Veszélyes mellékhatások
A káros mellékhatások skálája igen széles. Gyakorlatilag alig létezik olyan panasz, amely ne szerepelne valamelyik gyógyszerkísérő papíron, az adott készítmény lehetséges mellékhatásaként. A vérkép változásai, szívinfarktus veszélye, allergia, asztmás panaszok – hogy csak néhányat említsünk a fejfájás elleni gyógyszerekhez mellékelt betegtájékoztatókból a mellékhatások listájáról. Tartós szedés esetén ezekhez további panaszok társulhatnak, pl. a gyomornyálkahártya és a vesék károsodása. Ennél is furcsább azoknak az orvosságoknak az esete, amelyek mellékhatásaként olyan panaszok léphetnek fel, amelyek ellen a gyógyszert adják – pl. magas vérnyomás, egyes vérnyomáscsökkentő gyógyszerek esetében.
Mit mond a statisztika?
A hivatalos statisztikák szerint csak Németországban évente 8000 ember hal meg mellékhatások következtében. A be nem jelentett esetekkel együtt ez a szám jóval magasabb lehet. Ha az USA-val összehasonlítjuk az adatokat, sejthető, hogy milyen sok eset nem jut a hatóságok tudomására. Ott százezer ember hal meg évente, és további 2,5 millióan tartós egészségkárosodást szenvednek a gyógyszerektől.
E félelmetes következményekért elsősorban a gyógyszerek kísérőanyagai felelősek. Pl. a titán-dioxid, a vas-oxid, a magnézium-sztearát vagy a kukoricakeményítő és a tejcukor is, amelyeket általában csak a gyártási technológia megkönnyítése érdekében adagolnak az alapanyagokhoz. Az eddigi feltételezésekkel szemben ezek a „mellékes apróságok” képesek szervezetünket negatív módon befolyásolni. Ezek a kísérő anyagok különösen akkor veszélyesek, ha a páciens tápcsatornájának baktériumflórája nem egészséges. Sajnos az ilyen jellegű mikrobiológiai károsodás a környezeti ártalmak, a helytelen táplálkozás és a sok stressz miatt igen elterjedt. Ennek következtében a sejtekben ATP-hiány lép fel. (ATP = adenozin-trifoszfát, a sejtek fő energiaforrása).
Egyféle gyógyszer ilyen sokféle mellékhatással járhat
A gyógyszerek és a zavart mikrobiológiai flóra kölcsönhatásaként létrejött anyagcserezavarok pont ott fejtik ki a legerősebb hatást, ahol a szervezet a legnagyobb terhelésnek van kitéve, és amely szervek emiatt a leginkább legyengültek. Ez az oka annak, hogy egyféle gyógyszer ilyen sokféle mellékhatással járhat. Ezek a megfigyelések önmagukban véve is eléggé rendkívülinek tekinthetők. De a belőlük vont következtetés egyenesen az akadémikus orvoslás alappilléreit rázza meg. A klinikai tesztek során a kontrollcsoport hatóanyag nélküli placébókészítményt kap, hogy az e csoportban mért eredményekhez lehessen viszonyítani a vizsgált hatóanyagnak a betegek szervezetére gyakorolt hatását. Ha azonban a semleges hatásúnak tekintett tablettázó segéd- és kísérőanyagok is tartós hatást gyakorolnak szervezetünkre, akkor az említett tesztek megbízhatósága kérdéses.
Ami a hatást illeti, elvileg nincs különbség a hatóanyag és az adalékok között. A dózistól függően mindkettő az energiatermelő (katabolikus) vagy a sejt anyagát felépítő (anabolikus) anyagcserére gyakorol hatást. Ezt funkciós diagnosztikai berendezésekkel mérni lehet.
A gyógyszer fő hatóanyagának különlegessége, hogy csak meghatározott sejtek képesek felvenni.
A hatóanyag molekulái és a megcélzott sejtek felületén található receptorok úgy illenek egymáshoz, mint kulcs a zárba. A sejt belsejében azonban nincsenek különbségek az egyes molekulák között. Minden ide bejutott anyag serkentő vagy gátló hatású a sejt anyagcsere-folyamataira. A gyógyszerek feladata, hogy ezeket a folyamatokat egyensúlyban tartsák.
Dózisfüggő reakció
A gyógyszerekhez kevert adalékanyagok azonban nem „specializálódnak” egyes sejtekre vagy szövetekre. Hatásukra megemelkedik a szerotoninszint és/vagy a hisztamin nevű gyulladásmediátor. Ennek következtében szintén emelkedik vagy csökken a szervezetre anabolikus vagy katabolikus hatást gyakorló anyagok szintje a vérben. Mindezek az agynak hamis információt szolgáltatnak a szervezet anyagcsere-állapotáról. Erre reagálva a központi idegrendszer megteszi a megfelelő „ellenlépéseket”, és hormonok, ingerülettovábbító anyagok útján megpróbálja szabályozni a tévesen értelmezett biokémiai szituációt. Ennek hatására a már fennálló zavarok tovább súlyosbodnak – méghozzá mindig azokban a sejtekben, amelyek anyagcseréjére eredetileg is azonos irányú – anabolikus vagy katabolikus – kisiklás volt jellemző. Ezek a reakciók adott esetben a mellékhatások.
Ugyanez a hatás figyelhető meg akkor is, ha a hatóanyagból nem a megfelelő napi dózist szedjük. Ez növényi hatóanyagokra is igaz. Minden ember egyéni anyagcsereszintjétől függően egy-egy hatóanyagból ugyanaz a dózis serkentő vagy gátló hatást fejt ki a sejten belül zajló biokémiai folyamatokra. Ezzel a dózisfüggő reakcióval magyarázható, hogy néhány páciensnél egyes gyógyszerek semmilyen hatást nem váltanak ki.
Diéta és testmozgás
A gyógyszerekben található adalékok véletlenszerűen kifejthetnek pozitív hatást is – méghozzá akkor, ha az általuk kiváltott hatás kiegyensúlyozza az agyagcsere helyzetét. Heinen szerint ez a magyarázata annak, hogy olykor a placébókészítmények kedvező hatásúak.
Heinen kutatásai azt is megmutatták, hogy minden terápiás eljárás értékes kiegészítője a célzott diéta és a testmozgás. Egyfelől pozitív hatást gyakorolnak a széles körben elterjedt elsavasodásra, másfelől támogatják az egyes gyógyszerek, ill. gyógyhatású készítmények hatását is. Napjaink táplálkozási szokásaira a túl sok fehérje és az izolált, finomított szénhidrátok (cukor, fehér liszt, keményítő) fogyasztása jellemző, ami rendkívüli mértékben megterheli anyagcserénket. Ez kivédhető kímélő, ill. gyógyhatású étrenddel.
A gyógyító étrend jelentős mértékben hozzájárul a sejtagyagcsere szabályozásához.
A rendszeres testedzés hatására ugyanakkor nemcsak cukor elégetésével nyerünk energiát, hanem fehérjék és zsírok elégetéséből is, amivel szintén elkerülhető az anyagcsere zavarainak kialakulása.
Természetesen a táplálékkiegészítők, vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok és enzimek – a gyógyszeradalékokhoz hasonlóan – szintén befolyásolhatják szervezetünk anyagcsere-folyamatait. Éppen ezért ha terápiás céllal alkalmazzák ezeket, szintén ki kell tesztelni ezek hatását, ill. figyelemmel kell kísérni hatásukat a terápia során.
Jól működő emésztőrendszer
A veszélyes gyógyszermellékhatások megelőzésében a legfontosabb eszköz Heinen szerint a kifogástalanul működő emésztő szervrendszer. „Az egészséges bélrendszerű betegeknél a mellékhatások jelentkezése nagyon ritka” – magyarázza a kutató orvos. Éppen ezért kiemelt jelentőségű a bélszanálás, az egészséges bélflóra regenerálása és az elsavasodás kiküszöbölése, amit sok természetgyógyász, ill. természetes gyógymódokkal foglalkozó orvos alapterápiaként alkalmaz.
A belek – egyúttal az egész immunrendszer – széles körben elterjedt működési zavarai nemcsak helytelen étkezési szokásaink és élelmiszereink gyenge minőségében keresendők. Az okok között energetikai összefüggéseket is találunk: a hagyományos kínai orvoslás tana szerint az emésztő szervrendszer betegségei a „közép” megbetegedései és a föld elemhez társíthatók. A stressz, a túlsúly és a sok bosszankodás gyakran a májenergia (fa elem) túlsúlyát okozza, ami képes elnyomni a föld elemhez tartozó gyomor és lép-hasnyálmirigy energiáját. Holisztikus szempontból a tabletták és kapszulák mellékhatásaiban tehát nemcsak az akadémikus orvoslás által tévesen feltételezett elméletek nyilvánulnak meg, hanem életmódunk negatív oldalát is tükrözik: hektikus, rohanó életmódunk miatt bizonyos szempontból elvesztettük a kapcsolatot saját „közepünkkel”. A Földhöz és a természetes energiamezőkhöz fűződő kapcsolataink veszélyes mértékben meggyengültek.
Fotó: Adobe Stock
