséges vizet energetizálják. A folyamat során a rendezetlen szerkezetben kis, meghatározott mintázatba rendeződött vízmolekula-szigetek keletkeznek. A vízkutatók szerint ez fontos ismérve az energiával dúsított vizeknek, amely egyébként előfordul a természetben is, legfőképp a tiszta forrásvizekben. A vízmolekulák e különleges térbeli elrendeződésének következtében megnő a víz felülete, így több oxigént képes felvenni és megkötni. A Nagojai Egyetem vízkutatóinak mérései szerint a víz oxigéntartalma 6%-ról 9%-ra nő. Mivel az oxigént apró vízmolekulák kötik meg, könnyebben bejut a sejtekbe.
Auraenergiává alakul
Még ennél is különlegesebb azonban a víz megnövelt energetikai töltése. Azt, hogy a kezelés hatására a vízzel valami furcsa dolog történik, a japán kutatók legalább közvetett módon bizonyították. Normális esetben ugyanis minden elem az ún. spektrálanalitikai vizsgálat során jellegzetes, csak az adott elemre jellemző, állandó spektrumot mutat. E tulajdonság az egyes anyagok kimutatását, azonosítását teszi lehetővé. Az energetizáló eljárás hatására a vízben oldott konyhasó spektruma megváltozik: sugárzása jelentősen alacsonyabb energiaszintű, noha az anyag kémiai összetétele nem változik. Az ilyen jellegű spektrumváltozások fizikai elméleteink szerint teljesen lehetetlennek minősülnek, több kutató megfigyelt azonban hasonló jelenségeket teljes napfogyatkozás idején. A japán vízkutatók szerint a hiányzó energia a készülék hatására átalakul ki-vé, azaz életenergiává, más néven auraenergiává. A Kirlián-fotográfiás felvételek tanúsága szerint az aktiválást követően jelentősen megnő a víz energiasugárzása.
Amennyiben ez a különleges víz bármely élőlény szervezetébe jut, annak energiaszintjét megnöveli, aminek hatására fokozódik szellemi és fizikai teljesítményük.
Ezzel az „ezoterikus“ magyarázattal a japán kutatók átlépték a „hivatalos“ tudomány szabta határokat, ugyanakkor számtalan kísérlettel tudták igazolni, hogy a készülékükkel kezelt folyadékok valóban különleges tulajdonságokkal bírnak. Egy ilyen különleges tulajdonság pl., hogy a pi-víz még forrás közben is megkíméli a benne főzött zöldségek vitamintartalmát. Ha 100 ml vízben 2 mg C-vitamint oldunk fel és azt 5 percig forraljuk, akkor a procedúra végén egyetlen mg vitamint sem találunk a vízben. Ha ugyanezt a kísérletet azonos mennyiségű C-vitaminnal, de pi-vízzel végezzük el, az 5 perces forralás után az oldatban 0,55 mg C-vitamint találhatunk, tehát az eredeti mennyiség egynegyedét. Aki tehát pi-vízben főzi vagy párolja a zöldségeket és a gyümölcsöket, egészségesebben táplálkozik.
Gyógyító hatások
Japánban végzett orvosi kutatások szerint az energetizált víznek gyógyító hatásai is vannak. E kísérletek során azonban nem a készülékkel kezelték a vizet, hanem olyan sűrítményt adtak hozzá, amelyet utazáskor szoktak használni. A Suzuki International Medicien Clinic cukorbetegségben szenvedő betegei naponta 3×10 cseppet kaptak a koncentrált pi-vízből. Legtöbbjük inzulinadagját egy éven belül jelentősen csökkenteni lehetett. A kísérletben részt vevő páciensek némelyike 70 éves elmúlt, és több mint 10 esztendeje inzulinfüggő volt. A 6-8 hónapig pi-vízzel kezelt betegek közül néhányan nem igényeltek inzulininjekciókat.
A pi-víz azonban nem csak a betegségekben szenvedőknek segíthet. Hatására jelentősen nő az izomerő, jobban tudunk koncentrálni. Ezt a koreai Hyong Hee University munkatársai igazolták rögbijátékosokon végzett kísérletekkel: a sportolókat egy hónapig koncentrátummal energetizált vízzel itatták. A 30 nap letelte után a sportolók izomereje mintegy 5%-kal nőtt.
Hasonlóan jó hatású az energetizált víz a szellemi teljesítményre.
Dr. Akihiro Jamashita, a Nagojai Egyetem biológus kutatója 1985-ben fedezte fel, hogy a sejtplazmában található vas speciális formája (Fe2Fe3) rendkívül fontos szerepet játszik a növények növekedésében és abban, hogy a gének a sejtplazmában kifejthessék hatásukat. Dr. Akihiro szerint a sejtmag és a sejt között közvetítő, ún. messenger-RNS e vasmolekulák segítségével képes működni; ez a növények esetében azt jelenti, hogy teljesen azonos rügyből a növény – megfelelő genetikai utasításra – levelet vagy virágot képes növeszteni.
E felfedezés előtt a Nagojai Egyetem kutatói 1964 óta a sejtplazma víztartalmának szerepét vizsgálták. Arra a következtetésre jutottak, hogy a sejtben található víz dönti el, hogy az adott szervezet egészséges-e, van-e elegendő bioenergiája. Mindeme szabályozó mechanizmusokban nyilvánvalóan komoly szerepet játszik a fentiekben említett vasmolekula.
A készülék
Jamashita a felfedezésen elgondolkodva olyan berendezést szerkesztett, amelybe olyan kerámiát helyezett, amely tartalmazza a sejtekben fellelt vasmolekulákat. A kerámia a japán hegyekből származik. A készülékbe vezetett víz előbb több tisztítófilteren, majd a speciális kerámiarétegeken áramlik keresztül, miközben energiával töltődik fel. A készülék elvét felhasználva többféle vízenergetizáló készüléket készítettek, majd megalapították a Pi-Water Inc. céget. 1985 óta a világ számos országában forgalmazzák a Japánban szabadalmazott készüléket és a segítségével gyártott vizet. A pi-víz kezelés során minden víztisztítási eljárás közös hibáját sikerült kiküszöbölni: a kiszűrt káros anyagok által a vízben kódolt ártalmas információt.
A homeopátia tudománya már régóta tudja, hogy a víz képes a különféle anyagok energetikai információit felvenni és huzamosabb ideig megőrizni, még akkor is, ha az adott anyag – többszöri hígítás és rázogatás után – már nincs is jelen az „oldatban”. A homeopátiás készítmény még ilyen állapotban is képes kiváltani az adott anyagra jellemző biológiai hatásokat. A pi-víz a szűrés és az energetizálás révén olyan különleges folyadék, amely napjainkban már csak elrejtett, tiszta forrásokban található.
A ki- (vagy pi)-víz előállítása
A vezetékes ivóvíz négy filterpatronon áramlik keresztül:
- Az első patron kiszűri a rozsdát és a durvább szennyeződéseket.
- A második filterfokozat aktívszén- és kókuszhéjrétegekből, valamint szabadalom által védett réz-cink granulátumból áll, amelyek együttesen képesek kiszűrni a káros anyagok 99%-át és a nagyobb mikroorganizmusokat, ezenkívül pedig lágyítják a vizet.
- A harmadik patronban karbon-aktívszén filtereket helyzetek el, amelyek tekervényes útjain a víz összesen 300 m-t tesz meg. Ez a szűrőfokozat a vizet végképp megtisztítja a maradék szennyeződésektől, oldószerektől és egyéb kemikáliáktól, valamint a legkisebb mikroorganizmusoktól is.
- A negyedik az energetizáló fokozat. E patronban speciális (Fe2Fe3) vasmolekulákat tartalmazó kerámiabetét rejlik, amely a készülék legértékesebb, legfontosabb része. A vasnak e speciális formája a vizet olyan, eddig ismeretlen energiával tölti fel, amelyet a japán kutatók életenergiának (japánul ki), nyugaton auraenergiának neveztek el. A kezelés hatására a vízmolekulák meghatározott formába rendeződnek, és a víz oxigénnel telítődik. Ezzel egyúttal kioltódnak a víz által megőrzött káros információk.
Többféle készüléket lehet kapni, amelyek 12-40 hónapig (max. 54 000 liter) képesek tisztítani és energetizálni a vizet.
Fotó: Adobe Stock