A hagyományos kínai orvoslás a modern ember életében

tgymagazin.hu
#fitoterápia #hko #rák #stressz #vese
2003 tavaszán a SARS vírus rémisztette meg az egész világot. A védekezésre gyakorlatilag nem volt kifejlesztve megfelelő gyógyszer vagy vakcina.

A szakértők szerint több millió ember halálát is okozhatta volna, ha nem sikerül időben megállítani. A hagyományos kínai orvoslás több gyógynövény felhasználásával fékezte meg a betegség terjedését. Ennek köszönhetően az áldozatok száma az előre megjósolt értéknek csak töredékét érte el.

A WHO ennek hatására figyelt fel arra a tényre, hogy mennyire fontos a hagyományos kínai orvoslás eredményeinek és eszközeinek kutatása és fejlesztése. Ekkortájt fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia is az alkalmazását.

Napjaink felgyorsult világában megnövekedett számos betegség előfordulásának gyakorisága. A környezetszennyezés, a stresszes életmód, a dohányzás egyaránt hozzájárulnak szerveztünk legyengüléséhez, ezáltal megbetegedések kialakulásához.

A gyógynövények rendszeres használatának az ún. civilizációs betegségek elleni védőhatásáról sok tapasztalattal rendelkezünk. A hagyományos kínai gyógyászat célja a szervezet pozitív tényezőinek támogatása, saját védekezési rendszerének erősítése a betegségek megelőzése céljából, melyeket ételeink és a gyógynövények helyes megválasztásával érhetünk el.

Napjainkban Európa-szerte egyre többen ismerik a Ganoderma lucidum gombát (pecsétviaszgomba), és annak egészségre gyakorolt jótékony hatásait. Aktív triterpén típusú anyagai, a ganoderánsavak koleszterinszint csökkentő, gyulladásgátló és májvédő hatással rendelkeznek. Egyéb hatóanyagai, a glukánok pedig antitumor hatásuk miatt keltették fel a tudomány érdeklődését. Japánban a hivatalos gyógyászat terápiás szerként regisztrálta és alkalmazza a daganatos betegségek utókezelésében. Termékünk, a Lucid-Tumov tea a ganoderma gomba áldásos hatásait kínálja.

A dohányzás korunk ugyancsak káros szenvedélyeinek egyike. A cigarettázásról való leszokás azonban nem könnyű. Ezért fejlesztettük ki a dohányzásról való leszokást segítő Nico-teát, mely kellemes íze mellett olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek segítő kezet nyújtanak e káros szenvedély leküzdésében.

Ha a vese energiája kevés

A tradicionális kínai orvoslás szerint, ha a vese energiája kevés, a haj fénytelenné válik, hullani kezd, a köröm meggyengül, hallásunk romlásnak indul, valamint csontjaink fájdalmasan erőtlenné válnak. A környezet szennyezésből és a stresszes életmódból adódó körülmények gyorsíthatják ezeket a folyamatokat.

Felgyorsult életünkben nem hagyunk magunknak elég időt a pihenésre, és mindinkább szeretnénk megfelelni a környezetünk által támasztott elvárásoknak. Emiatt sajnos egyre többen panaszkodnak gyakori fejfájásra, látászavarok jelentkezésére. Kínában a krizantém virágát hagyományosan a máj és a tüdő meridiánjainak kiegyensúlyozására használják. A Krizantém virág tea kitűnően enyhíti a fejfájást, az erőltetésből származó szempanaszokat, akár belsőleg, akár külsőleg alkalmazva.

A hagyományos kínai orvoslás tudománya világszerte hivatalosan le van védve a WIPO (World Intellectual Property Organization) által, mint az emberiség szellemi világörökségének része.

Fogadják el a méltán világhírű tradicionális kínai orvoslás betegség megelőzésre vonatkozó ajánlásait, éljenek a természet adta ajándékokkal!

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

A rezgések szabályozzák élettani funkcióinkat. A természetes Schumann-frekvencia kívülről hat ránk, de sejtjeink a szervezeten…
Epigenetika a tudományos kutatások fókuszában – forradalmi áttörés a daganatos és más súlyos betegségek gyógyításában

Epigenetika a tudományos kutatások fókuszában – forradalmi áttörés a daganatos és más súlyos betegségek gyógyításában

A tudományos kutatás manapság különösen elengedhetetlen az orvostudomány számára. Minden felfedezés rendkívül fontos lépés az…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A fitoterápia hazai prófétája, a füvespap

A fitoterápia hazai prófétája, a füvespap

Február 5-én, Halimbán – a helybéliek nagy örömére – sajtótájékoztató keretében mutatták be a most…
Sokoldalú likopin

Sokoldalú likopin

A karotinoidok – közülük a legismertebb az elsősorban a sárgarépában nagy mennyiségben megtalálható béta-karotin –…
Csi-gép: fitnesz az egész testnek

Csi-gép: fitnesz az egész testnek

Egy újonnan megjelent, nagyon hatásos készülék, a csi-gép fitneszedző és meditációt segítő berendezés is egyben.…
A rák enzimterápiája

A rák enzimterápiája

A múlt század elején egy angol embriológus, John Beard újszülött bárányokat, kecskegidákat, borjakat vágatott le,…